Hanif Kureishi: Vénusz -

A komoly témák és a vígjátéki forma találkozása azt a veszélyt rejti magában, hogy az előadás valahol a kettő között marad…

Az előadás után nem értettem, mit láttak az alkotók Hanif Kureishi darabjában, miért döntöttek éppen mellette. Aztán megnéztem a filmet, és megértettem. A Vénusz ugyanis a színpadi filmadaptációk sorát gyarapítja. Parádés szereposztással forgatták 2006-ban, a főszerepben Peter O’Toole-lal, de játszott benne Vanessa Redgrave is (r.: Roger Michell). (Peter O’Toole-t Oscarra jelölték érte, a Golden Globe-díjat pedig meg is kapta.) A film két öreg színész barátságáról, az öregségről és az utolsó nagy fellobbanásról beszél. Ugyanakkor benne van a fiatalság esendősége, kiszolgáltatottsága is a szerelem tárgya, a mindenki más nyakán kolonc lány alakjában, akiben csak a főszereplő látja meg a szépséget, látja bele Vénuszt.

Bálint András / Fotók: Jókúti György

A komoly témák és a vígjátéki forma találkozása azt a veszélyt rejti magában, hogy az előadás valahol a kettő között marad, vígjátéknak nem lesz elég mulatságos, a felvetett kérdésekről pedig csak felszínesen tud mondani valamit. Valahogy így járt a Vénusz színpadi változata is. Pedig Deák Krisztina rendezése jól indul, egy (a filmben nem is szereplő) színpadi próbával, mulatságos bepillantással a kulisszák mögé. (Az átirat Török Tamara munkája.) Bálint András, Gyabronka József és Takács Kati felszabadultan, több évtizedes próbatapasztalataikat beleadva, időnként nagy elődöket parodizálva játsszák el a próbaszituációt. (Van még egy-két ilyen kikacsintás, az egyik jelenetben például Bálint András és Takács Kati, szerepük szerint elvált házaspárként régi, közös filmjüket, a Vonzások és választásokat nézik, amelyben valóban együtt játszottak, szintén Deák Krisztina rendezésében.) Humoros az is, ahogy Brasch Bence fiatal színésze folyton belépne a "nagy öregek" közé, de folyton megkapja, hogy még nincs itt az ideje. 

László Lili és Bálint András (a háttérben Brasch Bence)

Aztán rövid jelenetkék sorjáznak, filmsnittek szinte, filmes háttér nélkül. (Mindössze egy-két kivetített kép akad az elején és a végén.) Cziegler Balázs díszlet- és Baumgartner Sándor fénytervező mélységet adnak a Hatszín Teátrum színpadi terének, a különböző helyszínekre azonban mással nem utalnak, így a szereplők néhány elhúzható paraván mozgatásával mintha légüres térben mozognának.

A színészek megteszik, amit a párpercnyi felvillanásokban lehet. László Lili jó választás Vénusz szerepére, a nyegle vadócból hajzuhatagával együtt bomlik ki a karakterben rejlő érzékeny lány. Bálint András is jól körvonalazza az önironikus, öregedő, az életbe és a fiatalságba a lányon keresztül kapaszkodó rendezőt.

Takács Kati

Az előadás tétje azonban elveszni látszik. Nehéz megmondani, hogy miért. A töredezett építkezés mellett benne van az is, hogy a színészek itt jóval fiatalabbak, mint a filmben. Koránt sincs az az érzése a nézőnek, mint a filmnél, hogy ezek az emberek már eljutottak az öregségnek abba a fázisába, amikor (mint üvegpohár a forró víztől) bármelyik pillanatban széttörhet az élet. Ahogy a filmben szét is törik, de a színpadi változat elspórolja a végéről a férfi főszereplő halálát. Így aztán se nevetni, se sírni nem tudunk a végén.

Gyabronka József és Bálint András

Hanif Kureishi: Vénusz (A Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása)

Játsszák: Bálint András, László Lili, Gyabronka József, Takács Kati, Brasch Bence.

Színpadra alkalmazta: Török Tamara. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Szakács Györgyi. Világítási terv: Baumgartner Sándor. A rendező munkatársa: Őri Rózsa. Producer: Orlai Tibor. Rendező: Deák Krisztina.

Hatszín Teátrum, 2019. március 6.