Csatádi Gábor: Ti csak nyaljatok!
...avagy nem nekünk kell itt gondolkodni!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml
Mármint Cukor Kremlt, a nyalókát. Olvadjon a szátokban, és közben szent áhítattal gondoljatok a szent, sérthetetlen, a megannyi külső és belső ellenséggel harcot vívó szeretett hazánkra. Mert itt tényleg harc folyik, egyszerre valós és szürreális, önmagunknak vizionált és belénk sulykolt küzdelem. Vlagyimir Szorokin Cukor-Kreml című novellafüzére teljes kézzelfoghatóságában beköltözik a Katona Kamrájába, hogy békét, nyugalmat hozzon. Béke és nyugalom, a rettegés békéje és a nyugalom paranoiája veszi át az uralmat a mi urunk, Rettegett Iván cár jóvoltából.
Márpedig ebben a szürreális, egyszerre borzongató és mosolyra késztető uralkodásban nincs hiány – persze csak itt, az előadáson a Kamrában. Még meg sem tud melegedni alattunk a nézőtéri ülőhelyünk, mert Rettegett Iván (Takátsy Péter) már a Kamra büféjében, a ruhatár pultján állva, mint felvonulási tribünön, szózatot intéz hozzánk. Harcra buzdít, harcra a nagy orosz népünk belső ellenségeivel szemben. Megszeppenten, megilletődve hallgatjuk megittasodott, saját szavaiba beleszerelmesedett tirádáit a meg nem szűnő, szakadatlan harcról. Amelyben munícióként és a kiváltságosoknak járó jutalom gyanánt nyalogathatjuk a cukorból formázott Kremlt. A színház, ahol mindig minden nézőtérré és színpaddá válhat, átlépve a konvenció kereteit, totalitásra tör, ezáltal újraértelmezi a színház mindent mozgósító szerepét.
Rajkai Zoltán és Kovács Lehel / fotók: Dömölky Dániel
Nem is velünk történik, de mégis. Nincs itt semmi direkt politikai áthallás, ám éppen ezért csakis áthallás van. A Lubjanka börtön piszkosszürke falai (látvány/jelmez: Csomor Katerina és Török Adél), háttérben egy hatalmas ventilátorral, jobb szélen egy kétembernyi vaskazánnal és a színpad közepén húzódó, felhajtható rácsozattal fedett aknával – komor hangulatot árasztanak. Hátul, a falon feszület szenteltvíztartóval, a másik oldalon az uralkodónak egy megvilágított fülkébe állított eleven szobra (Takátsy Péter önmagát mintázó, remek performansza). Ebben a börtönbelsőben játszatja Kovács D. Dániel e.h. a történetet, hisz ez a történet egyszerre politikai és hétköznapi, futurisztikus és a jelent a múlttal egybeolvasztó. A mások általi és a saját magunk önkéntes bezártságának a parabolája ez a játéktér.
Lengyel Ferenc, Rajkai Zoltán, Kovács Lehel, Takátsy Péter, Pálmai Anna, Jordán Adél
Börtön a javából, sötét, eszetlen és infantilis. Ahol a személyzet az ajtókat, zárakat nyitó kulcscsomókkal úgy dobálózik egymás közt, mintha réten labdáznának. Hol a börtön tévéadásaként a megakadó, propagandaszólamokat daráló vezért a Százados Elvtárs (Rajkai Zoltán) egy távkapcsolóval könnyedén, mint beragadt videó-lejátszót, átlendíti az elakadásokon. Miközben Andrej Andrejevics Jerohát (Kovács Lehel) hallgatja ki, és veszi rá a koncepciósan megkreált bűntényének beismerésére. Majd amikor ez kudarcba fullad, egy injekciónyi foszforáló folyadékkal „kristályosítja" a költőt. Kovács Lehel tökéletesen megdermedt kristályosságával már nem is tud mást, csak szétesni szilánkjaira. A Cukor Kreml betűinek szilánkjaira, hogy aztán minden szereplő egy-egy betűszilánkkal parádézzon, a főcím nagyon progresszív táncát (mozgás: Hegymegi Máté) lejtve el. Mert hát a diktatúra kényszere is pont így hat: atomjaira hullva, beeszi magát a sejtjeinkbe, majd a zsigerekben növekedésnek induló, nagyon szürreális és roppant valós, féktelen zűrzavar, az ország vezérének a tébolya elemi részeire bomlik.
Ezt az élet minden elemi részére kiható diktatúrát mint a történetfolyamot is elindító kerettörténetet a vastag, hosszú télikabátban és usankában rohangáló, búvópatakként eltűnő és megjelenő Marfusa (Pálos Hanna) fogja össze. Marfusa a nagy orosz birodalom megújulásának, újjászületésének és megelevenedésének tizenhatodik évfordulóján, mint akit besóztak, türelmetlenül várja az uralkodótól az Kreml előtt este kiosztandó ajándékot. Pálos Marfusája ki-be rohangál a különböző jelenetekben, hisz mindenáron kenyeret kellene vennie. Mintha Ariadné fonalával összekötné a párhuzamos történeteket és a belőlük egybeszőtt előadást, miközben unikális, nagyon eleven és őszinte gyermekiségével zárójelek közé is helyezi ezt a hátborzongató hatalmi abszurdot.
Kovács Lehel, Lengyel Ferenc, Mészáros Béla
Mint ahogy a rendszer erőszakos kiszolgálói, az opricsnyikok (Mészáros Béla, Kovács Lehel) és az opricsnyikok vezetője, a Papa (Lengyel Ferenc) is emblematikusan újra és újra felbukkannak, demonstrálva, hogy a rendszert csak a terror és a mindennapra kiadagolt likvidálás tudja fenntartani, működtetni. Kovács Lehel és Mészáros Béla halálosztó burleszkbe illő figurák: egyszerre ölnek és rettegnek a saját megöletésüktől. Kegyetlen fogaskerekei és esendő porszemei egy vizionált, gépiesen dicsőségesnek hazudott hatalomnak, amelyet csak a másik oldalon megfélemlítettek gyámoltalan akaratgyengesége legalizál.
Mészáros Béla, Jordán Adél, Pálos Hanna
Mert ez a „velünk mindent meg lehet tenni" birkatürelem az igazi táplálója és tüzelője a szorokini vezérdiktatúrának. A bolt előtt várakozók között inkább egymásnak esnek a diktatúra élelmiszerhiányától egyformán szenvedő alattvalók, mintsem megkérdőjeleznék a rendszer egészét. A „minden árucikkből kétfajta van" sajátos szabadságán csak a Rajkai Zoltán által játszott sorban álló találna fogást („De miért csak egyféle sajt van?"), ám rögtön megkapja a leszerelő, "nekünk ezen itt nem kell gondolkodni" feleletet. Szorokin szigorúan 2028-ban játszódó történetében ez teljesen normális. Itt még a jóserejű asszonyok (Jordán Adél és Pálos Hanna) is úgy mondanak minden esetre borús képet prognosztizáló jövendőt, hogy közben mindehhez az orosz klasszikusok műveinek elégetésével nyerik az energiát, a mindent hamuvá emésztő kazánból. Mondván, hogy itt csak a szakmák szakkönyveire van szükség. Miért is lenne meglepő egy ilyen országban, hogy Rettegett Iván veje, Uruszov gróf (Rajkai Zoltán) az uralkodó helybenhagyólagos tudtával erőszakolja meg a kigyulladt házakban jajveszékelő nőket? Na, jó, ezt már a cár is megunja, és először a vejét, majd az opricsnyikokat is kivégezteti egymással. Ha mástól nem, hát Jordán Adél Uralkodónőjétől megtudjuk, miközben a bizalmasával, Komjagával (Mészáros Béla) reggelizik, hogy az uralkodás igazi veszélye, ellenlábasa a szervezkedő nép. Kétségbeesett, kéjes vonaglásában, ott, az asztal tetején egyszerre komédiája és kegyetlenül őszinte számon kérője is az alattvalók megosztottságát kihasználó önkénynek.
Kovács D. Dániel rendező és Fekete Ádám író-dramaturg az előadásban (jótékonyan összerántva a Szorokin-szöveget) jól érzékelhetően egymásra talált. A Cukor Kreml olyan totális színház lett, amelyben a progresszív, kísérletezés eredményeként létrejött újdonság dinamikája nem nyomja el, nem helyezi egy pillanatra sem háttérbe azokat a színházi gyökereket, amelyekből kinőtt. A jelenetek, miként a történet eseményszálai is, egymás mellett pörögnek, egyre gyorsuló vágtát vesznek. Ám amikor szünetel a rohanás, egy-egy jelenet a maga részletgazdag, s ettől eleven hatásával egyszerre cselekvésre és együtt gondolkozásra motivál. A zárójelenet Kremlt bámuló hipnózisában – amelybe szép lassan, finom, érzékeny ritmussal minden szereplő belevonódik – arra eszmélhetünk mindannyian, hogy valamit valahogyan, nekünk is tennünk kéne...
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml
Látvány / Jelmez: Csomor Katerina és Török Adél. Zene: Keresztes Gábor. Mozgás: Hegymegi Máté. Súgó: Doma Petra e.h. Dramaturg / Író: Fekete Ádám e.h. Dramaturg konzultáns: Radnai Annamária. Asszisztens: Budavári Réka. Rendező: Kovács D. Dániel e.h.
Munkatársak: Kozma Andrea, Csonka Margit e.h., Doma Petra e.h., Tóth László, Bokor László, Tőzsér Gábor, Botka Zoltán, Pető Sándor, Szabó Gergely, Pető József, Pető Gergő, Nedár Barnabás, Petróczy László, Horváth József, Ignácz Éva, Pintér Mária, Gáspár Viktória, Vég Attila, Kelecsényi Bernadett, Gerlóczi Judit, Molnár Fanni Rebeka, Mezővári Margit, Török Marcell.
Szereplők: Jordán Adél, Pálmai Anna, Kovács Lehel, Pálos Hanna, Lengyel Ferenc, Rajkai Zoltán, Mészáros Béla, Takátsy Péter.
Katona József Színház, Kamra, 2015. május 16.