egy 21. századi Pán Péter-történet

A Peter ősbemutatója 2016. január 27-én volt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.

Én a te korodban... Hány huszonéves és hányszor hallhatta ezt a mondatot? Én a te korodban már... dolgoztam... két gyerekem volt... építkeztem... felelősséget vállaltam... komolyan vettem az életet... Az Y generáció egy részére jellemző kapunyitási pánikról, a felnőni képtelenségről gondolkodik Madák Zsuzsanna Peter című darabja, mégpedig a nézőkkel együtt, hiszen színházi nevelési előadásról van szó.
14 év felettieknek ajánlják, felső korhatár viszont nincs, hiszen nem annyira fiatal felnőttként is bárki érezheti azt, amit Peter: hogy nem tud kapcsolódni a világhoz, nincsenek tervei, ambíciói, nem látja értelmét semminek. Semmi. Gyanítom, hogy Janne Teller regénye is belejátszott abba, hogy ez a darab megszületett, hiszen Madák Zsuzsanna abból is színházi nevelési előadást rendezett, amellyel a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Tantermi Deszka programjának keretében már második éve járják a középiskolákat. Fontos inspirációt jelentett a megíráshoz a Seholországban élő, felnőni soha nem akaró Peter Pan meséje, ahogy Erland Loe Naiv. Szuper. és Roger Kurland Játszótér című regényei is.
Ezzel a darabbal egy olyan Peter született, aki hiába él Norvégiában, közeli ismerősünk a maga életfélelmével és egyhelyben toporgásával. A huszonötödik születésnapján aztán úgy dönt, a toporgás helyett inkább megpróbál visszatérni az origóhoz: gyermekkori önmagához, onnan újrakezdeni. És ehhez mi lehetne jobb terep egy óvodánál? Ami egyszerre konkrét hely és metafora, az óvodákból és más közösségekből egyaránt ismerős szereplőkkel, legyen szó gyerekekről, óvónőkről vagy szülőkről.
A Peter ugyanis olyan monodráma, amelyben csak úgy hemzsegnek a szereplők. Színésznek nem könnyű feladat. Hozzá kell tennem, hogy én már úgy olvasom a szöveget, hogy láttam a belőle készült előadást, így folyamatosan hallom közben Mihály Péter hangját Peterként, óvónőként, egyik vagy másik óvodásként, és azt is látom, ahogy tárgyanimációval megeleveníti a szereplőket. Az előadáshoz készült foglalkozást Bethlenfalvy Ádám, Cziboly Ádám (InSite Drama), Madák Zsuzsanna és Mihály Péter tervezte; tapasztaltam, hogy a középiskolásokat mennyire megfogta, közös gondolkodásra inspirálta a Peter világa.
A drámaszöveg azonban önmagában is él, pezseg, sodrása, hangulata és humora van. Egyszerre visz vissza a gyermekkor világába, Peter Pan és a repülni elfelejtett madár meséjéhez, és néz rá kívülről erre a mini életlaboratóriumra. Robert Fulghum könyvéből is tudhatjuk, hogy tulajdonképpen már az óvodában megtanultunk mindent, amit tudni érdemes. Valahogy Peter is így van ezzel: az óvodában töltött hetek alatt újratanulja önmagát és a körülötte lévő világot. Mire a darab végére érünk, kedvünk támadhat beszerezni egy piros labdát meg egy kalapálós dühöngőt. Peter is így kezdte.

Részlet

Kimentem a kertbe. Sírtam. A bátyám utánam jött.
(Victor) Gyere, öcsi! Floorballozzunk!
Tudod, Tim, az az ütős... Abban a pillanatban rohadtul nem érdekelt a floorball. Egyébként is mindig megvert. Tizenöt éve nem játszottunk. Nem is értem. Nem szóltam semmit. Csak sírtam.
A bátyám leült mellém a fűbe. Még sosem ültünk így.
(Peter) Minden értelmetlen.
(Victor) Aha.
(Peter) A saját életem, mások élete, az állatok, a növények élete. Az egész világ.
(Victor) Aha.
(Peter) Eltűntek az összefüggések.
(Victor) Értem.
Beszélgettünk. Én teljesen összefüggéstelenül. Egyikünk sem értett igazán sokat abból, amit mondtam. De a bátyám komolyan vett. Ezt el kell ismerni. Érződött rajta, hogy aggódik. (Victor) Bizonyára több ezer ember van, aki nap mint nap falba ütközik. Ez egy ideig, gondolom, elég nehéz, mármint, hogy mindig nekibaszódsz a falnak. De aztán megoldódnak a dolgok! A bátyám optimista. Én csak ültem, és arra gondoltam, itt a vég. (Peter) Victor, félek, hogy soha többé nem tudok majd lelkesedni. (Victor) Aha! (Peter) Félek, hogy a dolgok nem fognak jobbá válni. (Victor) Értem. Dehogy értette. (Victor) Figyu, öcsi! Én holnap lelépek New Yorkba. 2 hónapra. Biznisz. Kölcsönadom a kecót. Lelécelsz egy időre a mamahotelből! Jót fog tenni. Csak annyit kérek cserébe, hogy postázd utánam a számlákat New Yorkba.
(Victor ránéz az órájára.)
(Victor) Basszus, elkezdődött a meccs! Na, gyere!
Éreztem, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig. Ez nem a medvékről szólt. A medve kis ügy, ez viszont nagy. Aztán hirtelen elkezdett derengeni valami. Hogy ez az egész összefügg azzal, hogy huszonöt éves lettem. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Számomra az öregedés mindig is egyfajta bizonytalansággal párosult. Az idővel problémáim vannak.
Másnap összepakoltam a legszükségesebbeket a hátizsákomba. Bejelentettem anyának és apának, hogy elmegyek. (Mary) Kisfiam, miért kell ez?! És mihez kezdesz egyedül?! (Peter) Na, csá! Elmentem az egyetemre, és bejelentettem a tanszéki titkárnőnek, hogy nem vagyok abban az állapotban, hogy befejezzem a tanulmányaimat. Egy ideig hallgatott, majd (tanszéki titkárnő) De, de, ö... ö... csak így? Ez felelőtlenség! hát ez, hát ez... Egy ideig hagytam hápogni, aztán leléptem. Csá!
Megérkeztem a bátyám lakásába. Egy felirat fogadott az előszobában: „FOLLOW YOUR DREAMS”. Anyáéktól kapta. Szülinapjára. Lekaptam a falról, majd a bátyám összes cuccával együtt levittem a pincébe. Üres térre vágytam. És éreztem, hogy pontosan ez az, amire szükségem van. Egyedüllétre. És egy kis időre.
Az első héten nem csináltam semmit. Ültem ebben a székben, és néztem ki a fejemből. Az egyetlen programom a postaláda-látogatás volt. De eddig egyetlen számla sem érkezett. Folyamatosan bennem volt az az érzés, hogy minden olyan értelmetlen. Nem kifejezetten inspiráló. Teljesen visszavettem az iramot. Nullára. Majd a hetedik napon rájöttem, hogy mindent elölről kell kezdenem.

A teljes színdarab letölthető itt: Madák Zsuzsanna: Peter (pdf)

(Turbuly Lilla)

2016. szeptember 5.