Turbuly Lilla: Alkonykapcsoló –

Egységesen magas színvonalú versek gyűjteményét tartjuk a kezünkben, melyet egyvégtében és örömmel olvashatunk végig.

Turbuly Lilla költőként, novellistaként, ifjúsági irodalmi szerzőként és kritikusként is régóta aktív szereplője kortárs irodalmunknak. Lírikusi pályáját ezidáig két verseskötet (Titkosírás, 2008; Szélrosta, 2008) képviselte, s az egy évtizeddel később érkező folytatás, az Alkonykapcsoló is szűkszavú, feszes szerkezetű gyűjtemény. A szép kiállítású (karakteres borítóját Lakner Zsuzsa tervezte), vékonyka kötethez remek választásnak bizonyult, hogy Rakovszky Zsuzsa írta a fülszöveget, amennyiben Turbuly rezignált, szikár hangú versvilága elsősorban épp Rakovszky lírájának erős hatását mutatja.

A hat ciklusra (melyből az utolsó mindösszesen egy verset tartalmaz, az utolsó előtti pedig „válogatott versek”-et ígér) tagolt könyv talán legerősebb egysége, a Határ.idő versei hozzák be a könyv sajátos „rondótémáját”, mely nem is annyira (mint első ránézésre tűnne) a társunk (valamint, átvittebb értelemben: szeretteink) elvesztésének gyászélménye, mint inkább ennek az után-állapotnak mind pontosabb-aprólékosabb igényű rögzítése, annak, ahogy a hiány („Újratanulom az időt nélküled.” [37.]) és az azzal szorosan összefüggő bizonytalanságtapasztalat („Légneműből szilárd anyaggá / szublimálódom, / aztán újra párologni kezdek.” [36.]) alapélménnyé, meghatározó és alapvető identitásformáló tapasztalattá válik.

Az Alkonykapcsoló versei mintha ezt, a beálló, örök hiányban élhető (leg)teljes(ebb) életnek a lehetőségeit kutatnák, sajátos (túl)élési kiskátévá összerendeződve, folyvást azt a kimondatlanul is minduntalan jelenlévő kérdést körüljárva, hogy milyen lehetőségek maradnak egy ilyen, hiány és hiányolás meghatározta élet számára, mi van, ha van, mi lehet – a túlélésen felül.

Turbuly legjobb verseiben látszólag a körülmények és előzmények-következmények néhol logikus, máskor (realisztikusan) illogikus feljegyzését végzi, azonban épp a kimondatlanságok, jelölt hiányok keltette feszültség, valamint a tárgyilagosságra törekvő, de arra rendszeresen (vállaltan) képtelen (fegyelmezett szenvtelenségénél emberibbnek, így esendőbben érzelmesnek, törékenyebbnek mutatkozó) versbeszéd belső ellentmondásai teszik lehetővé, hogy e líra (mint Rakovszky megfogalmazza) valóban hatásosan és sallangmentesen, „[K]öznapi élethelyzeteken keresztül, az élőbeszéd természetességével beszél a költészet nagy témáiról, szerelemről és halálról, túlzás és pátosz nélkül, tömören és meglepően szellemes képzettársításokkal…”. Mint ahogy a Banánmatricákban a versbeli megszólított idegesítő-irritáló szokásaiból az együttélés mindennapjai okozta, súlyos dilemmák sommázata rajzolódik ki (döbbenetesen kevés vonással, egyben viszont plasztikus pontossággal), a sehova sem vezető szerelés esetében például „Mindig volt egy pillanat, amikor / reménytelennek tűnt az egész: / sose lesz kész, vagy ha igen, / rosszabb lehet csak, mint rosszkorában.” (26.), hogy aztán a közvetlenül ezután következő, utolsó két sor finom ecsetvonásnyi árnyalásával teljesen más fénytörésbe kerüljön a vers egésze – a zárlatban immáron a hiány felől szemlélve az addig elmondottakat: „Pedig helyén volt még minden: / banánmatrica, zöldbab, elgurult csavar.” (26.)

A fentiek komolysága dacára sem tragizálódik a végletekig a kötet egésze: ezért a versek fanyar humora, finom, épp csak tetten érhető öniróniája, illetve „a költészet nagy kérdéseinek” a mindennapiság kisszerűségével való, állandó ellenpontozása szavatol. Ezek mellett tömörítése és arányérzéke is komoly erényei Turbuly Lilla költészetének, s az sem véletlen, hogy a kötet gyengébbnek érzett verseiben (mint a második ciklust nyitó, a közhelyesség-érzelmesség felé elmozduló Mondóka) rendre mintha pont ez, az épp dicsért arányérzék tévesztene (illetve az irodalmi hagyományt, például Petőfi, Ady vagy Babits műveit megidéző, inkább csak erőltetetten játékos szöveghelyek sem válnak a kötet erősségeivé). Például az Elakadt lemezek költőikérdés-sorozata mintha nemcsak felidézné, hanem egy az egyben közvetítené is a kamaszos felindultság, szerelmi bizonytalanság intenzíven átélt, de mindenfajta távolítás nélkül kamaszverset is eredményező állapotát, míg a Csip-csip csóka vagy az Ecc-pecc a mondókaformula blődsége és a személyes tragédia komolysága közt megteremteni igyekezett feszültségből inkább csak zavaros elegyet sűrít. Ezzel szemben a Szófelszedő című vers is kissé erőltetetten játékos, önreflektív szösszenetnek tűnhetne elsőre, az írói pálya mint egzisztencia élhetetlenként elgondolt mivoltán élcelődő, közhelyes darabként, azonban a vers végi, négy sornyi, zárójeles szakasz hasonló váratlanságú perspektívaváltást hajt végre (ugyancsak a gyász és a hiány nézőpontját behozva), mint a Banánmatricák („legyintene Matyi bátyám, ha élne” [12.]), visszamenőleg is kibővítve az addigi versszólam jelentéstartományát és érzelmi megalapozottságát.

A kötet láthatóan gondosan épített szerkezetében a gyászt és hiányt tematizáló verseket a bizonytalanság és köztesség élményét rögzítő ciklus (A szófelszedő) készíti elő, ezek a versek vázolják föl a Turbuly-kötet kvázi-pszichés koordinátáit: azt a kétes, átmeneti tartományt, melyben nehezen elkülöníthető van és nincs (Valami a kékről), vélt és valós (Ameddig a szem ellát), feltételes és megtörtént (GPS nélkül), bagatell és életbevágó (…csak szélein járunk). A kötet versei végig a címben is megjelenő alkonyszerűség („mikor a nappal és az est közötti harcban / épp döntetlenre áll a küzdelem” [34.]), a még („ahogy utazni készülődsz, / de most még nincsen itt a napja” [25.]) és a már nem („Készítettünk egy közös képet, / ott maradt a házban. / Ha megtalálod egyszer, tudd, / életem legszebb napja volt.” [56.]) állapotai közti, elmosódó, bizonytalan határvonala körül motoszkálnak-vizsgálódnak, emlékek és feltételes módok, lényeges és lényegtelen (máshol: véletlen és sorsszerűség, mint a Nulladik napban) mind nehezebben elkülöníthető, kusza tartományaiban, ahogy „képzelt csatornán vízre száll, / merít és húz, merít és húz / két párhuzamos gondolás” (31.).

Szép, de nem szépelgő, a kevés megbicsaklással együtt is egységesen magas színvonalú versek gyűjteményét tartjuk a kezünkben, melyet, ahogy a fülszöveg is ígéri, ténylegesen egyvégtében és örömmel olvashatunk végig, bízva benne, hogy folytatásáig már nem kell újabb tíz évet várnunk.

2018. szeptember 18.

 

Turbuly Lilla: Alkonykapcsoló, PRAE.HU + Líra és Logika, Budapest, 2018, 76 old., 2790 Ft-,