Nyerges Gábor Ádám: Berendezkedés -

A kötetben egységes szövegvilág áll össze: egy végig éleslátású, éppen ezért sokszor borús hangulatú, ironikus hang.

Berendezkedni azért szoktunk, hogy otthonosan érezzük magunk ott, ahol élünk. Körbevesszük magunkat olyan tárgyakkal, amelyek kedvesek számunkra. Berendezkedünk ugyanakkor tágabb környezetünkbe is, megtanulunk létezni a településen, ahol vagyunk. Nyerges Gábor Ádám új kötetében, a Berendezkedésben valaki figyel, befelé és kifelé egyaránt, megállapít, összegez és értelmez. Néha önmagát, a társát, vagy azt, ami körbeveszi. Egy várost, például, ahol próbál élni: Budapestet. Ahol kényelmesen elfér a Deák téren egy sárkány (A következő percekben érkezők), és jól megfigyelhető innen két, „(még társaságban is rendre) magányos, köztes terekben / bóklászó bolygó”. (45.)

A versekben megáll az idő egy pillanatra, és valaki körbenéz. Következtetéseket von le, sajnálkozik valami elmúlt, elszalasztott dolgon, majd elenged, beletörődik, és újra nekiáll. Lát majdnem elrontott életeket, esélyét a boldogságnak, és túllép már elrontott, elszalasztott lehetőségeken, beletörődve a kijavíthatatlanba: „Sikálni már kár, / csak nézd kilátásaid zárt egét.” (57.), vagy beletörődés nélkül, röviden összegzi helyzetét: „Basszameg.” (21.) A kötet pátoszmentesen beszél a legmélyebb emberi dolgokról is. Túlöltöztetett, teátrális képek helyett nyugodt egyszerűséggel tudnak szólni a versek szerelmek múlásáról (Varázsütés), generációs problémáról, arról, „amikor a nemzedékem dönt, és külföldre megy, / vagy egy panaszlevélbe belefog.” (42.) Így tudnak nagyon erősen hatni a Berendezkedés versei: drámai, hatásvadász szóképek nélkül, fürkésző tekintettel a szöveg tárgyára fókuszálva. „Ez egy kávéház. / Kevésbé szofisztikált céllal érkező vendégek szerint néha kocsma, / de ez egy kávéház. / Ezek meg a fényviszonyok, félhomály van, de egész kivehetően / bedereng azért az utca.” (49.)

Ahogy egy város – egész konkrétan: Budapest – hozzászokik „egy ötven-százméteres / sárkány vagy nagyobb óriásgyík” jelenlétéhez (63.), a kötet ezzel a természetességgel szólal meg a társas magány fojtogató érzéséről (Ezt napközben kezdte érezni), a tehetetlenség bénító hatásáról, ami „csúszik, szúr, zárlatos és zsibbaszt” (Közelről nézve eltéveszted), és szétesett, majd újra, úgy-ahogy összerakott életekről: „Így hát visszatért / jobb híján az elhagyni vágyott kölkökhöz és / asszonyhoz, országhoz és napi teendőkhöz, / politikához és szakmához, rezignált szónokláshoz. // Mint aki maga eszkábálta kereszttel, végül / egyedül indul a hegynek, megérkezve körbenéz, / aztán minden nap csak ennyi, hazamegy.” (16.)

A borítón fortepanos, fekete-fehér fotó: utcakép a budapesti Deák térről kabátos alakokkal, néhány férfin könyök feletti karszalag. Előttük pedig egy sárkány, mi más. Fejük felett neonfelirat hirdeti a szerző nevét és a kötet címét – merész társítás, de a kivitelezés ízléses, épp eléggé bátor, a színek minimalizmusa pedig pont jó.

A szerző korábbi köteteinek (Beszámított veszteség, Antológia 2009, Helyi érzéstelenítés 2010, Számvetésforgó 2012, Sziránó – kisregény, 2013, Az elfelejtett ünnep 2015) folytatója a Berendezkedés. Egyedül Az elfelejtett ünnep jelent kivételt, ahol Nyerges szinte kizárólag rövidebb verseiből válogat, holott a terjengősebb, bőbeszédű versnyelv teszi igazán izgalmassá líráját és prózai szövegeit is. Kötött formába öntött verseiben ugyanakkor másféle hangon szólal meg, az egyszerűség dallamával: „most, mikor még nedves a levegő / most, mikor még szárítod a hajad / káromkodsz, de nincsen benne erő / zenét hallasz, aztán abbamarad” (5.), „Épp ilyen lehet rossz embernek lenni, / hanyag és türelmetlen társnak, / repedő cipőtalpnak és felhős, / csípősen hideg nyárnak, / épp ilyen lehet, mert épp ilyen is vagy.” (26.) A kortárs líra palettáján mindenképp fontos teljesítmény a szabad formájú versek mellett kötött ritmusú, rímekkel operáló műveket is írni. A Berendezkedésben jól eltalált arányban találkozunk ezekkel a rövidebb és hosszabb, szabadabb és kötöttebb szövegekkel egyaránt. Így tud igazán izgalmassá és olvasmányossá válni egy verseskötet. Minden versen átüt ugyanakkor egy szemlélődő hang, ami kellően eltávolítva magát a versbeli helyzetektől, tud és mer ironikusan szólni: „Most van életemben először, hogy / tényleg nem maradt semmilyen kész tervem. / Kicsit szomorú, de cserébe gyorsan megszokható, / hogy így kiszürkült az ég, meg amit aláképzeltem.” (39.)

Nyerges új kötetében meghökkentően tömött verssorokat egészen rövid, akár nyolc-kilenc soros művek követnek. A hosszabb szövegrészek visszaolvasásra kényszeríthetik az olvasót, néha ki kell bogozni a – szó se róla – kreatív, egyedi és sokszor játékos sorokat. Ezek, az élőbeszédszerűen közbevetett félmondatok szorosan hozzátartoznak Nyerges költői hangjához, a Berendezkedés kiemelkedő darabjai a többoldalas, hosszú leírásokkal teletűzdelt versek: „Egy, a történelem számára rejtve maradt, / megannyi szem sarkából sem észrevehető, / egészen szokványos és ezek szerint „átlagos”, / így talán napfényes, talán tavaszi és (talán) / délutánon valaki minden bizonnyal / odaállt egy valaha dicsőbb és büszkébb / épület kőfala elé.” (64.) E versekben a költő mintha egy lélegzettel akarná elmondani a vers szereplőjére vagy a megjelenített helyzetre jellemző összes hasonlatát, asszociációját, egyszerre, egy mondatban. Mégsem lesznek e hosszabb darabok bántóan terjengősek, inkább élvezetes, a háttérben megbújó, mégis markáns humorral megtöltött, prózaszerű szövegek ezek.

Előfordul, hogy a versírás folyamata szilárdul verssé a kötetben: „Látom az arcod, azaz / emlékezem rá, azaz csak képzelem. Inkább égjen még / egy kicsit a villany, újragyújtom, vakít, basszameg, hát / addig is képzelem. Addig is emlékezem.” (79.) Ismerős monológforma, az önmagunkkal lejátszódó párbeszédek lenyomata ez. Az elbeszélő mintha betekintést engedne a versek születésébe: „már az első / kimondáskor magamtól idézek, van ez így” (12.), „Na most kell majd – / nem. Máris rossz, kezdjük elölről, hogy: / most lehet és / még lehet eldönteni, hogy te majd miben / fogsz elbukni.” (33.)

A kötetben egységes szövegvilág áll össze: egy végig éleslátású, éppen ezért sokszor borús hangulatú, ironikus hang. Ettől válik otthonos olvasmányélménnyé a kötet – a záró versig, ami a könyv címadó darabja is (Berendezkedés), régi ismerősnek érezzük az elbeszélőt, aki segít otthonosabbá tenni ezt a szavakat bátran egymásra halmozó, semmiképp sem idealista, ellenben derűsen borús (nevezhetjük ironikusnak) versvilágot: „Rossz a kérdés, naná, / és akkor még hülyén is van feltéve. (Lásd: vers.)” (79.)

2018. szeptember 25.

Nyerges Gábor Ádám: Berendezkedés, PRAE.HU, Budapest, 2018., 84 oldal, 2790 Ft-