Nagy Dániel: Cirkusz II. rész
Egy elfelejtett remekmű – folytatásokban
Nagy Dániel 1926-ban Kolozsváron megjelent „első világháborús" regénye „pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remekmű".
II. rész
Az ingyen cirkusz különben így kezdődött:
A komédiások egy vasárnap délután ebédnél ültek. Remike az asztal körül sétált, s azon mulatott, hogy a társaság tagjai bosszantották egymást.
Kis rézmozsarakban borsot törtek a komédiások, kivétel nélkül mindegyik, s ha valamelyik elfordította a fejét, a szomszédja gyorsan az orra alá tartotta a mozsarat a porzó törtborssal. Aki a legügyesebb volt köztük, azt homlokon csókolta Remike... Így szórakoztak. Aki aztán többször is feltűnően ügyeskedett, arra egyszerre féltékenyek lettek a kollégái, s közösen szórták a borsot az orra alá.
Remike boldog volt, egyformán tüzelte őket a csókjaival, s úgy három-négy óra körül a következő érdekes dolog történt az asztalnál. Petres, a késnyelő, úgy lendítette előre a mozsárkáját, hogy az kirepült a kezéből, s egy köztük ülő vén komédiás homlokához vágódott, a Joszi bácsiéhoz, úgy, hogy Joszi bácsi elájult az ütéstől. Erre megdöbbentek az asztal körül: a szemekben veszedelmes fény lobbant fel, William, a bohóc felugrott, az öklével a combjára csapott, s ezt mondta:
— Ez így nem mehet tovább!
A Remike arca lángvörös volt, tébolyultan ugrott a bohóc nyakába, csókolta, s a fülébe súgta:
— Csak téged szeretlek, te vagy a legbátrabb.
Joszi bácsi szegény, aki valamikor híres állatszelídítő volt, agyalágyult bambasággal figyelt a bohócra, s Carrit, a gumiembert, aki rokoni viszonyban is volt vele, magához ölelte.
— Fiam — mondta neki —, én már nem sokat értek a szerelemhez, tebenned van a reményem, s arra kérlek, akármilyen kegyeltje lennél a sorsnak, az igen tisztelt bohóc barátomat ne hagyd el, ő megosztja veled a Remike szerelmét, s te is oszd meg vele.
Remike erre Joszi bácsit is megcsókolta, Carrit is, de megcsókolta a többieket is. Pinkárt, a díjbirkózót pipacspirosra csókolta, mert a Pinkár bátorsága a bohócé mellett nagyon imponált neki. Pinkár ugyanis, mikor a híres bohóc a combjára csapott, szintén felugrott, a mozsarat az asztalra vágta, a William szemébe nézett, s ráordított:
— Vajon mi nem mehet így tovább, tisztelt úr? — mondta, s közben a fogait csattogtatta.
A díjbirkózóról mindenki tudta, hogy évek óta feni fogát a bohócra, s mikor felugrott, a többiek is mind felálltak.
Nikolausz, a medvetáncoltató titokban megrángatta a díjbirkózó kabátját, s fülébe súgta:
— Ne hagyd magad.
George, a nőimitátor gyorsan ceruzát vett elő, kiszámította, hogy melyik lesz előnyösebb a maga szempontjából, az-e, ha több, vagy kevesebb férfi lesz a világon, s aztán így szólt:
Uraim, én egyelőre nem vagyok tisztában a dologgal, azt tanácsolnám tehát, hogy üljünk vissza a helyünkre, emésszünk egy kicsit.
A díjbirkózó ráforgatta a szemeit, a medvetáncoltató egyre rángatta a kabátját, s Petrest, a késnyelőt is oldalba bökte.
— Ne tágíts, öcskös, itt vagyok én.
Remike ekkor a William fülét simogatta a forró kis nyelvével, s édes sóhajokat nyögdécselt a fülébe.
William fokozatosan hevült, nézett Pinkárra, nézett a medvetáncoltatóra, nézett a zenevirtuózra, a kígyóbűvölőre, a nőimitátorra, a késnyelőre, a kötéltáncosra, a majomemberre, a jósra, az álomolvasóra, és nézett Remikére,
és mondom, egyre jobban hevült, és újra a combjára csapott.
— Igen, megmondtam, amit mondtam: ez így nem mehet tovább. A szemetekben hóhéri gyűlölet villog, de nem félek tőletek!
— Mi ez? — sóhajtott Vilekon, a kígyóbűvölő —, mit jelentsen ez?
— Mit jelentsen ez? — sóhajtották még néhányan, s fél szemmel mindegyik Remikére pislantott egy édeset.
— Mi nem mehet hát tovább, tisztelt úr? — ütött egyet újra az asztalra Pinkár.
— Az — mondta William Joszi bácsira mutatva —, hogy ezt a szegény trotlit állandóan bántja ez a girhes késnyelő, annyira megy a féltékenységben. Joszi bácsi szegény már nem tud szeretni, s mégis folyton az orra alá borsol, sőt, amint láttuk, homlokon kólintotta. Kijelentem tehát, ez így nem mehet tovább. Remikének választania kell, melyikünket szereti legjobban. Vagy én, meg Joszi bácsi, vagy közületek valamelyik, de így nem mehet tovább. Én ugyanis Joszi bácsival tartok, vele hajlandó vagyok osztozni a szerelemben, úgyis az én malmomra hajtaná a vizet. Erről van szó.
— Hah! — kiáltott egy nagyot Pinkár — láttak már egy ilyen gazember szélhámost életükben? Azt mondja: Joszi bácsival osztozik a Remike szerelmén, mert sajnálja Joszi bácsit, és nyíltan kimondja, hogy Joszi bácsit csak azért veszi pártfogásába, mert Joszi bácsi így is, úgy is az ő malmára hajtja a vizet, mivel Joszi bácsi már vén kappan, szegény feje. Hát láttak már ilyen gazembert? Hanem nem úgy megy az, tisztelt úr! Ha ön Joszi bácsival tart, velem ki tart, tisztelt barátaim? Egyezzünk meg mi egymás közt Remike szerelmén, s fojtsuk meg ezt a svindler bohócot, ha őt választaná Remike. No, ki tart velem, tisztelt barátaim?
— Én Williammel tartok — verte mellét Boluger, a jós, mert megjósoltam, hogy a mi oldalunkon lesz a szerencse. Tisztelt urak: ezt én mondom.
— Ha ő mondja — szólt közbe az álomolvasó Trugel —, erre esküt lehet tenni. Én is Williammel akarok osztozni, s figyelmeztetem a tisztelt társaságot: ne játsszon a szívemmel, mert én harapni is tudok Remikéért.
Pinkár a földet rugdalta a lábával, tajtékzott dühében.
— Úgy? Így? Te, a jós és te, az álomolvasó? Akinek a művészete egy hajítófát sem ér ma már? Te? Ti? Na várjatok, kukacok! És ki tart én velem? Tisztelt urak: ki van mellettem? Mellettem, tisztelt urak, az örökművész, a végtelen megtestesítője mellett? Nos, urak!
— Én — mondta a medvetáncoltató. — S ha én melletted vagyok: minden melletted van. Tudod, ki van melletted, ha én melletted vagyok? A gőzgép! Van neked fogalmad, mi az a gőzgép? Az egy erő, amely előtt szorongva roskad le minden, ami útjába kerül. Ez van melletted. A mozgó henger, a föld feletti pokol. Na igen. Én tehát melletted vagyok. Szervusz.
— Szervusz — mondta Pinkár. — Ámbár nem a leggusztusosabb a körmöd, de gépnek igen kedves lehetsz. Szervusz.
George, a nőimitátor kedves, sipító hanggal tiltakozott.
— Urak, kérem — mondta. — Igen tisztelt kollégám, a medvetáncoltató gőzről és erőről beszél, és vajon miért, vajon? Talán otromba birkózással akarják elnyerni a szerelmi babért. Ó, én azt hiszem, nem kerül erre sor. Végre is, megtörténhetik, hogy dacára medvetáncoltató kollégám fenséges gőzének, Williamé lesz a babér, s ezt, habár magam egyáltalán nem tűrhetem, sőt nem tűröm, sőt szó sincs róla, hogy tűrjem, mert álomnak is rossz, hogy tűrni akarnám, mert gimb ide, gimb oda — meg kell vallanom: a cirkuszban közkedvelt személyemnek egyetlen biztos és hathatós, sőt rémes konkurrense William, de mondom, igen tisztelt urak, nem hiszem, hogy ökölre kerülne a dolog. Remike szépen választ magának egyet-kettőt közülünk, s bízva az eleganciámban, azt remélem, hogy engem fog választani, kijelentem: én egyelőre semmiféle „veled osztozom" tömörülésben nem veszek részt, a számító józanság azt parancsolja. Én azt hiszem, hasonló praktikus nézeten lesz még kívülem kedves kollégáim közül más is, ezt el is várom a józanság igen tisztelt képviselőitől. Halljuk például Emanelus komámat, mik a nézetei okos nézeteimről?
— Osztom — mondta a zenevirtuóz. — Részemről szintén a várakozási álláspont kényelmes szempontja az egyedüli üdvös, tehát majd meglátom. Egyelőre tehát nem nyilatkozom pártállásom mineműségéről, egyelőre csak figyelni fogok, s azt hiszem, Boluger és Trugel barátaim is fenntartással nyilatkoztak a pártállásukról: csalódom-e vajon?
A jós fejét csóválta, szemeit húzogatta le s fel, s óvatos emberhez illően hallgatott. A kötéltáncos úgy tett, mintha hangya mászott volna a fülébe: ujját rezegtette a füle körül, s szintén nem szólt. Az álomolvasó titokban William felé húzódott, a bohóc átölelte a nyakát, s habár adós maradt a válasszal, látszott, hogy nem bízik magában, a bohóctól reméli Remike szerelmi morzsáit, s a többiek már tisztában voltak vele. A síróművész, ez az örökké rémült ábrázatú szegény tatár folyton csak sírt, nem akart beleszólni a vitába, azt mondta, neki semmi köze a vitához, ő nem akar tudni ilyen diplomás szerelemről, ő semleges akar maradni, mert ő arra született, hogy semleges legyen a mások dolgában, különösen a szerelmi dolgokban.
— De széttiporlak, te nyápic! — ordított rá a bohóc —, mit árulsz itt zsákbamacskát? Látom, hogy a potrohos díjbirkózó oldala felé kacsintgatsz az örökcsipás szemeddel, miért? Ha velem tartsz: ígérem, Remike csókjában te osztozol utánam, miért nem beszélsz?
— Én csak sírni tudok — sírt a síróművész —, jobb, ha békét hagytok nekem.
— Jó — mondta a bohóc —, vigyázz, elpusztulsz.
— Persze, akkor én is ott leszek — dörmögte Vilekon, a szép kígyóbűvölő, s erre mindannyian feléje fordultak. Ő volt ugyanis a legszebb fiú, s mindegyik szerette volna a maga pártjába az esélyei miatt. Vilekon azonban nem szólt többet. Ha kérdezték, mi az álláspontja, mosolygott, és a kezével integetett. Rejtély volt, megfejthetetlenek a szándékai, a magaviselete azonban egyik pártot sem izgatta. A majomember szintén Pinkár mellé húzódott, s ez kihozta egy kicsit a bohócot a sodrából.
— Remike perverz nő — mormogta kedvetlenül —, s nem tudni, nem-e fog neki tetszeni e vájott képű undok fiú? — Hogy állunk tehát? — kiáltott azután hangosan. Szóval...
***
Ajándékba elküldjük Önnek a teljes regényt, ha támogatja a Líra és Logika – Kulturális Alapítványt:
1. Utaljon át tetszőleges, de legalább négy számjegyű összeget a Líra és Logika – Kulturális Alapítvány bankszámlájára! Számlaszám: 11707000-20003672
2. A közlemény rovatba írja be, hogy „támogatás", illetve az e-book címét: „Cirkusz"
3. Küldje el a tranzakció adatait erre az e-mail-címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
4. Elküldjük Önnek az ajándék-e-bookot három formátumban (PDF, EPUB, MOBI). Amennyiben három munkanapon belül nem kapja meg, érdeklődjön ezen a telefonszámon: +36205680921
Köszönjük, hogy támogatja alapítványunkat.
Alapítványunk a befolyt összeget – alaptevékenységének megfelelően – a KútszéliStílus.hu és a Tánckritika.hu internetes folyóiratok megjelentetésére, művészeti és tudományos programokra, valamint nehéz helyzetbe került művészek megsegítésére fordítja.