Januári Találkozások a Bethlenben

Az Egy fiú Boszniából, a Mary és Max és Az aranjuezi szép napok után...

Február 3-án érkezik a negyedik Találkozások-bemutató, a Nőkből is megárt... című előadás Tordai Terivel és lányával, Horváth Lilivel.

Két éve, tavasszal indította útjára a Bethlen Téri Színház és a Manna a Találkozások programot, amelyben fiatal, pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget egy kétszereplős darab rendezésére. Munkájukat egy felkért mentorrendező segíti, a megvalósítás egyik feltétele pedig a két színész közti generációs különbség volt. Mielőtt február elején negyedik bemutatójához érkezik a tehetséggondozó program, januárban mindhárom eddig elkészült előadás látható a Bethlen Téri Színházban.

találkozások 4es

A sort a decemberben frissen bemutatott Egy fiú Boszniából kezdi, Lazici Noémi rendezésében. A délszláv háború eseményeit feldolgozó előadásban Botos Éva és Jászberényi Gábor látható. Ezt követően a tavaly bemutatott két Találkozások-előadás lesz műsoron: a Valcz Péter rendezte Mary és Max (SZ: Grisnik Petra, Gőz István) és a Szilágyi Bálint rendezte Az aranjuezi szép napok (SZ: Eke Angéla, Zsótér Sándor).

Február 3-án pedig érkezik a negyedik bemutató, a Nőkből is megárt... című előadás Tordai Terivel és lányával, Horváth Lilivel. A Pataki Éva regényén alapuló előadást Cseh Judit rendezi, mentora Mészáros Márta.

Program:

január 18.
Egy fiú Boszniából
szereplők: Botos Éva, Jászberényi Gábor
mentorrendező: Szikszai Rémusz
rendező: Lazici Noémi

január 24.
Mary és Max
szereplők: Grisnik Petra, Gőz István
mentorrendező: Jordán Tamás
rendező: Valcz Péter

január 25.
Peter Handke: Az aranjuezi szép napok
szereplők: Eke Angéla, Zsótér Sándor
mentorrendező: Zsótér Sándor
rendező: Szilágyi Bálint

Bemutató: február 3.
Nőből is megárt...
szereplők: Tordai Teri, Horváth Lili
mentorrendező: Mészáros Márta
rendező: Cseh Judit

Jegyek:
www.bethlenszinhaz.hu

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu