A Líra és Logika Teátrum közleménye

A covid is adta, hamar el is vitte, de most folytatódik az „Írta és rendezte…”-sorozat -

Megnézhető a Francia négyes felvétele, szeptember 7-én bemutatjuk az Odüsszeusz 2.0-t 

Tavaly októberben elindítottuk az „Írta és rendezte…” című szcenírozott felolvasó-színházi sorozatunkat a Jurányi házban. Az ötlet kipattanása kétségtelenül értelmezhető a koronavírus egyfajta kulturális mellékhatásaként, hiszen 2020 tavasza óta (egy ideig) mindenki streamelt vagy zoomolt, avagy készletezésre játszott: igyekezett olyan termékeket elraktározni, amelyek majd a végre visszakapott, boldog, járványmentes időkben dacára, hogy hamar előránthatók, színvonalasok is lesznek. Ez a jövőbe tekintő, értékteremtő gondolkodás nekünk is megtetszett, és igen díjaztuk, hogy – hab a tortán – az NKA-EMET Támogatáskezelő színházi kollégiuma is hasonló szellemű pályázatot írt ki – amelyen sikerült támogatást nyernünk.

Sorozatunkat tehát adta is, de később el is vette a Covid-19. Mert a tavaly októberi első bemutatónk után a további betervezett, összesen hétre már nem kerülhetett sor. De nyáron elkezdődött az újratervezés, és szeptemberben újra is indulunk, vagyis folytatódik a Jurányiban a Líra és Logika Teátrum olvasószínházi sorozata: szeptember 7-én, 19 órakor Körmöczi-Kriván Péter Odüsszeusz 2.0 című darabja kerül színre – az írója rendezésében. A bemutatóról bővebb információ itt olvasható: Odüsszeusz 2.0 (premier) 

A Líra és Logika Teátrum egyébként egy projektformáció, amelyet a lapunkat is kiadó Líra és Logika Kulturális Alapítvány támogat. Az első bemutatónk – Köszörüljük a csorbát címmel – egy Staféta program-nyertes „aktuális néptánc-színházi” előadás volt a Hagyományok Házában, a második pedig az olvasószínházi sorozatunk első, bemutatott darabja, a Francia négyes (a tavaly októberi).

francia négyes imázsfotó

Sorozatunk minden előadását videóra vesszük, és publikáljuk az Interneten. A darabok szövegét is megjelentetjük lapunkon, a KútszéliStílus.hu-n. A Francia négyes publikálásával bevártuk a többieket, vagyis a sorozat újraindulását. Az első előadás felvételét (kitűnő színészek játékával) megtekinthetik itt:

Francia négyes

A szöveg lapunk drámamellékletében elolvasható:

Francia négyes (pdf)

És várjuk minden olvasónkat személyesen is előadásainkon, legközelebb tehát 2021. szeptember 7-én, este 7-kor a Jurányi ház Kamaratermében.

Kutszegi Csaba, a Líra és Logika Teátrum művészeti vezetője

2021. augusztus 23. 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu