Színház a Kvártélyházban – a 17. évad

Június 11-én a X. ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivállal kezdődik az egész nyáron át tartó rendezvénysorozat.

Bemutatják az Ájlávjút, újra látható lesz A Pál utcai fiúk és a Meseautó.

ZA-KO Fesztivál

Júniusban a kortárs művészeté lesz a főszerep. 11-én a ZA-KO Fesztivál nyitó eseményére, a Közel a jóhoz – kortárs verselés élő zenével című versszínházi előadásra várják az érdeklődőket. D. Varga Ádám rendezésében Áfra Jánostól Závada Péterig terjed a megidézett költők névsora, amelyek mellé többek között Quimby és Kiscsillag dalok társulnak. A fellépők: Baj László, Dura Veronika, Kovács Martin, Kovács Virág és Ticz András lesznek.

 

KV NYAR17 musorfuzetindd A4A képek forrása a Kvártélyház Szabadtéri Színház

Június 12-én Csík György Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező, a kaposvári egyetem látványtervezés tanárának munkáiból nyílik kiállítás. Csík György munkáit az utóbbi években a zalaegerszegi közönség is többször láthatta a Hevesi Sándor Színházban, például az Augusztus Oklahomában vagy A király beszéde című előadásokban.

A kiállítás-megnyitó után kezdődik a Kvártélyházi improvizációk és más variációk című zenei est, amelynek három szereplője Máriás Zsolt zongoraművész, zeneszerző, a Kvártélyház és a Hevesi Sándor Színház zenei vezetője; Salamon Attila gitáros, zeneszerző (Shabby Blues Band) és Tompagábor Kornél rendező, a Kvártélyház igazgatója.

348689484 964639311392703 3415054589705822711 n

Június 13-án 18.30-kor Bérczes László rendezővel, az Ördögkatlan Fesztivál egyik alapítójával beszélget Karáth Anita tanár, költő – színházról is. Bérczes László munkáinak sorában jelentős helyet foglalnak el Háy János-rendezései. Olyan, mára ikonikussá vált előadásokat rendezett belőlük, mint a Nehéz, A Gézagyerek vagy A halottember. Emellett a beszélgetés nagymestere, ő az, aki beszélgető-könyveiben megszólaltatta többek között Cseh Tamást és Törőcsik Marit.

Ugyanaznap este a Chet’s Mood Trio (Sebestyén Patrik – ének, trombita, Stummer Márton – gitár, Orbán György – bőgő) koncertje várja az érdeklődőket. Az együttest Chet Baker zenéje inspirálja, zenéjükben az 1950-es évek lírai hangulata jelenik meg.

KV NYAR17 musorfuzetindd A42

 

Június 14-én ismét egy beszélgetős műsor következik: Bősze Ádám zenetörténész és Nyáry Krisztián irodalomtörténész A nagy Himnusz sztori – Jókedvvel, bőséggel címmel mesélik el az idén éppen 200 éves Himnusz történetét. Mi volt a himnusz a Himnusz előtt? Mi köze van a kanásztáncnak Kölcsey szövegéhez? Miért tartotta közepes versnek saját művét a költő? Hány perc alatt írta a szobafogságban Erkel Ferenc a Himnusz zenéjét és van-e egyáltalán hiteles kottája? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphatunk választ, és persze a zenekíséret sem marad el: a zongoránál Bogdán Martin ül majd.  

348598882 1901146300253477 2236600203855455722 n

A ZA-KO Fesztivál június 15-én a Szénakutyák című előadással zárul. A Kőszegi Várszínház produkciója egy monodráma, amelyet Weöres Sándor műveinek és élete dokumentumainak felhasználásával Göttinger Pál írt és rendezett, előadója pedig Kálid Artúr. A képzeletbeli dokumentumjáték a költő macskájáról szól, aki rákos lett – a halála után pedig Weöres (aki már korábban, gyerekkorában is kínlódott az öngyilkosság gondolatával) a villamos elé lépett. Az utókor már tudja, hogy ez a kísérlet nem sikerült – és gazdagabb lett azzal a pár sorral, hogy „Mellesleg, / ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. / Tanulj nevetségig szeretni.”  

348813603 167730316248078 8780634439697717599 n

A Kvártélyház saját produkciói

Június 21. és július 8. között hét alkalommal újrázik a tavaly nyáron bemutatott Meseautó, Tompagábor Kornél rendezése. A filmekből jól ismert történetet Hertelendy Attila, Ticz András, D. Varga Ádám, Dura Veronika, Kovács Virág, Kovács Martin és Támadi Anita keltik életre.

Július 13-14-15-én A Pál utcai fiúk is újra elgurítják az üveggolyót. A két évvel ezelőtt bemutatott, azóta is rendkívül népszerű előadásról itt olvashatnak kritikát. A Tompagábor Kornél által rendezett előadásban a kaposvári egyetem (azóta már részben végzett) hallgatói és a Zalai Táncegyüttes táncosai is játszanak. Nemecseket Szentgyörgyi Dániel és Hertelendy Mór, a felnőtt szerepeket Hertelendy Attila és H. Horváth Gyula alakítja.

17c892c536ab4c43853ae97b45cff679A Pál utcai fiúk / Fotó: Pezzetta Umberto

Július 28-án új bemutatóval, az Ájlávjú – Te édes, de jó vagy, légy más című musical-revüvel jelentkezik a Kvártélyház társulata.

„És mondá az Úr: „Legyen férfi és nő. És lőn férfi és nő. És aznap este a férfi megkérdé a nőtől, hogy ráér-e...” Így kezdődik Joe DiPietro és Jimmy Roberts darabja, amely 20 jelenetben, 24 dallal beszél a párkapcsolatokról, az ifjúságtól a családalapításon keresztül egészen az időskori szerelemig. (Az eredeti angol cím I love You, You’re Perfect, Now Change.)    

348440306 1348271206031943 2939754059812612910 nAz Ájlávjú imázsképe  

A musical nem véletlenül fut nagyon hosszú ideje a New York-i Off-Broadway-n, és nem véletlenül állította színpadra számos hazai társulat is a Centrál Színháztól a legutóbbi, tatabányai bemutatóig. Vicces és megható jelenetek váltakoznak benne, olyan szituációk, amelyekben a néző is magára vagy környezetére ismerhet, és a zenei anyaga is igényes. Különlegessége, hogy a 20 jelenetet mindössze négy színész játssza, így ez komoly színészi kihívás a számukra, hiszen pár percenként nemcsak ruhát, de karaktert is kell váltaniuk. Zeneileg is nagy falat, hiszen a raptől az operai hangzásig terjed a dalok hanganyaga, stílusa. A színészt próbáló feladatot Dura Veronika, D. Varga Ádám, Támadi Anita és Szentgyörgyi Dániel kapták. Az előadást Tompagábor Kornél rendezi. A musicalt a július 28-i bemutatót követően összesen nyolc alkalommal láthatják a nézők.

A kvártélyházi nyári évadot augusztus 21-én a Zalai Táncegyüttes műsora zárja.

348871039 1056897451943725 7579424310749246535 nA Meseautó imázsképe

Aki nem tud Zalaegerszegre utazni, de szeretné megnézni az előadásokat, A Pál utcai fiúkat a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban, a Tihanyi Szabadtéri Játékokon és Kápolnásnyéken, a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon is megnézheti. A Meseautó pedig a Kultkikötő – Szabadtéri Színházak Találkozójára, Alsóörsre utazik.

Pontos időpontok és jegyvásárlási lehetőség itt.

2023. május 31

Turbuly Lilla

  

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu