Beszélgetés Eke Angélával, Zsótér Sándorral és Szilágyi Bálinttal

Szerintem a férfi és a női agy más. Ám a lelkek is találkozhatnak.

A Bethlen téri Színház június 30-án mutatja be Peter Handke: Az aranjuezi szép napok című előadását; ez a „nyári párbeszéd” azért is különös, mert szereplői nem hagyományos színházat játszanak, s mert a fiatal rendező mentora, Zsótér Sándor is színpadon van.

KútszéliStílus.hu: Ebben a szokatlan felállásban változtak-e a súlypontok?
Zsótér Sándor: Ezen nem gondolkozom; itt van harminchét oldalnyi szöveg, kétharmada Angéláé, egyharmada az enyém, és nekem bőven elég ezzel foglalkozni. A mentorság feladata pedig számomra nem arról szól, hogy az ember belebeszél a másik munkájába, vagy kioktatja, okos tanácsokkal látja el, mert ez lényegében bizalmi helyzet. Ha Bálint föltesz egy kérdést, arra válaszolok, de a mentor szerepe nem hasonlít az ügyelethez. Viszont így sokkal többet tudok a darabról, mintha kívülről nézném.
Szilágyi Bálint (a rendező): A pályázati kiírásban nem volt pontosan definiálva a mentor szerepe. Most úgy alakult, hogy a mentor egyben az egyik színész is.
- Érdekes előzmény lehet a fordítói munka; Bálint saját előadásaihoz gyakran fordít németből, így nem meglepetés, hogy az osztrák Peter Handke darabjával is ez történt, ugyanakkor volt olyan előadás is, amelynek szövegfordítását Zsótér Sándor jegyzi.
Zsótér Sándor: Bálint már nem az első darabját fordítja le, és kiválóan beszél németül, míg én rosszul beszélek angolul; szavanként utánanézek mindennek, miközben úgy dolgozom, mint egy hangya. De a nyelv nagyon izgat, mert érdekel, hogy mit mondanak, hogy mi jön ki az emberek szájából, és mi van leírva, s azt gondolom, ezzel Bálint is így van.
- Handke textusai nyelvi szempontból nagyon egyediek, bár önreflexiója, létének abszurd megélése olykor eszembe juttatja az ugyancsak Franz Kafka-díjas Thomas Bernhard stílusát. Most fontos lehet Handke egyik írása, a „Megjegyzés beszédjátékaimhoz” című sajátos útmutató, mégpedig azon műveihez, amelyet beszéd-játéknak (Sprechstücke) nevez. Ahogy írja, „A szavak, melyekből a beszéd-játékok állnak, nem képet, hanem fogalmat adnak a világról.” Ugyanakkor „A beszéd-játékok annyiban színházszerűek, hogy a valóság megnyilvánulásainak természetes alakzataival élnek. Tehát partnerre van szükségük, legalább egy személyre...” Ha a színpadon egy férfi és egy nő van, s párbeszédük feltétele az őszinteség meg az akcióhiány, miközben „szexuális biográfiáról”, egy intim témáról van szó, kérdés, volt-e ennek a helyzetnek kapcsolati előzménye.
Szilágyi Bálint: Ahogy Handke darabjai általában, ez a történet is álom és valóság, realitás és szürrealitás határán játszódik. Valahol, egy kertben egy férfi és egy nő játszik egymással, beszélget. A játékszabály lényege, hogy nincs akció és a kérdésekre őszintén kell válaszolni. Éppen az adja a darab feszültségét, hogy nincs egyértelműen kimondva, ki ez a két ember, milyen viszonyban vannak egymással. A sorok között kellett kiolvasni, hogy mit tudunk meg róluk, mit árulnak el a szavaik, a gondolataik.
Eke Angéla (a másik színész): Bár magunk között megbeszéltük, hogy ki is konkrétan a két személy, szerintem fontosabb, hogy ők egymás bizalmasai, hiszen olyasmikről beszélnek, amit az ember csak a bizalmasával oszt meg. Hogy valaki a szexuális élményein keresztül fejtse meg saját sorskonfliktusát, feltételez egyfajta nagyon erős bizalmat. – Ez a nagyon precízen megalkotott, különleges írás a szöveg színháza, és úgy érzem, életem egyik legnagyobb kihívása, hogy színészként most csak beszélhetünk, s közben semmi mást nem csinálhatunk.
- Pedig számodra nem is lehet mindig könnyű a testileg passzív szerep, hiszen a Nylon Group egyik alapítója vagy.
Eke Angéla: Bábszínészként végeztem a Színművészeti Egyetemen, de a diploma óta szabadúszó színészként dolgozom prózai színházakban, a Nylon Group pedig – amelyet osztálytársammal, Márkus Sanyival alapítottunk – arra hivatott, hogy a saját bábszínházunkat megfogalmazzuk. Vagyis színészi életemnek egyik részében tényleg csak a forma, az absztrakció van jelen, a másikban pedig beszélek, szöveggel fejezek ki dolgokat. Ezért úgy gondolom, a mostani helyzetben nincs semmi különös, de épp ezért hihetetlenül nehéz, és be kell vállalnom, hogy Handke szavaival magamról beszélek. Amúgy alig hihető, hogy a darabbeli nőt Handke írta, hiszen egy férfi hogyan ismerhetne ilyen jól egy nőt... A szövegben a női létezésnek, agynak és léleknek minden kuszasága előjön, amivel nap mint nap küzdök én is, de mindez azért van, mert boldog szeretnék lenni, szeretni és szeretve lenni, ez nem könnyű, s nagyon szeretném, ha sikerülne ezt átadnom ezen a nem mindennapi szövegen keresztül, ami olykor filozofikus, nehéz, de nagyon is igaz, valódi.

Eke Angéla, Zsótér Sándor és Szilágyi Bálint / fotók: Ribárszki Viktória

- A gondolatot folytatva: vajon Zsótér Sándor a férfi agyat képviseli?
Zsótér Sándor: Férfiagy... Van ilyen?
Eke Angéla: Szerintem a férfi és a női agy más. Ám a lelkek is találkozhatnak.
Zsótér Sándor: Inkább valami sóvárgás van, egyfajta összetett és kissé zavaros állapot, amiből talán majd kiderül, hogy mi minden történt, illetve nem történt ezzel a nővel, s ugyanígy a férfival. Persze köztük is történhetne valami, de arra már nincs idő, hiszen a férfi jóval idősebb a nőnél, már kifelé megy, látja az „exit” táblát, s tán éppen ezért odaadóan tud figyelni a nőre. Tud figyelni, amire a férfiak többsége képtelen.
Eke Angéla: És a nők, ahogy én is, éhezik ezt a figyelmet.
- Úgy tűnik, létezik valamiféle kontaktus a két ember között: talán a lelkiségük integrálódik?
Zsótér Sándor: Ezt nem akarom kibeszélni, mert mindent leegyszerűsítenék. Bár mondhatnék egy szót, de akkor belekapaszkodnék egy szóba, hogy mi ez kettőjük között.
- A nézők viszont inkább képekben gondolkodnak.
Szilágyi Bálint: Itt is képek vannak. Belső képek. Mindkét szereplő a belső képeit formálja szavakká.
- Handke „megjegyzésében” az is szerepel, hogy művei „olyan beszédformákkal élnek, melyeket a valóságban szóban fejezünk ki.”
Szilágyi Bálint: A szavakon kívül a színház mint forma is érdekli. Csupa olyan darabot ír, amelyeket lehetetlen színházi konvenciók alapján megközelíteni. Az aranjuezi szép napok is ilyen. A színészek sem lehetnek a hagyományos értelemben véve teátrálisak. Beszélgetnek egy asztalnál. Erre van, aki azt mondja, hogy nem színházi helyzet. Nála viszont ez a színház: jelenlét és költészet. Minden helyzet színházi, ami nézők előtt zajlik. Handke radikálisan gondolkozik a színházról, a darabjai is radikálisak. A rendezők ritkán vállalják ezt a radikalitást. Talán mert az unalomtól félnek. Pedig itt sok minden történik a szavakon keresztül. A színészek vallomásokat tesznek, bocsánatot kérnek, emlékeznek, mesélnek, pontosítanak. Ahogy az életben is: van, ami csak a szavakon keresztül történhet meg.
- Ez ismét összecseng Handke soraival: „A beszéd-játékok a szidalmazás, önbecsmérlés, gyónás, vallomás, kérdés, önigazolás, kibeszélés, jövendölés, segélykiáltás természetes megnyilatkozási formáját használják.”
Szilágyi Bálint: Egy párbeszéd a színpadon épp úgy lehet érdekes vagy érdektelen, mint egy verekedés vagy szeretkezés. A különbség talán csak annyi, hogy beszéd közben könnyebb hazugságon érni a színészt. Nehéz jól csinálni. Egyébként lesz az előadásban akció is, de nem árulom el, hogy mi.

2016. június 25.