Beszélgetés Körmöczi-Kriván Péterrel -

Dráma nélküli drámával folytatódik a Líra és Logika Teátrum Írta és rendezte című olvasószínházi sorozata a Jurányi házban.

Drámáit több drámapályázaton is díjazták, volt Örkény-ösztöndíjas, és egy ideig Mesetaxival járta a színpadokat. Mostanában magabiztosság-trénerként dolgozik, és többek között azt tanítja, hogy lehet megtanulni könnyen, erőlködés nélkül írni. A Líra és Logika Teátrum Írta és rendezte sorozatában 2021. szeptember 7-én mutatják be Odüsszeusz 2.0 című darabjának felolvasó-színházi változatát. A szerzővel új darabján kívül az előzményekről is beszélgettünk.

Nem a megszokott utakon (a színházi közegen vagy valamelyik bölcsészkaron keresztül) jutottál el a drámaírásig. Egyszer csak jelentkeztél egy drámával, ez volt a Kapufa és öngól, amellyel megnyerted a DráMÁzat pályázatot, így bemutatták Nagyváradon. Hogyan jutottál el eddig?

Körmöczi-Kriván Péter

2012-ben, amikor megszületett az első fiam, friss családapaként nem tudtam, merre induljak, mihez kezdjek. Mivel az apósom újságíró, gondoltam, talán nekem is errefelé kellene keresgélnem, így beiratkoztam egy kreatív írás kurzusra Abody Ritához és Molnár Gabriellához. A kurzuson tizenöten voltunk: tizennégy író, meg én. De ott valahogy megéreztem, hogy nekem dolgom van az írással. Amikor a szombathelyi színház drámapályázatot hirdetett (ez volt az a pályázat, amit Székely Csaba nyert meg a Vitéz Mihállyal), elhatároztam, hogy én is írok egy drámát. Addig olvasni is vagy ötöt, ha olvastam. Az írás során a legfőbb támaszom Egri Lajos könyve, A drámaírás művészete volt. Ez lett az első drámám, a Csillagfiú. Teljesen ellentétes reakciókat kaptam rá azoktól az emberektől, akiket megkerestem, hogy olvassák el. Volt olyan nagy név a szakmában, aki azt mondta, jobb, ha nem próbálkozom drámaírással, más viszont biztatott. Egyébként ezt a drámát is beadtam a nagyváradi pályázatra, és később hallottam, hogy volt a zsűriben olyan, akinek jobban tetszett, mint a Kapufa és öngól. Pályáztam vele Örkény-ösztöndíjra is, akkor még nem kaptam meg, de felhívott Kiss József, aki elmondta az erősségeimet és gyengeségeimet, fontos szakmai visszajelzést adott.

Végül megkaptad az ösztöndíjat.

Talán negyedszerre. Megosztva kaptam, fél évre, ehhez képest két nap alatt írtam egy drámát, és nagyot csalódtam, amikor Kiss József azt mondta, hogy jó a sztori, de nincs íve. Kitöröltem az egészet, majd pár hónap múlva megírtam a Lilit, amit már színházérettnek minősítettek.

Az első drámáim tulajdonképpen egy-egy trauma feldolgozásai, saját magamat próbáltam velük kikupálni. A Csillagfiúval a hírnévre vágyásomat, a Kapufával egy gyerekkori bántalmazást, a Lilivel pedig a magammal való elégedetlenségemet, hogy nem tudok a feleségemhez úgy kapcsolódni, ahogy szeretnék.

Hogy tudtál túllépni a traumaíráson?

Tavaly tavasszal volt a fordulópont, amikor a Nemzetközi Színházi Intézet drámapályázatára, amelyre Sólem Aléchem történeteit kellett adaptálni, megírtam a Majdnem (Almost) című drámámat. Ezzel második helyezést értem el. Ez már nem rólam szólt, és nem úgy kellett, kínok között „megszülni”, mint az előzőket. Egyszerűen kicsusszant, ráéreztem a poklok nélküli drámaírás ízére.

Az Odüsszeusz 2.0 már ennek az eredménye, nem véletlen, hogy a dráma nélküli dráma a témája. A járványidőszakban elhatároztam, hogy nem vonódok bele az általános félelembe, dráma nélkül élem az életem, és ettől nagy nyugalom szállt meg. De ez sem könnyű. Ha eltűnik a nyomás, a stressz az életedből, hirtelen unalmasnak tűnik minden. Volt egy tisztulási folyamat, amelyben szinte provokáltam magam körül a minidrámákat, a helyzeteket. Megijedtem attól is, hogyan fogok írni ebben a drámátlan közegben? Aztán rájöttem, hogy tudok, mert olyan dolgokat is észreveszek, amelyeket korábban nem. És még élvezni is tudom az írást. Gondolkodom azon is, hogy érdemes lenne újraírni a korábbi darabjaimat ebből a szemszögből.

Jelenet a Szigligeti Színház, Nagyvárad Kapufa és öngól című előadásából / Forrás: szigligeti.ro

Miért éppen Odüsszeusz, Jézus, Elvis és Rómeó a szereplőid?Nekem attól nagyon mai a darabod, hogy a harcközpontú közbeszédünk jut róla az eszembe. Nekünk állandóan háborúznunk kell valaki ellen, mert nem tudunk békében élni.

Odüsszeusz a fizikai harcot képviseli. Jézus azt, hogy hiába vállalta, hogy sarokba áll helyettünk, mindenki maga akar sarokba állni, a hit mellé nem társul bizalom. Elvis a mítosza fenntartásáért harcol, Rómeó harca a szerelem természetét kutatja. Négy területet képviselnek, de nem agyaltam túl előre az egészet, ezt már csak utólag látom bele. Csak azt döntöttem el, hogy egy karikatúrát írok arról, hogy képtelenek vagyunk drámák, harcok nélkül élni.

Egy humoros karikatúrát...

Pedig nem tudok viccet mesélni. Egyszer elmentem egy stand up klubba, két perc múlva lefújtak. Magam is meglepődtem rajta, hogy ez egy humoros szöveg lett.

Ezt is gyorsan írtad?

Hat óra alatt. De a ráhangolódás egy hosszú, több hetes folyamat volt. Ahogy egy randira készül az ember. Meg kell várni azt a pillanatot, amikor már le tudsz ülni, hogy megírd. Nálam mosogatás vagy éppen fürdés közben érlelődnek a szövegek, aztán már „csak” le kell írni.

Üzleti mesélőként sokszor álltál színpadra. De van tapasztalatod a felolvasó színházról? Hiszen most neked kell megrendezned az Odüsszeusz 2.0-t ebben a formában.

Szerencsére nincsen. Úgy tapasztalom, nekem jobb, ha előképek nélkül kezdek hozzá valamihez. Így voltam az animátorsággal és az üzleti mesemondással is. Egyetlen felolvasó-színházi előadást láttam életemben, a Kapufa és öngólét, az egyébként nagyon jól működött. Vannak ötleteim, és van négy ember, akikre figyelek, aztán meglátjuk.

Hogyan választottad ki a színészeket?

Ilyés Lénárdot Formanek Csaba workshopján ismertem meg, Benke Bencével már dolgoztam együtt. Ő és Káli Kata a Momentán Társulat tagjai. Hallgattam az érzéseimre, hogy általuk megszólalhatnak a szereplőim. Czető Ádámot pedig ők ajánlották.

Úgy tapasztaltam, hogy nagy ismerkedő vagy, gyűjtöd azokat az embereket, akikkel közös témátok lehet. Engem egy bábelőadás után szólítottál meg, aztán azon kaptam magam, hogy már a darabodat olvasom.

Tényleg mindenkihez odamegyek, rendszeresen ismerkedem az utcán, a metrón. Szerintem ez a késztetés gyerekként mindenkiben megvan, csak aztán lenyesegetik. Én is így voltam vele. Az segített ide visszatalálnom, amikor animátor lettem. De hagyom magamat változni. Egy időben én voltam a piros kalapos mesemondó, aztán letettem ezt a skatulyát. Még a nevemen is változtattam, addig Petinek hívott mindenki, kértem, hogy ettől kezdve hívjanak Péternek. Egri Lajos is azt írja, hogy hagyjuk változni a karaktereinket. Nekem ez fontos megállapítás, amit a drámáimra és magamra is igaznak tartok.

Mostanában azt tanítod, hogyan lehet könnyen, élvezettel írni. Lehet? Nem személyiségfüggő, hogy valaki tud, vagy nem tud így dolgozni?

Sok író van, akik valamiért becsukták a fiókot. Hagyják, hogy hassanak rájuk a gátak, a sokat ismételt mondatok, például, hogy művészként felkopik az állad. Ha van rá nyitottság, ezek a gátak ledönthetők. Megtanulható, hogy hagyd átengedni magadon a történetet, levethető a nyomás, hogy másoknak akarok tetszeni. Elég, ha magamnak megfelelek. Egy kézikönyv formájában szeretném megírni, hogy ez hogyan sikerülhet.

2021. augusztus 25.

(Az interjút Turbuly Lilla készítette.)