Teremteni, szétosztani

Beszélgetés Tárnok Maricával és Sz. Nagy Marival -

Minél nehezebb helyzetű az adott gyerekközönség, annál jobban működik a fantáziájuk.

A kétszemélyes Marica Produkció idén lett tízéves. 2021 novemberében két előadásukra is elkísértem őket: Tatabányán a Kecskekatonaságot, a Bethlen Téri Színházban a Teremtés-Játékot néztem meg két tele nézőtérnyi iskolással. A Teremtés-Játék után, miután minden gyerek kapott a boldog pillanatokat jelképező kukoricaszemekből, leültünk beszélgetni Tárnok Maricával és Sz. Nagy Marival.

84 kisiskolásnak játszani most sajnos egyáltalán nem magától értetődő dolog. Ahogy a hol veletek tomboló, hol elcsendesedő gyerekeket néztem, arra gondoltam, talán sosem volt ekkora szükségük közösségi élményekre, és arra, hogy kikiabálhassák magukból a felgyülemlett feszültséget. Volt egy pillanat, amikor a nézőtérről megindult vagy harminc gyerek a színpadra, hogy a már ott ülő társaikhoz hasonlóan ők is kapjanak a boldog percekből. Izgalmas volt, hogyan tud innen tovább menni az előadás. De elég volt Marica egy mondata, és máris folytatódhatott.

photo benkob 00642Tárnok Marica / Fotó: Benkő Bernadett

Tárnok Marica: Akkor azért én is vettem egy nagy levegőt… De jöttek velem tovább. Több gyereknek már tényleg nem lehetne játszani, mert elvesztené az intimitását. Ez egy gyógyító mese, amivel éppen a covid-helyzetre reagáltunk. Alkalmas a bezártság oldására, hiszen – az égből pottyant lány történetével – éppen arról szól, hogyha a semmibe hullasz, akkor is képes vagy magadnak megteremteni a saját világodat. Voltak vele egészen drámai élményeink is. A tavaly novemberi lezárások előtti napon egy nyolcadikos osztálynak játszottuk. Előadás közben jött be az osztályfőnökük, hogy másnaptól nem járhatnak iskolába. Sokan sírni kezdtek. Egy másik alkalommal egy kislány, akit a szülei öt hónapig nem engedtek ki a házból, annyira féltették, annál a jelenetnél kezdett zokogni, amikor a gyerekek a bábut kézről kézre adják. Az érintések, a másikhoz való kapcsolódás élménye maradt ki az életükből.

Általában a választott témához kerestek mesét, vagy a mese adja a témát?

T. M.: Ebben az esetben kifejezetten gyógyító mesét kerestünk. Egy indián teremtésmítoszból indultunk ki, és ehhez kerestem még egy mesét, ez lett az égből pottyant lány (szintén indián) története.

Sz. Nagy Mari: Témához mese vagy meséhez téma – mindkettő előfordult már az elmúlt tíz évben. A Teremtés-Játék formájára annyiban hatott a pandémia, hogy előszedtem otthon a régen használt homokasztalomat, és Maricával zoomon kezdtük összerakni az előadást, amelyben aztán a homokrajzolás meghatározó szerepet kapott.

Kicsit visszaköszönt a rajzfilmes múltad…

Sz. N. M.: Igen, a kisképzőben végeztem, rajzoltam rajzfilmeket, de aztán a bábozás felé kanyarodtam, Maricával is a Budapest Bábszínház stúdiójában ismerkedtünk meg.

photo benkob 006471Sz. Nagy Mari / Fotó:Benkő Bernadett

A Kecskekatonaság egy magyar népmeséből született, de jelentősen átírtátok. Az eredetiben nincs meg az a kerettörténet, amelyben a családi gyökerek fontosságáról, a hazajönni vagy külföldön maradni dilemmájáról beszéltek.

Sz. N. M.: Az az eredetiben is benne van, hogy világot látok, és hazahozom az ott szerzett tudást.

T. M.: Ötvenhez közeledve mind a ketten abba az életszakaszba jutottunk, amikor már sok mindent begyűjtöttünk, és most ebből osztani szeretnénk. A mese ebből a szempontból összegzés: mi van a puttonyunkban, és mit adunk tovább.

Sz. N. M.: És számba vesszük azt is, hogy mi mit kaptunk. Ebben a kerettörténetben és Lackfi János hozzá írt dalszövegeiben ez is benne van, ahogy a díszlet egyes elemeiben a családi örökségünk. De ez máskor is így van: magunkból és egymásból építkezünk, folyamatos kérdezz-felelekben vagyunk.

T. M.: Mint a légtornászok, valaki mindig elkapja a másikat. Ha például valami váratlan történik az előadáson.

Ma több ilyen váratlan volt a megszokottnál?

T. M.: Nem több mint máskor. Amikor a Teremtés-Játékban az esőt és a vihar tombolását játsszuk, és a gyerekek nem jönnek velem, akkor nehéz folytatni. De ma nagyon is jöttek.

Mbab 046Teremtés-Játék / Tárnok Marica / Fotó: Dusa Gábor

Még jó, hogy nemrégiben újraépítették a Bethlen nézőterét. Volt ott olyan dobogás, tombolás, hogy csak na!

T. M.: Azért jönnek a gyerekek színházba, hogy élményt kapjanak, mi pedig hagyjuk megélni ezt az élményt. Sikítson, dobogjon csak! Elvégre a káoszból lesz a teremtés! Mindig az a legjobb gyerekközönség különben, akiktől előre óvnak bennünket, hogy „ezek nagyon nehéz gyerekek ám!”.

A Kecskekatonaság jóval hagyományosabb bábszínház, ott kisebb tere van a gyerekek közvetlen reagálásának. Milyen előadásaitok vannak még?

T. M.: Feszegetjük a határainkat. Van, ami egyelőre még nem jött be, ilyen a marionett, de ez nem jelenti azt, hogy nem vesszük majd újra elő. Sok a tárgyas animáció. Ott az elején mindig kell 10-15 perc, amíg a nézők bekerülnek ebbe a világba. Időt kell adni nekik.

Sz. N. M.: Érdekes, hogy minél nehezebb helyzetű az adott gyerekközönség, annál jobban működik a fantáziájuk. A tárgyanimációnál ez nagyon kiugrik. Minél nagyobb a vizuális szennyezés, annál többet kell azon dolgozni, hogy bele tudjanak helyezkedni ebbe a világba.

Mbab 010Teremtés-Játék / Sz. Nagy Mari / Fotó: Dusa Gábor

Használjátok kettőtök eltérő habitusát is…

T. M.: Igen, én vagyok a burjánzóbb, Mari a visszafogottabb, ez is benne van több előadásban is. Ahogy a Teremtésjátékban a végleteinkből születik meg a kompromisszum.

Mari, okoz néha gondot ez a különböző mentalitás közöttetek?

Sz. N. M.: Nem érzem, hogy Marica „leuralna”. Ha valamiben nem értünk egyet, jót tesz az „aludjunk rá egyet”. Aztán már lecsillapodottabban tudom én is képviselni az álláspontomat. Jó, hogy minket nem kötnek a kőszínházi szabályok, nálunk egy előadás soha nincs készen, folyamatosan finomítjuk, kalibráljuk. Nekem az mutatja meg, hogy valami még nincs rendben, ha nem érzem jól magam az adott színpadi helyzetben. Akkor még dolgozni kell rajta. Azt szoktuk mondani, hogy közönség előtt játszani, az olyan, mint egy klassz, végigmenős próba. Mindig átbeszéljük az előadásokat, és változtatunk, ha kell. Ettől maradnak élők.

Olyan előfordul, hogy úgy érzitek, mégis el kell engedni egy előadást?

T. M.: Persze, hiszen mi is változunk. A Cipőmese például már túl rózsaszín nekünk, mert beleértünk a szürkésrózsaszín korszakunkba.

kecskekatonasag 10 Kállai Tóth AnettKecskekatonaság / Sz Nagy Mari és Tárnok Marica / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Sz. N. M.: És olyan is van, hogy nem futja meg az előadás a maga útját, például a már említett marionett.

Játszatok felnőtteknek is?

T. M.: Igen, van felnőtt előadásunk is, a Stanna és Panna, és a Teremtés-Játéknak is van felnőtt változata. Ott más hangsúlyt kap a férfi – nő viszony. Érdekes, hogy ebből az előadásból van egy egészen kicsiknek szóló változat is. Volt rá igény, ezért háromszoroztuk meg. Tervezünk még felnőtt előadást, ha túl leszünk a járványkorszakon.

Van egy különleges hely az életetekben, a Rámpa. Mit lehet tudni róla?

T. M.: A nevét konkrétan egy rámpáról kapta, amely lehetővé teszi, hogy mozgássérültek is megközelíthessék. Szükségünk volt egy próbahelyre és egy raktárra, ez lett a Rámpa, de éppen azért, mert megközelíthető, vannak ott előadásaink is kisebb csoportoknak, fogyatékos, hátrányos helyzetű gyerekeknek. Tábort, képzéseket is tartunk ott. Foglalkozunk meseterápiával, nemezeléssel, de volt, hogy egy illatterapeutát hívtunk meg, aki aztán bekapcsolódott egy mesélésbe. A színházat és a közönséget is sokkal tágabban értelmezzük, mint ahogy ez megszokott. Egy kőszínházzal szemben mi megtehetjük, hogy bármit kipróbálhatunk.

192515132 3888070997955734 27837743919570445 nKecskekatonaság / Fotó: Bege Nóra

Ennek a szabadságnak a független színházak esetében nagy ára szokott lenni: a teljes létbizonytalanság. Nálatok hogy van ez?

T. M.: Tízévesek vagyunk, és sok lemondással járt ez a tíz év, de nem panaszkodom, éhen nem halunk. Próbáljuk a maximumot kihozni abból, amik vagyunk. Indulunk pályázatokon, ebben a Manna van segítségünkre.

Sz. N. M.: Nem akarunk léptéket váltani, ebben a kettes felállásban is sok lehetőség van még, és a segítőinkkel, az alkalmanként velünk dolgozó zenészekkel, tervezőkkel együttez egy flexibilis forma. És megvan az a luxusunk, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Legyen szó szűkebb vagy tágabb értelemben vett színházról.

T. M.: Hogy is szól a mondás? Ennyit tehettem, de ennyit megtettem. Erre törekszünk.

2021. november 29.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu