Beszélgetés Danis Lídiával -

„A civil életemben több Kohlhaasszal is találkoztam. Nehéz velük együtt élni, miközben igazat ad nekik az ember.”

December elején mutatták be a tatabányai Jászai Mari Színházban Tasnádi István Kohlhaas-átiratát, a Közellenséget. A dráma különlegessége a nézőpontjában rejlik: a történetet itt nem a lócsiszár, hanem két lova szemszögéből ismerjük meg. A Vidovszky György rendezte előadásban az egyik lovat Danis Lídia játssza. Lóságról és emberségről, sűrű évadáról és arról is beszélgettünk, hogy lehet színházat csinálni járvány idején.

Ma este (december 30-án – a szerk.) is játszol, a Teljesen idegenekben. Azt mondtad, háromnegyed ötkor beszélgessünk, arra már beérsz a színházba, és nyugalomba helyezed magad. Előadásnapokon mindig ilyen korán érkezel?

Danis Lídia / Fotó: Prokl ViolettaMindig. Korábban is így volt, de amióta anya lettem (a fiam 12 éves), még fontosabb, hogy az otthoni főzés, takarítás, kertrendezés után kicsit elvonuljak, lélekben felkészüljek az előadásra. Parás, stréber típus vagyok, szeretem még egyszer átnézni a szöveget. A Teljesen idegenek ebből a szempontból más, itt félmondataink vannak, inkább az igényel komoly koncentrációt, hogy ezek a félmondatok egy élő beszélgetéssé álljanak össze a nyolc szereplő között. No meg bejövök otthonról, a mezőről, és át kell alakulnom egy elegáns belvárosi pszichológusnővé. A Közellenségnél vagy a következő bemutatónál, a Revizornál viszont a szövegem sem egyszerű, át kell nézni.

Mindig hangsúlyozod a vidékiségedet.

Volt nekem nagykörúti korszakom is, amikor a főiskolára jártam, meg utána a Vígszínházban dolgoztam, de ahogy megy az idő, egyre nehezebben élem meg, ha Budapestre kell mennem. Egyelőre a fiam is így van vele, a múltkor, amikor még el akartam vinni Pesten egy-két helyre, azt mondta, menjünk inkább haza, a faluba. Persze, néhány év múlva lehet, hogy egészen másként gondolja majd.

Nagyon sűrű évadod van. Az eddigi három bemutatóban (Teljesen idegenek; 10; Közellenség) fontos szerepeket játszol, és az lesz a negyedikben, a Revizorban is. Hogyan éled meg ezt a sok munkát, miközben minden bizonytalan: előadások, bemutatók maradnak el, tolódnak ki a járvány miatt?

 

Teljesen idegenek / Bakonyi Csilla, Danis Lídia, Szakács Hajnalka / Fotó: Sipos Zoltán

Nagyon örülök a munkának, szeretem ezt a társulatot, és azt, hogy Crespo Rodrigo számít rám, jó szerepeket kapok. A covid sajnos engem sem került el, két oltás után kaptam el, szerencsére enyhe tünetekkel estem túl rajta. Lelkileg viszont nagyon nehéz volt azt megélni, hogy az én betegségem miatt maradt el a Közellenség bemutatója, holott soha korábban se próba, se előadás nem maradt el miattam. Azt éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, amit a sok munkának tudtam be. De a napi tesztelésen kiderült, hogy nem attól van. Álltam az öltözőben már jelmezben, a főpróbahét közepén, és haza kellett menni, bezárkózni a szobába, miközben attól rettegtem, hogy nem fertőztem-e meg valakit. Ez lelkileg nagyon megviselt, de egyébként is azt veszem észre magamon, hogy egyre nehezebben viselem a járványhelyzettel való együttélést. Közben meg próbálom a jót is meglátni a dolgokban. Hogy talán éppen az a tíz nap kellett még az előadásnak, hogy beérjen (mert a többiek próbáltak közben).

A Revizornak sincs könnyű útja. Egy éve próbáltuk, volt egy kvázi bemutató. Nagyon jó munka volt, először dolgoztunk Fehér Balázs Benővel, én ezt egy fontos szakmai találkozásnak érzem. De most, hogy újra elővettük, olyan az egész, mint egy buliban, ahol nagyon jól érzed magad, remek az egész, de mivel többet iszol a kelleténél, később alig emlékszel valamire. Próbálom előhozni ezeket a jó emlékképeket, és újra visszatalálni az akkori állapotomhoz.

Közellenség / Danis Lídia és Dévai Balázs / Fotó: Sipos Zoltán

Olvastam egy Vidovszky Györggyel készült interjúban, hogy neked volt valamikor egy meghatározó találkozásod a Közellenséggel.

Igen, talán 18 évesen láttam a Katona József Színházban, 1998 körül. Katartikus élmény volt, pedig én ritkán érzek így, és szerepálmaim sem nagyon vannak. Stohl Andrástól (aki Kohlhaast játszotta) elájultam, hogy micsoda színész, és a két lovat megformáló Szirtes Ági és Fekete Ernő „lósága” volt a másik nagy élmény. Akkor titkon eltettem magamban, hogy én egyszer ezt a lovat úgy eljátszanám. Biztosan árulkodó, hogy nem egy nagy női szerepre vágytam. Sokat elmond az állatokhoz való viszonyomról. Bennem maradt az a mondat, amit A mi osztályunkban Ráhelka mond: „amit nem találtam az emberekben, megtaláltam az állatokban”. Nagyon kíváncsi vagyok az állatok lelkére. Mindig vágytam kutyára, és mióta kertes házban lakunk, van is. Rengeteget megyünk vele a Vértesbe, a kecskédi tóhoz. Vágyom egy lóra is, egy pónira. Lehet, ez összefügg azzal, hogy a nevelőapám lókupec volt. Igaz, ez másféle viszony az állatokkal, mégis hatnak rám a gyerekkori emlékeim.  

Közellenség / Király Attila, Dévai Balázs és Danis Lídia / Fotó: Sipos Zoltán

Mennyiben ló és mennyiben ember Kanca, akit játszol? Én úgy éreztem, te az emberség felé vitted el.

Igen. Bennem volt, hogy Szirtes Ági is milyen emberi volt ebben a szerepben, és én is erre törekedtem. Csodálatos együtt dolgozni a Csődört játszó Dévai Balázzsal. Már 7-8 éve kollégák vagyunk, de eddig még nem adatott meg, hogy a színpadon partnerek legyünk. Ebben a szerepben nagyon fontos nekem a csikó / gyerek vonal is, mélyen tudok hozzá kapcsolódni. Vidovszky Györggyel ez a második közös munkánk, a Terrorban találkoztunk először. Bizalommal van felém, most is hagyta, hogy keresgéljek.

A koreográfiában is csak néha tűnnek fel lóra utaló mozgások.

A koreográfus, Hojsza Henrietta is arra törekedett, hogy ne vigyük el annyira a ló felé. Persze, vannak részek – például a körbefutások, vagy az, ahogy a csizmámmal dobogok – amelyek a lovakat idézik.

Nagyon mainak és húsbavágónak érződik ez az előadás, anélkül, hogy direkten aktualizálna.

Örültem neki, hogy a leveleknél nem kerültek elő mobilok, meghagytuk abban a korban, amelyben keletkezett, csak a jelmezek maiak, és mégis, ennyire frissnek érződik. Itt is, és a Revizorban is azt érezni, hogy ugyanabban a sárban dagonyázunk évszázadok óta, ugyanazokat a köröket futjuk folyamatosan.  

Közellenség / Danis Lídia és Dévai Balázs / Fotó: Sipos Zoltán

Hogy látod Kohlhaast (Király Attila játssza) ebben az előadásban? Én úgy, hogy egyáltalán nem hősként, hanem egy tisztességes hétköznapi emberként indul, aztán valahol elveszti a mértéket, és ezzel a nézői együttérzésünket is.

A civil életemben több Kohlhaasszal is találkoztam. Nehéz velük együtt élni, miközben igazat ad nekik az ember. És nehéz eltalálni azt a pontot is, ahonnan már nem kellene tovább menni. Igen, egyszer csak elveszik az empátia, miközben irigylem is egy kicsit őket, hogy én miért nem tudok elmenni a falig. Kohlhaas elborulása jól látszik a Lutherrel való beszélgetéseiben: ő csak a saját vízióját látja. Azt hiszem, ezek az eleve elrendelt sorsok. Király Attila próbálta lehozni hétköznapira a karaktert, nem akart hőst formálni belőle.

Nagyon hatásos Horgas Péter díszlete, és az is, ahogy a segítségével megjelenítik Kohlhaas városokat legyűrő indulatát.

Sokat gondolkodtunk ezen, hogy lehet egy város felgyújtását, lerohanását a színpadon érzékeltetni. Úgy látszik, sikerült.

Én a második előadást láttam, amit középiskolás közönségnek játszottatok, délután. Nem merült fel benned, hogy nem lesz könnyű kamaszoknak sárló Kancát játszani? Bennem igen, de nagyon intelligensen reagáltak erre is.

10 / Pálfi Kata és Danis Lídia / Fotó: Sipos Zoltán

Ismerem őket. Stuart Máriaként lementem közéjük a nézőtérre, emlékszem a tekintetükre. És arra is, amikor Szegeden, a tanteremben játszottam Antigonét, és a tanáruk azt mondta, ne számítsak sok jóra. Én meg karnyújtásnyira láttam, hogy potyogtak a könnyeik, amikor végre megértették Antigoné tragédiáját. Nagyon-nagyon bízom a kamaszközönségben. Másra szocializálódtak, másképpen nyitottak, de nyitottak. Inkább attól tartottam, hogy ez még csak a második előadás, a covid miatti kihagyásom miatt nem próbáltam annyit, mint kellett volna, de tíz perc után éreztem, hogy nem lesz semmi baj. Szerintem ez egy misszió is, játszani annak a gyereknek is, aki a telefonját bújja az előadáson, mert egyszer csak felemeli a fejét.

A négy bemutatódon kívül lesz még másik is ebben az évadban?

Igen, játszani fogok A két Korea újraegyesítésében, és ki is mozdulok Tatabányáról. A Rózsavölgyi Szalonban Dicső Dániel rendezésében mutatják be a Kezdet című darabot (David Eldridge írta). Úgy tudom, ez lesz a hazai ősbemutató. Kétszemélyes előadás, Schmied Zoltánnal játsszuk majd. Nagyon szeretek itt lenni Tatabányán, de kell néha egy kis vérfrissítés.

Belefér ebbe a sűrű táncrendbe a filmezés is?

Most inkább csak filmezgettem, kisebb szerepekben. A mérleg ebben az évadban egyértelműen a színház felé billent.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

2021. december 30.