Beszélgetés Szakács Hajnalkával -

Ma is nehéz ismerkedni, hatalmas a távolság az idealizált párkapcsolatok és a valós lehetőségek között.

Szakács Hajnalka a negyedik évadát tölti a tatabányai társulatnál. Az üvegcipő, a Kabaré és a Szutyok főszerepei után most az Illatszertárban játssza Balázs kisasszonyt. Főként erről a friss bemutatóról beszélgettünk, de szóba kerültek filmes szerepei is.

Ez a harmadik bemutatód ebben az évadban. Játszottál a Teljesen idegenekben, és a 10-ben is. Lesz negyedik?

Igen, már próbáljuk A két Korea újraegyesítését Crespo Rodrigo rendezésében. És továbbra is játsszuk a Francia rúdugrást és a Valahol Európábant. A lezárások után ezek voltak azok az előadások, amelyek újra behozták a nézőket a színházba.

Illatszertár / Szakács Hajnalka és Crespo Rodrigo / Fotók: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

Szerintem ilyen lesz az Illatszertár is. Rögtön egy újdonsággal kezdődik: a vásárlási jelenetet úgy éneklitek el. Ilyet még egyetlen Illatszertár-feldolgozásban sem láttam.

Az énekbetétek Szikszai Rémusz rendező és Bolba Tamás zeneszerző találmányai. Még a kaposvári egyetemen, Kelemen Józseffel sokat foglalkoztunk azzal, hogy lehet izgalmasabbá tenni az olyan, általában kisrealista stílusban ábrázolt jeleneteket, mint amilyen egy bevásárlás vagy a kórházi várakozás. Rémusznak az volt a koncepciója, hogy menjünk ellene ennek a kicsit felsorolásszerű résznek, emeljük ki, adjunk neki ízt. Bolba Tamással nagyon jól eltalálták ezt az énekbeszédes stílust: visszahozza a korszak hangulatát, mégsem avítt, kicsit kikacsint a nézőre, hogy jó, nosztalgiázzunk, de azért a mai fülnek is essen jól.

A vevőktől is dalban köszöntök el.

Az nekünk egy külön koncentrációs gyakorlat, hogy ki kezdi, és mit válaszol rá a másik. Mindenesetre én nagyon szeretem benne ezeket a gyors, frappáns zenés-táncos részeket.

Találkoztál korábban – akár nézőként – a darabbal?

Nem is értem, hogyan, hiszen nagyon szeretem ezt a világot, de valahogy mindig elkerült. Amikor megtudtam, hogy játszani fogjuk, megnéztem a Kern András-féle tévéjátékot, és rácsodálkoztam, hogy milyen szép anyag.

Milyen a viszonyod Balázs kisasszony karakterével?

Látom a nehézségeit, a frusztrációit. A mai világ ugyan azt diktálja, hogy egy nő a harmincas éveiben még nincs lekésve semmiről, de magam is érzem a biológiai óra ketyegését, a kétségeket, hogy vajon mikor fogok ott tartani, hogy egzisztenciálisan, emberileg és párkapcsolatilag is kiteljesedjek. Ma is nehéz ismerkedni, hatalmas a távolság az idealizált párkapcsolatok és a valós lehetőségek között. Egyszóval könnyű empatikusnak lenni Balázs kisasszonnyal, akire ráragasztják a „vénlány” címkét, aki már nagyon szeretne a párjával, és nem az édesanyjával élni. Közben meg nem veszi észre, hogy ott van az az ember, akibe szerelmes, és nagyon sokáig nem történik meg köztük az a beszélgetés, amely már jóval korábban is megtörténhetett volna. Éles tükröt tart elénk a történetük, hogy hogyan mennek el az emberek egymás mellett. Szerintem túl sokat foglalkozunk egymás és önmagunk hibáztatásával, ahelyett, hogy megértéssel fordulnánk afelé, hogy a szándékaink és a cselekedetink a félelmeink miatt elhangolódhatnak egymástól.

Van egy jelenet, amikor kicsit lebegtetitek, hogy rádöbben-e erre…

Ahogy az életben is előfordul, hogy ott a lehetőség, megtörténhetne valami, aztán mégsem.

Asztalos úrnak (akit Crespo Rodrigo játszik) több lehetősége van, hogy szóban is kifejezze az érzelmeit, mint Balázs kisasszonynak.  

Így van, de ez szerintem erénye a darabnak, hogy az egyikük előtt van egy óriási titok. Én akkor játszom jól, ha a néző abban a bizonyos majdnem leleplezős jelenetben biztos benne, hogy a titok mégsem lepleződött le.

Széles Tamás és Szakács Hajnalka

Volt olyan pillanat a próbafolyamatban, amelyik nagyobb nehézséget jelentett, amikor elbizonytalanodtál?

A második felvonásba azzal a csalódottsággal kell bejönnöm, hogy előző nap nem jött el a randevúra, akit vártam. Be kell hozni magammal egy állapotot, amit elfojtok, rejtegetek a többiek elől, majd egyszer csak kipattan belőlem ez az állapot. Az volt nehéz, hogy ne közben keresgéljem magamban ezt a csalódottságot és indulatot, hanem eleve azzal érkezzem. Amikor ezt meg tudtam tenni, akkor állt helyre bennem (az írott) második felvonás. Ezekkel a szerepekkel könnyű lenne hatást játszani. Szikszai Rémusz azonban erős mankó volt, mindig hangsúlyozta, hogy embereket játsszunk, ne a hatást, amit ránk tesznek. Ugyanez a veszély fennáll nálam Molnár Ferenc és Szép Ernő darabjainál is, nagyon szeretem mindkettőjüket. És nagyon szeretem ezt a darabot is. Nem éreztem a próbafolyamat nehézségét, pedig megbetegedések miatt csúszott vagy két hetet, de utolértük magunkat. Annyira szép szerepek, sorsok vannak benne! Hammerschmidt úré például. Sosem látjuk a feleségét, mégis mindent tudunk róla. És persze Asztalos úr és Balázs kisasszony „személyesen nem, de alapjában feltétlenül” szerelme…

Horesnyi Balázs díszlete nagyon szép, sokáig el lehet gyönyörködni a finom részletekben.

A díszletet a Centrál Színházból kölcsönöztük. Nekem szívügyem a környezetvédelem, ezért ennek külön is örültem. Sokkal gyakrabban kellene ilyen környezet- és pénztárcabarát kölcsönzéseket csinálni. Az is milyen kár, hogy a vidéki előadások olyan gyorsan lefutnak, aztán „mennek a kukába”. Milyen jó lenne más városokba elvinni őket!

Szakács Hajnalka és Crespo Rodrigo

Sok a munkád Tatabányán. Eljutsz máshová is azért?

Színházi munkát nehéz volt az ittenivel egyeztetni, de több castingra eljutok, és nagy örömömre mostanában többször volt lehetőségem forgatni. Korábban biztos voltam benne, hogy én színházi színésznő vagyok, ez áll közel a tempómhoz, alkatomhoz. De kiderült, hogy csak a rutinom hiányzott, hogy ne izguljak, ne legyek szégyenlős, merjek kérdezni, és megtanuljam, hogy lehet pár másodperc alatt állapotba hozni magam. Nagy örömömre megkaptam a Frici és Aranka című filmben Karinthy feleségének, Böhm Arankának a szerepét. Pedig első gondolatra nem az én szerepem, de a rendező, Tóth Tamás látott a Kabaréban, bízott bennem, és ki tudta hozni belőlem az arankaságot. A film a pandémia áthidalására színházaknak kiírt pályázatra készült, nagyon gyorsan, mindössze két hét alatt forgattuk, de színészileg is értékes tapasztalat volt.

Kipróbálhattam magam sorozatban, játszottam Vámos Zoltán kisfilmjében, A gyémánt út porában, amely az időskori demenciáról szól, és Vári Éva a főszereplője. Forgattam egy kisebb szerepet Császi Ádám filmjében (Háromezer számozott darab), amely nagy kihívást jelentett számomra, mert a feladat színészi határaimat feszegette.

Vagyis a járványidőszakot sok munkával töltötted…

Úgy kellett ez a mentális egészségemhez, mint egy falat kenyér, mert bizony volt olyan időszak, amikor már nagyon elegem volt a színházi leállásból és a rettegésből.

10 / Berényi Nóra Blanka és Szakács Hajnalka / Fotó: Sipos Zoltán

Visszatérve a színházhoz: négy év elteltével a helyeden érzed magad Tatabányán?

Nagyon hálás vagyok, hogy ide kerülhettem. Ezt részben Szikszai Rémusznak köszönhetem, akivel először Debrecenben dolgozhattam, aztán hívott egy rendezéséhez, az Orlai Produkcióhoz, majd ajánlott ide, Tatabányára. Büszke vagyok a társulatra, az előadásainkra, és tudom, hogy mint a társulat egyik legfiatalabb tagja, kivételesen jó helyzetben vagyok, remek szerepeket kapok. Az idei évadunk a tavalyi bezárások után jól alakult. Nagyon szerettem a 10-et, mindig jó Guelmino Sándorral dolgozni. Az elején féltem tőle, hogy ugorjuk meg a Radnóti Színház remek előadásának a szintjét, de Sándor valami egészen mást talált ki, és az is működött. A társulat erejét mutatja, hogy szerintem más szereposztással is működött volna. Gondolatban szoktam ilyeneket játszani: például a Teljesen idegeneknél is elképzeltem, milyen lenne, ha Bakonyi Csilla és Danis Lídia fordítva kapták volna meg a szerepeiket. Aztán arra jutottam, hogy ez egy inspirálóbb szereposztás, ami eltér a sztereotípiáktól. De tény, hogy ebben a kis társulatban rengeteg lehetőség van. Én nem vagyok egy szabadúszó típus, és azt érzem, hogy abszolút otthon vagyok benne.

2022. február 22.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.