Cili van

Beszélgetés Ráckevei Annával -

Hogy valójában létezett-e Cili vagy sem, az teljesen mindegy, mert Cili van. A regényben és az előadásban is…

 Debrecenben új színházat nyitottak meg: a régi felújítása közben elkészült végre a Csokonai Fórum. Kevés izgalmasabb színházi eseményt lehet elképzelni annál, mint mikor egy új színházat egy, a városban igen jól ismert és szeretett színész, volt színházigazgató első rendezésével nyitnak meg.

„Elhatároztuk, hogy lapunkon meghonosítjuk az interjúkritika műfaját. Egyre több felől halljuk, hogy leáldozóban van a művészetkritika régi módszere, mely szerint a kritikus megnézi az alkotást, majd hazamegy, és megírja a kritikát. Ez olyan, állítják sokan, mint amikor a bíró kihirdeti az ítéletet. Ezért kritikai beszélgetéseket szervezünk…” – ez új, kísérleti rovatunk mottója.

Az alábbiakban a kritikus az előadás rendezőjével elemzi-kritizálja a látottakat – kész szerencse, hogy a legtöbb kérdésben egyetértenek.

INTERJÚKRITIKA RÁCKEVEI ANNÁVAL. A TÉMA: A FÜR ELISE.

 

Szabó Magda Für Elise-éből három felvonásos előadást rendezni nem kis vállalkozás. Ráadásul ez az első rendezésed. Miért ezt a regényt választottad?

rackevei anna 01 199x300Ráckevei Anna / Fotó: Máthé AndrásNem én, hanem az igazgatóm választotta a regényt, és engem is ő választott ki. Hogy miért, erre ő tudna válaszolni. Annyi előzmény azért volt, hogy néhány éve jeleztem Gemza Péternek (a debreceni Csokonai Színház igazgatója – a szerk. megj.), hogy találtam egy darabot, amelyet szívesen megrendeznék. Az egyébként egy kevés szereplős stúdiódarab volt… De a COVID-járvány elsodorta az ötletet. Aztán Péter tavaly tavasszal felhívott, és megkérdezte: ha már rendeznék, nincs kedvem a Für Elise-hez?

Mióta készülsz rá, hogy kipróbáld magad rendezőként is?

Volt már egy próbálkozásom. Amikor a Csokonai Színház igazgatója lettem, a Déri Múzeum dísztermében két éven át havonta csináltunk egy irodalmi estet. Egyet közülük én rendeztem meg. Az a munka nagyon jólesett, szerettem, és nem is sikerült rosszul. Sok minden volt benne, báb, vetítés, a téma sem volt unalmas: sárkányokról szólt az előadás. Szóval, magamban sok bátorságot merítettem belőle.

Színházigazgatóként nagyon jól megismerted a debreceni közönséget. A Für Elise-t nézve nekem ez kifejezetten szembetűnt. Nemcsak a „debreceni” témaválasztásra gondolok, hanem a játékmódra, a megjelenítésre, a stílusra, a tempóra, a képviselt értékrendre is. Tudatosan törekedtél arra, hogy leginkább a helyi (cívis) polgároknak vagy tágabban – nem pejoratívan használva a jelzőt –, a vidéki embereknek szóljon az előadásod?

Semmiképpen sem vidékit mondanék, hanem inkább úgy fogalmaznék, a klasszikus, konzervatívabb ízlésnek megfelelő előadást akartunk létrehozni, és ez részemről abszolút tudatos volt… Nyilván a debreceni közönségnek akartam előadást csinálni. Egyébként az anyag maga, Szabó Magda regénye nagyon hajlamosít arra, hogy sokkal erősebb hangon, erőteljesebb eszközökkel vigye színre az ember. Bennem olvasás közben nagyon erős színházi képek jelentek meg, de aztán azt gondoltam, hogy nem, inkább finomabb hangvételű, konzervatívabb előadást kell csinálnunk.

Mindemellett – úgy láttam –, rengeteg kísérletező kedv is van ebben az előadásban, ahhoz képest egészen biztosan, amire a „finom hangvételű, konzervatív színház” hallatán gondolnánk. Különböző stílusú és hangzású zenei anyagok csendülnek fel benne, szinte végig jelen van egy idősebb Szabó Magda-alak, ami „megbolondítja” az idősíkokat, egyfajta folyamatos jelenbe helyezi – a múltat is. Tehát, a szórakoztató, finom hangvétel és a humor mellett rendesen figyelnie és gondolkodnia is kell a nézőnek. A zenében például a vidámabb, könnyedebb részek mellett felhangzanak modernzenei, sőt, kortárs operakórusra emlékeztető tételek is. Hogy alakult ki ez a koncepció?

19 sajtaj forum 2106161Ráckevei Anna / Fotó: Máthé András

Azt gondoltam, hogy ha egy nyitóelőadás készül, ha egy új színház nagyszínpadát avatjuk fel, ott mindennek jönni-menni, mozogni kell. Azt is akartam, hogy a történetben a család mögött jelenjen meg a város, a társadalom, a közeg, amelyben élnek. És mivel a színháznak van kórusa is, és a regényben az éneklő Cili, az írónő fogadott testvére révén erőteljesen működik egy zenei vonal, azt gondoltam, hogy a közeg, amely körülveszi őket, megszólalhatna énekben, zenében is. Dargó Gergőt, a színház zenei vezetőjét, aki már sok darabhoz szerzett zenét, kértem fel, hogy segítsen, és nagyon örültem neki, hogy olyan kreatív zenei betéteket komponált, amelyekben sok vidámság, humor is van. Mert azt is szerettem volna, ha a Szabó Magda írásaiban megjelenő, sokszor finom, de olykor igen harsány humor is megjelenik az előadásban.

Mit kértél konkrétan a zeneszerzőtől? Megmondtad, hogy hova mit szeretnél, vagy ő mutatott alternatívákat?

Hozott rögtön zenei ajánlatokat. Nagyon nehéz dolga volt, mert ebben az előadásban csak prózai szövegek vannak, de ahogy elmondta, az nagyon szórakoztatta, hogy sok, más, kedvenc művekre célzó zenei utalást helyezhetett el az anyagban. Az előadás kezdete nekem nagyon fontos volt, mert tényleg egy kivételes pillanat, amikor egy városban új színházat nyitnak meg. Fontos a városnak, a közönségnek, a színháznak és a színészeknek is. Ezt szerettem volna aláhúzni egy emelkedett pillanattal, egyfajta előadásból kiragadott közös együttléttel, amelyben a zenének fontos szerepe volt.

Ugorjunk hirtelen az elejéről a végére! Nem egy konzervatív színházi előadáson engem taszít, ha a végén úgy érzem, direkt módon rám van erőltetve a katarzis, mert az alkotók kötelezőnek gondolják, hogy felemelő erkölcsi tanulsággal és/vagy némi pozitív végkicsengéssel, reménnyel szolgáljanak. De a Für Elise katartikus vége meglepett, erősen hatott rám, megérintett…

Jaj, de jó, hogy ezt mondod…

A regény szinte befejezetlen, olyan értelemben, hogy nincs lekerekített vége, Szabó Magda tervezte a folytatását. Ti viszont színházi véget csináltatok az előadásnak, nálatok a halál keretezi a történetet, mégpedig a (szimbolikusan) legyőzött halál.

Hát, csak elkezdeni és befejezni volt nehéz. Sokat tépelődtünk azon, honnan induljunk, és hova jussunk el. Nagyon szépen fejezi be Szabó Magda is a regényt. Azon gondolkodtam, hogy ugyanazt az atmoszférát kellene nekünk is megteremtenünk a végén. Sorsszerű az a pályaudvari hangulat, Párkák jelennek meg a képzeletében, akik fonják az élet fonalát, miközben kiáltják, hogy „Cukorkát, csokoládét, perecet, vizet tessék!”… Adorján Beáta dramaturggal, aki megírta a regényből a színdarabot, sokat beszélgettünk. Én mondtam a hagymázas látomásaimat, ő ezeket valahogy lefordította konkrét sorokra, talált hozzájuk részleteket, jeleneteket a regényből. Nagyszerű és izgalmas volt a közös munkánk. Sokat segített még Simon Andrea, a rendező munkatársa, aki rendezést tanult Londonban, őt arra kértem, hogy hetente, kéthetente nézzen rá, hol tartunk, és mondja el, amit gondol a látottakról.

furelise 220526 083Für Elise / Fotók: Máthé András

Mondanál egy konkrét példát arra, hogy milyen hagymázas elképzeléseid voltak?

Például a legvégén azt kértem, hogy a Kránicz Ricsi, aki Arthurt, az unokatestvért játssza, katonaruhában jöjjön vissza. Ő az ugyanis, aki a darabban Szabó Eleknek (Szabó Magda édesapja – a szerk. megj.) azt bizonygatja, hogy nem lesz itt háború, majd a nagyhatalmak megoldják a problémákat, rendeződik minden. Ez az én kis játékom. Amikor mindenki búcsúzkodik, ezzel a jelmezzel halványan jelzem, hogy nem ússza meg Arthur sem.

A regényben és az előadásban is, a háttérben rendszeresen megjelenik a múlt század harmincas éveinek háborúba sodródó világa, említik Hitlert, Mussolinit…

Hidegrázós, hogy mennyi szinkronitás mutatkozik a mai események és azok között.      

Összeszedni is nehéz, hogy ennek az előadásnak mennyi rejtett kis üzenete, konkrét vagy elvont, indirekt mondandója van. Mielőtt rátérünk arra, hogy ebben a szövegben mennyi ma is aktuális tartalom, téma található, beszéljünk még a formai, színháztechnikai megoldásokról. A zenét már említettük, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár nyilván nem könnyű prózai szövegből kórusművet írni, de az ilyen „prózás” zenei tételek nagyon jól elviszik a játékot az abszurd felé. Több táncos-mozgásos jelenet is van az előadásban, azok is ellenpontot képezve, termékeny artisztikus feszültséget teremtenek (a koreográfus: Katona Gábor). És ott van újabb ellenpontként a látványvilág: világos, üde, színes, vidám… A kiváló, ám szigorú debreceni református tanintézetek világáról az ember nem ilyen színekre asszociál – pláne nem a múlt század harmincas éveiből.

Nagyon örültem, amikor Kupás Anna azzal az ajánlattal jött, hogy ilyen színvilágú legyen a díszlet. Ez a második verzió volt, az első egy szikár, boltíves falsor volt, nem volt benne semmi játékosság. És mondtam Annának, hogy nagyon jó, de mi lenne, ha kicsit megmozdítaná, és kicsit játékosabb teret találna. Elkezdett játszani vele, és ezeket a színeket hozta, azért örültem neki, mert ha Szabó Magdára gondolunk, a színdarabjaira, leginkább barna, fekete színek jelennek meg előttünk.

furelise 220526 088

Ezekbe a színekbe jól beleillik a két kisiskoláskorú kislány, akik a gyerek Magdát (Dódit), illetve Cilit játsszák. Nagyon ügyesek voltak! Ki tanította be őket? Te foglalkoztál velük? Honnan jöttek?

Én. Volt casting. Vagy ötvenen jelentkeztek, többfordulós rendszerben kiválasztottuk négyüket (mert két szereposztás van belőlük). Előtte le akartak beszélni róla, hogy gyerekek is legyenek. Van kórus, sok ember, tánc… Még gyerekek is? Akartam, hogy megjelenjen a gyerekkor. Öt-hat évesek lettek volna igazán jók, de hát ők még olvasni sem tudnak. Ez a nyolc-kilenc éves kor az ideális, még gyerekek, de már lehet velük együtt dolgozni. Tüneményesek voltak!

A jó színháznak tehát mindig van aktuális üzenete is, akár az is, hogy a mai kor szinkronitást mutat a múlt század harmincas éveivel. Szomorú aktualitás az is, hogy hazánkban erősen megosztott a színházi szakma, és ez rengeteg kárt okoz. Ugyanis nagyon sok színházcsinálónak – mindkét oldalon – előbb-utóbb az lesz a jól felfogott érdeke (majd a célja), hogy megfeleljen a politikai oldala elvárásainak, nem pedig az, hogy eredeti, jó minőséget, valódi művészi értéket hozzon létre. Néhány évvel ezelőtt kb. egy hónapon belül két-három olyan budapesti premieren is jártam, ahol az aktualizált szövegben megjelent a „vak komondor”. A fővárosi művészszínházak, független társulatok és befogadó helyek előadásain azóta is felbukkannak az említett eb újabb és újabb kölykei, de rendszeresen látok a Nemzetiben vagy vidéken olyan előadást, amelynek végén keresztény áhítatban dicső nemzeti múltunk szellemében rendeződnek el a dolgok, nyernek feloldozást az igaz magyarok. A törzsközönség az ilyen megnyilvánulásokat lelkes örömmel fogadja, ezek híre nyilván a fenntartókhoz is eljut, akik szintén örömmel nyugtázzák a politikai hűség alig burkolt színházi kifejeződését. A mai magyar kormánynál például biztosan jó pont jár egy kis trianonozásért, a Für Elise-t pedig kifejezetten Trianon-regénynek is mondják…

Mispál Attila kollégám megfogalmazásában ez a legkreatívabb Trianon-regény. Nekem ez a meghatározás nagyon tetszik, mert annyira jellemző Szabó Magdára, arra, ahogy mondanivalót rejt el a lapok, a sorok között. Nagyon figyelmesen kell olvasni! Persze, van benne két trianoni árva, de az egész nem Trianonról szól. De közben, ha figyelmesen olvasod, észreveszed, hogy de mégis, arról is szól, mert nagyon sok apró gesztus, utalás található benne rá. Közvetetten az is arról (is!) szól, hogy mennyire tudunk egyénileg és közösségileg szembenézni a traumáinkkal. Ahogy Magda nem tud szembenézni a gyerekkori önmagával, azzal a gőggel, attitűddel, ahogy akkor szemlélte a világot, azzal a szabadsággal, ahogy szembe ment sok mindenkivel, ugyanígy a közösségnek is nehéz szembenéznie azzal, hogy miért történt velünk mindaz úgy, ahogy történt. Még mindig nem tudjuk, hogy nézzünk szembe Trianon traumájával, mert a kor, mint egy fedő, rá lett téve, a II. Világháború, aztán a kommunizmus… És még mindig nem sikerül úgy levenni azt a fedőt, hogy ne csapja meg az ember arcát a forró gőz.

furelise 220526 210

Szabó Magdánál azért is jelen van a téma, mert a harmincas években állandó része volt a közbeszédnek, gyerekként ezt hallhatta, ebben élt. Az előadásból te ki is hagyhattad volna, a történet nélküle is megél. Ezzel szemben – igaz, szerintem kifejezetten jó arányban, érzékenyen, körültekintően – hangsúlyt is helyeztél rá. Miért?

Ahogy mondtam, nekem a közeg is nagyon fontos volt, amelyben a család élt. Hogy az apa, Szabó Elek kultúrtanácsos mit engedhet meg magának, mitől fél, hogyan miről beszélget a bátyjával, a református lelkésszel, közben ott zajlik körülöttük az egész történelem. Nem egy átlagos korban éltek.

Belső késztetésből szólaltál meg Trianonról?

Annyit mindenképpen el akartam mondani, hogy muszáj ezekkel a traumákkal szembenéznünk. Ezt már nagyon sokan megtették, de közösségként még nem itatódott belénk a szembenézés fontossága.

A regényben bűbájosan is megjelenik Trianon, és ennek hangulata (meg a szöveg is) benne van az előadásban. Arra gondolok, amikor a kamaszlány Szabó Magda arról fantáziál, hogy elcsábítja Mihály román királyt, és így fogja visszaszerezni Erdélyt. Ez irodalom, tartalmas, habkönnyű művészet, ahogy egy korabeli bakfis lelkiállapotában megjelenik egy nemzeti sorskérdés. Szerintem nagyon jól jelenik meg általában is az előadásban a Trianon-téma, én tanultam belőle, újabb adalékokkal lettem gazdagabb, és egy kicsit sem éreztem azt, hogy ezzel kötelező elvárásoknak akarnátok megfelelni. Sőt, egy másik történelmi-politikai áthallással bíró jelenetben egy pillanatra úgy éreztem, egy rendesen kajánkodó-fricskázó „ellenzéki” színházban ülök, és a nézőtéren is mintha kicsit zavart csend támadt volna…

Mikor? Melyiknél?

Amikor Dódi kikel Augustus császár ellen, mert az száműzte Ovidiust Tomiba. Azt fejtegeti a lány, hogy ha az uralkodó tényleg aranykort teremtett, abban hogyan lehet egy akkora költőt száműzni, mint Ovidius. Ez egy egyszeri, piciny kis beszólás a regényben, a színdarabban mégis eléggé hangsúlyos.

Mert a jelenet nagyon fontos kérdést vet fel. A mindenkori hatalomról szól, a hatalom veszélyeiről.

Tehát nem aktuális, mai hatalomról?

Szabó Magda Augustus császárról írt, az előadásban is róla beszélnek. Ha egy néző erről másra asszociál, az az ő gondolata, amihez joga van.

furelise 220526 113

A beszélgetésben igyekeztünk rátérni, megemlíteni, hogy mennyi különböző műfaji, stiláris, módszertani, tartalmi összetevője van ennek az előadásnak, és hogy ezek igazi összművészeti alkotásként milyen jól működnek együtt. Nem említettük még (biztos vagyok benne, hogy ezzel egyetértesz), hogy mindennek koronája a megannyi príma színészi alakítás, folyamatos jelenlét. Nem sorolhatunk fel név szerint most mindenkit, de a Magdák és Cilik összes generációja elbűvölő, a Szabó házaspár, a tanári kar minden tagja, a diáktársak összes alakja mind-mind remekbe szabott alakítás, nagyon szerettem Ilka szakácsnő és Tonelli karmester figuráját is. Szóval, minden ízében, részletében izgalmas, érdekes, jó előadás a Für Elise. Nálam külön plusz, hogy az eddigi Szabó Magda-képemhez is sokat hozzáad, színesíti azt. A beszélgetés végén még egy irodalmi ínyencségre kérdezek rá. Nekem nagyon átértékelte a regényt, emelte az élvezeti szintjét, amikor most úgy olvastam újra, hogy már tudtam: az összes, valódi, egykor létezett életrajzi (fő)alak között Cili egy kitalált szereplő. Az örökbe fogadott testvér, a trianoni árva a valóságban nem létezett, mint ahogy későbbi férje, Tonelli karmester sem. Cili Magda jobbik énje, amilyen szeretett volna lenni, amilyen lehetett volna is, akit gyerekkorában teremtett magának, és akire – mikor már felnőtt – nem volt szüksége, és ezért „meg kellett halnia”. Ebbe a kérdésbe nem nagyon bonyolódtok bele az előadáson…

De benne van. Az elején Magda és Cili elmondja: te én vagyok, én meg te, egymás kiegészítései vagyunk. Hogy valójában létezett-e Cili vagy sem, az teljesen mindegy, mert Cili van. A regényben és az előadásban is… Ő Magda lelkiismerete, neki van meg minden olyan tulajdonsága, amilyet Magda is szeretett volna. Tudod, hogy ki volt Szabó Magda férjének első felesége?

A Szobotka Tiboré? Nem.

Operaénekes volt, a háborúban, az ostrom alatt halt meg tragikus körülmények között, miközben gyermeket várt. Ő is benne van Cili alakjában, azért énekel gyönyörűen, azért lett ő is operaénekes. Nem könnyű második feleségnek lenni. És Szobotka a felesége halála, a trauma után nagyon elindult a lejtőn… Magdának egy halott, idealizált nőalak lett a konkurense.

De lehet olvasni egy nagyon közeli gyermekkori barátnőről is, akiről Szabó Magda mintázhatta Cilit.

Ő a Mikes Edit. Őt is belegyúrta Cili idealizált alakjába. Edittel játszott gyermekkorában állandóan színházasdit. Életre szóló barátság volt. Amikor ’82-ben meghalt Szobotka Tibor, Edit meghallotta a tévében, és ő volt az első, aki felkereste Magdát, hogy mellette legyen. Egyébként Szabó Magda adott olyan interjút, megvan, amelyben úgy beszél Ciliről, mintha létező, élő személy lett volna.

furelise 220526 099

Élvezte a Cili alakjával kapcsolatos, titokzatos játékot… Érzem is, amit mondasz, abból ki is derül, hogy nagyon belemerültél a témába…

Most is folyamatosan dolgozik, mozog bennem az előadás. Pechemre vagy szerencsémre ott kell lennem mindegyiken, mert bele is rendeztem magamat, persze csak egy kis szerepbe. Már lement néhány, és nagyon jó látni, ahogy a színészek átveszik a darabot. Sokszor hallottam színészként, hogy egy rendező azt mondja, most már átadom az előadást a színészeknek, és ezt nem mindig értettem, miért mondják. Most már értem. Öröm látni, ahogy a színészek egyre inkább többet tudnak a helyzetekről, a jeleneteikről, folyamatosan épül, erősödik az előadás.

Hogyan fog folytatódni a rendezői pályafutásod? Milyen elképzeléseid vannak? Vannak-e darabok készenlétben, melyeket szívesen megrendeznél.

Nincsenek. Színészként sem úgy kondicionáltam magamat a pályámon, hogy vágyaim legyenek. Ha megtalált egy feladat, abba teljes erővel, energiával belevetettem magamat.

De ez az első rendezés ahhoz túl jól sikerült, hogy ne legyenek rendezői vágyaid… Ez érzékeny, finom, okos, miközben egy komplex nagyüzem működik.

Az elmúlt „x” évben nagyon sokat tanultam a rendezőimtől, és ezért nagyon hálás is vagyok nekik. Jó találkozásaim voltak. Nem veszett el, amit tőlük tanultam, hanem összesűrűsödött bennem. Örömet okoz, hogy ebből másoknak is átadhatok.

2022. október 22.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.

Für Elise

Szabó Magda regénye alapján a szövegkönyvet írta: Adorján Beáta. Díszlet- és jelmeztervező: Kupás Anna. Fénytervező: Majoros Róbert. Dramaturg: Adorján Beáta. Ügyelő: Karl József, Horváth Ágnes. Súgó: Kató Anikó. Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba. A rendező munkatársa: Simon Andrea.

Zeneszerző: Dargó Gergely. Koreográfus: Katona Gábor. Rendező: Ráckevei Anna.

Szereplők: Szabó Magda fiatalon: Hajdu Imelda. Szabó Magda idősebb korában:

Varga Klári. Szabó Bogdán Cecília, trianoni árva, Szabóék örökbefogadott gyermeke: Mészáros Ibolya. Kismagda, Magda gyerekkorában: Bacsa Hédi / Kakasi-Zsurka Emma. Kiscili, Cili gyerekkorában: Juhász-Bölcskei Júlia / Elek Lilla. Jablonczay Lenke, Magda anyja: Majzik Edit. Szabó Elek, Magda apja:

Bakota Árpád. Szabó Béla, pap, Elek bátyja: Csikos Sándor. Ilka, a szakácsnő: Újhelyi Kinga. Arthur, Magda unokatestvére: Kránicz Richárd. Gianni Tonelli, karmester: Vranyecz Artúr. Textor Ádám: Pálóczi Bence. Korondy György, tanár: Kiss Gergely Máté. Ágoston András, tanár: Mercs János. Ludwigh, államtitkár: Takács Dániel. Lidika, Magda barátnője: Wessely Zsófia. Pálma, Magda barátnője: Tolnai Hella. András Anna, Magda osztálytársa: Nagy Kíra.

Fejér Margit, tanárnő: Vékony Anna. Illatos hölgyek: Ráckevei Anna, Janovicz Zsófia, Kuczmog Klaudia. Kórus: Ármós Tamara, Janovicz Zsófia, Kuczmog Klaudia, Gáspárné Herczegfalvi Zsanett, Kovács Levente, Piskóti András, Grega Csaba, Udvarhelyi Péter.

Bemutató: 2022. szeptember 29., Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán terem

         

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu