Beszélgetés Urbán-Szabó Fannival

Mindig is vonzott a tatabányai közeg, azonban bele se mertem gondolni, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatok majd pályakezdőként.

Urbán-Szabó Fanni idén végzett a kaposvári egyetemen. Gyakorlati éveit Nyíregyházán töltötte, most pedig vendégként Tatabányán játszik, a Te édes, de jó vagy, légy más című előadásban. Erről, valamint pályakezdéséről és terveiről beszélgettünk.

Egyenes út vezetett nálad a színművészeti egyetemig?  

Az én pályám az énekléstől indult. Zenetagozatos általános iskolába jártam, és tízéves koromban kaptam a kórusban egy szólószerepet. Azt hiszem, akkor dőlt el, hogy a színpadon képzelem el a jövőmet. Az iskolában voltak drámaóráink is, és a tanárnőm javasolta, hogy jelentkezzem a drámatagozatos Vörösmarty Mihály Gimnáziumba. Az egyetemre harmadszorra vettek fel, előtte két évet töltöttem a Pesti Magyar Színiakadémián, ahol Pál András volt az osztályfőnököm. Őt máig mesteremnek tartom. Az egyetemen Bozsik Yvette és Bakos Kiss Gábor osztályába jártam, így az osztályunk zenés-táncos és prózai képzést egyaránt kapott, ez a kettősség pedig nagyon is közel áll hozzám. Most is úgy vagyok vele, hogy ha egy zenés előadásban játszom, nagyon szeretem, de vágyom rá, hogy a következő prózai legyen, és fordítva.

A kétéves gyakorlatod alatt Nyíregyházán mindkét műfajt kipróbálhattad.  

Mikola Gergő és Urbán-Szabó Fanni / Fotó: Sipos Zoltán

Szép feladatokat kaptam. Többek között az Idétlen időkig című musicalben főszerepet játszhattam Gulácsi Tamás oldalán. A Váratlan vendég című előadásnak pedig csodás volt a próbafolyamata. Ez egy angol krimi, amelyet Guelmino Sándor rendezett. Hamar egy hullámhosszra került a társulattal, szerettük a közös munkát. Véletlenek sorozataként kaptam meg benne a szerepemet, és végül ennek köszönhettem, hogy most Tatabányán játszhatok, hiszen Guelmino Sándor ajánlott Crespo Rodrigónak. Ráadásul a Te édes…-en kívül lesz itt még egy feladatom az évadban: az Amadeusban Constanze szerepét játszom majd.

Milyen volt a találkozás a tatabányai társulattal?

Nagyon izgultam. Igyekszem minél többet színházba járni, tájékozódni, így tavaly több tatabányai előadást is megnéztem. Az itt látott 10 című előadás azóta is a legmeghatározóbb színházi élményeim közé tartozik. Mindig is vonzott a tatabányai közeg, azonban bele se mertem gondolni, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatok majd pályakezdőként. Ez számomra a mai napig hihetetlen. A nagy izgalom után aztán, amikor elkezdtünk dolgozni, nagyon rövid időn belül úgy éreztem, mintha mindig is együtt próbáltunk volna, olyan természetes volt minden.

Az előadás 20 jelenetben, 24 dallal beszél a párkapcsolatokról, az ifjúságtól a családalapításon keresztül egészen az időskori szerelemig. Hány karakter bőrébe (és ruhájába) kell belebújnod? És ha már ruhák: el sem tudom képzelni, hogyan tudtok ennyiszer és ilyen gyorsan átöltözni.

14 vagy 15 karakter jut mind a négyünknek. Szerencsénkre fantasztikusak az öltöztetőink, és Papp Janó jelmezei bravúrosnak bizonyultak. Van olyan átöltözésem, hogy néha még most sem hiszem el, hogy megtörténik, csak csinálom. Annyi mozzanata van, annyi mindenre kell figyelni, hogy arra jöttem rá, bármennyire gyorsnak kell hozzá lenni, nem szabad kapkodni, inkább egy kicsit le kell lassulni, megnyugodni, akkor sikerül.

Urbán-Szabó Fanni / Fotó: Sipos Zoltán

Nem lehet egyszerű elkülöníteni ezt a 15 karaktert. Van esetleg kedvenced közöttük?

Ezzel sokáig küzdöttem, különösen az első felvonásban, ahol több fiatal lány is követi egymást. Nekik még hasonlóak a problémáik, figyelnem kellett rá, hogy ne ugyanabból az attitűdből közelítsek hozzájuk. Az első összpróba után mondtam is ezt a rendezőnek, Mikola Gergőnek, de megnyugtatott, hogy ezzel még mindannyian így vagyunk, a főpróbahéten dolgozni fogunk rajta. Vannak a karaktereim között, amelyeket ösztönösen tudtam megközelíteni, és vannak, akiken többet kellett tudatosan dolgozni. Két anyaszerepem is van, amelyek valahogy önmaguktól is elváltak: az elcsigázott, fáradt, de boldog anya, és a mindig ideges, kockaszerűen beszabályozott anyuka. A legnagyobb kihívás talán az a monológom, amelyben egy társkereső oldalra regisztráló nőt játszom, akivel felvesznek egy bemutatkozó interjút. Nem szabad belegondolnom, hogy a nézők a kivetített, hatalmasra felnagyított arcomat látják, mert akkor az ember elkezd külsőségekben gondolkodni. Éppen ezért csak a szituációra és a közlési szándékra koncentrálok. A sajátjaim között nincs kedvenc jelenetem, inkább a többiekében: például Szakács Hajnalka és Mikola Gergő mozis jelenete vagy Hajni és Figeczky Bence, ahogy az idős párt játsszák.

Mikola Gergőnek ez volt az első rendezése, miközben ő játssza a négy szerep egyikét. Milyen a rendező, ha színész (is)?

Nagyon felkészült és nagyon higgadt. Régóta készült rá, és elképesztő mennyiségű munkát tett bele. Azokban a jelenetekben, amelyekben Gergő is szerepel, külső szemnek ott volt a koreográfus, Németh Eszter, aki végig nagy odaadással és energiával volt jelen. Minden próbát videóra vettünk, és próbák után ők még órákig elemezték a felvételeket. Nagyon jó volt, hogy Gergő adott teret a játéknak, ötleteknek, nekünk is és színészként magának is. Felszabadító és felemelő volt ez a közös munka, igazi csapattá váltunk, és nemcsak kollégaként, de magánemberként is mindenkit megkedveltem. Az is jó volt, hogy Gergő a műszakra is nagyon odafigyelt, mindenkivel éreztette, hogy ők ugyanolyan fontos részei az előadásnak, mint mi, akik elöl állunk.

Urbán-Szabó Fanni, Mikola Gergő, Szakács Hajnalka és Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Igen változatos az előadás zenei anyaga, sokféle műfajban kell énekelnetek a szvingtől az operán át a gospelig.

Már május óta tanultuk a dalokat, de tulajdonképpen csak most, a bemutató után, a kollégák, ismerősök visszajelzéseit hallgatva gondoltam bele, hogy tényleg, hát mekkora mennyiség ez, és énektechnikailag sem könnyű anyag, szólók, duettek, három és négy szólamok, különféle stílusok és hangszínek váltják egymást. Próbafolyamat közben csak csináltam, gyakoroltam és a feladatra koncentráltam.

Úgy látszott, hogy az éneklés mellett a tánc is közel áll hozzád.

Tíz évig akrobatikus rock and rolloztam. Kiderült, hogy Figeczky Bence meg hét évig, így meg tudtunk birkózni a rockis jelenettel (nevet). Játszom egyébként Székesfehérváron a Fame című előadásban, ami tánc szempontból nagy kihívást jelent. Arra napi tizenkét órás táncpróbákkal készültünk fel…

Ma este is játsszátok a Te édes…-t. Ilyenkor már napközben ott jársz gondolatban?

Előadás előtt filmszerűen átgondolom az egészet. A legnehezebb, hogy mindig tudjam, mi következik, és hogy a gyorsaságban megtaláljam a nyugalmat. Illetve tudatosítani magamban, hogyha hibázunk, nem szabad rajta rágódni, a soron következő jelenetre kell koncentrálni, és az abban lévő jelent megélni. Tanulnom kell még azt is, hogy figyeljek a közönség reakcióira. Érzem az energiákat, de hajlamos vagyok kizárni a tudatomból az egyéb reakciókat. Például tudni kell jól fogadni a nevetést (ami minden este máskor érkezik), várni a folytatással, nehogy elússzon ott egy-két mondat, örülni neki, de nem ebből dolgozni tovább.

Urbán-Szabó Fanni és Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Említetted, hogy az Amadeusban is játszol majd. Vannak még más munkáid az évadra?

Még ígérkezik egy színházi szerep, és emellett elkezdtem szinkronizálni is, tanulom, és nagyon élvezem. A filmes világ még nem talált meg, de remélem, eljön majd a filmezés ideje is.

Van azonban az életemnek egy másik oldala is: besegítek a családi éttermünkben, amelyet még a nagyszüleim alapítottak Szigethalmon, és most – a nagymamám segítségével – a szüleim viszik tovább. Szeretem ezt a kettősséget, mert ez a munka máshogy fárasztó. Kislánykoromtól segítettem a nagymamámnak, emlékszem, akkor az osztálytársaim csúfoltak, hogy „mosogatólánykodom”, de én mindig is büszke voltam rá, és most is fontos nekem, hiszen a családom munkája van benne, és én nagyon családcentrikus vagyok. Nagyon büszke vagyok a húgomra, Mónikára is, aki ritmikus sportgimnasztikázik, és tagja a válogatottnak.

Hogy képzeled el a további pályádat? Szabadúszóként, vagy szívesen csatlakoznál társulathoz?

Az egyetemen rettegtem a szabadúszástól, mert azt gondoltam, ki hívna engem, amikor senki sem ismer. Aztán én lettem az egyetlen az osztályból, aki jelenleg szabadúszó. Persze, most is félek kicsit, hogy lesz-e munkám, főleg ilyen nehéz időkben. De most nagyon jó, hogy lehetőséget kaptam Tatabányán, hálás vagyok érte. Szeretek csapatban dolgozni, és a Te édes… egy igazi csapatmunka volt. És mivel tudom, hogy visszamehetek egy újabb szerepre, most úgy érzem, hogy lélekben ehhez a tatabányai csapathoz tartozom.

2022. november 26.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.