Pintér Béla – Darvas Benedek: Gyévuska / Weöres Sándor Színház -

…Nagy Péter István itt sem állja meg, hogy ne futtassa egészen a máig ezt a tragikus történelmi road movie-t.

Kivételesen hadd kezdjem egy személyes történettel! Azt vettem észre, hogy egyre csak halogatom ennek a cikknek a megírását. Kifogás van bőven, mondhatnám, hogy ez most tényleg nem fér bele az időmbe, energiámba, közben meg az is bántana, ha nem vinném hírét ennek a remek előadásnak. Egy biztos: amióta megnéztem a szombathelyiek Gyévuskáját, sokat gondolok a Don-kanyarban eltűnt nagyapámra. Még az is eszembe jutott, hogy úgy tízévesen, hallgatva a róla szóló családi történeteket, arról fantáziáltam, hogy egyszer csak bekopogtat az ajtón. Kalandos sorsot találtam ki neki, hogy miért is nem tudott eddig hazajönni, ha jól emlékszem, a képzeletemben amnéziában feküdt egy isten háta mögötti kórházban. Kiszámoltam, akkor lett volna 70. A holttá nyilvánító végzés szerint 1943. február 15-én halt meg. Később a jogi egyetemen megtanultam, hogy a képzeletbeli dátum az eltűnést követő hónap 15. napja. És tényleg, egy karácsonyi szabadságolás után1943 januárjában indult vissza a frontra. Egy csertalakosi ember hozta az utolsó hírt róla: hogy visszaért. A hiánya még ma is érződik a családban. Arra pedig csak most jöttem rá, hogy a régi házból az újba átkerült kamraajtó kilincse az egyetlen fizikai tárgy, ami őrzi a keze nyomát, Ha benyitok a kamrába, néha elképzelem, hogy kezet fogunk.

Kíváncsi lennék, hány szombathelyi nézőben éledtek fel hasonló családi történetek a Gyévuska láttán. Hányan gondoltak az üvegkoporsóban vég nélkül kerengő halott katona (Gyulai-Zékány István) láttán a saját családtagjaikra?

Nagy-Bakonyi Boglárka, Domokos Zsolt / Fotó: Mészáros Zsolt

Pintér Béla és Darvas Benedek jó húsz éve bemutatott műve ma reneszánszát éli. Nemcsak Pintérék újították fel, Szombathely mellett játsszák Miskolcon (Ascher Tamás rendezésében) és Sepsiszentgyörgyön is (r.: Hegymegi Máté). Az új háborúk feltépik a régi, fel nem dolgozott traumákat.

A szombathelyi bemutató Nagy Péter István munkája. Hogy mitől lesz ennyire kompakt, erős, minden ízében helyénvaló? Csupa olyan rendezői megoldástól, amelyeket a pályáját követők már ismerhetnek: a filmes látásmódtól, a mozgástól, a jó értelemben vett pszichologizálástól, attól, ahogy minden részletet egy átgondolt egészbe foglal. És nem mellesleg attól, hogy a társulat kivételesen jó formát mutat. Nincs olyan színész, aki ne csillanna fel egy-egy jelenetben, miközben senki sem lóg ki az összjátékból.

Ölbei Lívia alapos és átfogó kritikájában a díszletet és az első rész jelenetezését az ismert József Attila-idézettel teszi plasztikussá: „s én állok minden fülke-fényben, / én könyöklök és hallgatok.” A hosszúkás, elhúzható ajtókkal tagolt tér, amelyben zökkenőmentesen váltják egymást a jelenetek, valóban vonatot idéz. Egy olyan vonatot, amelyre a magyar társadalom legkülönbözőbb rétegei váltottak (legtöbbször egyáltalán nem önként és dalolva) jegyet. Ahogy a második rész forgó körszínpadán kerengők mozgáspályáját is nagyrészt rajtuk kívül álló erők határozzák meg. Mit tehet ebben a helyzetben az egyes ember? Milyen magatartásminták, milyen erkölcsi fékek működnek, ha működnek egyáltalán? Mentheti-e az árulást a nekem családom van érve? Csupa olyan kérdés, amelyeket ma nap mint nap felteszünk (vagy fel kellene tennünk) magunknak.

Fotó: Mészáros Zsolt

Színeiben is különös világ ez. Éles fények és homály, szürkeség, gomolygó köd, amelyben nem látni tisztán, de ha valamit mégis megvilágítanak, az fájdalom, veszteség vagy éppen karcos humor – mert van abból is bőven.

Fontos, hogy pontosan lássuk a karakterek mozgatórugóit. Ezért – ahogy Pintér Bélánál, itt is – színésznő, Nagy-Bakonyi Boglárka játssza Kovács hadnagyot, behozva a színpadra azt a feminin törékenységet, amellyel a vonzalmát maga előtt is tagadó Halász százados (Domokos Zsolt) nem tud mit kezdeni. Az már csak ennek az előadásnak a sajátja, hogy szintén Nagy-Bakonyi Boglárka játssza a partizán asszonyt is, egymásba úsztatva ezzel a két karaktert, Halász százados életének egyetlen, meghatározó Gyévuskájává. (Mert ahogy elhangzik: „mindenkinek van egy Gyévuskája”.)

Mari Dorottya, Domokos Zsolt, Szerémi Zoltán / Fotó: Mészáros Zsolt

Hétköznapi boldogságra, családra, gyerekre vágyó, esendő kisemberek, elkötelezett vagy saját érdekre játszó katonatisztek, az őrületből irodalmi performansszal vagy szerekkel kiutat kereső nők, mindenki próbál valahogy élni, de legalábbis túlélni. És itt fel lehet sorolni tulajdonképpen az egész társulatot Szabó Tibor ezredesétől, Németh Judit egzaltált színésznőjéig, Szerémi Zoltán német vezérezredesétől Mari Dorottya lázadó, és e lázadásba belehaló kamaszlányáig. És ne hagyjuk ki Némedi Árpád munkaszolgálatos Árminját, se Nagy Cili gyereket váró feleségét, se a másik házaspárt játszó Herman Flórát és Hajdu Péter Istvánt. Mindannyian egy szép egység részei. Ráadásul egy zenedrámáról van szó, amelyben a korabeli dalok mellett az énekbeszéd is feladja a leckét a színészeknek. Máriás Zsolt zenei vezetésével (korrepetitor Falusi Anikó) azonban ezt a lécet is megugorják. A koreográfiát ezúttal nem a rendező jegyzi, Gyulai-Zékány Istvánra bízta, aki különböző tájegységek néptáncmotívumait használta a táncos jeleneteknél.    

Ahogy a Radnótiban az Istentelen ifjúságban, Nagy Péter István itt sem állja meg, hogy ne futtassa egészen a máig ezt a tragikus történelmi road movie-t. És ennek köszönhetően itt is úgy jövünk ki az előadásról, hogy nem ragadhatunk le a múltfeldolgozás nem egyszerű, de mégiscsak kényelmesebb perspektívájánál. A jelennel is kezdenünk kell valamit.

Fotó: Mészáros Zsolt

És még egy megjegyzés: olvasva a színház facebok-oldalán az előadáshoz érkezett bejegyzéseket, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy az nagyon is megmozgatta a nézők érzelmeit, lelkivilágát, nem kicsit irigylem a szombathelyi nézőket, hogy ilyen színházuk van. Szűkebb hazámban, hatvan kilométerrel arrébb vélt nézői igényekre hivatkozva keringenek egy avítt, népszínházinak mondott modell körül.

Pintér Béla – Darvas Benedek: Gyévuska

Játsszák: Szabó Tibor, Domokos Zsolt, Nagy-Bakonyi Boglárka, Némedi Árpád, Gyulai-Zékány István, Hajdu Péter István, Szerémi Zoltán, Németh Judit, Mari Dorottya, Herman Flóra, Nagy Cili.

Zenekar: Máriás Zsolt / Kiss Márton, Berki Antal / Fodor Dániel, Hotzi Péter, Lővey Márk / Ujhelyi Péter, Juhász Tibor / Morvai András, Kovács Attila / Lakatos Tamás.

Díszlet: Jeli Sára Luca. Jelmez: Szabados Luca. Zenei vezető: Máriás Zsolt. Korrepetitor: Falusi Anikó. Dramaturg: Tóth Réka Ágnes. Koreográfus: Gyulai-Zékány István. Kellékes: Nagy Gergely. Videó: Sipos László Márk. Hangosító: Simon József Zoltán, Joós Márton. Trailer: Kaczmarski Ágnes. Világosító: Kiss Zoltán. Súgó: Zsohár Amália. Ügyelő: Bors Gyula. A rendező munkatársa: Kovács Nóra. Rendező: Nagy Péter István.

Weöres Sándor Színház, 2024. március 13.