Kenessei András: Ama(szilveszteri)dinda

Amadinda – Presser Gábor – Ruzsa Magdi: ...megint zörren és megint zakatol...

...kőkemény profizmus munkál...

A dzsessz világának legsikeresebb impresszáriójaként nyilvántartott (2001-ben elhunyt) Norman Granz jelentette ki állítólag, hogy a Modern Jazz Quartet nem négy zenész, hanem egyetlen hangszer. Ha nem volna cseréptörés, magam is ezt állítanám az Amadinda Ütőegyüttesről. Csak hát jól tudjuk, hogy az amadinda Ugandából származó hangszer. Egyébként pedig amit Norman Granz állított, az Amadindára illően is igaz.
Akkor most fussunk neki még egyszer.
Az Amadinda Ütőegyüttes négy kiváló zenész, akik ha odaállnak (bármelyik négy) hangszerük mögé és megszólaltatják azokat, akkor – ha becsukjuk a szemünket – hallunk egyetlen, csodálatos hangzású hangszert. Ez természetesen nem az amadinda, hanem az Amadinda Ütőegyüttes, vagyis Rácz Zoltán, Bojtos Károly, Váczi Zoltán és Holló Aurél. Négy, mára már világhírű zenész, akik 32 éve vannak együtt – lassan ebben is világcsúcsot érnek el – de a minőséget nem az eltelt idő hosszával mérik (sőt, néha az idő rövidségével: lásd a 100 méteres futás világcsúcsát). Mivel most nem az elmúlt Amadinda-évtizedek méltatásával terhelem az Olvasót, hanem a 2015-ről 2016-ra váltó esti-és-éjszakai (évente egy alkalommal ismételt) szilveszteri koncerttel, remélem, felmentést kapok a fölösleges szakmai komolykodás alól.

amadinda nagyterem kaiser otto

Fotók: Kaiser Ottó

Már csak azért is, mert a mostani, legutóbbi Ama(szilveszteri)dinda koncert a rendkívül magas zenei minőséggel prezentált rendkívül magas igénnyel válogatott zeneszámok nagyon kellemes, kedves, humoros és lehengerlő közönségsikerű előadása volt. Két, a közönség kedvencének számító vendéggel: Ruzsa Magdival és Presser Gáborral.
A hosszú évek óta elképesztő sikerrel ismételt szilveszteri koncertek zenei anyaga természetesen mindig más és más, a vendégek néha ugyanazok, de ugyanúgy megunhatatlanok, mint az Amadinda. A kellemesen lezser és elengedett hangulat mögött természetesen a több-mint-három évtizedes kőkemény profizmus munkál, azt az alapigazságot sugallva, hogy igazán lezser és elengedett előadást csak a szakma minden csínja-bínját birtokló, begyakorolt (együttesről szólva) olajozottan együttműködő társaság tud produkálni. Örömzenét, amelyet az előadók ugyanúgy élveznek, mint a hallgatóság. De annyira, hogy a Zeneakadémia felújítása után a Nagyterembe visszatérő szilveszteri Amadinda-koncerteket meg kellett kettőzni, egy kora esti és egy éjfél előtt-utáni előadással. Amelyek kis különbséggel egyformák voltak. Mint a mostani kettő is.

amadinda

A szilveszteri koncertek első része mindig egy kicsit komolyabb, mint a szünet utáni műsor, most Debussy és Ravel volt a bevezetés. A zenetörténet mindkettejüket (persze főként Debussyt) szereti az impresszionizmust zenével kifejező alkotónak tekinteni, nem minden alap nélkül, de akinek már volt szerencséje négy vibrafonon hallgatni az impresszionizmus zenéjét, az meggyőződhetett arról, hogy az Amadinda milyen kiváló hangszere a Debussy-zenének. Ha a közel évszázada elhunyt zeneszerző hallhatta volna művének ezt az előadását, meggyőződhetett volna arról, hogy azt az általa megkomponáltnál még impresszionistábban is elő lehet adni.
Ehhez hasonló impresszióm volt az Egy kiállítás képeiből válogatott három Muszorgszkij-darab előadásakor: hogy mind a szerző (aki zongorára komponálta), mind a nagyzenekarra hangszerelő Ravel vajon mit szólna ehhez a hangzásélményhez. Raveltől egyébként a Couperin emlékezete című négytételes szvit három darabja hangzott el, ezt a művét a szerző maga adta elő 1932-ben a Vigadóban. A korabeli lelkes kritikák írói – kiváló szakértők és szakírók – a mostani előadással sem lehettek volna elégedetlenek. S ha Ravel hallhatta volna a Holló Aurél átiratában (és nyilván hangszerelésében is) felcsendülő Diótörő-karaktertáncokat (az arabot, az oroszt és a rokokót – a cukortündért), joggal gondolta volna, hogy hangszerelői munkássága méltó utódokra öröklődött.

amadinda2

Korai volna azonban még elhagyni Debussyt. A Gershwin-feldolgozások közé beilleszkedő Golliwogg’s Cake Walk ugyanis bátran összemérhető volt a Debussy saját előadásában 1913 óta megőrződött felvétellel, ahogy például a Swanee is felidézte Al Jolson 1920-as első és emblematikus megszólalását (de igazából a 25 évvel későbbi Gershwin életrajzi filmben vált világszerte ismertté, amelyben ugyancsak ő énekelte a dalt). Aztán már nemcsak ezt énekeltük együtt az előadókkal, hanem Ruzsa Magdi és Presser Gábor dalainak némelyikét is.
Közben azért volt Ligeti-operarészlet (a Car Horn Prelude) nagy sikerrel, pedig ebben a műben sehol egy amadinda, xilo- vagy vibrafon. Csak autódudák, kézzel-lábbal. Aztán megérkezett Presser Gábor, és a hangulat átváltott lírai sanzon-előadássá. Akárha csak a párizsi Olympia Színházban lettünk volna a francia sanzon nagy évtizedeiben, Chevalier, Yves Montand, Charles Trenet, Bécaud, Aznavour idejében. Ruzsa Magdi azonban visszahozott minket a saját korunkba, egyebek közt éppen Presser szerzeményeivel. Na, itt már kérés nélkül is ment ez együtt-¬éneklés. Utólag megnéztem: az interneten körülbelül ötmilliószor kattintottak a több változatban is megtekinthető Egyszer... kezdetű nótára, és millión felüli a Fényév távolság nézettsége. Több százezres az Ez a vonat, ha elindul... népszerűsége. Ezért aztán számítani lehetett rá, hogy a vonattal a közönség is elindul. No, nem haza. Hanem az angyalokat várni. Hátha mégis eljönnek. De mondom, hogy nem haza, hanem a Zeneakadémiára, ahol mindannyian otthon voltunk.
És ahol még az is megeshetett, hogy megelőztük Ausztriát. Pontosabban a bécsi újévi koncertet, mert nálunk fél nappal korábban hangzott el a Triccs-traccs polka és a Pizzicato polka, mint odaát. Úgyhogy azóta is várjuk az angyalokat. S ha végül mégsem jönnének, akkor hátat fordítunk nekik, mert tudjuk, hogy Amadindáék biztosan itt lesznek egy év múlva, szilveszter estén. Bennük nem csalódunk.

...megint zörren és megint zakatol...
Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje. Vendég: Rúzsa Magdi.

Zeneakadémia, Nagyterem, 2015. december 31.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu