Kenessei András: Zámbó Kornél Tíz csapása

Festménykiállítás az oroszlányi Művelődési Házban

...életszerető, életigenlő művész, aki tudja, hogy hol van a rossz oldal – és hol található a jó. Ezért éles szemű, pallérozott elméjű és erkölcsös művészként tükröt tart elénk: a társadalom elé. Nézzétek: ezek vagyunk. Nem te, nem ők, hanem mi, mindannyian.

Idén januárban múlt kerek 170 éve, hogy Petőfi Sándor a következőket írta: Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak...

 zam1

Zámbó Kornél éppenhogy az a művész, akire szükség van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ennek a kamarakiállításnak a festményei egyenként és tárlattá rendezve, együttesem. Már akkor is így lenne, ha egész életében semmi mást nem festett volna, csak ezt a néhány képet. De persze számos-számtalant festett életében: tájképet, portrét, életképet, zsánerképet, szinte nincs is olyan műfaja a festészetnek, amelyet ne gazdagított volna.

zam2
Nézzünk csak egyetlen szeletet ebből a gazdag életműből: a portrékat. Azt gondolhatnánk, hogy aligha van feledésre méltóbb műfaj a portréfestésnél, hiszen a mai kor technikai színvonalán olyan fotók, sőt, olyan videók készülhetnek a megörökítendő személyről, amelynek a festett arckép a közelébe se kerülhet. Igen ám, de akkor miért is kapnak a festők megbízást XY arcmásának, sőt, fél-, vagy egész alakos portréjának a megörökítésére? Jó kérdés, nem könnyű a válasz, de ne is siessük el. Inkább nézzük meg, kikről festett portrét Zámbó. Kossuth-díjas művészekről, költőkről-írókról, színészekről, film- és színházrendezőkről, operaénekesekről, nemzetközi hírű tudósokról, festő kollégákról, csupa kimagasló személyiségről. Ha most visszatekintünk néhány évszázaddal korábra, akkor azt látjuk, hogy az európai művészet múltjában a kimagasló személyiségek – uralkodók, főnemesek, főpapok – csakis a leghíresebb és legjobb festőkkel örökíttették meg magukat, a reneszánsztól a XX. századig, kivétel nélkül (persze, a honoráriumuk is fejedelmi volt). És akkor most válaszoljunk az előbbi kérdésre. Miért is létezik még mindig a portréfestés? Nyilván azért, mert aki ennek az ingoványos talajnak a területére merészkedik, az tudja, hogy a megrendelő elégedett lesz a munkájával. (Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy egy kiválasztott személy portréját nem kedvtelésből szokás megfesteni, hanem megrendelésre, mégpedig abban a tudatban, hogy a festőnek nemcsak ingoványos talajon, hanem nagyon szorosra zárt lehetőségek közt kell dolgoznia: ugyanis az első számú kívánalom úgy hangzik, hogy a képnek hasonlítania kell a megörökített személyhez. És ezen kívül van még több száz kívánalom.)

zam3
De hát persze a művész nem szereti, ha keze-lába meg van kötve, ezért szívesen tesz kirándulást szabadabb műfajokba. Főként olyan művész, mint Zámbó Kornél, aki nemcsak a személyes- és művészi szabadságot szereti, hanem az élet örömeit is: a jó társaságot, a jó barátokat, a jó ételeket és italokat, a csinos nőket, egyszóval mindazt, amiért érdemes élni. De mivel éles szeme és pallérozott elméje van, nemcsak az élet szebbik felére tud figyelni, hanem mindarra is, ami az élet – az életünk – velejárója. Egyáltalán nem bűntelen és nem ártatlan önmagunkra, apróbb-nagyobb jobb- és balfogásainkra, testi-lelki csúfságainkra és persze arra is, hogy míg az egyikből élethosszig nem tudunk kigyógyulni, a másikból meg nem akarunk. Észreveszi, hogy jól érezzük magunkat a bűneinkben, noha már a szánkig ér a bűzös bűnmocsár, amelynek langyos levében ücsörgünk – nem tegnap, nem tavaly, hanem – már évszázadok óta, és úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat benne. Ezért aztán semmit sem teszünk a nyomorúságos helyzetünk javításáért.

zam4
És mivel Zámbó etikus művész, és mivel van erkölcsi tartása, a maga módján, a maga eszközeivel tenni akar valamit. Ő sem emberileg, sem művészileg nem tartozik a világmegváltók – néha gyalázatosan hamis – prófétái közé. Ő életszerető, életigenlő művész, aki tudja, hogy hol van a rossz oldal – és hol található a jó. Ezért éles szemű, pallérozott elméjű és erkölcsös művészként tükröt tart elénk: a társadalom elé. Nézzétek: ezek vagyunk. Nem te, nem ők, hanem mi, mindannyian.

zam5
És ha már ez sem használ, akkor ősi példázatokhoz nyúl. Olyanokhoz, amelyeket mindannyian ismerünk. Mint most is, a kiállításon látható alkotásai segítségével (Az egyiptomi tíz csapás) figyelmeztetni akaró szándékával. Nézzétek, és gondolkodjatok. Kik akarunk lenni? A fáraók népe, akiket a tíz csapás ért, vagy Mózes népe, akik megmenekültek, de negyven évig bolyongtak a pusztában, amíg elérték a Kánaánt?

zam6
A kérdést ki-ki megválaszolhatja magában, vagy nyilvánosan. Petőfi azonban 170 éve pontos, és ma is érvényes választ adott:

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,

Elhangzott az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárban 2017. február 17-én.

Az egyiptomi tíz csapás
Zámbó Kornél festőművész kiállítása
Megtekinthető 2017. március 6-ig.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu