Turbuly Lilla: Vaknyugatról Vakkeletre

Beszámoló a nagyváradi Interetnikai Színházi Fesztiválról 2.

...miután megnéztem a Vaknyugatot, világossá vált, hogy a beszámoló első részében emlegetett Bányavakság tulajdonképpen a Vakkelet, és hogy Székely Csaba – ahogy ezt soha nem is tagadta – mennyire Martin McDonagh köpönyegéből bújt ki.



Az előző nagyváradi cikkem végén azt ígértem, hogy a Bukaresti Zsidó Színház jiddis nyelvű előadásáról, A címerről is beszámolok. Amelynek a szövegéből – a némettel való hasonlósága révén – meglepően sokat értettem. A címer erősen emlékeztet a Három nővér Natasa-szálára. A Groisglik család fia olyan feleséget választ, aki nemhogy segítene a hanyatló, az ősök árnyai között élő családon, de az uralmat átvéve fölöttük, végső romlásukat idézi elő. Nem csoda, hogy nem csak az öve zöld, mint Natasáé, de az egész ruhája is. Maga az előadás is egyfajta időutazásnak tűnt, ódon, komótos stílusával. A jiddis nyelvű színjátszás – ahogy ezt az egyik beszélgetésen hallhattuk – egészen különös zárvány Romániában. Hiszen nemcsak a nyelvet beszélő közönség fogyott el (az előadásokat román fordítással játsszák), de a színészek is, így előfordult, hogy egyetlen színész kivételével a többiek valamennyien úgy tanulták be a számukra idegen nyelvű előadás szövegét.

cimer1Állami Zsidó Színház: A címer / fotók: www.ifeszt.szigligeti.ro


A romániai német színjátszás is hasonló problémákkal küzd: a temesvári Állami Német Színház például 1990 óta német ajkú közönségének 90 %-át vesztette el, de ők – ideértve a temesvári mellett a nagyszebeni társulatot is – előre menekülnek. Szívesen választanak egészen friss, kortárs darabokat: előbbiektől az amerikai Neil LaBute Geschlaechter – Fúriák és A nagy háború című, három rövid történetből összeálló művét láthatta a fesztiválközönség, utóbbitól a spanyol Esteve Soler A demokrácia ellen című, szintén rövid jelenetekből építkező darabját. Bár a tematikában nagyon is vannak kapcsolódási pontok az előadások között (elsősorban a családon belüli, verbális és fizikai erőszakra gondolok), nehéz lenne eltérőbb színpadi megközelítéseket elképzelni, mint A címeré, vagy a két német nyelvű darabé. Pedig a Neil LaBute-darab még „Moszkvában is játszódott", az előadás helyszíne ugyanis a Moszkva Kávézó volt, igaz, ezen nem egy elegáns, polgári kávézót kell érteni (akad abból is Nagyváradon), hanem egy romkocsmát. De éppen ez, pontosabban a vattacukor sűrűségű dohányfüst térített el attól, hogy végignézzem. (Romániában még közel sincsenek olyan szigorú szabályok a dohányzásra nézvést, mint nálunk.) Pedig kár, mert kiváló színészi alakításokat láthatott, akinek a tüdeje jól bírta a moszkvai klímát. A német nyelven játszó magyar színésznők arattak is a díjátadón: Blénessy Enikő a legjobb női főszereplő, Török Olga pedig a legjobb női mellékszereplő díját kapta meg.

geschleachterTemesvári Állami Német Színház: GESCHLaECHTER - Fúriák & A Nagy Háború


A másik darab, A demokrácia ellen a demokratikusnak tartott értékek fonákját megmutató, azokat abszurdba fordító, provokatív előadásként határozza meg magát a színlapon. A zárójelenettel valószínűleg többeknél sikerült kiverni a biztosítékot: ebben egy 18. születésnapját ünneplő fiúnak a szülei elmesélik, hogy annak idején bizony nem annyira akarták és várták, így az akkori sikertelen abortuszkísérletet most, 18 évvel később fejezik be, és egy fényképezkedős, tortadobálós szülinapi parti keretében megölik a gyereküket. Nem volt rossz színház, de rossz volt nézni.

demokráciellen1Nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház: A DEMOKRÁCIA ELLEN


A fesztivál második felében általam látott magyar előadások stílusuk, eszközrendszerük és színvonaluk alapján is nagy eltéréseket mutattak. Alulmúlta a várakozásokat a Tasnádi István által írt, és testvére, Tasnádi Csaba rendezésében bemutatott Világjobbítók a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában. A kilencvenes években játszódó modern Don Quijote-történetet a munka nélkül maradt üzemi könyvtárosról és orgazdaságban utazó, simlis, de jószívű Sancho Panzájáról megfáradtnak, erőtlennek éreztem, és a színészek sem találták benne a helyüket. De fényesen igazolta Tábori Györgynek azt a mondatát, amit Forgách András, a zsűri elnöke a díjátadón idézett tőle: a legrosszabb előadásban is van egy csodálatos pillanat. Nekem ez Czintos József pillanata volt az előadás legvégén az öreg borbély szerepében.

jelenetek-kivégzésbőlSzigligeti Színház, Nagyvárad: JELENETEK EGY KIVÉGZÉSBŐL


Czintos Józsefet egyébként egy másik darabban is láthattuk, a Csiki Játékszín Vaknyugatában, amelyben a két gyűlölködő Connor testvér egyikét játszotta, szintén emlékezetesen. És miután megnéztem a Vaknyugatot, világossá vált, hogy a beszámoló első részében emlegetett Bányavakság tulajdonképpen a Vakkelet, és hogy Székely Csaba – ahogy ezt soha nem is tagadta – mennyire Martin McDonagh köpönyegéből bújt ki. Igaz ez a darabok közegére, a dialógustechnikára, de a Bányavakság esetében még a testvérkonfliktus is rokon a Vaknyugatéval.
Feltétlenül meg kell még említenem a házigazdák bemutatkozását, a mind látványvilágában, mind színészi teljesítményeiben meggyőző, a művészet és politika viszonyát vizsgáló Jelenetek egy kivégzésbőlt. (Két díjat is kaptak rá: Kardos M. Róbert a legjobb férfi főszereplőét, Dimény Levente pedig a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport különdíját. A díjazottak teljes listája ITT olvasható.) A Szigligeti Színház azonban nemcsak ezzel az előadással, de a fesztivál szervezésével és lebonyolításával is jól vizsgázott.
És végezetül hadd adjak én is három különdíjat, ha nem is előadásoknak és színészeknek, de a fesztivál hangulatát nem kis részben meghatározó város három, számomra legkedvesebb pontjának: az őszi, verőfényes, sárgaleveles Körös-partnak, a Holnap-alapítók szoborcsoportjának és a színházhoz legközelebb eső perecárusnak.

Nagyvárad, 2012. november 20.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu