Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2017 – 4., befejező rész

…egyszerre tart görbe tükröt és ad biztatást, reményt.

A POSZT kilencedik napján a Nemzeti Színház Részegek-előadása alaposan rácáfolt Eszenyi Enikő előző napi bölcselkedésére (hogy tudniillik a rendezők általában csak azért alkalmaznak „modern” eszközöket, hogy eléggé modernnek tartsák őket; lásd előző POSZT-cikkünket: „Nem tartanák őket eléggé modernnek”.

A Viktor Anatoljevics Rizsakov rendezte Viripajev-darab ugyanis igencsak formabontó: nem rövid zörejzenei nyitány után négyzethálósra világított igen ferde színpadon furcsán beszélő-intonáló színészek felfokozottan játszanak benne, ha kell, rámolnak, átrendeznek, később víz is csorog, elárasztja a vízszintessé vált játékteret. Ráadásul a játszók furcsán mantráznak: sztereotip szólamokat „felhúzva” ismételgetnek, mint amikor rendszerhiba miatt tízszer-hússzor elmegy ugyanaz az SMS vagy e-mail. A mantrák szövegminősége és üzenettartalma is általában egy átlagos digitális üzenet szövegminőségén mozog, miközben lételméleti fogalmak és/vagy transzcendens-spirituális folyamatokra utalások hemzsegnek bennük. Én ezt a nem mindenki számára kedves, komplex színházi nyelvet hamar érteni vélem, úgy érzem, általa az előadás a korunkról beszél korszerűen-fiatalosan, például azt üzeni: devalválódik a szó, az emberi kommunikáció, dumában életről, halálról, hitről, szeretetről, hűségről dobálózunk folyamatosan, közben a hétköznapokban e szavak már alig jelentenek valamit. Kivétel, ha különleges lelki állapotba kerülünk, például váratlanul „atom” részegre isszuk magunkat.

Részegek / Szűcs Nelli, Kristán Attila, Nagy Mari, Tóth László / a fotók forrása a POSZT fb-oldala

Ahhoz, hogy mindezt meg tudjam érteni, avagy ráérezzek erre, kellenek a komplex fény-hang-fizikai jelek, kellenek a kockázatos-erőszakos testi akciók, fel sem merül bennem, hogy a rendezőnek ezekkel csupán az lenne a célja, hogy modernségből jó osztályzatot szerezzen. Láthatóan inkább témaadekvát komplex színházi nyelvet próbál kialakítani, amellyel meg tudja jeleníteni jelenünket, az elsekélyesedett (digitális-virtuális) mantrázás világát, amelyben az emberek leszoktak azokról a spirituális pillanatokról, melyekben – megragadva egy jelenség, egy szituáció, egy pillanat különleges lényegét – átérezhető a lét teljessége. A nyugati civilizációban élő ember lassan teljesen elveszíti a képességét, igényét a spiritualizmusra, a fogékonyságát az e világi, avagy transzcendens hitre. Az előadás írói és rendezői szándéka illeszkedik a Nemzeti Színház jelenlegi színházfelfogásába, a játékban ki is domborodik a vágy a Hitre, a Jóra, ám érdekesség (sőt, talán az igazság pillanata), hogy a megfogalmazás módja, formája – a negyven perc után kivonulókat nézve legalábbis ez gyanítható – leginkább azoknál veri ki a biztosítékot, akik amúgy (meg is vallva ezt rendszeresen) az életben fontosnak tartják a Hitet, a Szépséget, a Jót, a Szeretetet. A színpadi „vallomások” e fogalmakról persze könnyen banálissá, szentimentálissá is válhatnának, éppen ezt elkerülendő is van szükség eme kortárs színpadi nyelvre.

Részegek / Ács Eszter és Fehér Tibor

A Nemzeti színészgárdája és a meghívott művészek kitűnően beszélik Rizsakov színházi nyelvét. Mind a középgeneráció tagjai, mind pedig a legfiatalabbak odaadóan, magas színvonalon, felkészülten, teljes testtel-lélekkel formálnak, alakítanak, tolmácsolnak. Teljesen irreális szeretet-kitörésében Mikecz Estilla (Martha szerepében parádézva) képes elhitetni velem, hogy pillanatok alatt beleszeret a nála idősebb, kicsit sem vonzó nős férfibe (a Kristán Attila játszotta Gustavba), mint ahogy ifj. Vidnyánszky Attila (Max) is legénybúcsújából hazafelé biciklizvén, az esküvője előtti napon talál rá – egy másik nőben – élete párjára (Laura szerepében Ács Eszter). A középgenerációs Szűcs Nelli (Lora), Nagy Mari (Linda), Kristán Attila és Tóth László (Karl) is az alkohol mennyei mámorában érez rá, hogy máshogy kellene élnie. Az ócska, filmes (média)klisékkel játszadozó fiatal legénybúcsúztató társaság a játék hevében mintha tényleg „megérezné szívében az Úr suttogását”, a tüdőrákban szenvedő fesztiváligazgató (Trill Zsolt) is reményt és hitet tud átadni az önmagát balerinának hazudó prostituáltnak (Rosa: Barta Ágnes). Fehér Tibor (Laurenz) pedig egyenesen a képünkbe kiáltja: istennek elege van a faszverésből – értsd: a pszeudo-élet helyett mindenkinek meg kellene keresnie a valódi, tartalmas életét. Ha mindez máshogy nem megy, történjen meg alkohol hatására! – a Részegek egyszerre tart görbe tükröt és ad biztatást, reményt.

Kerítés / Kocsis Gergely és Bozó Andrea

A következő nap délutánján (ismét) a Nyílt Fórum felolvasása felé vettem az irányt, ahol egy igen józan kulturális esemény részese lettem. Maros András Kerítés című színdarabját Csizmadia Tibor rendezésében szintén kitűnő színészek olvasták fel – külsőség- és sallangmentesen, a korrekt szöveg- és drámaiszerkezet-bemutatásra koncentrálva. Fel is sejlettek a szövegben rejlő lehetőségek. A történetet sokrétűvé és izgalmassá teszi, hogy két párkapcsolati válság (az egyik szerelmiháromszög-történetté súlyosbodik) „közé ékelődik be” egy migráns házaspár sorsa, ezáltal szinte észrevétlenül emberi kapcsolatok alakulnak ki a migránskérdésben eltérő nézeteket valló befogadók és az „idegenek” között. A felolvasás utáni beszélgetésen kiderült, mennyi energiát, lelkesedést és kemény munkát fektettek be az újraszervezett Nyílt Fórumba a Dramaturg Céh bevállalós tagjai. A témának lapunk felületén nemsokára egy külön beszélgetést szentelünk – Radnai Annamáriával.

A falu rossza / fotó: Mészáros Zsolt

Az utolsó két versenyprogram a maga nemében két nagyágyú volt. A Mohácsi fivérek a szombathelyi Weöres Sándor Színházban alkották újra a 2010-es kaposvári A falu rosszát – lehengerlő sikerszériát létrehozva. „Jóból is megárt a sok” alapon én két és fél felvonásnyi, öncélúnak tetsző harsány röhögtetéstől rendszerint már besokallok, de ezúttal mégis kifejezetten élveztem az előadást, elsősorban a színész- és zenészgárda magával ragadó játéka és állandó – hittel-lélekkel teli, ám szigorúan profi – artisztikus jelenléte miatt. (Csak zárójelben: értelmetlen kulturális bűncselekmény lett volna ezt a társulatot is szétverni, remélhetőleg ez a veszély az alapító igazgató újabb, négy éves megbízatásával végleg elhárul.) Az előadók teljesítménye mellett a siker másik záloga, hogy mindenki gondosan megmunkált anyagot adott be a közösbe. Tóth Ede népszínművének a Mohácsi testvérek jegyezte átirata nemcsak briliáns nyelvi bravúrokban gazdag (még ha nem egy poén, szófordulat ismerősen is cseng benne), de az átdolgozás eredményeként létrejött szövegkönyv bátran és célszerűen elrugaszkodik az alapműtől (ahol ez koncepcióba illeszkedik és szükségesnek mutatkozik), miközben ironikusan meg is őrzi a Tóth Ede-darab népszínmű-jellegét és cselekményének alapvető fordulatait. Hogy egy példával éljek: Tóth Edénél Gonosz Pista egy kis sonkát, kolbászt, borocskát, kosár szőlőt lop, a Mohácsi-átiratban – valamiért – egy háromtagú, dicső politikai múlttal rendelkező közszolga-társaság a falu összes kincsét, az ott lakók befizetett adóját lopja el.

Edvi Henrietta, Bányai Kelemen Barna, Kenderes Csaba és Sodró Eliza a szakmai beszélgetésen / a képek forrása a POSZT fb-oldala

Persze nem is Mohácsi-rendezés lenne, ha nem utalna a mára. A rendező Mohácsi János mintha két és fél felvonáson át azért mulattatna lehengerlőn, hogy a kómásra röhögtetett gyanútlan publikum agyában észrevétlenül elhintse az aktuális társadalombírálatot. De az is lehet, nincs ilyen előre megfontolt szándéka, hanem a kis falusi társadalom anomáliái a színpadi üzemmenetben önjárókká válván, a nagy országos problémákra kezdenek önkéntelenül hajazni. Akárhogy is van, mielőtt bárki is lehazaárulózná a Mohácsi fivéreket, határozottan le kell szögeznem: hazánkban Tóth Ede (1844-1876) óta (de már korábban is) a nagyok intézményesített eszközökkel mindig kifosztják a kicsiket, tehát a Mohácsi-féle A falu rossza nem a 2010 utáni kormányzásról, hanem a mindenkoriról szól. Az csak egy pech (pontosabban: mindannyiunk nagy pechje), hogy mindez ma sincs másként… De erről aztán már tényleg nem a színház tehet. Mohácsiék egyébként kifejezetten megbékélésre, együttműködésre szólítanak fel: színpadjukon az Úr (Trokán Péter) földre száll, és békés baráti iszogatásba kezd a Gonosszal (Gonosz Pista szerepében: Bajomi Nagy György), aminek eredményeként a sárgaföldet is hamarosan eléri – vízszintesen. Ha visszagondolunk a Viripajev-darabra, be kell látnunk: egy-egy kiadós, nagy piálásban sok minden jó is lehet (például benne van az összes reményünk is).    

Sodró Eliza a díjkiosztó gálán, a legjobb 30 év alatti színésznő kategória díjával

A harmadik felvonás közepétől tehát egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az öncélú röhögtetés mellett ez az előadás is görbe tükröt tart elénk, így aki társadalombírálatra vágyik, azt is megkaphatja magának – ahogyan ez a korabeli népszínművekre is jellemző volt. A pécsi előadáson a nézők nem egyszer spontán tapssal jutalmazták az olyan, mára utaló beszólásokat, avagy célzásokat és találatokat, mint például letelepedési kötvények, offshore-ozás és sorosozás, a legsikeresebb nemzeti konzultáció stb. Arra már nem vállalkoznék, hogy megítéljem: a tetszésnyilvánítással ki mit akart jelezni, és miért. Mint ahogy arra sem, hogy a mindenkire vonatkozó, általános elismerés és dicséret mellett a színészek közül bárkit is kiemeljek, legfeljebb csak bevallhatom, hogy az én szememet három felvonás alatt leginkább Edvi Henrietta és Sodró Eliza vonzotta, de míg köztük cikáztam, mindenki mást is pontosan érzékeltem. Különösen megmarad bennem a két fiatal színésznő arca, amikor az utolsó nagy finálé „falu- és hazaszerető” kórusát énekelték. Abszolút pátosz nélkül: fiatal, átszellemült, hiteles arcokat láttam, melyeken felelősségvállalás és hazaszeretet tükröződött (nem kell félnünk ez utóbbi, részegen és józanul is lejáratott, szétvert, devalvált, elsikkasztott fogalom kimondásától-leírásától sem).

Látszatélet / Kozma Dáriusz és Láng Annamária

Miután a hosszú tapsorkán elmúltával kiértem a Pécsi Nemzeti Színház épületéből, tíz óra múlt néhány perccel. A program szerint éppen akkortájt kezdődött az elég távoli EXPO Centerben Mundruczó Kornél Látszatéletének előadása. Hely- és közelitaxiállomás-ismeret hiányában jegyemet egy fürgeléptű helyi fiatalembernek ajándékoztam, elvégre benne a jövő. Én különben is ott voltam a pesti premieren, és jobb is, ha egy fiatal látja meg az előadáson, hogy percek alatt mindenestül képes megfordulni a világ…

2017. június 18.

A XVII. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ DÍJAZOTTAI – 2017. JÚNIUS 17.

A szakmai zsűri díjai:

Legjobb előadás:

MESÉL A BÉCSI ERDŐ

Örkény Színház

Legjobb rendezés:

SZÉKELY KRISZTA

Nóra – karácsony Helmeréknél

Katona József Színház

Legjobb női főszereplő:

ÓNODI ESZTER

Nóra – karácsony Helmeréknél

Katona József Színház

Legjobb férfi főszereplő:

TRILL ZSOLT

III. Richárd
A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója

Legjobb női mellékszereplő:

FÜR ANIKÓ

Mesél a bécsi erdő

Örkény Színház

Legjobb férfi mellékszereplő:

NAGY VIKTOR

Apátlanul (Platonov)

Katona József Színház, Kecskemét

Legjobb 30 év alatti női színész:

SODRÓ ELIZA

A falu rossza

Weöres Sándor Színház

Legjobb 30 év alatti férfi színész:

GYÖNGYÖSI ZOLTÁN

III. Richárd
A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója

Legjobb színházi zene:

KÁKONYI ÁRPÁD

Mesél a bécsi erdő

Örkény Színház

Legjobb koreográfia:

BODOR JOHANNA

A chicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház

Legjobb írói és dramaturgi munka:

WÉBER KATA ÉS BORONKAY SOMA

Látszatélet

Proton Színház (Trafó)

Legjobb jelmez:

IGNJATOVIC KRISTINA

Mesél a bécsi erdő

Örkény Színház

Legjobb díszlet:

ÁGH MÁRTON

Látszatélet

Proton Színház (Trafó)

Legjobb fényterv:

YURI KORDONSKY

A mélyben

Kolozsvári Állami Magyar Színház

A közönségzsűri díja:

KOCSIS PÁL

Apátlanul (Platonov)

Katona József Színház, Kecskemét

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díja:

HARSÁNYI ATTILA

Kivilágos kivirradtig

Miskolci Nemzeti Színház

A Magyar Művészeti Akadémia

Színházművészeti Tagozata által alapított alkotói díj:

SZERÉMI ZOLTÁN

A falu rossza

Weöres Sándor Színház

A MASZK Országos Színészegyesület és a

Mozaik Művészegyesület díjai:

A legjobb férfi alakításért:

KOCSIS PÁL

Apátlanul (Platonov)

Katona József Színház, Kecskemét

A legjobb női alakításért:

KOVÁTS ADÉL

Futótűz

Radnóti Színház

A Színházi Dramaturgok Céhének Vilmos-díja

az idei Nyílt Fórum legjobb színművének:

ZNAJKAY ZSÓFIA: RENDEZŐI VÁLTOZAT