Péter Márta: Válogatásból válogatás

Manna – Bethlen Téri Színház: Szívlapát -

…mintha az emberek külső megnyilatkozásai és a belső gondolatai más és más úton kanyarognának. Mintha valamiféle hamisság vezérelné a dolgokat…

A Szívlapát költészet napjára időzített előadása a Manna és a Bethlen Téri Színház 2015 tavaszán Találkozások címmel indított tehetséggondozó programjához kapcsolódik. Igó Éva és Zoltán Áron játssza, míg a sorozat hagyományainak megfelelően a két ifjú rendező, Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna mellett most is megtalálni a mentorrendezőt, ezúttal Hegedűs D. Géza személyében. Az előadás első pillanatától világos, hogy a Vígszínház nívóján edződött művészek színpadi habitusukkal, kiváló szövegmondásukkal, előadói kvalitásaikkal, összjátékukkal, kedves és természetesnek ható megmozdulásaikkal is kiemelkedő élményt nyújtanak minden jelenlévőnek. Talán ezért is dobódott le róluk a (dráma)pedagógusi ruházat; bármennyire is igyekeztek magukat a csapáson tartani, még a némaságuk, egy-egy pillantásuk, gesztusuk is elgondolkodtató többletet ad.

verskepA képek forrása a Bethlen Téri Színház fb-oldalaMert akárhogy határozzuk meg a programot, alapvetően olyan előadói minőséget hozott, amelyben a Szívlapát szövegvonulatának most leginkább az interaktív zsonglőrködés szerepe jutott; s bár az előadásba válogatott írásokban akadtak jó, vagy akár kiváló költői megnyilatkozások is, többnyire mégis hiányzott a személyes kockázat. A hallott válogatásban persze volt néhány darab, amelynek írója/költője valami fontosat tényleg közölni akart, valamiről ténylegesen meg akart nyilatkozni, vagyis gondolatát nem engedte el könnyen, vagy a gondolat tartotta fogva a költőt, de ez a mélyekre is ható vállalás ma nem divat, sőt, olykor egyenesen a maradiság bélyegét hordja. Mára mintha sokszor az ötletszerű játszadozás a szavakkal, kifejezésekkel, a posztmodern szétszerelés lenne a legfőbb trend, tehát a meglévő, megírt, megkomponált, elrendezett (és netán megszenvedett) dolgok összhangjának egzisztenciális és technikai szétbontása. Keresse mindenki valaminek a darabját, és hozzon létre valami álmos vagy épp ingerült töredéket, valami egyensúlytalan (és súlytalan) dekompozíciót! A tömegkultúra tömegpszichotikus világában ez a siker kulcsa, és hozzátehetjük, más műfajban is. Ahogy romlik a nyelv, a nyelvhasználat a mobilok, az sms-ek és az elektronikus kütyük világában, és a mindent gyorsítani-rövidíteni akaró tömegigyekezetben, úgy nyernek teret bizonyos trendek, és lesz követendő példa e trendek szolgálatának felpörgetett igénye. Közben tudjuk, hová rohanunk? Dehogy.

Gondolom, a rendezők találták ki az úgynevezett interaktív játékokat, amelyekből bizonyos módszerekkel, szövegsorok random illesztésével bután és sután összebiggyesztett, értelmetlen zagyvaságok sültek ki, persze nevetéssel, hahotával habosítva. Igen, ez a megfelelő eredmény a játékban. A néző vagy csak betérő vendég pedig szórakozik. Több nem is kell, senkinek. Ugyanakkor az előadás elején felszólították az előtérben várakozókat, hogy egy cetlire írják le, szerintük mi a vers, mit jelent ez a fogalom.

szívlapát

Az előadás végére kiaggatott papírokon eléggé „romantikus”, nagy gondolati tartományokat is bejáró meghatározásokat olvashattunk, amelyek viszont az előadás alatti megnyilvánulásoktól teljesen idegenek voltak. Mintha valami kettészakadt volna, mintha az emberek külső megnyilatkozásai és a belső gondolatai más és más úton kanyarognának. Mintha valamiféle hamisság vezérelné a dolgokat… Meglehet, ez sem probléma, sem magán, sem közösségi szinten.

Az előadás alapjául szolgáló Szívlapát című versantológia különben a Tilos az Á könyvek sorozatában 2017-ben jelent meg, mégpedig 85 köztünk élő költő 150 versével. Nem lehetett könnyű összeválogatni már a kötetet sem, illetve eme válogatásból kiválasztani az egy estére való fűzért, hiszen a kötetcímnek megfelelően a szövegek is eléggé sokféle témában merítkeznek meg, elég sok témát szerelnek szét. Mert egy-egy vaskos kijelentés mellett – az előadásban is tapasztalt – alaptónus a dolgok szétszerelése, tematikailag és nyelvileg is.

covers 443167De hát a szívlapát tényleg ilyen: miután eredetileg szénrakásra használták, elég nagy, a szív szimbolikus formájára hasonlít, ám ha a magyar nyelv jelentéstanára fókuszálunk, akkor a „lapátra tesz” korántsem kellemes aktusa is megmutatkozik. Ahogy a kötet szerkesztője, Péczely Dóra mondja: „A Szívlapát antológia öt ciklusra oszlik, mindegyik harminc versből áll, melyeket egy-egy idézet fog össze. Az első ciklusba a hagyományosan szerelmes versnek nevezett költemények kerültek, de a mottóból is látszik, »szeretlek, de ez nem szerelmes vers«, hogy az érzés a maga örök kifürkészhetetlenségében jelenik meg a versekben. A második ciklus darabjai a születésről, elmúlásról szólnak, és persze mindarról, ami közte történik. Középre kerültek az istenkereső, létről és nemlétről szóló, azaz a babitsi »miért a fű, hogyha majd leszárad?« típusú kérdéseket boncolgató versek. Ezt követi harminc ars poetica jellegű költemény magáról a költészetről, művészetről. Az utolsó ciklus történelmi és közéleti témájú versek gyűjteménye.”

Bár az első ciklus „szerelmes” verseinek mottója a „kifürkészhetetlenségen” túl is sok mindent elárul a mai ember érzelmi állapotáról, de a második ciklusba ezek szerint minden belefér/ne, és ez így is van rendjén, hiszen, jó versekre gondolva, bármiféle tematikai határ szükségszerűen mesterséges. Még a fizikai testben élők érdekeit szolgáló egyszerű könyvszerkesztői döntés is, hogy „csak köztünk élő szerzők versei kerülnek majd a Szívlapátba”. Ugyanakkor különös, hogy az előadásban – talán rendezői instrukció alapján? – cím szerint is kiemelt kedvenc vers írója halott (Kosztolányi Dezső). – Még az antológia szerkesztője is úgy véli, hogy „egy másik koncepció szerinti hasonló kötetbe biztosan beválogattam volna” Petri, Nemes Nagy Ágnes vagy Weöres Sándor verseit. Vagyis a Szívlapát válogatása egyféle koncepciót képvisel, és ezt csak elfogadni lehet, de tudni kell, hogy ebbe a koncepcióba az előbbi költőkön túl természetesen nem fér bele József Attila sem. Mégis van híd, mert az antológia látszólagos sokféleségében egyetlen versben is akadnak ön-azonosan kitartott lélek-hangzatok, s bennük minden összefut. Kemény István Búcsúlevél című, prozódiailag inkább hagyományosnak mondható műve ilyen. Nehéz ellentmondani ama állításának és szándékának, hogy „Amíg élek, úton leszek: / használni akarom a szívemet.” Ez az előadásban is elhangzó verssor pedig, akár öntudatlanul is, aktuális program lehet.

Szívlapát (Manna – Bethlen Téri Színház)

Játsszák: Igó Éva és Zoltán Áron. Mentorrendező: Hegedűs D. Géza. Rendezte: Dézsi Fruzsina, Gerencsér Anna.

Bethlen Téri Színház, 2018. április 11.  

 

© 2016 KútszéliStílus.hu