Kutszegi Csaba: Váradon a Holnap hőse

Showcase 2018, Nagyvárad – második rész –

A saját értékrend nagyon fontos, de ha csak azt tanulom meg elfogadni, egy válasznál többre sohasem leszek képes.

A harmadik napon a Showcase Marie Jones kétszereplős drámájával, a Kövek a zsebben-nel folytatódott. Bajban volnék, ha – folytatva beszámolóm első részének gondolatmenetét (lásd: Kortárs „férfiverés” Váradon) – el akarnám dönteni, hogy a kétszemélyes jutalomjátékra lehetőséget nyújtó színmű közönségdarab-e, vagy sem (még akkor is, ha a londoni West Enden díjat nyert, és folyamatosan hódít a világ színpadain). Persze itt is a legtöbb a rendező szándékán múlik.

kövek2Kövek a zsebben / Ifj. Kovács Levente és Kardos M. Róbert / Fotók: Vígh László Miklós / A fotók forrása: szigligeti.ro

Balogh Attila, aki ezúttal rendezőként mutatta meg színházcsinálói felkészültségét, ügyesen evezett el a szórakoztatás és a kortárs színházi eszközökkel közvetített mély mondanivaló felmutatásának sokszor csak látszólagos Szküllái és Kharübdiszei között. Már a felütés sokat elárul: tipikus stúdiószínházi körülmények között (három oldalról körbeüljük a színpadot), középen „üres teret” látunk (mindössze két, kocka alakú láda látható a színen), és ha valakinek még mindezek ellenére sem jut eszébe Peter Brook, két fehér arcúra sminkelt clown jelenik meg. De ennyire azért mégsem puritán a kezdet. A két színész ugyanis egy jókora és igen „populáris” tehén belsejéből kerül elő, az egyikük nyakában a hatalmas tőgy lóg, ami persze rögtön derültséget kelt.

Sokat jelent tehát a rendezői szándék, ám ennél a darabnál az előadás színházi értékét a két színész teljesítménye, játékmódja határozza meg igencsak nagymértékben. Általában valamennyi darab esetében könnyű a kecsegtető ripacséria foglyául esni, ám itt különösen nagy lehet a csábítás. A két színész ugyanis maga játssza el a megelevenedő történet valamennyi karakterét, és mivel egy ír faluban játszódó hollywoodi filmforgatás a téma, markáns karakterekből bőven akad.

kövek1Kövek a zsebbenA két színész a Szigligeti Társulat két oszlopos tagja, akik a megbecsülést valódi érdemmel, hosszú évek kitartó munkájával, folyamatos jó teljesítménnyel érték el. Ifj. Kovács Levente és Kardos M. Róbert most sem engedi veszni a nagyszerű lehetőséget. Bár nem hagynak ki egyetlen gaget sem, amellyel kellemes pillanatokat szerezhetnek a publikumnak, de alakításuk fókuszába a mesteri eszközökkel megrajzolt karakterek bemutatását helyezik. Komédiázásuk így lesz tartalmas, eljátszott drámájuk mély. A különböző karakterek sokszor csak villanásnyi időre jelennek meg, máris bele kell bújniuk egy másikba, a szélsebes figuraváltások egyformán követelnek a színésztől előzetes felkészülést és komoly koncentrációt az adott pillanatban.

A történetnek tanulsága is van: régi értékrend (az ír falu) csap össze a felszínes, szinte kényszeresen célorientált újjal (az amerikai forgatócsoport). Ám a történet megjelenítése mellett többletjelentéssel is szolgál az előadás: a bravúros játékkal a színház és a színészi játék önmaga dicsőül meg, a cselekvés művészetének felfokozott, sűrített formája ezáltal tartalommá válik, kiszélesedett jelentéssé tágul.

A két utolsó napon a Tarnóczi Jakab rendezte Szentivánéji álom került műsorra. Tarnóczi idén ötödéves színházrendező szakos hallgató a budapesti Színművészetin, de máris jelentős munkákat és rangos felkéréseket tudhat maga mögött. De ami most számunkra ennél is lényegesebb: a nagyváradi Shakespeare-rendezésével a legújabb trendeket követő kortársszínházi szemlélet otthonra talált a Szigligeti Színházban. A színészgárda odaadó közreműködése láttán még azt is megkockáztatom: nemcsak a színházban otthonra, hanem a társulatban lelkes hívekre is talált. Mert bármennyire is szívet melengető érzés a színésznek, ha a jól bevált módszereivel tetszésnyilvánítást tud kicsalni a kedves közönségéből, az igazi nagy kaland mégiscsak az, ha egy előadóművész a műfajában eljuthat kora fősodrába, azaz olyan társulatban és előadásban játszik, mellyel a világ bármelyik színpadán bátran megmérettethet. A Szentivánéji-bemutató után elmondható: ez az előadás ilyen előadás, a Szigligeti Társulat ilyen társulat.

szentivaneji1Kiss Tamás, Sebestyén Hunor és Pitz Melinda

Ráadásul Tarnóczi rendezésében a jól bevált módszereket sem kell gallyra vetni. Ugyanis a Szentivánéji a mesteremberek próbajeleneteivel különösen jó lehetőséget kínál a különböző játékstílusok és színházfelfogások (mulatságos) ütköztetésére, és a rendező ezt ki is használja. Bár a különböző játékstílusokat és színházfelfogásokat teljesen különválasztani sohasem lehet, és nem is érdemes, de a rendezői koncepció erre vonatkozó része ezúttal durván így fest: a mesteremberek világa a Shakespeare-kori Globe színházi „földszintnek” szól, míg az előadás egyéb jelenetei, a teljessége inkább a színházi ínyenceknek. Persze a két dolog nem különül el hermetikusan, sőt, éppen az a jó bennük, hogy ebben az előadásban összeillenek, szervesen illeszkednek egymáshoz. A mesteremberek akcióiban a sok kikacsintós poéndurrogtatás mellett ott van a stilizáció, az elvonatkoztatott többletjelentés, a költészet is, mint ahogy a tündérvilág, a királyi udvar vagy a mesebeli erdő történései között is rendszeresen fel-felbukkan esetlenség, bumfordiság, faragatlanság, nyerseség, bájos taplóság. A két világ konkrét találkozásában, például Titánia és a szamárszörnyeteg Tompor szeretkezésében pedig valósággal tobzódhatunk transzcendencia és földhöz ragadtság sajátos elegyében: a feketére bemázolt, hosszú hajú, majdnem teljesen meztelen Dimény Levente a Come on baby, light my fire… szövegű The Doors-szám-reflént dünnyögve, emberi vadszamárként egyesül a kívánatos, szép és finom Tasnádi-Sáhy Noémival…

Tarnóczi Jakab legnagyobb érdeme e rendezéssel szerintem éppen az, hogy olyan koncepcióba illesztett komplex színházi nyelvet teremtett meg, melyet a közönség különböző rétegei a saját igényeik szerint tudnak értelmezni, élvezni. Már Theseus király udvarának figurái is nagyon „demokratikusak”. Az uralkodó (Sebestyén Hunor), Egeus (ifj. Kovács Levente), Lysander (Tőtős Ádám), Demetrius (Kiss Tamás), Hermia (Román Eszter), Heléna (Trabalka Cecília) – mindnyájan laza, otthoni joggingot hordanak, egyedül a menyasszony Hippolyta (Pitz Melinda) van valamiért estélyiben, akit egyébként kérője, a király nyílt színen, a többi szereplő előtt, sárban-földben fetrengve, esőben ázva többször is hevesen magáévá akar tenni. Lysander, Demetrius, Hermia és Heléna pedig nemcsak hogy egyforma ruhát visel, hanem egyforma „gombafejű” parókájuk is van, szinte teljes mértékben uniformizálódtak, ettől csak még mulatságosabb, hogy milyen szenvedéllyel ragaszkodnak eredeti szerelmeikhez. Említettek egyike sem finom, úri személy, inkább az élet erőszakos harcosai: az egész színpadot római amfiteátrum félköríve keríti be, egymás mellett sorakozó lefüggönyözött ki-bejárásokkal. Ázott föld is, amely illik az arénába, ezért került a talajra.

szentivaneji3Szentivánéji álom

A sok furcsaság egy irányba mutat: ha a megszokott, elvárt sztereotípiák helyett másmilyen megoldásokkal szembesülök, és azt képes is vagyok befogadni, értelmezni, sőt, élvezni, akkor már meg is értettem, hogy – színházban – mindig van jogosultsága a másmilyenségnek, mint ahogy az életben is van mindig másik megoldás. A saját értékrend nagyon fontos, de ha csak azt tanulom meg elfogadni, egy válasznál többre sohasem leszek képes. Tarnóczi Jakab tudatosan elkerüli a darabbal kapcsolatos összes, évszázadok során kialakult sztereotípiát. Például könnyed, fürge, vékony, férfi Puck helyett, erősebb testalkatú nőre, Tóth Tündére bízta a szerepet – és a dolog kitűnően működik. A színésznő nemcsak eljátssza a szerepet, hanem az eltérő külsőségek ellenére különösségében is érvényes, eredeti, érdekes megoldással áll elő. A „különösségében is érvényes” igaz az összes többi szereplő produkciójára, az előadás többi furcsa külsőségeire, első pillanatban extrémnek tetsző megoldásaira. Ebbe még az is belefér, hogy a mesteremberekkel próbára érkező Dimény-Tompor, kitűnő színészi képességeit bizonyítandó – ki mást is választhatna Nagyváradon –, elszaval egy Ady-verset, mégpedig az Új Vizeken járok címűt („Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse…”)

A színház, a kortárs is, csupán játék, komoly játék. Ady Endre-vers például nincs a Shakespeare-darabban. Viszont Nagyváradon most is élnek Holnap hősei.

Showcase 2018

Nagyvárad, 2018. november 23-24.            

 

© 2016 KútszéliStílus.hu