Nagyváradi VII. HolnapUtán Fesztivál – második rész

…Trianonra utaló Reményik Sándor-vers körül fodrozódnak a román–magyar együttélés és a kölcsönös történelmi érzékenységek keltette hullámok.

A fesztivál második felével a miskolciak Eklektikonjában ízes tájszólású kánonmesterként feltűnő Petőfi is elégedett lett volna: szabadságról és szerelemről beszélt szinte valamennyi előadás. Szerbiában, Magyarországon és Romániában dolgozó társulatok produkcióiban is a politikának, hatalomnak kiszolgáltatott kisember, a magánéletet is átszövő, sokszor megmérgező közállapotok kerültek színpadra.

Felhő a nadrágban / A fotók forrása a Szigligeti Színház

Átütő és felvillanyozó színházi élmény a szabadkaiak Felhő a nadrágban című, Majakovszkij forradalmi szövegére épülő előadása. Kokan Mladenovic rendezése hol keserű, hol vitriolos (ön)iróniával beszél arról, hogy mi mindent tűrünk és nyelünk le, hány olyan helyzetben hallgatunk, amikor üvöltenünk, de legalábbis határozottan szólnunk kellene. Mindezt mozgalmas, látványban is színes jelenetekkel és nagyon személyesen teszi. Az irónia fontos eszköze a rózsaszín szemüveg, amelyből mi, nézők is kapunk egyet, de csak ideiglenes használatra, nehogy túlságosan hozzászokjunk. (Különös egybeesés, hogy idén a fesztiválajándék is egy rózsaszín keretes napszemüveg volt, ami aztán több előadásban is feltűnt. Fontos különbség azonban, hogy utóbbin keresztül nem rózsaszínben, csak szemkímélő világosbarnában látszik a világ.) A szabadkai színészek beszéltek a fizetésükről, a munkahelyi kiszolgáltatottságról, a szólásszabadság fogyatkozásáról, szarkasztikusan úgy feltüntetve e hiányokat, mintha mindez értünk lenne, és a lehetséges világok legjobbikában élnénk. Nem maradt el a magára a színházra vonatkozó önironikus szembenézés sem: Béres Márta remek monológjából megtudtuk, milyen egy színésznő élete egy angazsált színházban.

Felhő a nadrágban

Korábban részletesen írtunk az Örkény Színház Secondhand című előadásáról, amelynek azért is helye volt ezen a fesztiválon, mert rendező szakos egyetemi hallgatók munkáiból áll össze, osztályfőnökeik, Bagossy László és Kovács D. Dániel vezetésével. Török Ákos kollégám kritikájában azt kifogásolta, hogy a „színes-szagos történelmi tablóra rá tudunk csodálkozni, de vajmi kevés közünk van hozzá”. Nekem éppen a kelet-európai, közös kisemberi kiszolgáltatottság fogalmazódott meg benne, ami – eltérő módon és mértékben ugyan, de – valamennyiünket érint. A bemutató óta az előadás összeérett, felszabadultabb lett, a nagyváradi közönség igen jól fogadta.

Secondhand

A kőszínházi és független színházi, hosszú távú együttműködés ritka példája a miskolciak és a k2 Színház trilógiája, amelynek befejező részét, az Eklektikon 2048-at hozták el a fesztiválra. Az előadás szellemesen és játékosan közelít meg egy olyan témát, amelyről többnyire csak vádaskodva és acsarkodva tudunk beszélni: a kultúrharc és az irodalmi kánoncsatározások kérdését. A Nyugat és a Napkelet, Babits (Fandl Ferenc) és Tormay Cecile (Boros Anna) harca a 20. századi kánonpolcokért távolságot és rálátást biztosít a mai kultúrpolitikai helyzetre, miközben a néző boldogon bolyonghat az irodalmi és filmes citátumerdőben. A szerző-rendezők (Benkó Bence és Fábián Péter) ugyanis nem takarékoskodtak az utalásokkal, a színészek pedig felszabadultan játszanak a magyar irodalommal. A példaképe, Babits által durván elutasított, ezért a kultúrharc élére állt fűzfapoéta (Borsányi Dániel játssza) ihletőjét lehet találgatni, de az alkotók kerülik a direkt, jelen idejű megfeleltetéseket, és mindkét oldal igazságát, motivációit igyekeznek megmutatni.

Eklektikon 2048 / A kép forrása: mnsz.hu

A Váróterem Projekt alkotói valószínűleg nem tudták, miért keltett olyan nagy derültséget, amikor az előadásban elhangzó egyik ünnepi beszédben Babits-idézetet hallhattunk. Azért, mert éppen hogy átértünk az Eklektikonról a Szigligeti Stúdióba a Románia 100-ra, és az előbbiben éppen a kánonjogáért küzdő Babitsot láttuk. Lám, nem küzdött hiába, 2018-ban is mondják a verseit. A váradi születésű Lovassy Cseh Tamás (a Románia 100 írója és rendezője) olyan témához nyúlt, amellyel plakátok formájában a Romániába utazók is lépten-nyomon találkoznak. Elég kimenni a nagyváradi főtérre, akárhová nézünk, a centenáriumot ünneplő plakátokat láthatunk. A darabban egy iskolai ünnepségen elhangzó, Trianonra utaló Reményik Sándor-vers körül fodrozódnak a román–magyar együttélés és a kölcsönös történelmi érzékenységek keltette hullámok. Az előadás nézőpontokat mutat meg értékítélet nélkül, amelyek közül a román polgármesteré – akit nem hívnak meg az iskolai ünnepségre – legalább annyira érvényes. A közéleti szál mellett egy szűkebb és tágabb család belső viszonyrendszere, dinamikája is felrajzolódik, a család életéből eltűnt nagymamával, a férj-feleség, szülők-gyerekek, felnőtt nővérek közötti konfliktusokkal. A színpadképet takarások és a műanyagfüggönyön átsejlő kontúrok, valamint az előtérben lévő, homokos föld határozza meg, ahová a szimbólumként többször felbukkanó nárciszokat kellene elültetni.Nem hibátlanra csiszolt munka, talán túl sokat is markol, mégis, a maga nyerseségében is vonzó, gondolkodtató előadás.

Románia 100

A fesztivál második részében is láthattunk egyetemista előadásokat. Renczés Viktória, a marosvásárhelyi egyetem hallgatója Hateha című munkája egy bántalmazó kapcsolatban élő lány történetét vegyíti a színművészeti felvételijére való készüléssel. Ez a párosítás fókuszvesztéssel is jár, mintha az alkotók nem tudnák eldönteni, hogy melyik szálra koncentráljanak. De Renczés Viktória jelenléte, az, ahogy felveszi és megtartja a nézőkkel a kapcsolatot, biztosan megmarad a nézőben.

Hateha

A kolozsvári egyetem harmadévesei két előadást is hoztak magukkal. A kettő közül a Tavaszi áldozat sikerült erősebbre. Uray Péter koreográfiája jól számol a mozgásképességek és tánctudás terén a 15 hallgató között fennálló különbségekkel,vannak, akik nehezebb, akrobatikusabb kettősöket is elbírnak. Az osztály szépen dolgozik együtt, lendület és erő van a produkcióban, az elemi indulatok és hormonrobbanások ábrázolása különösen meggyőző.

A Zabhegyező (r.: Szilágyi-Palkó Csaba) inkább egyes részleteiért, a hallgatóknak adott megmutatkozási lehetőségekért dicsérhető, összességében kissé vontatott, az epikus jellegen csak részben túllépő előadás. Ilyen szép pillanatok a halott testvér érzékeny jelenléte, a főhős és kishúga kapcsolatának ábrázolása vagy a taxis jelenet humora.

Zabhegyező

Az előadásokon kívül az idén is voltak más programok, workshopok, például a színházi titkároknak, és nem maradtak el az esti koncertek sem a Moszkva kávéházban. De a közös ebédek, vacsorák is alkalmat adtak az ismerkedésre, beszélgetésre, ahol sok minden más mellett abban is egyetértettünk, hogy a váradi káposztasaláta verhetetlen.  

HolnapUtán Fesztivál

Szigligeti Színház, Nagyvárad, 2019. május 3-5.