Turbuly Lilla: Nyulak szigete

A 23. Thealter Fesztiválról

Szerencsére az is talált a fesztivál kínálatában neki való előadást, akinek elege van mindenféle közéletből, és hinni szeretné, hogy életünk legfontosabb kérdései valamilyen mértékben függetleníthetők a politikától...

Az idei, nem túl jó hangulatúra sikeredett, a színházi világ megosztottságával mit kezdeni nem tudó, heterogén színvonalú POSZT után a szegedi Thealter Fesztivál maga volt a béke szigete. Pedig itt is voltak kiemelkedő, egyszerűen csak jó és gyengébb előadások, a színházról egymástól igen csak eltérően gondolkodó alkotók, és azt sem mondhatjuk, hogy e mögött a béke mögött az esztétikai elefántcsonttornyokba menekülés állna, sőt! Igaz, talán nem kellene összehasonlítani egy olyan, a nevében is a honi színházi élet egészét reprezentálni kívánó fesztivált, mint a POSZT, egy, elsősorban régióban gondolkodó (déli szomszédainkra különösen figyelő), a független színházakat fókuszba állító találkozóval, amelynek más a közönsége is, és amelyen díjakat sem osztanak. (Bár az idén mégis, de erről majd később.) Az összevetés azonban abból a szempontból megkerülhetetlennek látszik, hogy a hivatalos kultúrpolitika szerint a Thealteren megjelenő független színházak kevésbé vagy semennyire sem érdemlik meg az állami támogatást. Pedig ez a fesztivál éppen azt bizonyítja, hogy itt ugyanúgy születnek minőségi előadások, mint a kőszínházak legjobbjaiban.

opera amorale / fotók: Révész Róbert; forrás: facebook.com/thealter

Nem csoda, hogy a beválogatott előadások közül több is markáns kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormányról és a jelenlegi kultúrpolitikáról. Voltak, akik ezt dalban mondták el: Gergye Krisztián Társulata Szegedre is elhozta az opera amoralet, Kari Györgyi viszont mesélt róla: Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke című, nagyon mai és nagyon magyar mesekönyvéből válogatva. Sajnálom, hogy erre az előadásra nem jutottam el, mert a színésznő a szakmai beszélgetésen is lenyűgözte hallgatóságát tiszta, hiteles, pontos mondataival és személyiségével. A Fülkefor és vidékét egyébként egy másik előadásban is emlegették, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium most végzett drámatagozatosainak A legnagyobb magyar című, Szeged terein többször is előadott produkciójában. A Magyar Nemzeti Válogatott Színész Gárda megalakításáról szóló, karcos-humoros előadás egyenesen és bátran szól mindarról, amit ebbe az öt szóba manapság begyömöszölnek. Egy másik, középiskolásokból álló társulat, a pécsi Janus sr. a West-Balkánban történt tragédiából kiindulva beszélt a mai középiskolások kilátásairól és kilátástalanságáról és a stressz-levezetőnek használt hétvégi partizásokról. De ugyanerről a korosztályról, a külföldet megcélzó tizenévesekről szólt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Kebab című előadása is. Az egerszegiek szereplése azért is érdekes, mert egyedüliként képviselték a hazai kőszínházakat, azonban olyan előadással, amit egyáltalán nem kőszínházi körülmények között, hanem egy diszkóban játszanak középiskolásoknak. (Amikor először, még ebben a bizonyos egerszegi diszkóban láttam, arra gondoltam, hogy Gianina Cărbunariu darabja a legrosszabb verzióját mutatja meg annak, ami egy külföldre költöző fiatallal megtörténhet, hiszen egy prostituálttá, majd gyilkosság áldozatává váló lányról szól. Hideglelős érzés volt, amikor a szegedi előadásról a szállásomra érve belenéztem az internetbe, és az első hír, amit megláttam, az volt, hogy a Londonban, egy bőröndben holtan talált fiatal lány egerszegi volt.)

A legnagyobb magyar

A Thealter programjába az idén is került olyan előadás, amelynek túl azon, hogy színházi élményhez juttatja a helyieket, az a célja, hogy valamilyen más módon is a közösség hasznára legyen. A Karaván Színház Tóth Géza és Horváth Gyula vezetésével a szegedi Roma Tanodában dolgozott egy hétig önként jelentkező gyerekekkel, akik a fesztivál utolsó napján egy Kormos István-mesét, a Vackort mutatták be, roma dalokkal fűszerezve. A kezdeményezésnek a hírek szerint ősszel lesz folytatása is.

Műhelymunka a Roma Tanodában

Az idén a fesztiválhoz kapcsolódó kiállítás, drMáriás Jaj, de várom már a választásokat! című tárlata is az közéleti vonalat erősítette, hiszen munkáin a rendszerváltás óta eltelt időszak emblematikus figurái is megjelennek Boross Pétertől Zámbó Jimmyn át Orbán Viktorig, nem kicsit szatirikus szemüveggel nézve.
Ami ma közélet, az holnapra történelem, és ami ma történelem, azt a benne élőknek valamikor a mindennapokban kellett megélniük. Ahogy A nagy füzet (rendezte Horváth Csaba) ikerpárjának a II. világháborús mindennapokat egy határszéli kisvárosban, vagy Sziveri János költőnek, az Új Symposion szerkesztőjének a '80-as évek Jugoszláviáját. Az ő életét és költészetét idézi fel a szabadkaiak előadása, Az ember komédiája, Táborosi Margaréta rendezésében. Közös a két előadásban az is, hogy ezeket a köztörténelembe ágyazott magántörténeteket az irodalmi alapanyag tiszteletben tartása mellett szuggesztív látványvilággal és sok mozgással tudták megszólaltatni.

A nagy füzet

Szerencsére az is talált a fesztivál kínálatában neki való előadást, akinek elege van mindenféle közéletből, és hinni szeretné, hogy életünk legfontosabb kérdései valamilyen mértékben függetleníthetők a politikától, és hogy a művészet közélet nélkül sem csupán l'art pour l'art játszadozás. A szlovén Via Negativa Balkán kapcsolat című performansza éppen művészet és valóság viszonyára kérdezett rá, meglehetősen provokatív formában, művészelődöket (Joseph Beuys és Marina Abramovic) idézve, és nem átallva a meztelen test és a testi működések színpadi bemutatásával azt állítani, hogy mindez sokszor jóval egyszerűbb annál, mint ahogy a teoretikusok elképzelik. A szegedi Metanoia Artopédia Mutatványosok az Alkimisták utcájában című előadása nem egykönnyen lefordítható költői látványszínház a javából. Ide tartozik, hogy rendezője, Perovics Zoltán és Erdély Andrea színésznő Kari Györgyi mellett a szakmai beszélgetések másik nagy élményével ajándékozta meg a Kass Galériában jelen lévő, nem túl népes hallgatóságot azzal, ahogy a színházteremtés mindennapjairól, a kőszínházak és a független társulatok közötti, megtapasztalt különbségekről beszéltek.

Mutatványosok az Alkimisták utcájában

Az idei egyébként a Nyúl éve volt a Thealter történetében. A megnyitón még nem sejtettük, hogy a Baráth Ferenc fesztiválplakátján szereplő tapsifüles nem csak ez alkalommal köszön vissza élő nyuszi formájában, de több előadáson is – Joseph Beuys döglött nyulától A nagy füzet nyúlszájú szomszéd lányáig (Blaskó Bori megformálásában). Így azon már nem is csodálkoztunk, hogy a fesztivál utolsó napján meglepetésként három díjat is kiosztottak, egy-egy plüssnyúl formájában: a leghűségesebb nézőnek, Lencsés Gyulának, a közönség körében legnépszerűbb előadásnak, a Vaknyugatnak, valamint a fesztivál díszvendégének, Horváth Csabának, aki a szakmai beszélgetéseket vezető kritikusok (nyúl)díját kapta. Elképzeltem, ahogy a POSZT megnyitóján egy színész levagdossa a kulturális államtitkárról a zakóját (ahogy ez Balog Józseffel történt a Thealteren), majd ugyanő a POSZT végén plüssnyulakat osztogat. Abszurd gondolat, tudom, ilyen csak a Thealteren történhet. De ettől is szerethető ez a fesztivál.

Az ember komédiája

 

23. Thealter, Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója, Szeged, 2013. július 19–27.