Miniévad a Szatmárnémeti Északi Színházban -

Nemcsak a magyar, de a vele egy épületben működő román társulat előadásait is láthatta a helyi és a szakmai közönség.

A saját közegében látni egy színházat egészen más, mint elszórt vendégjátékokból hézagos képet alkotni róla. Elméletben nagyon jól tudjuk ezt mi, kritikusok is, mégis, ritkán adódik alkalom, hogy a fővárostól távolabb eső vidéki, határon túli magyar színházakba több napra is eljussunk. És ez sokszor még csak nem is a színház fogadókészségén, hanem a kritikus (kritikán kívüli) munkáján, élethelyzetén múlik. A szatmári színház is évről évre küldi a miniévadára szóló meghívókat, mégis, most először sikerült elutaznom, ha nem is az egész, hatnapos programra, de legalább a felére. Nemcsak a magyar, de a vele egy épületben működő román társulat előadásait is láthatta a helyi és a szakmai közönség. (Utóbbi túlnyomó részét egyébként román kritikusok tették ki, magyar kollégáknak szinte csak Kolozsvárról sikerült eljutniuk Szatmárba.)

Hegedűs a háztetőn / Fotó: Czinzel László

Hogy a hely szelleme milyen sokat hozzáadhat az előadáshoz, arra a legjobb példa a Hegedűs a háztetőn. Nem tudom, mennyire volt tudatos tervezés eredménye, hogy éppen arra a napra esett a városnézés, amelynek délutánján az előadást megnézhettük. Bessenyei Gedő István művészeti igazgató igen felkészült vezetésével járhattuk végig a város kiemelt nevezetességeit, köztük a zsinagógát és más, a szatmári zsidóság sorsával, tragédiájával és New York-i továbbélésével kapcsolatos emlékeket. Mennyire más volt ezek után megnézni Tevje és családja történetét! A szakmai beszélgetésen felmerült, hogy a megszokotthoz képest Márkó Eszter rendezése életigenlőbb, kevésbé tragikus végkicsengésű a megszokottnál. Az életet – a mindennapok megszervezésével, apró lépésekben, de – tovább kell vinni, ha máshol, hát máshol kell boldogulni gondolattal zárul. A napközben látottak-hallottak adnak érvet e megközelítés ellenében és mellette is, hiszen a zsinagóga falán hatalmas táblákon sorakozó nevek viselői, az elhurcoltak túlnyomó többsége soha nem jött vissza, a túlélők viszont Teitelbaum Joel rabbi vezetésével (hasonlóan Tevjéhez és családja egy részéhez) hajóra szálltak, és a tengeren túl teremtettek új közösséget.

Jó volt a szatmári, a színházát érezhetően nagyon szerető közönséggel együtt látni ezt a jól sikerült, a társulat erényeit szépen megmutató előadást. Ezek közé tartozik, hogy a sokszereplős előadásokban (ezt a közelmúltban a szintén Márkó Eszter által rendezett Illatszertár és a Sardar Tagirovsky által jegyzett Raszputyin esetében is tapasztaltam) a fellépő művészek egységes benyomást keltő, egymásra nagyon figyelő összjátékot nyújtanak, és hogy zenében, énekben is bátran terhelhetők.

Hegedűs a háztetőn / Rappert-Vencz Gábor / Fotó: Czinzel László

Nem mellékesen van egy Rappert-Vencz Gáboruk, aki mindhárom említett előadásban főszerepet játszik. Annyira nem ismerem a társulatot, hogy meg tudjam ítélni, mennyire arányos a felépítése, jelez-e generációs hiányt, hogy ezeket a fajsúlyos szerepeket ugyanarra a színészre osztották, az azonban biztos, hogy Rappert-Vencz Gábornak elég levenni a szemüvegét, hogy mindenféle külső mesterkedés nélkül, azonnal Tevjét lássuk benne. Arról pedig letisztult játéka, a karakter belső derűjét, minden kétség és baj ellenére megingathatatlan morális egyensúlyát megmutató színpadi jelenléte gondoskodik, hogy mint emlékezetes Tevjét raktározzuk el magunkban.

Márkó Eszter szépen megkomponálta a tömegjeleneteket, az egész mellett rá lehet csodálkozni egy-egy jól kitalált mellékfigurára: önfeledten táncoló kislányra, bamba részegre, a körtáncon kívül rekedt, mégis boldogan topogó öregasszonyra. Tevje álomjelenete színes és igen humoros kavalkád. A szép társulati összjátékból sokakat ki lehetne ragadni, név szerint most csak a gondterheltség mellett Golde lágyságát, a szigora mögött megbújó érzelmeket egyszerre megmutatni képes Kovács Nikolettet emelem ki.  

Az egyszerű(nek tűnő), ácsolt fából összeállított díszlet és az élő zenekar (a helyi filharmónia zenészei) teszi teljessé az élményt.

Woyzeck / Nagy Csongor Zsolt és Paco / Fotó: Czinzel László

A zene az egyik főszereplő a Woyzeckben is. Albu István rendező ugyanis a német indusztriális metál zenekar, a Rammstein dalait használja, nem is akárhogyan: tulajdonképpen egy koncertszínházi előadás születik, amelyben a dráma dialógusai és a színészek által eljátszott zeneszámok váltogatják egymást. Utóbbiakat valódi koncertkörítéssel, fénnyel és füsttel kapjuk, és nagyon jól is szólnak. Ez a megoldás lerövidíti és kétség kívül némileg le is egyszerűsíti magát a drámaszöveget. Elmaradnak a Woyzeck színpadi adaptációiban megszokott ismétlődések, Woyzeck itt nem a monoton ismétlődés kínzó köreibe őrül bele, inkább a magányba. Ezt jelzi, hogy barátja nem egy ember, hanem az Andres szerepét „játszó” német juhász. Ő az egyetlen, akivel ki tud alakítani valamiféle embert pótló kapcsolatot, akinek elmondhatja baját, bánatát. A kutya szerepeltetése persze kétélű fegyver. (Engem például mint egy szintén rendkívül okos, ám meglehetősen öntörvényű német juhász gazdáját, azonnal levett a lábamról.) De köszönhetően a Paco nevű eb és trénere profizmusának, valamint a Woyzecket játszó Nagy Csongor Zsoltnak, ez a megoldás hozzá tud tenni Woyzeck-képünkhöz. Hiszen tapasztalhatjuk, hogy ma, amikor egyre nehezebbnek tűnik embertársainkhoz kapcsolódni, milyen sokan keresnek egy kutyában vagy más háziállatban társat a magány ellen. Ez Woyzecknek is kényszermegoldás „az emberélet útjának felén” őt elérő végletes magány ellen. Nagy Csongor Zsolt a megfáradt, egyedül maradt embert formálja meg.

Woyzeck / Fotó: Czinzel László

Amit a (szövegből) elvesztenek a vámon, azt a zeneszámokkal részben visszanyerik a réven, mert a dalok a szereplők érzelmi állapotainak jelzéseként is működnek. Amellett, hogy tényleg képesek koncerthangulatba hozni még azt is, aki nem ismeri vagy nem rajongója a Rammstein zenéjének.

A metál zenéhez indusztriális-metálos díszlet dukál. Forgó vasszerkezetek, fémfüggöny, ehhez a világhoz illő jelmezek adják meg az alaphangulatot. Marie (Budizsa Evelyn figyelemre méltó alakításában) vasrekeszében hatalmas, világító fémkereszt utal a bibliai párhuzamra.

A román Mihai Raicu Társulat Freetime című előadása a Presznyakov fivérek és Gian Maria Cervo szövegéből született, együttműködésben az olasz Teatro Stabile delle Arti Medioevali Társulattal. Bár nem láttam a miniévad minden előadását, azt hiszem, mégis mondhatom, hogy ez kiérdemli a legmegosztóbb minősítést. A felvetett témák szinte lajstromozzák modern életünk jellemzőit: a tudomány és a művészet leértékelődött szerepe, migráció, terrorizmus, a nők helyzete, nemi identitás, EU-ellenesség. Mindez töredékes szerkezetben, képeket felvillantva jelenik meg. Csak két jellemző jelenet: két férfi maszturbál (jelzésszerűen, szerencsére direktben azért nem pukkasztják a polgárokat) az Örömóda (mint EU-himnusz) zenéjére. És kiemelt szerep jut egy WC-kagylónak, megidézve Marcel Duchampot és másokat.

Freetime / Fotó: Tibor Jäger

Nicola Bremer rendezése azokban a jelenetekben működik (számomra) jól, amikor valós, átélhető emberi viszonyok jelennek meg benne, mint például a főszereplő Florin és felesége jeleneteiben. Máskor könnyű elveszni a tobzódó képek, jelzések, a széttartó szöveg és az időről időre visszatérő szereplők kavargásában. De lehet, hogy ezt csak generációs korlátaim okozzák, és a fiatalabb, digitálisan szocializálódott nemzedéknek semmi gondot nem okoz ez a fragmentáltság.

A három előadás természetesen csak ízelítő a szatmári színház repertoárjából, és amiről lemaradtam (például a Sardar Tagirovsky rendezte Csongor és Tündéről) ismét csak vendégjátékok alkalmával tudom pótolni. De most már mögé tudom képzelni a színház barátságos, legömbölyített formáit, a bérleteket generációkon át újraváltó nézőket (ahogy megtudtam, Románia legtöbb bérletet eladó színháza a szatmári, a román színházakban ugyanis általában nincs bérletezezés), a vendéget örömmel és nagyon kedvesen fogadó színháziakat és a várost. Mert egy színház sokkal több, mint előadások összessége.

A Szatmárnémeti Északi Színház miniévada

2023. március 31 – április 2.