Kutszegi Csaba: Mi vár rád, cívisváros?
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya / Csokonai Színház -
… azt üzeni a debreceni közönségnek, hogy a jövőben a cívisvárosban senki ne számítson elbűvölő-bájoló, zenés remény színházára.
Közhely, hogy a 20-21. századi kortárs művészetek egyik legfőbb szabálya az, hogy nincsenek szabályaik. Érvényes ez a színházra is. Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája Szabó K. István rendezésében kortársszínházi előadás, ergo nincsen benne semmilyen szabály. Nincs benne idő sem, ahogy szöveghűség, (irodalom)történeti tények tisztelete sem, és még sok minden más, színházban általában megszokott tényező sem. Nem mondhatjuk, hogy az előadás színház ellen volna megrendezve, mert nem tudjuk meg belőle, hogy a rendező szerint mi az a színház, azt viszont a nézők figyelmén, magatartásán és hallható megszólalásaikon is lemérhetjük, hogy nem kifejezetten közönségbarát a produkció, sőt…
Pedig jó minőségű anyagok, alkotóelemek bőven akadnak benne, sőt, szinte csak ilyeneket tartalmaz. Nekem például nagyon tetszett az igényes rapzene, amelyet csikós ruhába (és egyéb jelmezekbe) bujtatott kitűnő muzsikusok szolgáltattak a nézőteret idéző színpadi díszlet királyi páholyából – mögöttük mozgófilm-vetítés, melynek képkockáin tájak, városok, házak, utcák mellett olykor piramisok is láthatók. Ha már zene, szeretem a színvonalas, többszólamú kórusokat is, szinte bármilyen stílusban és műfajban – ebben sem szenvedünk hiányt az előadáson. Szépek, ötletesek, sokfélék a jelmezek, és a világítás is kreatív, sokszor igen látványos, hatásos.
Középen Vranyecz Artúr / Fotók: Éder Vera / A fotók forrása a Csokonai Nemzeti Színház
A színészek alázata, helytállása, a minőségi munkájuk csak felsőfokon említhető, mindent megoldanak, játszanak teljes testtel, mozgással, visszafogottan, lírai pillanatokat teremtve, énekelnek, szavalnak, másznak, gurulnak, ütnek és üttetnek, ha kell, harsányan ripacskodnak (ez utóbbit részükről professzionálisan idézőjelbe téve, részemről a legjobb értelmében értve). Két nőt is férfi játszik korhű női ruhában (Dorottya: Bakota Árpád; Rebekka: Csikos Sándor), de rendszeresen, bolyongva megjelenik mai öltözékben egy tök részeg pasas is, aki dzsekije alatt csokonaivitézmihályos „szitanyomatú” pólót visel. Ja, maga Csokonai is sokszor jelen van, a legtöbbször a színpad elején, kicsit leeresztve a süllyesztőbe, az asztalánál ír és iszik, közben beszól, kibeszél, vagy neki szólnak be, néha akciózik, instruál, rendez, a második felvonásban pedig Narrátorrá lényegül.
Bakota Árpád
Szinte végig felturbózott szürreális káosz történéseit szemlélhetjük a színpadon, mely néha dekadens, de érzéki orgiába csap át, közben sejtjük, hogy Csokonai korának a színpadon ki-becsavart lélek- és költőpusztító világa éppen a miénkére hajaz, hiszen mintha kvázi tükör előtt ülnénk, a színpadon kvázi nézőteret látunk. Persze mindez csak sejtés, mert érteni, tudni, semmit sem tudunk. Magam a színészek beszédének egy részét sem értem (olyankor az angol feliratozásból tájékozódom), persze nem azért, mert az előadóknak beszédtechnikai hiányosságai volnának, hanem azért, mert nem ritkán zene közben, zajban, egymást túlüvöltve egyszerre intonálnak. Néha egy-egy pillanatra beazonosítom Csokonai „furcsa vitézi versezetének” egy-egy eredeti figuráját, de aztán elvesztem, mert újabb audiovizuális információbombák zúdulnak rám, melyek pillanatnyi tisztánlátásom emlékét is eltörlik a föld színéről. Gyakorlott (hivatásos) színházlátogatóként persze jól tudom, hogy itt senki nem akarja, hogy megértsek bármit is, itt most nem kell értelmeznem, de még műélveznem sem. De akkor mit kell csinálnom? Miért is vagyok itt?
Középen Ráckevei Anna
Természetesen nem tudom a (költői) kérdésekre a választ, maximum sejtésem lehet… De abban biztos vagyok, hogy nem arról van szó, hogy Szabó K. István nem tudja, nem veszi észre, mit és hogyan tett fel a színpadra. Még csak azt sem gondolom, hogy a rendezőnek a látottak szerinti színház volna az aktuális, vágyott és keresett eszménye. Ugyanis a 20-21. század nagy formabontói is azért festettek festészet ellen, azért komponáltak zene ellen, táncoltak tánc ellen, írtak szöveg ellen, rendeztek színház ellen, mert üzenni akartak vele valamit. Egyébként az ezredforduló táján már merő anakronizmus, sőt, egyszerű, unalmas hiba újra kiállítani Marcel Duchamp ready-made piszoárját, de annak klónozott reinkarnációival bizonyos helyeken még szükséges lehet kísérletezni. Ezen a szálon továbbhaladva, én nem rejtegetem artisztikusan a mondandóm értelmét: szerintem ezzel az előadással Szabó K. (a színház új művészeti vezetője) azt üzeni a debreceni közönségnek, hogy a jövőben a cívisvárosban senki ne számítson elbűvölő-bájoló, zenés remény színházára.
Rápillantva az évad tervezett bemutatóira, valamint a továbbra is műsoron tartott előadásokra, azt gondolom, azért alapvetően sokféle marad a Csokonai Színház repertoárja. Lesznek olyan előadások is, amelyekben a megszokott és elvárt módon fognak a szereplők szép ruhákban szerelemről énekelni. És nagyon úgy fest, hogy lesznek olyan, az én érdeklődésemet máris felkeltő, eredeti kortársszínházi bemutatók is, melyek élvezetéhez, értelmezéséhez nagyobb fokú nézői nyitottságra lesz majd szükség.
Mercs János
Szerintem a Dorottya nem a jövő kijelölt irányát mutatja, amelyről tilos lesz letérni (együtt tudok érezni azokkal akik, e vélemény hallatán megkönnyebbülten felsóhajtanak). De ha tévedek, és mégis, akkor a debreceni nézők valószínűleg majd kézbe veszik a sorsukat: meg fogják rendezni maguknak, és előadják a Kiálts, város! 21. századi változatát (csak nehogy kárt tegyenek az egyedien felújított, szépségesen régi-új színházépületükben).
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
Vígeposz remix Verebes Ernő átiratában. Az előadás élőzenéjét szerezte: Lászlóffy Zsolt. Ügyelő: Pálóczi Zoltán. Súgó: Lezó Ádám, Góz Adrienn. Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba. Díszlettervező: Horesnyi Balázs, Sáfrány Imre. Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet. Koreográfus: Katona Gábor. Rendező: Szabó K. István.
Szereplők: Pálóczi Bence, Bakota Árpád, Mészáros Ibolya, Vranyecz Artúr, Mercs János, Ráckevei Anna, Csikos Sándor, Oláh Zsuzsa, Vékony Anna, Dánielfy Zsolt, Wessely Zsófia, Kránicz Richárd, Nagy Kíra, Papp István, Balázs-Bécsi Eszter, Garay Nagy Tamás, Horváth Julianna, Gelányi Bence, Takács Dániel, Újhelyi Kinga, Kiss Gergely Máté, Hajdu Imelda, Csata Zsolt, Edelényi Vivien, Varga Klári, Tolnai Hella. Felvételről közreműködik: Prieger Zsolt (Anima Sound System), Balázsovics Mihály (MC Tink), Subicz Gábor (Subtones, MAO).
Zenészek: Áchim Tibor (klarinét), Bogáti Bokor Orsolya (hegedű), Csató Márton (ütőhangszerek), Dombóvári Zsolt (gordonka), Jantyik Hanna (fuvola). Zenekarvezető, zongora: Dargó Gergely. Tánckar: Ötvös Eszter, Kohári Boglárka, Juhász Vanda, Holopovics Zsófia, Tóháti Szilvia Klaudia, Sabrina De Nicola (PR-Evolution Junior Debrecen). Énekkar: Csokonai Színház Énekkara.
Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen, Csokonai Teátrum, 2023. december 6.