Kutszegi Csaba: Gyűlölet, gyilkosság és egyéb aktualitások

Bornemisza Péter és Móricz Zsigmond: Magyar Elektra / Vígszínház

Kovács Patrícia birtokolja a nagy tragikák képességeit: örömében mutatja meg végtelen fájdalmát, és vele a mindenkori harácsoló-hedonista uralkodó osztályok brutális romlottságát.

Privát időutazásra hívtam meg magamat a vígszínházi Magyar Elektra bemutatóján: eszembe jutott Kohut Magda. Ő 1959-ben játszotta el fiatalon a Nemzeti Színház társulatában Bornemissza Péter színdarabjának címszerepét, de azt akkor még nem láttam (ha csak az évszámra nézek, nem is bánom). Láttam viszont (kisgimnazistaként) a nagy tragikát a Katona József Színházban 1972-ben Grillparzer Médeájában… – ez az évszám sem semmi, nehéz elhinni, hogy több mint 50 év telt el az óta.

Illedelmes tisztelettel néztem akkor Babarczy László rendezését (Kohut mellett olyan színészek játszottak benne, mint Sinkó László, Gobbi Hilda, Agárdi Gábor – a teljesség igénye nélkül…). Végig is kísért egy életen át a felismerés, hogy ti. nagy görög dráma az, amelyben félelmetes, megrázó, drámai pillanatokban felhevült, magukból kikelt nők üvöltenek. Félreértés ne essék: sem akkor nem voltam (még gondolatban sem), és most sem akarok tiszteletlen lenni például Kohut Magdával szemben, de eme hajdani színházi élményem minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy azóta is lelkesen üdvözlök minden olyan újszerű játékmódot, amely szakít mindenféle túlhaladott pátosszal, és közel hozza hozzám a színházat. (Az más kérdés, hogy ma már néha nézőként is olyan közel kerülök hozzá, hogy nem egyszer vágyni kezdek egy kis távolságot tartó, illúzióteremtő játékra.) A hajdani Médea-bemutató után alig egy évvel számomra eldőlt egy kérdés: bebizonyosodott, hogy van olyan színház, amelyben nekem is készül előadás. 1973-ban kétszer is megnéztem a Vígben a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalnek elnevezett színházi revelációt, pedig marha nehéz volt rá jegyet szereznem, kifizetnem nem kevésbé…

elektra3Gál Réka Ágota / Fotók: Juhász Éva / A fotók forrása a Vígszínház fb-oldala

Hogy kiknek szól Valló Péter mostani Magyar Elektrája, azt ugyanolyan nehéz eldöntenem. Igen, persze, aktuális Szophoklész tragédiájának 16. századi magyar átirata, mert a hatalomért, a birtoklásért vívott kegyetlen, véres harc, egymás elvtelen megtagadása, a végletekig fokozott gyűlölködés – mindezek korunk sajátosságai is, és kétségtelenül igaz, hogy a darab „karaktereiben ma is ráismerhetünk magunkra és a világunkra” (lásd: az előadás alkotói ajánlóját).

Fenti aktualitásokat a manapság már megszokott játék- és rendezésmódban elég könnyű evidenciában tartatni. Mert például semmi megütközést nem kelt már, ha egy antik-középkori, görög-magyar előadásban a szereplők ki-bevándorolnak ókori tunikákból mai, legfrissebb divatot követő nagyestélyikbe (avagy kiképzett terepharcosok militáns öltözetébe), miközben a szereplők visszatérő, szimbolikus-szakrális vízöntéssel és tálban síremlékre helyezett állati belsőséggel áldoznak az isteneknek. Az sem gond, ha 19-20. századi ízléssel készített urnából szórják a máglyán elégetett hős hamvait, és még az sem, hogy a szintén igen eklektikus zenei és egyéb hang-bejátszásokat kárpát-medencei parasztfurulya-szólamok díszítik, ahogy magyar folklórból származó sirató, kesergő is felhangzik élőben – egyébként ezek egyike, amelyben a címszereplő Gál Réka Ágota halottnak hitt testvérét, Orestest siratja apjuk síremlékén, az este egyik felemelő, legszebb pillanata.

elektra1Kovács Patrícia

De nem ettől a csúcsra járatott, eklektikus eszköztártól, és főleg nem annak külsőségeitől lesz korszerű és mának szóló egy előadás… Hanem sokkal inkább a már emlegetett színészi játékmódtól. Gál Réka Ágota Elektraként egy mai, törékeny, elveszett, tini kiscsajt hoz (legalábbis eleinte), még a drámai csúcsokon, a nagy, érzelmi kitörésekkor is alig tölti meg a hangja a Házi Színpad nem túl nagy termét (Kohut Magdáétól még 50 év távlatából is rezeg a dobhártyám). De át tudom érezni, és tapasztaltam is a nézőtéren: a még egyetemi hallgató színművészt a korosztálya sajátjának érzi, azonosul a figurájával (ha nem az a darab vége, ami, még én is megszeretem). Hozzám (korban szintén távoliként) Kovács Patrícia Clitamnestrája közelebb áll. Tipikusan „felnőttesebb” alakításában igen drámaian megmutatkozik a tragikus, feldolgozhatatlan kettősség: eljátssza, hogy a hatalomért, a gazdagságért bármire képes bűnös, cinikus nőszemély sem jut el odáig, hogy örömmel töltse el gyermekei halála, mely legszörnyűbb tragédia ugyan véglegesítené és biztosítaná a hatalmát, kvázi boldoggá tehetné egy életre. Kovács Patrícia birtokolja a nagy tragikák képességeit: örömében mutatja meg végtelen fájdalmát, és vele a mindenkori harácsoló-hedonista uralkodó osztályok brutális romlottságát. Ha már romlottság! Eszméletlen jó Orosz Ákos Parasitusa. Nem ismeretlen nekünk a mindenre képes és elszánt aljas kis pribék alakja, aki másodperc alatt megtagadja eredeti táborát, és egy gyors fordulattal máris a győzők oldalán fényesíti magát. Nagyon tetszett Balázsovits Edit (Chorus) letisztult, szakszerű és hatásos játéka, ugyanezekért a Mester szerepét alakító Zoltán Ároné is.

elektra2

A történet vége – Szophoklész, Bornemissza Péter és Móricz Zsigmond keze nyomán – borzalmas: csupa vér, gyilkolás, bosszú. Elektra felnőtté érik benne, szülei világának méltó utódja, folytatója lesz. A vége tapsot megszakítva (Hegedűs D. Géza kitűnő előadásában) felvételről felhangzanak még Bornemissza Péter egykori szerzői intelmei, amelyekben tanulság levonására, okulásra biztatja a nézőket. Kár, hogy nem azzal lesz vége, hogy a szereplők a tapsrendben összekapaszkodnak, és eléneklik az „És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, életünkön át” kezdetű Presser–Adamis dalt… Kicsit ál naiv, szájbarágós volna ugyan, de ebbe a rendezésbe simán beleférne.

 

Bornemisza Péter és Móricz Zsigmond: Magyar Elektra

Díszlettervező: Horváth Jenny. Jelmeztervező: Benedek Mari. Koreográfus: Hojsza Henrietta. Zenei munkatárs: Termes Rita. Dramaturg: Kovács Krisztina. Dramaturgasszisztens: Szántó Száva. Világítástervező: Csontos Balázs.

Ügyelő: Wiesmeyer Erik. Súgó: Szarvas Éva. Rendezőasszisztens: Efstratiadu Zoé. Rendező: Valló Péter.

Szerepkők: Gál Réka Ágota e.h., Kovács Patrícia, Brasch Bence, Orosz Ákos, Balázsovits Edit, Kövesi Zsombor, Zoltán Áron, Virágh Panna m.v., Kukovecz Ákos e.h., valamint: Rimár Izabella/Szabó Renáta. A hangfelvételen közreműködő zenészek: Gyulai Csaba, Szokolay Dongó Balázs, Zoltán Áron.

Külön köszönet Hegedűs D. Gézának.

Vígszínház, Házi Színpad, 2023. december 16.                   

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu