William Shakespeare: h.ml.t / Budaörsi Latinovits Színház /

…az alábbi rövid, hátborzongató üzenetdekódolás szerintem abszolút a realitás talaján áll: akár gyilkoltak a hatalmon levők, akárcsak az ellenzékük véli úgy, elkerülhetetlen a végén a mészárlás.

Az első felvonásban élvezem az Alföldi Róbert-féle bizarr színházi érdekességeket, és közben azt totózom magamban, hogyan fog azokból beton biztos előadás-koncepció felépülni. Az alaphelyzet eleve mulatságos és sokat ígérő: valamilyen fitneszcentrum többfunkciós öltözőjében kezdődik, és – mintha a helyiség a dán királyi udvar székhelye is volna – végig ott is játszódik a történet.    

Mintha szaunázás után hideg vízből érkeznének, csupaszon fut be Hamlet, Marcellus és Bernardo, a három jó barát, sportos melegítőben jön meg kicsit később Horatio, akinek Hamlet úgy megörül, hogy anyaszült meztelenül a nyakába ugrik. Kettejük között a továbbiakban is olykor-olykor utalásszerűen felizzik a homoerotikus vágy, én már akkor arra gondolok, vajon hogy alakul majd Hamlet és Ophelia között a szerelmi szál. De nem ez a fő kérdés. Hanem az, hogy az Öreg (a sportcentrum vödrös, felmosó moppos takarítója, akit Bregyán Péter alakít megnyugtató biztonsággal) Hamlet atyjának szelleme-e, vagy sem. Ugyanis a fiúk a sportolás után rendesen betablettáznak (jó cuccuk lehet, mert pillanatok alatt hat), és az Öreget egyedül Hamlet látja-hallja, sőt, erőszakkal ő mondatja el vele a vallomást az apja megöléséről úgy, hogy az ifjú királyfi mondatról mondatra előmondja neki a szöveget. A három barát tehát nem tanú, mert nem hallanak, nem látnak mást, csak Hamletet furcsán viselkedni és közben elképesztő történetet mesélni.

Fröhlich Kristóf és Takács Katalin / Fotók: Borovi Dániel

Az anyjával, a friss mostohaapjával és az egész udvartartásukkal szemben Hamletet heves generációs és világnézeti ellentét, sőt megvető ellenszenv fűti, amit a visszataszító királyi kompánia, köztük az elvtelen talpnyalók láttán, tökéletesen jogosnak érzünk. De nagyon nem mindegy, hogy volt-e gyilkosság, hogy a feleség és az öcs előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból megölte-e a királyt (Hamlet apját), vagy sem. Utóbbi esetben ugyanis a darabvégi hullahegy igaztalan vádak, egy elkényeztetett, betépett kölyök hallucinációi miatt épül magassá.

Alföldi rendezése sokáig nyitva hagyja a „megölték-e a királyt” kérdését, és ezzel – főleg a második felvonásban – folyamatosan fenn tud tartani egy extra feszültséget is. Bennem egyértelmű a válasz, de nem árulom el, hogy megölték-e, vagy nem. Spoilerezésnek is gondolnám, ha megtenném, továbbá nem lennék meglepődve, ha sokan máshogy gondolnák, mint én. Ezért inkább mindenkit meghagyok a döntésében. Merthogy mindkét verziónak lehet logikus alapja. Lehet, hogy nem volt gyilkosság, és Hamlet csak a szertől hallucinált, de az is lehet, hogy betépés közben ráérzett az igazságra, ami csak azért nem derül ki kristálytisztán, mert a nagybáty és az anyuka mesterien színlel és hazudik, továbbá egy egész, rutinosan működő hatalmi gépezet áll a rendelkezésükre, amelynek az egyik fő feladata éppen az, hogy a hatalmon levők bűneit eltusolja, eltakarja. Egy ilyennel szemben nagyon kicsi az igazság sansza. Itt tartom szükségesnek megjegyezni: Alföldi Róbertnek ez a (klasszikus át)rendezése is a mi világunkról, a jelenünkről szól. Belemagyarázós megfeleltetésekkel nem szeretnék élni, de az alábbi rövid, hátborzongató üzenetdekódolás szerintem abszolút a realitás talaján áll: akár gyilkoltak a hatalmon levők, akárcsak az ellenzékük véli úgy, elkerülhetetlen a végén a mészárlás. És ennek az elvont, szimbolikus jelentésével is nagyon szomorú dolog szembenézni.

Pelsőczy Réka, Mertz Tibor és Szőts Orsi

A többfunkciós öltözőhelyiség kialakítása ízléses, a játéktér jól (ki)használható, a jelmezek meg egyszerűen pazarok, Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervező remekelt. Ritkaság, hogy a címszereplő Fröhlich Kristóf egyben az előadás zenei szerkesztője is. Ebben a minőségében is figyelemre méltót alkotott (van a zenében lélekremegtető basszus, hard rock, háttér tuc-tuc, nyálas angolszász slágerrefrénezés), de színészként is nagyszerű, hitelesen adja korunk melegítőnadrágos, strandpapucsos Hamletjét. Pompás alakítások láthatók körülötte. Pelsőczy Réka Gertrudként elejétől végig menyasszonyi ruhában páváskodik, kitűnően hozza a hatalomgyakorló és hataloméhes szimpla nőt, akiből azért néha hihetően előtűnik a gyermekét féltő érző anya. Mellette Mertz Tibor tökéletesen képes azonosulni a felvágósan ízléstelen jelmezével, ijesztő lesz, amikor puszta maga-féltésből szövetkezik Laertesszel Hamlet meggyilkolására.

Szerintem Szőts Orsié az előadás legtragikusabb figurája és egyben egyik legjobb mellékszereplő-alakítása. Opheliaként reménytelenül szerelmes Hamletba, a királyfi néha szánalomból megöleli. Molett alakját nyakig begombolt fekete ruhában rejtegeti (mindig feketében jár, mint a Sirály Másája), kivétel, amikor a királyi pár és szüléje, Polonius tesztelés céljából pántos, dekoltált, rövidke szexi ruhában küldik Hamlet elé (a teszten kiderül: Hamlet nem szerelmes belé – a szembenézés az igazsággal szörnyű, gyógyszeres öngyilkossághoz vezet). A másik parádés „mellékszereplő” Takács Katalin Polonius szerepében. A shakespeare-i főkamarást ezen az előadáson egyszer (ha jól értettem) helyettes államtitkárként említik, mindenesetre az egyik legvisszataszítóbb talpnyaló: erőszakos, hangos, műveletlen, tolakodó, kő bunkó nő (hasonló sajnos az életben is előfordul) – Takács szabályosan lubickol a markáns figura eljátszásában (csak tudnám, kire emlékeztet, ahogy elengedhetetlen ridiküljét hordja!). Rosencrantzot (Chován Gábor) és Guildensternt (Hartai Petra) ezúttal vegyes páros adja, ők jólszituált, fiatal, finomkodó, de gátlástalanul céltudatos törtetők, a tökéletesség és az eredményesség az eszményük, a Hamlet köreihez tartozó laza figurák tökéletes ellentétei, shakespeare-i sorsukat ők sem kerülhetik el.

Chován Gábor, Hartai Petra és Fröhlich Kristóf

Fortinbras eljövetelét élve csak Marcellus (Juhász Vince), Bernardo (Rákos Olivér) és Horatio (Sas Zoltán) ússza meg, utóbbi megfogadja a lelkét éppen kilehelő Hamletnak, hogy a történetét majd elmeséli, s vele tisztázza a nevét. A norvég királyfi (akit szintén Hartai Petra jelenít meg – amolyan köztársasági elnöknőszerű ruhában és frizurával) el is kezdi hallgatni, de már az első mondat után egy revolverrel fejbe lövi. Majd előveszi a telefonját, és büszkén készít egy szelfit, háttérben a hullaheggyel. Aztán (a haldokló Hamlet szövegét elvéve) bejelenti, hogy „a többi, néma csend”, majd lehull a függöny. Nem tudhatjuk meg, hogy a bűzlő Dániában generációs hatalmi harcban meghalt királyfi (szenvedély)beteges, képzelgő gyilkos, avagy jogos, bosszút álló hős volt-e. Vagyis tudhatjuk (mert, ugye, vagy ez, vagy az…), csak ez már nem érdekel senkit, mert újratervezés van.

A fordító Forgách András, a konzultánsa, Vörös Róbert és a dramaturg Bíró Bence tulajdonképpen új darabot, egy átiratot készítettek, amelyben az Arany János nyelvét idéző veretes mondatok a cselekmény egyfajta vázát alkotják. A köztes, jelenre utalással telített részek Y és Z generációs szlenggel vannak díszítve. Az előadás csúcspontja nekem az ezúttal Patkányfogónak nevezett Egérfogó-jelenet, amelyben színházi előadás segítségével fel akarják tárni az igazságot. Nem sikerül. A Patkányfogó által képviselt színház és a közönség között áthidalhatatlan szakadék tátong (ez olyan színházelmélet a színházgyakorlatban). De gyanítom, már ez sem érdekel senkit.

Csak a szelfi érdekes, a többi, néma csend.

 

William Shakespeare: h.ml.t

Fordító: Forgách András. A fordító konzultáns: Vörös Róbert. Dramaturg: Bíró Bence. Díszlet- és jelmeztervező: Kálmán Eszter. Világítás: Sokorai Attila. Zenei szerkesztő: Fröhlich Kristóf. A rendező munkatársa: Szekeres Vanda. Súgó: Haselbach Ivett Gabriella. Rendező: Alföldi Róbert.

Játsszák: Fröhlich Kristóf, Mertz Tibor, Pelsőczy Réka m.v., Takács Katalin,

Szőts Orsi, Böröndi Bence, Sas Zoltán e.h., Juhász Vince e.h., Rákos Olivér e.h., Chován Gábor, Hartai Petra, Bregyán Péter.

Budaörsi Latinovits Színház, 2024. április 21.