Kutszegi Csaba: Uber(-taxi) alles

Spiró György: Az imposztor / Pesti Színház

…az, hogy „börtönben élünk”, valamint hogy az elnyomó hatalommal szemben ki kell vívnunk a szabadságunkat, szóval, ezek napjainkról szóló megállapítások.

Többszörös időutazás a Pesti Színházban a Rudolf Péter rendezte Az imposztor. Nézőként valamelyest bele kell gondolnunk az 1815-ös lengyelországi állapotokba, és aki kora révén megteheti, az nyilván visszaemlékszik az 1981-es magyarországi viszonyokra is (ekkor jelent meg a színdarab alapjául szolgáló regény, Spiró György Az Ikszek-je). Mindehhez a végére az is egyértelművé válik, hogy az előadás a jelenben végződik vagy akár játszódhat is a mában, tehát elindul a befogadó-értelmező izgalmas intellektuális játéka: vajon mi utal konkrétan a jelenre, mi szól implicite Kádár Jánosról, és mi Orbán Viktorról?

Meg kell mondanom, ez utóbbi „sorok közti olvasás” sokkal izgalmasabb volt a Kádár-korban, már csak azért is, mert akkor jóval nagyobb kockázattal járt még az artisztikusan burkolt odamondogatás is az ország első emberének. Ezzel szemben manapság, még ha jogos is, a színházban legtöbbször már halál unalmas az összekacsintgatós pártpolitikai utalgatás.

imposztor1Kern András és Fesztbaum Béla / Fotók: Dömölky Dániel

Azért is többszörös időutazás az előadás, mert az 1983-ban a Katona József Színházban bemutatott darab a mából nézve egy (neo)romantikus írásnak tetszik, ugyanis ma már nagyítóval keresve is tűvé kéne tenni az országot, hogy az ember olyan színházcsinálót találjon, aki komolyan hiszi még, hogy a színház képes jobbá tenni a világot, mit ne mondjunk: képes elhozni a társadalmi szabadságot. A főhős Bogusławski Kern András megformálásában viszont – dacára annak, hogy durván a pénzre is megy – még makacsul hisz ebben, legalábbis ha szemernyi lehetőséget lát rá, még egy tucatnyi ripacsból is egy nap alatt a feladathoz felnövő színtársulatot faragva, keményen odadörgöl a hatalomnak. Olyan színházigazgatót azonban (valamennyi színházi műfajban), mint amilyen Kaźyński direktor Fesztbaum Béla alakításában manapság is lépten-nyomon találhatni hazánkban. Ez a hatalomnak kritikátlanul behódoló embertípus csakis mindenáron megfelelni akar – az irányító felsőbb szerveknek felfelé, a bájolgó szépelgéssel és ripacskodással elbutított közönségnek lefelé –, miközben csak találgatni lehet róla, hogy a hatalom- és becsvágya mögött lappang-e vajon némi, pl. a társulat egyben tartására irányuló valódi emberi jóérzés is. Fesztbaum Béla nagyszerűen, tűpontosan, szinte hiba nélkül játszik, Kern András igen egyénien, nagy amplitúdókkal, és végig magára alakítva a figurát. Utóbbi markánsan új arcba, eltérő karakterbe csak az előadásbéli előadásban, Tartuffe szerepében költözik. Összességében mégis ez az ő estje, ahogy Bogusławskinak, neki is jutalomjáték a fellépés.

A különböző idősíkok tehát az észlelésünkben szüntelenül metszik egymást. Kifejezetten a rendezés erényének gondolom, hogy ez nem külsőséges, kortárskodó eszközökkel, hanem felvállaltan hagyományos játékmódban, hagyományos színházi fogásokkal valósul meg. Kivételt talán egyedül a vetítés jelent, ha az egyáltalán még nem-hagyományosnak nevezhető, de azt is sikerül szinte csöndes diszkrécióval, csinnadrattázás nélkül belefűzni az előadás folyamába. Némi meglepetést, de fontos tartalmat, üzenetet csak az utolsó mozgóképek hoznak, amelyeken tudniillik az látható, hogy az előadás végén gyorsan távozó Bogusławski-Kern sárga Uber-taxiba ülve hagyja el Budapest Belvárosát, majd később a várost.

imposztor2

Hoppácska! Mióta is gurulnak Budapesten cégérrel ellátott sárga Uber-taxik? Megmondom: 2024. június 13. óta. Ezek szerint az, hogy „börtönben élünk” (a végig remeklő Kőszegi Ákos mondja ki Skibińskiként az előadás vége felé), valamint hogy az elnyomó hatalommal szemben ki kell vívnunk a szabadságunkat, szóval, ezek napjainkról szóló megállapítások. (Remélem, ma nem tartunk ugyanott, mint a Marat/Sade 1981-es kaposvári bemutatója után, amikor is az összes színházkritikus, színházértő és történelemismerő értelmiségi összefogott annak érdekében, hogy senki ne írja meg: az előadás utolsó képein a „sajnálatos 56-os eseményekre” utaló Corvin-köz épületei láthatók. Egyébként ma már hiába titkolózna konspirálva a recenzens! Ugyanis manapság a hatalom képviselői, titkos cenzorai, könyvégetői és lefóliázói már képzettebbek, műveltebbek, okosabbak a 81-es kollégáiknál. Az Uber-taxit például magabiztosan felismerik. Ha meg mégsem, az talán feltűnik nekik, hogy az előadásbeli előadás után a szereplők teljesen mai civil ruhába öltöznek, és úgy indulnak el megünnepelni a velük történt nem mindennapi történelmi-színházi eseményt.) Igen, nem élhetünk börtönben, se ma, se tegnap, se holnap, se semmikor, és a szabadságunkat ki kell harcolni mindenkor – felfogásom szerint színház ettől eltérőt sohasem üzenhet. A Pesti Színház Az imposztora ezt általános érvényűen, pártpolitikai célozgatás nélkül üzeni. Az persze, hogy ezt ki hogyan veszi, értelmezi, függ a pártszimpátiától, a vérmérséklettől és az intelligenciától. Az elmúlt évek néhány tragikomikusan felkavaró műértelmezési példája után én azon sem lepődnék meg, ha a Gubernátorba (Borbiczki Ferenc adja korrekten, hitelesen) egyesek Vlagyimir Putyint, mások meg Ursula von der Leyent látnák bele. Miközben ez Az imposztor – über alles – általában a szabadság, a humanizmus, a tehetség, a színház jobbító ereje mellett teszi le a voksát (egyébként az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Liliomfi után azt gondolhatnánk, hogy ez a gesztus a Vígszínházban kezd divathullámmá válni).

imposztor3Szilágyi Csenge, Bach Kata, Fesztbaum Béla, Kern András, Brasch Bence

Szerintem manapság már a jó színház kritériumát valamilyen nehezen meghatározható korszerűségi fokhoz kötni egyre inkább anakronizmus. Az eredeti kísérletezés, az új tartalmakra és formákra törekvés motorja, záloga a fejlődésnek és a szinten maradásnak. Ezért nagyon veszélyes jelenség a független szféra tudatos kipusztítása, nem igaz, hogy a kortárs esztétikának – függetlenek nélkül – csupán a kőszínházakban kell megjelennie. Már csak azért sem, mert a kőszínházakban a tradíciók ébren tartása is kötelező, mert vannak olyan tartalmak, releváns üzenetek, amelyeket a hagyományos, értékőrző színjátszás eszközeivel lehet átütően megjeleníteni. Ez tetten érhető Rudolf Péter Az imposztor-rendezésében, még ha nem is működik benne mindig minden makulátlanul.

Az első felvonás tempója nekem nem egyszer túl lassúnak tetszett, de a másodiké éppen jó volt. Csodáltam és szerettem az első rész halk dialógusait, általában is a csöndes intonálást (hátszőr-felállást kapok a motiválatlan-indokolatlan színpadi üvöltözéstől), de kétségtelen: a nézőtér középtáján ülve is, néha már nagyon kellett hegyeznem a fülemet. Az viszont jól jött ki, hogy a második részben e téren is volt hova felfejlődni, kiteljesedni. Valamennyi színész jól játszott, pompásan építették fel a karaktereiket. Az említetteken túl is mindenkit illene név szerint megemlíteni. Mindenképpen kihagyhatatlan Seress Zoltán (Rogowski), Szilágyi Csenge (Kamińska), Wunderlich József (Kamiński), Majsai Nyilas Tünde (Skibińska), Igó Éva (Hrehorowiczówna) és Medveczky Balázs (Rybak).      

Ez volt – a Katona József Színház és a varsói Teatr Dramatyczny előadásai után a harmadik Az imposztor, amit láttam. Nálam a Pesti színházi most élre került.

Spiró György: Az imposztor

Díszlettervező: Bagossy Levente. Jelmeztervező: Bujdosó Nóra. Dramaturg: Hársing Hilda. Zenei munkatárs: Mester Dávid. Világítástervező: Csontos Balázs. Ügyelő: Báhner Péter. Súgó: Ádám Dorottya. Rendezőasszisztens: Molnár Kata. Rendező: Rudolf Péter.

Játssza: Kern András, Fesztbaum Béla, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Majsai Nyilas Tünde, Kőszegi Ákos, Igó Éva, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Gados Béla, Brasch Bence, Hirtling István, Borbiczki Ferenc, Bölkény Balázs, Karácsonyi Zoltán, Telekes Péter, Bach Kata, Kovács Olivér m.v.

Vígszínház, Pesti Színház, 2024. december 7.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu