Szoboszlai Annamária: Ma ez a sirályáldozat

Jonas Petter Aronsen: Az ember, aki elvesztette az időt / Vígszínház /

Valójában a néző az, aki elvesztette az időt és vele együtt a teret is. A színház önmagát idézi, önmagával dialogizál, a meglévőből dolgozik.

Egy állítólagos norvég írónak, Jonas Petter Aronsennek a Csehov ihlette kiadatlan (!) regényében él messze északon emberek egy maroknyi csoportja. Zárt világukba váratlanul beköltözik egy kisebb kutatócsoport, melynek tagjai méréseket végeznek annak érdekében, hogy megállapítsák, biztonságos-e a hely, nem fenyegeti-e környezeti katasztrófa az ott élők életét. Hogy pontosan milyen veszély les hőseinkre a majdnem örök hó birodalmában, az nem válik világossá. Szóba kerül egy bánya, olykor robbanás rázza meg a vidéket, s erre reagálva az egyik szereplő megjegyzi, hogy megint leszakadt egy csille – minden mást homály takar.

470066137 982116857295081 4302959398828385023 nIfj. Vidnyánszky Attila és Ötvös András / Fotó: Dömölky Dániel

Kicsit kísérteties, kicsit hátborzongató, kicsit misztikus az atmoszféra, de épp csak annyira, hogy műfaji keretek ne kössék gúzsba az előadást. A színpadot Nagy Fruzsina a kék egy izgalmas árnyalatába öltöztette, talán jég-kéknek hívják azt az enyhén zöldes színt, melyet ha fehérrel hígítunk, a nagymama öreg kredencének sajátos pasztelljét kapjuk. Jól áll ehhez a minimalista térrendezés, az „IKEA-s dizájn”. A játéktér jobb hátsó részében kialakított jókora üvegablakon keresztül kilátásunk nyílik a skandináv hóesésre, mely által mintha a Sirály színház a színházban jelenetét fogalmaznák újra Az ember, aki elvesztette az időt alkotói, csak épp tó helyett sűrű hóeséssel. A Kovács Krisztina és Róbert Júlia dramaturgok jegyezte színpadi adaptáció valójában tömény Csehov, vagyis ha tényleg él valahol egy eddig ismeretlen, Jonas Petter Aronsen nevű norvég író (s ő maga is nem Bodó Viktor rendező, valamint Kovács Krisztina és Róbert Júlia dramaturg fikciója), akkor regénye az orosz író karaktereinek klasztere.

A kis csoport rangidős tagja Ida (Halász Judit); ő ébred először, lép a közösségi térbe, hogy ha csak pár percre is, de feltehesse kedvenc lemezét. A történet bonyolításában nem vesz részt, nem lesz aktív részese az eseményeknek, kora és jelenlétének minősége, megfoghatatlan derűje leginkább a Cseresznyéskert öreg inasával, Firsszel rokonítja, ő az állandóság képviselője. Fia, Ivan (Méhes László) kicsit szerencsétlen, a felesége, a vikingasszony külsejű Ulrike (Hegyi Barbara) mellett jelentéktelennek tűnő karakter, aki a furcsa hangokat hallató, nyikorgó, kattogó ház állandó bütykölésében éli ki magát. Velük lakik a fiuk, a nőtlen Lars (ifj. Vidnyánszky Attila), aki kék melegítőjében, nyakába vetett törölközővel s oldalt felnyírt hajával úgy fest, mint egy divatmajmoló sportmenedzser; valamint a lányuk, Ingrid (Kovács Patrícia) a férjével, Mika Jacobsennel (Ötvös András).

470134963 982116617295105 4619906700233594654 nHegedűs D. Géza, Kövesi Zsombor és Ertl Zsombor / Fotó: Dömölky Dániel

Ingrid a darab legszerencsétlenebb figurája, arca állandó kétségbeesésről árulkodik, ruhái több számmal nagyobbnak tetszenek, s bár kórházban dolgozik, olyan, mintha betegség gyötörné. Nem világos, hogyan kapcsolódik a családhoz Anna (Nagy-Kálózy Eszter). Talán a nevelt fia, Marcus (Orosz Ákos) révén, aki Mika jó barátja. Marcus egyébként a „városban” él, most nősült, éppen hazalátogat feleségével, Szofival (Radnay Csilla), akiről kiderül, hogy sok-sok évvel ezelőtt viszonya volt Mikával. A ház átmeneti betolakodói, a fiatal kutatók (Virágh Panna, Kövesi Zsombor, Ertl Zsombor, Dino Benjamin, Zoltán Áron) öltözékükkel, gesztusaikkal, beszédmódjukkal külön világot képviselnek a darabban. Ők a ház három generációjához képest is eggyel fiatalabb korosztály, egy negyedik generáció tagjai. Főnökük, Oscar Gustavson (Hegedűs D. Géza) felfújt kabátjában, ősz üstökével és dús szakállával igazi északi keresztapa, aki zsarolással akarja rávenni Annát, hogy legyen az övé, egyébként meg semmi más nem számít neki, mint az üzlet és a haszon. Fia, Kristof (Horváth Szabolcs) azonban még rajta is túltesz: a darab végén – akárcsak a Cseresznyéskert Lopahinja – megvásárolja a közben árverezésre került ingatlant.

Nekem úgy tűnt, hogy kettősükben a darab eszkatologikus szintet érint: ők a sötétnek, a sátáninak a fizikai megtestesítői, a hozzájuk kapcsolódó fehér szkafanderes kutatócsapat pedig átvert angyalcsapatra hajaz. Talán ezt az olvasatot erősíti Kövesi Zsombor és Ötvös András zenés viaskodása is Mariah Carey Without you című dalára; kettősük azt a bibliai képet idézi, mikor a kék ruhás Gabriel arkangyal birokra kel az áldásért könyörgő Jákobbal.

469671363 982116457295121 626333466363838615 nRadnay Csilla és Orosz Ákos / Fotó: Dömölky Dániel

Bodó Viktor rendezésének központi alakja Mika. Ő kvázi Platonov, őt akarja minden nő: Ingrid, Anna, Szofi, de még az eleinte Larsszal flörtölő Selma is. Holott ő egy senki, foglalkozását tekintve tanár, de már jó ideje nem dolgozik, helyette azzal ámítja környezetét és saját magát, hogy megírja élete zenei fő művét. Ő maga is tudja, hogy erre kevés az esély, alakjában csak termete őrzi a nagyságot, a lelki minőségből minden emelkedettség eltűnt, Mika még a felesleges embernél is feleslegesebb ember. Ötvös András többször is kiszól a szerepből, egy Latinovits Zoltánt idéző eldörmögött Csehov-sorral indít, s reflektál a voltaképpeni helyzetre, hogy színházban ülünk, s a színészek nekünk játszanak a „Vígszínház stílusától eltérő módon” (az idézet nem pontos, de tartalmilag fedi az elhangzott félmondatot).

Mit mond mindezzel az előadás? Hogy mindent áthat a bizonytalanság, hogy hiányoznak az élet stabil feltételei, hogy nincs támpont igazság és hazugság kérdésében, s hogy ebben a kaotikus világban nincs hová, kihez kimentenie magát a léleknek. Ilyesformán nemcsak az élet, de a halál is elveszti tragikus színezetét, komikusnak hat. A darab, miközben hallgatjuk a csehovi alakok(hoz hasonló mai figurák) párbeszédeit, egyre gravitál egy különös, megnevezhetetlen erő irányába, hogy aztán a Tarantino-filmek stílusát idéző ujjlevágós, fejbelövős, ablakcsíkozón véres befejezéssel a darabon eluralkodik a művér-esztétika, a minden groteszk és minden abszurd, a „minél kevésbé az annál inkább” paradoxona mondja ki a semmit, a kimondhatatlant, mely annál mulatságosabb, minél értelmetlenebb.

470241783 982134907293276 6389003804748046997 nFotó: Dömölky Dániel

Az ember, aki elvesztette az időt cím csak látszólag utal Mika Jakobsen alakjára. Valójában a néző az, aki elvesztette az időt és vele együtt a teret is. A színház önmagát idézi, önmagával dialogizál, a meglévőből dolgozik. Szokta ezt tenni, de ha az egész estét ennek szánja, akkor feláldoz valami fontosat. Nem alkot új gondolatot, megjelenik benne valami gépies. De lehet, hogy ma erre van szükség, ma ez a sirályáldozat.

Jonas Petter Aronsen: Az ember, aki elvesztette az időt

Díszlet: Bodó Viktor. Jelmeztervező: Nagy Fruzsina. Dramaturg: Kovács Krisztina, Róbert Júlia. Zeneszerző: Klaus von Heydenaber. Multimédia-tervező: Sánta Balázs.
Világítástervező: Friedrich Gergely. Díszlettervező-asszisztens: Garai Gréta. Jelmeztervező-asszisztens: Bati Nikolett, Kovács Adrienn. Norvég-konzulens: Csilla Ingebrigsten. Ügyelő: Varga Miklós, Wiesmeyer Erik. Súgó: Szarvas Éva. Rendezőasszisztens: Patkós Gergő. Rendező: Bodó Viktor.

Szereplők: Ötvös András, Kovács Patrícia, Nagy-Kálózy Eszter, orosz Ákos, Radnay Csilla, ifj. Vidnynszky Attila, Hegyi Barbara, Méhes László, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Horváth Szabolcs, Kövesi Zsombor, Ertl Zsombor, Dino Benjamin, Zoltán Áron, Virágh Panna m.v., valamint Kútvülgyi Erzsébet és Dengyel Iván hangja. 

Vígszínház, 2024. december 14.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu