Székely Csaba: MI vagyok / Pinceszínház /

…egy intellektuális tábortűz, amelyben együtt serceg egy emberi dráma az élet értelmével és a Mesterséges Intelligenciával kapcsolatos aktuális és fontos kérdésekkel.

Székely Csaba nem csupán kortárs, de – ha létezik egyáltalán ilyen szó – helytárs író is: darabjai túlnyomórészt magyar emberekről szólnak itt és most élő magyar emberekhez. Ha a kifejezéseinket szótári jelentésükre tisztítva használnánk, és a jelenlegi kultúrpolitikai helyzetben nem hangzana botrányosan, azt is mondhatnánk, hogy egy nemzeti szerző. Ilyet tehát nem mondunk, már csak azért sem, mert Székely ez alkalommal sokkal messzebbre lő. Amit leír, egy-két helyrajzi utalást leszámítva bármelyik fejlett országban történhetne.

Bakonyi Csilla / Fotó: Szabó Réka

A MI vagyok egy lektűrszerűen ínycsiklandozó színes fonat, amely filozófiai mélységek felé kacsingat. Székely ügyes kézzel pödri össze egy kevésbé szeleburdi, bölcsészre hangolt, ám hasonlóan (ön)ironikus, ezáltal vicces Bridget Jones naplóját egy megejtő szerelmi történettel, és egy megrázó erejű elvesztéstörténettel. Közéjük sodor egy Mesterséges Intelligenciáról szóló egyetemi előadást az MI-vel való képzeletbeli társalgással és az élet értelmének keresésével – mindezt science fictionné csomózva.

A spoilerezés és a csúsztatás között (sikertelenül) lavírozva annyit még el lehet/kell mondani a darabról, hogy a MI vagyok egy középkorú nő monológja: Emma (egy-egy egyetemi előadásrészlettel megszakítva) a lányának meséli el életének huszonéves szinglisége és negyven feletti egyedülléte közötti szakaszát, történeteit, érzéseit és gondolatait. Érzékeny, szellemes szöveg, tömörsége és szikársága csak imitt-amott oldódik érzelgőssé, amelynek azonban a színészi játék miatt az előadás mégsem látja kárát, sőt. Ami a szerző ügyességét illeti, jó példa erre, hogy Emma hivatása szerint a modernkori technológiák kultúrára gyakorolt hatását kutatja, és erről is ad elő, így a darab különösebb törés nélkül hozhat minket képbe a Mesterséges Intelligenciával kapcsolatban.

Bakonyi Csilla

A fonat is lehet nagyszerű, de mégsem egy gobelin, többek között azért nem, mert a szálai legfeljebb két ponton vannak egymáshoz rögzítve, és ha ezek egyikét megbontjuk, az egész elemeire bomlik. A MI vagyok egyes szálai (emberi dráma, MI, tudományos fantasztikum) is inkább csak összeadódnak, mint szervesen és kérlelhetetlenül összetartoznának. A végső csomó nélkül jó eséllyel nem is maradnának egyben. Kicsit olyan, mintha az MI-nek azt mondták volna, hogy ezekből az izgalmas összetevőkből találjon ki egy történetvázat, amit aztán egy remek drámaíró megírt volna. A darab egyik központi fordulata ezzel együtt kimódoltnak érződik, miközben éppen ez a momentum ad drámai súlyt az előadásnak, és értelmet minden utána következő történésnek. Nem életszerű Emma konfliktusa a lányával, mivel nehezen képzelhető el olyan szülő, aki nem mondja el, sőt, még a temetést követően is elhazudja a tizennyolc éves lánya előtt a lány rajongásig szeretett apjának halálhírét. Egy ehhez hasonlóan különös döntést nem lehet ad hoc jelleggel beledobni egy finom kézzel vezetett, lélekfestő történetbe anélkül, hogy mesterkéltnek ne hasson. Elég vékony magyarázat, hogy a férfi felzaklatott lelkiállapota miatt halt meg egy motorbalesetben és a hasonló idegrendszerű lány is motorral közlekedik.

A fenti szemtelen, tudományos-fantasztikus hasonlat onnan is eredhet, hogy nézőként komoly dózist kapunk a Mesterséges Intelligenciából. Már az előadáshoz írt felvezetőszövegből kiderül, hogy elolvastatták vele a darabot, amelyet ő/az így foglalt össze: „A MI vagyok lírai, filozofikus és érzelmi töltetű mű, amely mélyen rezonál mindazokkal, akik az élet értelmét keresik a veszteség árnyékában”. Hasonlóan szellemes és gazdaságos ötlet, hogy belépve a Pinceszínházba, MI által generált mondatokat olvashatunk az előadással rezonáló témakörökben. Akár ilyet: „Ne feledd, hogy a szabadidőd is fontos, ne érezd bűnösnek magad érte!”, de leginkább ilyeneket: „A családtagok közötti szeretet és tisztelet az alapja egy boldog otthonnak”. Ez azonban nem az ötletgazda, legfeljebb a ChatGPT érdemeiből vonhat le pár megabájtnyit. Elvileg az sem kizárt (bár nem valószínű), hogy ezeket a mondatokat is Székely Csaba írta, már csak azért is, mert Emma és az MI párbeszéde a darabban bizonyítja, hogy a szerző képes ilyen stílusbravúrra. Az MI szájába adott mondatok ugyanis megszólalásig (és azt követően is) „mesterségesek”: közhelyesek, okosak és kimértek, miközben fineszességük és a párbeszéd íve (most még) emberi elmét jelez. Ha tévednék, majd elnézést kérek az MI-től.

Bakonyi Csilla

Az Enyvvári Péter által kialakított tér ötletesen játszik együtt az előadással. A fémesen kék fényben a mennyezeten sorjázó reflektorok is olyanok, mintha egy robotraj lesné beavatkozásra készen a színpadi történéseket. A játéktér közepén lévő kanapé vöröse az egyetlen folyamatosan eleven tónus. Emma ruhája és cipői is hófehérek, csupán egy-egy vállra vetett sál ellenpontozza ezt a felsrófolt színtelenséget (jelmez: Cselényi Nóra). A tér alapvető statikusságát két színpadtechnikai megoldás oldja, jótékonyan. Az egyik, hogy a színész két ponton is ki tud menni a takarásba, miközben egy vetítővászon mögött elhaladva akár árnyjátékként is megjelenhet. A másik a szinte folyamatos videóvetítés. Fuchs Máté részben (vagy teljes mértékben) MI-vel generált, helyenként meghökkentő képsorai gondolatokban gazdag asszociációkon keresztül kapcsolódnak a játékhoz és a teremtés témaköréhez.

Székely Csaba ezúttal rendezőként is bemutatkozik. „Ha sikerül nem akadályoznom Csilla munkáját, az már jó” – nyilatkozta a közös munkáról egy interjúban. Hogy ez a szerző szerénységén túl pontosan mit jelent, nem tudhatjuk, az viszont tény, hogy a monodráma egy sajátos együttműködés színész és rendező között, amelyben az előadó a megszokottnál akár jelentősen nagyobb teret kaphat az alkotómunkában. A kulissza fontos dolog, de egy lélektani realizmussal kacérkodó egyszereplős előadás alapvetően a színészen áll vagy bukik. Még akkor is, ha ebben az esetben van egy mesterséges játszótársa is, amely itt szerethetően humanista, a maga érzelmileg korlátozott módján jópofa és csak épphogy egy picit dermesztő. Talán fel sem tűnne a szoftver furmányossága, ha Emma nem reagálná le.

Bakonyi Csilla

Bakonyi Csilla meggyőzően adja a lelkét és a testét Emmának, aki előbb mindent elér, amit csak szeretett volna, majd sorban mindenét elveszíti. A színésznő a könnyedebb tónusokban kissé darabos, és ebben az ide-odamozgások és sálcserék motoros egymásutánja sincs igazán segítségére, az érzelmileg felfokozott, mélyebb regiszterekben azonban a legnagyobb színészekre jellemző súlyt képes adni a karakternek – és az előadásnak. A Mi vagyok igényesen szórakoztató előadás, olyan, mint egy intellektuális tábortűz, amelyben együtt serceg egy emberi dráma az élet értelmével és a Mesterséges Intelligenciával kapcsolatos aktuális és fontos kérdésekkel. Előbbi meg is éget, utóbbiak inkább csak megmelengetnek minket. Visszaolvasva ezt a bekezdést, akár az MI is írhatta volna – és talán így is történt.

Székely Csaba: MI vagyok

Szereplő: Bakonyi Csilla.

Zene: Cári Tibor. Videó: Fuchs Máté. Díszlet: Enyvvári Péter. Jelmez: Cselényi Nóra. Rendezőasszisztens: Ébl Helga. Rendező: Székely Csaba.

Pinceszínház, 2025. február 21.