Gránicz Maja: Kartoték / Jurányi Ház /

Az előadás fiataljai újra meg újra belefutnak az állásinterjúkat és rapid randikat idéző feladatba: pár (jelen esetben két) percben beszélni önmagukról.

A Punktum Produkció tagjai az elmúlt három évben végeztek vagy idén fejezik be a tanulmányaikat a Színház és Filmművészeti Egyetem prózai, illetve bábos színész osztályaiban. A csapat a Prométheusz-projekt című vizsgaelőadásban dolgozott először együtt, majd a közös munka tapasztalatai után úgy döntöttek, hogy „demokratikus alkotóközösségként” az egyetem után is együtt maradnak.

A friss formáció ars poétikája saját bevallásuk szerint: „a közösségi alkotás, melynek során közelebb hozhatjuk a fiatalabb generáció hangját a közönséghez”.

A Punktum Produkció tagjai mindannyian Z generációs fiatalok, és ez a nemzedék nem csupán nézőpontként és „hangként” jelenik meg a Kartoték című előadásukban, de ez a darab róluk is szól. Mivel az előadástól sem áll távol az elvont bölcselet, felmerülhet a kérdés: milyen személyes tudása lehet a döntésképtelenségről és a kapunyitási pánikról azoknak, akik megannyi döntés meghozatala után és rengeteg munkát követően éppen berúgják a kapukat? Ismerős lehet a teológiai paradoxon: Isten képes-e egy olyan nehéz sziklát teremteni, amit ő maga sem tud megmozdítani? Egy lehetséges válasz, hogy képes ilyet alkotni, majd meg is mozdítani azt.

Fotók: Halász Gábor

A darab Tadeusz Różewicz azonos című drámájától – elsősorban Gránicz Maja és a rendező, Lukács Ádám nyomán – eljutott odáig, hogy végül „már nyomokban sem tartalmaz Różewiczet”. Az elhangzó szöveg egy érzékeny, tengő-lengő fiatalembert és az őt körülvevő családi, társadalmi közeget mutatja meg. A fejében zakatoló mondatok keverednek a közeg által belebeszélt frázisokkal, egy szeretetalapú, diszfunkcionális család jól ismert hétköznapi csörtéi közé az idő természetéről szőtt filozófiai fejtegetések ékelődnek. A darab azt sugallja, hogy a fiatalember képtelensége mögött a terhelt és kudarcos család, egyes minták átöröklődésének tudata, illetve a fogyasztói társadalomnak a kölcsönös hasznosságot valló szellemtelensége áll. A zárás egy Voltaire-parafrázis: az alkoholista anya leépülése után a főszereplő elkezdi rendezgetni a házuk kertjét, és úgy dönt, hogy innen kezdve minden másképp lesz. Az előadáson áll, hogy az utolsó mondat üres frázis, hittel teli, be nem váltható ígéret, netán happy end vagy egy mindannyiunknak, de főként az adott generációnak címzett kérdés.

Az előadás alapallegóriája a kör. Négy oldalról üljük körbe a játékteret, melynek középpontjában egy világosszürke, szelvényezett, kör alakú faszerkezet áll. Bartal Csenge ötletes és viszonylag jól bejátszható díszletelemének közepe néha pódium, máskor étkezőasztal, külső, elmozdítható szelvényeiből dolgok és emberek kerülnek elő vagy tűnnek el benne. Jelentésként ez a főhős világmindensége. A külső nézőpont helyeként és jeleként egy létra van még a térben, gyakran a főszereplő néz innen (a) körbe. Az előadás legkevésbé jól működő jelenete az, amikor a kör az idő természetéról folyó filozófiai eszmefuttatás kiinduló- és végpontjává válik. Nehéz eldönteni, hogy ez eleve egy túlírt szövegrész, vagy csak annak ellenére nem sikerül jól játékba hozni, hogy az időről (és vele a világról) való lamentálás valóban létfontosságú egy olyan ember számára, aki nem akar, nem mer elkezdődni. Tény, hogy le tudja lassítani az embert a lehetőség, hogy amit elhibázik, talán örökre el lesz rontva és hetedíziglen újra meg újra elromlik.

Zöldi Ákos, Reiter Zita és Rákos Olivér

Az előadásban a szöveg játékba hozásának legkarakteresebb formai megoldása a mozgás. Bari István, aki színházrendezőként és koreográfusként tavaly végzett Horváth Csaba és Rába Roland fizikai színházi osztályában az SZFE-n, egyszerű, tiszta és beszédes mozgásos gesztusokat és jeleket komponált a szöveghez. Ez a hasonlatokkal és metaforákkal játszó, máskor lélekállapotokat kifordító és felnagyító testköltészet egyenrangú társként szól hozzá az elhangzó szöveghez: értelmez, felnagyít, leleplez. Vass Gergely élőben játszott zenéje effektekkel, hangsúlyokkal, atmoszférával és helyenként tánczenével sűríti a történéseket. Közben egy újabb érzéken keresztül kínál meg minket a körkörösség képzetével.

Az előadás fiataljai újra meg újra belefutnak az állásinterjúkat és rapid randikat idéző feladatba: pár (jelen esetben két) percben beszélni önmagukról. Bence, a tartós párkapcsolatban élő, kenyérkereső báty profi módon összegzi saját erősségeit és előnyére fordított gyengeségeit. Főszereplőnk, Máté viszont többszöri nekifutásra is a családtagjairól beszél. Túl azon a kérdésen, hogy vajon kell-e és egyáltalán lehetséges-e egyetlen történetként elmesélni önmagunkat, az egész olyan, mintha ő maga nem lenne más, mint a családi viszonyok, minták és dinamikák eredője, egyben érintett szemlélője.

Máté szerepében Rákos Olivér és Bognár Bence is meggyőzően mutatja meg mind a részvétel, mind a kívülállás tehetetlenségét. A színlap úgy utal rájuk, mint „Máté a jelenben” és „Máté a múltban”, de ők ketten inkább olyanok, mintha valaki önmagával osztaná meg az egyedüllétet. Néhol támogatják, máskor teljesen magára hagyják önmagukat. Atlasz Barnabás egy éteribb, az előadás leginkább elemelt szerepét alakítja (a színlapon „Máté a jövőben”): támasz és egyben tükör is Máté számára. Az életszagú karakterek közül itt a férfiak simábbak a nőknél. Simon András Benceként pontosan hozza öccse tevékeny és felnőtt ellenpólusát, apjuk nyomán figyelmes, szerető férj és kötelességtudó gyermek. Nem tudni, pedig talán jobb lenne érteni, hogy eredendően is agilisabb alkat, vagy csupán annyiban különbözik Mátétól, hogy ő egyszer csak nekilódult a világnak. Párját Czirják Lilla alakítja, aki hasonlóan támogató és megértő élettárs. Úgy tűnik azonban, hogy Bence hiába ment távolabb a családi körtől, a szülei közötti rombolás – elsősorban a nő lekezelő beszólásain keresztül – nyomokban már az ő kapcsolatukban is kezd megjelenni.

Rákos Olivér és Atlasz Barnabás

A körben forgás eredetpontján az apát Zöldi Ákos egy melegszívű, szerethető figurává formázza. Figyelmességének és gondoskodásának csak az szab határt, hogy próbál minél kevesebb időt otthon tölteni. Párja ugyanis az a fajta alkoholista, aki hosszú évek alatt sértődöttre és kegyetlenre itta magát. Férje lelkét és maradék önérzetét legyalulva bármelyik pillanatban képes megfagyasztani a levegőt maga körül. A családi étkezés pontos, kisreál jelenete a bántalmazó kapcsolat mintapéldája. Annak ellenére, hogy Reiter Zita egy-egy finom rezdüléssel, tétova gesztussal képes megmutatni az anyafigura (egykori) vonzását és a pusztítóerő mögötti melegebb tónusokat, az előadásbeli család alapképletét talán lehetett volna kevésbé sarkossá tenni. Egy alkoholista feleség mögött általában nem egy figyelmes, odaadó férj szokott állni. Ennyi ideig biztosan nem.

Lukács Ádám rendezése artisztikus mozgásokkal, zenével, elemelt és realista jelenetek egymásutánjával, térben és időben való ugrásokkal, jelentéses térkompozíciókkal és azok átalakulásaival egy karakteres forma. Noha itt-ott egy kicsit talán sok a rendezői ötlet, ami elviszi a fókuszt és megnehezítheti a látottak megértését, ez a forma mindvégig következetes, erős és (az időről való elmélkedés kivételével) magával ragadó. Egy pillanatra sem érződik művészkedő ötletbörzének vagy puszta formának, itt minden egybetart.

A Füge Produkció és a Punktum Produkció előadása egy intellektuálisan felvillanyozó (vagyis az érzékeket, az érzelmeket és az értelmet egyaránt megmozgató), színházi értelemben is érvényes hozzászólás egy olyan nemzedék lélek- és létrajzához, amelyről még a saját szüleiknek is legfeljebb csak fogalmaik vannak. Lehet és kell is azon vitatkozni, hogy a transzgenerációs örökség elmélete mennyire éles kés önmagunk, illetve a legfiatalabb felnőttek megértéséhez. Ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy ebben a vitában érdemes kiemelten odafigyelni azokra, akik belülről ismerik ezt a generációt. Az pedig már csak ráadás, hogyha erről egy jó színházi előadás közben és után gondolkodhatunk.

Gránicz Maja: Kartoték (Füge Produkció – Punktum Produkció)

Szereplők: Atlasz Barnabás, Bognár Bence, Czirják Liliána, Rákos Olivér, Reiter Zita, Simon András, Zöldi Ákos.

Író, dramaturg: Gránicz Maja. Zeneszerző, élő zene: Vass Gergely. Jelmeztervező: Birtalan Zsuzsanna. Díszlettervező: Bartal Csenge. Koreográfus: Bari István. Fénytervező, hangtechnika: Langó Ádám. Rendező: Lukács Ádám.

Jurányi Ház, 2026. szeptember 6.