Pintér Béla: Flashback

Morális tartás, felelősségérzet, vagy ezek hiánya, hibák, bűnök és megbocsátás vagy éppen a megbocsátás lehetetlensége állnak a történet
középpontjában.

Pintér Béla bemutatói előtt mindig szinte tapintható a várakozás: vajon mivel rukkol elő a szerző?  Jön egy újabb remek, amelyből évek múltán Pintér-klasszikus válik, vagy hümmöghetünk utána: jó, jó, de nem az igazi? Idén ez a várakozás még nagyobb volt. Mit kezd Pintér Béla politikai színháza az áprilisi fordulattal? Pedig sejthettük volna, hogy nem a döglött oroszlánt fogja rugdosni, inkább drámáinak másik markáns vonala, a magánéleti bűnöket, tragédiákat megjelenítő történet következik.

A háttérben azért ott van a rendszerváltás óta eltelt majd’ negyven év, erre utal a cím is. Két képzőművész, Tinka (Adorjáni Bálint) és Imre (Takács Géza), valamint a baráti társaságuk története bontakozik ki a rendszerváltástól kezdve napjainkig. A minimalista, bár később meglepetésekkel is szolgáló díszlet (Gergely-Farnos Lilla munkája) központi eleme egy ajtó, ami időkapuként is működik. Hét-nyolc évente nézünk bele a szereplők életébe. Szerelmek, csalódások, megcsalások, tragédiák és újrakezdések váltják egymást. Esik néhány mondat az aktuális közéleti eseményekről, amelyek alapján be tudjuk tájolni, melyik évben járunk éppen, de a hangsúly nem ezen van. Annyiban azonban mégis van jelentősége, hogy a (nem csak) művészi érvényesülés útjait is felvázolják: aki a politikai széljárással egyező irányba áll, képzőművészként például belép az MMA-ba, jó kapcsolatot ápol az adott korszak politika által kedvelt művészeivel, és időben fordul meg a damaszkuszi úton, tehetségtől függetlenül is látványosabb pályára számíthat. Tinka ezt az utat választja. Barátja, Imre nem tud ilyen könnyedén forgolódni, tépelődő alkat, a magánéleti csalódások is mélyen érintik. Pintér Béla Imre esetében klasszikusokhoz fordul, Dante nagy, sötét erdejébe viszi el a hősét, aki ott is ragad ebben a belső erdőben jó harminc évre, majd József Attila-verssel néz szembe a sorsával. És amikor már végleg elkönyvelnénk, hogy ő mások és a körülmények áldozata, kapunk még egy fordulatot.

A fotó forrása a Pintér Béla és Társulata fb-oldala

Többet nem spoilereznék el a történetből, de az előadás egésze szempontjából az mindenképpen fontos, hogy Tinka tettei és alaptermészete nagyban meghatározzák a többiek életét is. Morális tartás, felelősségérzet, vagy ezek hiánya, hibák, bűnök és megbocsátás vagy éppen a megbocsátás lehetetlensége állnak a történet középpontjában. A női karakterek közül Messaoudi Emina erősen ösztön vezérelt Erikája és Imre felesége – Fodor Annamária megformálásában –  maguk is hozzájárulnak a tragédiákhoz. Enyedi Éva karaktere, Imre második felesége az egyetlen közülük, aki nem részese, hanem áldozata és elszenvedője az eseményeknek. Valamennyi szereplőre igaz, hogy rendkívül plasztikusan, pontosan formálják meg a karaktereiket. Remekül hozzák a Pintér Béla-előadásokra jellemző, kissé kitett játékmódot. Nehéz kiemelni bárkit is, ha mégis, az eddig még nem említett Szabó Zoltán jelenete, amikor szerepe szerint szembesül azzal, hogy megcsalták és nem szeretik, tisztaságával és fájdalmával mindenképpen ide kívánkozik. Ő játssza Imre fiát is, van egy közös álomjelenetük, amely az előbb említett rész mellé kívánkozik. Apák és fiúk kapcsolata visszatérő motívum a Pintér-életműben. A megbocsátás itt csak egy álomban történhet meg. 

Fontos összetevője az előadásnak a zene, kiemelten David Bowie zenéje. És hát van egy remek David Bowie-alteregó is, Jankovics Péter személyében. Hornyák Dóra jelmezeivel megsegítve visszarepülünk a kora kilencvenes évekbe, és az énekes személye is beépül a történetbe. Még a jelmezeknél maradva: a szereplők parókái is segítik az eligazodást abban, hogy éppen melyik életkorszakukban járunk, kinek több haja lesz, kinek kevesebb.

A humornak ezúttal kevesebb szerep jut, leginkább a Vajdaságból érkezett szereplők megszólalásai keltenek egy kis derültséget, nem bántó módon. (Úgy gondolom, én is tudnék nevetni, ha a saját zalai tájszólásomat így idéznék meg.) Mégsem mondhatjuk, hogy az előadásra ráülne valamiféle tragikus felhang vagy mélabú. A történet visz magával, frissesség és lendület van benne, kíváncsivá tesz, miközben persze érezzük, hogy itt sem lesz happy end.

Amit magunkkal viszünk, az leginkább az az ijesztő tudat, hogy egyetlen ember felelőtlensége hány másik életet tehet tönkre, amihez elegendő, ha azok a másikak esendők, néha megbotlanak. És az sem kizárt, hogy a legnagyobb veszteséget végül annak kell elviselnie, aki maga a legkisebbet sem botlott. 

Pintér Béla: Flashback

Játsszák: Adorjáni Bálint, Enyedi Éva, Fodor Annamária, Jankovics Péter, Messaoudi Emina, Szabó Zoltán, Takács Géza.

Dramaturg: Enyedi Éva. Zene: Jankovics Péter. Díszlet: Gergely-Farnos Lilla. Jelmez: Hornyák Dóra. Fény: Sári László, Horváth Virgil. Rendező: Pintér Béla.

Átrium, 2026. szeptember 26.