Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk / Móricz Zsigmond Színház /

…a műfaj lényege valóban a fülbemászó dallam, a parádés tánc és a szerethető, csodálatos szereplők. Ám ezeket az örömöt okozó jelenségeket akkor tudom élvezni, szeretni, ha a színházzal szembeni elvárásaim is teljesülnek.

Szerényen nyilatkozott Nagy Norbert rendező-koreográfus A Pál utcai fiúk 2026. szeptemberi bemutatójáról: „A Dés László – Geszti Péter szerzőpáros dalain lassan egy új generáció nő fel, és ennek okait nem kell magyarázni. Dramatikus, pergő szövegek, csodaszép lírák. Rendező-koreográfusként nincs is más tervem, mint ezt a művet szolgálni, lehetőségeit végletekig kiaknázni…” Bizony, már tíz éve, hogy a Molnár Ferenc regényéből Grecsó Krisztián által (át)írt musicalt a  Vígszínházban bemutatták. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a zenésszínházi változat is lassan klasszicizálódik, hiszen az elmúlt tíz évben színpadra vitték Veszprémben, Székesfehérváron, Debrecenben, Szombathelyen, Pécsen, idén szeptemberben pedig Nyíregyházán. És minden bizonnyal a sor még folytatódni fog.

A fizikai színházi rendező szakon végzett Nagy Norbert találkozása a darabbal izgalmas, különösen érdekes produkciót eredményezett. Nem hagyományos rendezésben került színre a musical a Móricz Zsigmond Színházban. Persze a hagyományos alapértékei változatlanok maradtak, szívhez szólón, lelket megérintőn szól az előadás becsületről, hovatartozásról, barátságról, áldozatkészségről, meg persze az árulásról is, miközben jó értelemben szórakoztató, humoros, játékos és könnyen érthető, befogadható. Az újszerűséget a rendező nem harsányan, erőszakosan, provokálva mutatja fel, hanem szinte észrevétlenül, a felszín alatt csempészi be.

A fotók forrása a Móricz Zsigmond Színház fb-oldala

Be kell vallanom, hogy nem rajongok a musical műfajáért. Az a bajom a legtöbb musical-előadással, hogy – akár régebbi, korhű jelmezekben, akár mai öltözékekben lépnek fel benne a szereplők – általában realista eszközökkel, gesztusokkal játszanak (kivételek a mesebeli, természetfeletti alakok, lények). Aztán a köznapi értelemben is normális viselkedésüket egyszer csak megszakítják, és hirtelen belecsapnak egy dalba, ebbe a tevékenységükbe gyakran belekapcsolódnak a szintén dalra fakadó éppen ott tartózkodók (a többi színész és/vagy az énekkar), valamint a fürgén beszaladó táncosok is. Jó esetben mindenki egyszerre kitűnően táncol és énekel. Nekem ez a legtöbbször indokolatlanul megtöri az előadást, persze a leginkább olyankor, ha az ének és tánc nem igazán motiváltan jelenik meg, vagyis nem a megelőző színpadi szituációkból fakad. De mindenki, aki eddig szerette a musicalt, szeresse eztán is, hiszen a műfaj lényege valóban a fülbemászó dallam, a parádés tánc és a szerethető, csodálatos szereplők.

Ám ezeket az örömöt okozó jelenségeket akkor tudom élvezni, szeretni, ha a színházzal szembeni elvárásaim is teljesülnek. Ezt Nagy Norbert úgy tudja elérni, hogy nem reális, konkrét, hétköznapi terekben játszatja el a történetet, nem valósághűen illusztrálni akarja az eseményeket, hanem metaforikus, jelentéses, elvont tereket hoz létre, amelyekben szimbolikussá váló tárgyak, eszközök, díszletelemek jelentéstöbbletet létrehozva mozognak, szerepelnek. A dalok, a táncok mindig funkcióval (is) bírnak, vagy az eszközök tárgyak mozgását „támogatják”, avagy konkrétan is segítik, de sokszor a színen levő karakterek lelki folyamatait keltik életre elvontan, és/vagy a színpadi változások menetét, a cselekmény fordulatait generálják, szervezik. A nyíregyházi  A Pál utcai fiúkban egy sajátos, egységessé váló, újszerű kortársmusical-nyelvezet alakul ki a szemünk láttára, kicsit sem zavarón és erőszakosan, sőt, alig észrevehetően – és ami a lényeg: működik is, folyamatosan az előadás elejétől a végéig.

Néhány példa erre. A(z einstandolt) színes üveggolyók strandlabda méretű nagy gömbök, gyakran megjelennek a színen, gurulva, dobástól repítve rendezik, mozgatják az eseményeket. Az iskolai padok hol padok, hol a grund farakásai, hol kapuk, kerítések is (miközben egyikre sem hasonlítanak), bordásfalszerűen fenyegetőn magasodnak, kihúzható alsó fiókjukból képződik a pad és az ülés, e szerkezetek elfektetésével teljesen átrendezhetők a terek. A fűvészkerti megfürdetések egy óriási, majd’ a zsinórpadlásig magasodó, megdönthető-forgatható félgömbben zajlanak, amelyben víz tükröződik. Az előadás végén a félgömb domború fele földgolyóbisra hasonlító bolygóvá lényegül át: a tetején fekve haldoklik Nemecsek, aki úgy fest, mint a csillagokba távozott kis herceg a mini bolygóján (lásd: Antoine de Saint-Exupéry regényét). A történet végén e díszletelemek és tárgyak (plusz fények és némi füstköd) körbe forogva gyönyörű, gomolygó, irreális világot képeznek, amelyben a történet egykor valódi, de már nem evilági szereplői jelennek meg, miközben Boka a csillagok felé cipeli a haldokló közlegényt. Ebben a képben, Nemecsek látomásai közepette többszörös jelentést kap, felnagyul a lírai búcsúdal.

E meseszerű, de kortárs világban helyére kerül minden. Nem akasztják meg a cselekményt, nem törik meg a színház varázsát a betétdalok és a táncbetétek, hiszen az irrealitásban, a metaforák gomolygásában (a kortárs művészetben) – ha motiváltan, jó színpadi érzékkel, teátrális jó ízléssel kezelik a fenti eszközöket – nem tűnik erőltetettnek semmi, minden megtörténhet. Ugyanúgy, ahogy a képzeletünkben és az álmainkban.

A rendezés mindehhez magas színvonalon megteremti az alaphelyzetet, az egyes jelenetek tartalmi-formai hátterét és a bennük jól működő színpadi szituációkat. Mindehhez már csak egy jó csapat kell, amelynek tagjai nemcsak tehetséges színművészek, hanem profi énekesek és táncosok is. A Móricz Zsigmond Színház társulata ezekkel az adottságokkal rendelkezik. Ezt a darabot, azt gondolom, mindenhol Nemecsek viszi el, így van ez Nyíregyházán is: Tar Dániel emlékezetes alakítást nyújt, a musical-átiratnak megfelelően nem több évvel fiatalabb kisfiút játszik, hanem a többiekkel egyidős, kisebb növésű fiút. Ő a becsületes közlegény, minden rendnek az alapja. Így általánosabb értelmű, nagyobb hatású a karakter példamutató önfeláldozása, halála sem csupán egy nagyon szomorú, tragikus esemény, hanem valóságos, megváltó erejű apoteózis. Nagyon szimpatikus, dinamikus és érzékeny is Kerék Benjámin Bokaként, igen élvezetes Törő Gergely Zsolt karakteres játéka Csónakos szerepében, és kitűnő a Nagy Botond – Kovács Balázs kettős Barabásként és Kolnayként. Az általam látott október 24-i előadás különlegessége volt, hogy Az idősebb Pásztor szerepébe a rendező-koreográfus Nagy Norbert ugrott be parádésan – kevesen csinálnák utána. A csapat összmunkája kitűnő, mindenki külön említést érdemelne.

Nagy Norbert rendezése megszerettette velem a musical műfaját. Kifejezetten élveztem azt is, hogy a gittegylet hangsúlyos megjelenései markáns társadalomkritikát is felmutatnak: az egylet vitáiban, bürokratikus gondolkodásában, a szabályok betartásának a valódi, lényeges célok elé helyezésében a felnőttek torz világa tükröződik vissza. Ez a látlelet ma is aktuális. A mai fiataloknak akkor lehet szebb jövőjük, ha felnőttként is megőrzik őszinte, igazságos és becsületes világlátásukat, vagy legalább a készségüket és a belső késztetésüket erre. Ha ez sikerül, még a megbánást mutató áruló is megbocsátást nyerhet, és az értelem és érzelem együttes hatására a két, kibékíthetetlennek gondolt falkavezér is kibékülhet.               

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk

Díszlet-és jelmeztervező: Csiki Csaba. Zenei Vezető: Tamás Attila. Korrepetitor: Tóth Martin. Súgó: Nagy Erzsébet. Ügyelő: Hugyecz Vivien. Rendezőasszisztens: Demeter Anna. Rendező-koreográfus: Nagy Norbert.

Szereplők: István István, Kerék Benjámin, Tar Dániel, Nagy Márk, Horváth Viktor, Karácsony Gergely, Törő Gergely Zsolt, Nagy Botond, Kovács Balázs, Nagy Norbert, Rácz-Enzsöl Benedek, Tulogdi-Szűcs Botond, Kereki Kristóf, Szécsi Gergő, Szécsi Bence, Tóth Károly, Illyés Ákos, Kulcsár-Székely Gábor, Mihalca Tudor. Továbbá: Kácsor Benedek, Mendler Márton, Páll Barnabás, Takács Botond, Tóth Dániel.

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, 2026. október 24.