Antal Klaudia: Egy pár beszéde

Peter Handke: Az aranjuezi szép napok

Párbeszédük nem képek, hanem szavak formájában mutat a világra, mely nem a szavakon kívül, hanem azokon belül létezik.

A Bethlen Téri Színház a Manna Kulturális Egyesülettel közösen létrehozott, Találkozások elnevezésű tehetséggondozó pályázatának második produkciójaként mutatta be június 30-án Peter Handke Az aranjuezi szép napok című darabját – Szilágyi Bálint rendezésében.

aranjuez1Eke Angéla / fotók: Bánhalmi Árpád

A Találkozások pályázat legnagyobb érdeme, hogy egyfajta hiánypótlásként – ahogy a szintén tehetséggondozó TITÁNium Színházi Pályázaton nyert, Kelemen Kristóf Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk című előadása is – a generációk közötti párbeszéd megteremtésére irányul azáltal, hogy közös munkára és gondolkodásra ösztönzi a különböző nemzedékek színházcsinálóit. Jelen esetben egy bábrendező szakos egyetemi hallgató, Szilágyi Bálint, egy fiatal – pályakezdőt már nem mondanék – színész, Eke Angéla és egy tapasztalt színházi alkotó – dramaturg, rendező, színész – Zsótér Sándor között indult el (egy nyári) párbeszéd.

aranjuez2Zsótér Sándor

Párbeszédük, azaz az előadás, ahogy Peter Handke a Megjegyzés a beszéd-játékaimhoz-ban is írja, nem képek, hanem szavak formájában mutat a világra, mely nem a szavakon kívül, hanem azokon belül létezik. Egy lírai dráma (a lírai dráma műfaji sajátosságaihoz ld. BÉCSY Tamás, A lírai dráma elméleti kérdéseiről, Irodalomtörténeti Közlemények, 1980, 702-715.) bontakozik ki a színpadon, melynek alakjai, A NŐ (Eke Angéla) és A FÉRFI (Zsótér Sándor) költői képmások: nem egy személyiség vagy egy jellem jelenik meg bennük, hanem gondolataik, érzéseik vagy épp vágyaik. A NŐ a vallomás, a gyónás, az önigazolás és a kibeszélés, A FÉRFI pedig a kérdezés, a múltra és a jövőre egyaránt vonatkozó jóslás megnyilatkozási formáinak a segítségével beszélnek a szerelmi vagy épp szexuális kapcsolataikról, az azok által megélt tapasztalataikról és élményeikről, vagyis az életükről. Olyan erőteljes, élettel teli szóképeket használnak párbeszédük során, hogy nincs szükség a dikción kívül másra, ahogy A NŐ is mondja „akció nélkül jobban el tudom képzelni a köröket”, melyekről A FÉRFI mesél. Szükségtelenné válik tehát a megmutatás gesztusa, a hosszú asztal két végén helyet foglaló színészekben a kimondott szavak képpé válnak, mi, nézők pedig látni véljük ezeket a képeket, a sóbányát az eperbokor árnyékával és a rozoga kunyhóval, az aranjuezi kastély elvarázsolt parkját, a homokgödrökben vergődő verebeket, sőt, nemcsak látjuk, hanem szinte érezzük A FÉRFI által felidézett korai alma fanyar ízét a szánkban és a „ne érints meg” virág roppanását az ujjaink között.

aranjuez3
Az előadás menetét A NŐ és A FÉRFI élményeinek és emlékeinek (álmainak?) a kibontakozásának a folyamata határozza meg: asszociációs haló köti össze az egyes jeleneteket, melyek a lineáris dramaturgiát megtörve, folyamatosan egymásba hatolnak. Ezt az asszociációra épülő dramaturgiai szerkezetet erősíti a jelenetek címadása is, az „Eternity”, a „Ne érints meg” vagy például a „V” A NŐ és A FÉRFI közti párbeszéd egyes szakaszait foglalja össze egy-egy meghatározó (szó)képben: a „Ne érints meg” a Férfi ujjai között szétroppanó virágra utal, mely egy fiatal lány törékenységét juttathatja az eszünkbe, míg a „V” a vadludak győzedelmi alakját idézi fel, mely a szerelem által kapott szabadsággal is rokonítható. Maga a tér sem kívánja másnak mutatni magát, mint ami. A hosszú fehér abrosszal leterített asztal mellett színházi lámpákat és ventillátort látunk, melyek azonban a metaforikus átvitelnek köszönhetően szilfává és széllé változnak képzeletünk belső színpadán.

aranjuez4
De ki ez A NŐ és ez A FÉRFI? Kik találkoznak ezen a perzselő nyári napon? E két alak és az egymáshoz fűződő viszonyuk meghatározása adja az előadás zavarba ejtő kérdését. A hosszú asztalon elhelyezett alma bibliai konnotációjával felidézi Éva és Lucifer képét: Lucifer odagurítja Évának az almát, aki először – ellenállva ezzel a kísértésnek – hagyja azt leesni. Az előadás végén azonban fordul a kocka, és Éva nyújtja a már Luciferből Ádám szerepébe lépő FÉRFInak az almát, aki „étvágyát” csillapítva beleharap a gyümölcsbe. Az alma egyszerre láttatja velünk az első férfi és nő, azaz a Férfi és a Nő, illetve a mindenkori férfi és nő képét. E kettősségre utalás miatt fogom a továbbiakban is csupa nagybetűvel írni a két szereplőt.

aranjuez5
Legyenek ők bárkik, a köztük lévő párbeszéd mindenesetre nagyon bensőséges viszonyt fest le, mely kapcsolat többféleképpen is értelmezhetővé válik. Egyrészt van a köztük érezhető intimitás, A FÉRFI folyamatos utalásai a kellemesen eltöltött időre, azaz az aranjuezi szép napokra, illetve az utolsó képben meztelenül felkínálkozó NŐ egy szerelmi viszonyt sejtet. Másrészt felmerülhet bennünk az a gyanú is, hogy a két alak talán egy és ugyanaz a személy, az androgün lét két pólusát mutatják, hiszen hogyan is emlékezhetne az egyik úgy a másik történeteire, hogyha azok nem estek volna meg vele is. Harmadrészt a kettejük kapcsolata felidézi a színész és a rendező viszonyát. Az előadás több ponton is reflektál arra, hogy színházban vagyunk, már a kezdet kezdetén elhangzik például, hogy jelenetet látunk, hogy a párbeszédek előre ki vannak találva, amikor pedig felzúgnak a szirénák és a sikoltások, és mielőtt párhuzamot kezdenénk keresni a valós történésekkel, Zsótér felszólítja a nézőket, hogy hagyják most az aktualizálást. Nem utolsósorban pedig folyamatos utalásokat hallunk és látunk a rendező Zsótérra: A NŐ rendre olyan drámairodalmi példákat – például a Meggyeskertet, A vágy villamosát, Macska a forró bádogtetőn-t – hoz fel, melyeket A FÉRFIt játszó Zsótér az utóbbi években megrendezett. Maga az előadásmód is, az, hogy a színészek „csak” ülnek és beszélnek, hogy a szavakban rejlik az előadás képi világa Zsótér rendezői munkásságának nagy fordulatára, a Médea-rendezésére emlékeztet, amikor a látvány helyett a szövegre kezdett el koncentrálni.

aranjuez6
Szilágyi Bálint lírai drámát vitt színre, melynek sikeressége véleményem szerint azon áll vagy bukik, hogy a színészek képesek-e olyan médiumokká válni, hogy bennük testet ölthessenek a nézők is, ezzel bevonva őket a párbeszédbe. Ez azonban nem történik meg, A FÉRFI és A NŐ párbeszéde kettőjük között marad, melynek egyik szembeötlő oka, hogy a színészek tekintete sosem találkozik a közönségével, csak egymásra, befelé figyelnek, a nézőtérre csupán mint légüres térre pillantanak ki – így most, az Én és Te párbeszédébe nem nyertünk bebocsátást.

Peter Handke: Az aranjuezi szép napok

Fordította: Szilágyi Bálint. Jelmez: Tóth Hajni. Rendezőasszisztens: Fazekas Anna. Konzultáns: Németh Ákos. Hangok: Farkas Bence. Produkciós vezető: Gáspár Anna. Mentorrendező: Zsótér Sándor. Rendező: Szilágyi Bálint e.h.
Szereplők: Eke Angéla, Zsótér Sándor.

Bethlen Téri Színház, 2016. június 30.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu