Günter Grass: Bádogdob –

Ebben a komplex színházi nyelvi szövetben a hagyományos-realista színészi karakterábrázolás is odaillően megfér, erősen hat a drámai jelenetekben az ellenpontozás az abszurd humorral, és minden a kifejezendő tartalom – ésszel és érzékkel is megdolgozott – megjelenítését szolgálja.

A fizikai színház fogalmát minden igényt kielégítően meghatározni legalább olyan nehéz, mint a kortárs táncét. Jómagam ez idáig nem is vállalkoztam egyikre sem, ám a Bádogdob előadásán rájöttem: fizikai színház az, amelyben a bádogdobot nem egy kelléktárgy, vagy egy bádogból készült dob jeleníti meg, hanem pl. Elek Ferenc.

Bezerédi Zoltán, Dér Zsolt és Szirtes Ági / fotók: Dömölky Dániel

A helyzetet kicsit bonyolítja, hogy Elek nem csak az említett ütős hangszert játssza el, hanem az előadás narrátora is, mindemellett nem ritkán a főszereplő örök-hároméves gyermek, Oskar bőrébe is belebújik. Ha valaki erről azt gondolná, hogy ez egy erőltetett kortárs zagyvaság, határozottan ellentmondok neki. Ugyanis nem hogy zagyvaságról volna szó, ellenkezőleg: e rendezői ötlettel-koncepcióval Hegymegi Máté kitűnő ráérzéssel és tűhegyes pontossággal a Günter Grass-regény lényegét (karácsony táján csak zárójelben írom le, hogy a tökét) kapja el. Grass emblematikus háború utáni regényalakja éppen ilyen: ő maga is rendszeresen felvisít, a dob is beszél belőle és helyette, mindeközben ijesztő objektivitással szemléli önmagát. Nem kicsit skizoid is (a regényben elmeotthon ápoltjaként meséli a történetét).

Mészáros Béla, Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Takátsy Péter, Dér Zsolt, Pálmai Anna és Elek Ferenc

A dob és Oskar egylényegűsítése az Elek Ferenc–Dér Zsolt (Oskar) páros játékában tökéletesen helyettesíti az idők során már kissé kopottá vált elmeházi keret alkalmazását, e színészetre alapozott, kifejezetten (fizikai) színházi megoldás ugyanis ápolók, rácsos ablak és vaságy nélkül is érzékletesen hozza a tudatválság és -hasadás állapotát. Oskar és elviselhetetlen, expresszív kiáltásszerű visítása (mellyel üveget képes vágni), állandó, idegesítő dobolása, valamint a tény, hogy már születése pillanatában elérte értelmi fejlődése csúcsát, és hogy három éves kora után már testileg sem hajlandó tovább nőni, mindezek a II. Világháborút megélt, utána önmagát kereső generációk tipikus tudatválság-tünetei. A múlt század ötvenes éveiben számos európai és észak-amerikai irodalmi alkotásban (és egyéb, nem feltétlenül művészeti megnyilvánulásokban) észlelhető a határozott vélemény: az újabb generációk nem akarják szüleik világát. A nem-akarás azóta folyamatosan újratermelődik, ma már a sokadik nem-akarók nem akarják a hajdani nem-akarók világát – ez a konstanssá vált (ám helyenként kifejezetten formálisnak és művinek érezhető) lázadás teszi ma is aktuálissá a Bádogdob színpadra vitelét. Oskar Matzerath, az örök-hároméves gyermek korunk hőse is. Olyannyira, hogy puszta jelensége szimbóluma lehetne korunk egyik (újra) divatos (és ugyancsak igen abszurd) eszmeáramlatának, a fejlődés-ellenességnek.

Szirtes Ági, Mészáros Béla, Bezerédi Zoltán, Dér Zsolt, Takátsy Péter, Pálmai Anna, Rujder Vivien

Azért hozakodok elő visszatérően a fizikai színházzal, mert Hegymegi Máté a budapesti színművészetin Horváth Csaba fizikaiszínház-rendezői osztályában végzett (több Horváth-rendezésben szerepelt is), és ez láthatóan meghatározza színházszemléletét. Nem utánozza formálisan a mesterét, hanem a Horváth-féle színházfelfogás lényegét elsajátítva, eredeti saját tehetséggel, energiával és ambícióval munkálja meg az anyagot. Az eredményként létrejött színházi nyelvben megkoreografált (tánc)mozdulatok egy-egy rövid felvillanástól eltekintve, szinte nem is láthatók, viszont állandó a teljes testi (és lelki) jelenlétet igénylő lendületes akciók és az ezekhez kapcsolódó speciális mozdulatsorozatok dinamikus váltakozása, ezt sokszor bizarr-különleges, elvont, konkrét, avagy szándékosan átértelmezett tárgyak-eszközök folyamatos használata támogatja. Ebben a komplex színházi nyelvi szövetben a hagyományos-realista színészi karakterábrázolás is odaillően megfér, erősen hat a drámai jelenetekben az ellenpontozás az abszurd humorral, és minden a kifejezendő tartalom – ésszel és érzékkel is megdolgozott – megjelenítését szolgálja. A fizikai színházba tehát legkevésbé táncszerű tánc kell, a Kamrában lévén az előadás, eszembe is jutott, hogy Koltai Tamás néhány éve mit írt Knut Hamsun Éhségének (rendező: Ascher Tamás) főszereplőjéről: „Hajduk mozgása koreografált, anélkül, hogy önálló, a gondolkodástól és a cselekvéstől elszakadó jelentésfolyamattá akarna szublimálódni – ez az igazi fizikai színház.” (Élet és Irodalom, 2009. május 15.) Hozzáteszem: a Bádogdob szereplői is hasonlóan mozognak, vagy éppen mozdulatlanul pózolnak, tehát nem „gondolkodástól és cselekvéstől elszakadó” koreográfiát mutatnak be. Hegymegi ezzel a rendezésével (ha egyáltalán nem is előzmények híján) lendületes, fiatalos, korszerű előadást hozott létre a Katonában, amely szerintem jól illeszkedik a színház hagyományaiba, és mindemellett jövő felé mutató potenciállal is bír: a Bádogdob alapján azt lehet vélni, hogy a fiatal rendező a magabiztosan beszélt színházi nyelvének még több dialektusában tud majd releváns tartalmakat érdekesen-izgalmasan megfogalmazni.

Dér Zsolt és Bezerédi Zoltán

Színpadra Mikó Csaba alkalmazta a regényt. Munkája értékéből nem von semennyit, hogy láthatóan az 1980-ban bemutatott, Volker Schlöndorff rendezte, Oszkár-díjjal kitüntetett (még egy bizonyíték, hogy nomen est omen) film is inspirálta (ugyanez Hegymegiről is elmondható). Az előadás és a film is korrekten kivonatolja és összegzi a regényt, a színpadon látható nem egy, a filmre hasonlító megoldás, de bőven akadnak szellemes továbbgondolások is, melyeket az előadás saját hangulata, stílusa, koncepciója szült.
Remek pillanatokat eredményez például a Matzerath család otthonában zajló képcserék (fizikai) színházi tálalása: a Beethoven-(élő)portrét (Bezerédi Zoltán) a megfelelő időben Hitler-(élő)képre (Kovács Lehel) cserélik, majd vissza. Bezerédi és Kovács – a többi színészhez hasonlóan – lubickolva ugrándozik az egyik szerepből a másikba: előbbi Koljaiczek nagyapa, Sigismund Markus játékkereskedő, Scheffer pék, utóbbi bölcs-barátságos, de igen ijesztő Bebra cirkuszigazgató is, ahogy Szirtes Ági sokszoknyás kasub ősanya nagymama, majd Gretchen Scheffer, később Roswitha, a Bebra-cirkusz liliputi sztárja. Pálmai Anna Oskar anyja, aki férje, a Takátsy Péter megformálta Alfred Matzerath helyett unokatestvére, a Mészáros Béla játszotta Jan Bronski iránt táplál gyengéd érzelmeket és erős testi vágyakat, Rujder Vivien Alfred második feleségét, Maria Matzerath-ot játssza, de ő testesíti meg például a templomi Szűz Mária-szobrot is (újabb nomen est omen). Mindezek mellett említett színészek egyik pillanatról a másikra például Oskar hat-hét éves iskolatársai lesznek, akik kegyetlenül kirekesztik a növésben megrekedt furcsa fiút. Tasnádi Bence is az est egyik lenyűgöző átváltozó-művésze, aki Fräulein Spollenhauer tanítónő karakteres megformálásával valósággal berobban az előadásba. De a lendületes játék két kitűnő hajtóműve a cím- és főszerepet fúzióban együtt játszó, már említett Elek Ferenc és Dér Zsolt.

Dér Zsolt, Pálmai Anna, Szirtes Ági, Tasnádi Bence és Kovács Lehel

A történet vége felé Maria megszüli gyermekét, Kurtot. Aki talán Oskar féltestvére, de nem biztos, mert lehet, hogy Oskar apja nem is Alfred Matzerath, hanem a szerető-rokon Jan Bronski volt, ám az is lehet, hogy Kurt nem öccse Oskarnak, hanem gyermeke, hiszen a hároméves méretű kamasz Oskar anno az akkor még szolgáló Marián vesztette el a szüzességét. Akárhogy is, de az újabb fejsérüléstől később nőni kezdő Oskar harmadik születésnapjára Kurtnak szánja a dobot: át akarja örökíteni különleges tudását és világszemléletét. Sikerült neki, mert amíg ilyen, a gyerekek mindig utálni fogják a szüleik világát.

Günter Grass: Bádogdob

Díszlet: Fekete Anna. Jelmez: Kálmán Eszter. Jelmez-asszisztens: Weigand Lívia. Zene: Kákonyi Árpád, Keresztes Gábor. Dramaturg: Gábor Sára, Bereczki Csilla. Súgó: Héricz Anna. Asszisztens: Tóth Judit. Rendező: Hegymegi Máté.
Játsszák: Elek Ferenc, Dér Zsolt e.h., Takátsy Péter, Mészáros Béla, Pálmai Anna, Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Rujder Vivien e.h., Tasnádi Bence.

Katona József Színház, Kamra, 2016. december 22.