Turbuly Lilla: Öt nővér

Brian Friel: Pogánytánc -

… elvágyódásuk tárgya nem egy konkrét hely, eszközük pedig a más dimenzióba repítő tánc.

Ha ír drámaírót emlegetnek, manapság automatikusan Martin McDonaghra gondolunk, pedig a 2015-ben elhunyt idősebb pályatárs, Brian Friel drámái is az ír vidékről és az ott élőkön keresztül az örök emberi természetről tudósítanak. Leghíresebb darabját, a Pogánytáncot jó tízévente nálunk is előveszik. Magam még 2003-ban láttam Sopronban, Valló Péter rendezésében, de a legismertebb talán a Katona József Színház 1993-as bemutatója, amelyet Máté Gábor rendezett és Kovács Gerzson Péter koreografált.

pog2Fehér Tibor és Tompos Kátya / Fotók: Jókúti György

Az önéletrajzi ihletésű darab szerint a már felnőtt Michael emlékezik vissza nyolcéves önmagára és családjára. Michaelt édesanyja és annak négy nővére neveli. Nőtől nőig sodródó, könnyelmű apja csak néha, villanásnyira tűnik fel az életében. Afrikából betegen, meghalni hazatérő nagybátyja tartozik még a családhoz. Sajátos Három nővér-történetnek is felfogható a Pogánytánc, még az is stimmel, hogy a legidősebb közülük, Kate, tanítónő, Michael szép és fiatal anyjában pedig mintha Irina és Mása karaktere keveredne. 1936-ban járunk, egy ír tanyán, ahol az öt nő szinte egyetlen szórakozása egy rádió. Az egyhangú hétköznapokat zenehallgatással és tánccal teszik elviselhetővé, elvágyódásuk tárgya nem egy konkrét hely, hanem valami más, valami több, mint amit ez az élet kínál. Eszközük pedig a más dimenzióba repítő tánc.

pog4Tóth Auguszta és Nagy Mari

Nem csoda, hogy Bozsik Yvette lehetőséget látott a darabban, amelyben két világ jelenik meg: a mindennapi realitás és az ösztönök, álmok, emlékek világa. Adja magát az ötlet, hogy a prózai részek mellett ezt az elemelt világot a tánc eszközeivel jelenítsék meg. Ez pedig két oldalról is megtörténik: a színészek táncjeleneteivel és a táncosok jelenlétével. Az öt színésznőnek úgy kell táncolnia, hogy elhiggyük: ha nem is ilyen jól, de megközelítőleg így akár mi is táncra perdülhetnénk otthon, ha kedvünk támadna lazítani egy nehéz nap után. Pontosabban: innen kell elindulniuk, hogy aztán eljussanak az első felvonás vége felé abba a már-már transzállapotba, amikor a mozgás, a tánc valóban feloldja a lefojtott ösztönöket, és a múlt századi szalontáncokból össznővéri tombolás, igazi pogánytánc lesz. Az előadás egyik csúcspontja ez a jelenet, amelyben az öt színésznő táncban is tudása legjavát nyújtja.

A Bozsik Yvette Társulat táncosai az Afrikába hittérítőnek ment, de onnan félig-meddig „pogányként” hazatért testvér (Rátóti Zoltán) története révén az afrikai ízeket hozzák be az előadásba. Krausz Alíz néhány átvonulása a színpad előtt önmagában megidézi ezt az ír hétköznapoktól annyira idegen, titokzatos világot. Máskor a Nagy-Kálózy Eszter által játszott Maggie táncversenyes emlékeit keltik életre. Az öt nővér otthonos, apró-cseprő reáliákból összeálló világa mellett jelenlétük kinyitja és megemeli a játékot.

pog8

Sajátos helyzetben van Bakos-Kiss Gábor narrátora, aki a felnőtt Michael szemével nézi saját gyermekkori önmagát. (Akit Nagy Levente játszik, színpadi jelenlétben és táncban is ígéretesen.) Mint egy láthatatlan árnyék, folyton ott kering, bujkál, settenkedik a kisfiú és a nővérek nyomában. Ez a megoldás az előadás elején kicsit erőltetettnek hat, aztán, ahogy haladunk előre, a helyére kerül és magától értetődővé válik. Fehér Tibor könnyed természetességgel (és néha már-már akrobatikus ügyességgel) hozza Gerryt, az ígéreteit soha be nem tartó, folyton tovaröppenő apát.  

pog7Nagy-Kálózy Eszter és Bánsági Ildikó

Az előadás az öt színésznő igazi jutalomjátéka, de jutalom a nézőnek is, annyi színt és annyi szép részletet mutatnak meg. Nagy Mari kicsit együgyű, de nagyon szeretetre méltó Rose-ának túlkoros kislányarca, ahogy felragyog a későn jött szerelem igézetében. Bánsági Ildikó kötelességtudó, valamiért folyton aggódó tanárnője, ahogy megadja magát a tánc erejének. Nagy-Kálózy Eszter Maggie-jének finom, de határozott jelenléte és megjátszott szigorúsága, amikor unokaöccsével évődik. Tóth Auguszta Agnesének titokzatossága. És Tompos Kátya, ahogy az elejétől a végéig, mint egy felkapcsolt izzó, úgy van jelen. Fehér ruhás alakja meghatározó emlékkép marad az előadásról, köszönhetően Berzsenyi Krisztina jelmezének is, aki Nagy Mari ünneplő kötött ruhájával és Krausz Alíz afrikai ízeket és a múlt század harmincas éveit egyaránt felidéző öltözetével is sokat hozzátesz a karakterekhez.

pog3Nagy Levente és Nagy-Kálózy Eszter

Cziegler Balázs díszlete egy kinti és egy benti részre oszlik. Az utóbbi egyszerűen berendezett ebédlő vagy nappali, a kert viszont illúziót keltően távlatos, így az eladás tere is tükrözi a fent már többször említett realista és elemelt játék kettősségét.

A Pogánytánc az a fajta darab és előadás, amelyben nincsenek nagy és váratlan fordulatok, életkép inkább, amelyben ott van ennek az életnek a feltartóztathatatlan elmúlása, szétesése is. Mívesen megrajzolt és eltáncolt életkép az észrevétlenül elmúló életek melankóliájáról.    

Brian Friel: Pogánytánc

Fordította: Upor László

Játsszák: Bakos-Kiss Gábor, Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Tompos Kátya, Fehér Tibor, Rátóti Zoltán, Nagy Levente.

Közreműködik a Bozsik Yvette Társulat: Hasznos Dóra, Krausz Alíz, Samantha Kettle, Gombai Szabolcs, Vati Tamás, Vislóczki Szabolcs.

Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Berzsenyi Krisztina. Dramaturg: Kozma András. Zene: Philippe Heritier. Fény: Pető József. Koreográfus asszisztens: Gombai Szabolcs. Ügyelő: Lencsés István. Súgó: Kabódi Szilvia. Rendezőasszisztens: Trimmel Ákos. Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette.

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2018. február 25.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu