Török Ákos: Legyek vagy ne legyek?

Jean-Paul Sartre: A legyek -

Az Örkény István Színház szemmel láthatóan gondját viseli a színészeinek – túl azon, hogy izgalmas rendezőkkel kínálja meg, és a fiatalokat sorra hívja ki nagy szerepekkel.

Elméleti beállítottságú ember ritkán ír jó darabot, főként ha filozófus.

Diderot-nak például – aki a felvilágosodás és vele egyetemes kultúránk meghatározó alakja, filozófiai gondolatai, klasszicizmussal szembenálló (színház)esztétikája, műkritikái és regényei felvázolták a vallás nélküli polgári lét teoretikus alapjait – csupán néhány gyengécske drámára futotta. Diderot darabjai arra tesznek kísérletet, hogy a drámai történések aktorai istenek, héroszok és uralkodók helyett hétköznapi polgáremberek legyenek. Ez a „kísérlet” a polgári dráma megteremtésére közel száz esztendővel Diderot után érik be, és nem Franciaországban, hanem Skandináviában és Oroszországban.

Legyek 018Zsigmond Emőke és Jéger Zsombor / Fotó: Mészáros Csaba

Jean-Paul Sartre majd kétszáz évvel Diderot után szintén a „felkent tekintélyek” elvetéséből kiindulva hozza létre ateista egzisztencializmusát. Noha mindkét korszakot történelmi léptékű bomlások és átalakulások jellemzik, míg a feudális rendszerek szétesése és a racionális gondolkodásba vetett hit a felvilágosodás legtöbb képviselőjét ritkán látható optimizmussal töltötte el, a második világháború éppen ennek a hitnek a maradványait élte fel.

Diderot-nak és a felvilágosodásnak még csak az egyházzal és a „vakhitre” alapozó vallással volt gondja, megoldási javaslatuk pedig az önállóan gondolkodó ember volt, Sartre-nál és az egzisztencializmus képviselőinél maga az emberi lét vált problematikussá, istenestül és rációstul. Mindketten „szabadságharcosok” voltak, Diderot az értelem felszabadításán munkálkodott, Sartre (és kora) viszont, miközben saját bőrén tapasztalta meg ennek a fajta szabadságnak a kudarcát, egy elemibb önállóság lehetőségét kereste. Diderot kora az emberiség önbizalommal telt időszaka volt, Sartre már egy éppen illúzióit vesztő Európából tudósit.

Legyek JGy 304 Fodor Tamás / Fotó: Jókúti György

Oresztész ókori története nem csupán azért különleges, mert három verzióban is ismerhetjük: az egyetlen anyagyilkos, aki ágyban, párnák között halt meg. Már felmenői is különös társaság: eleve olümposzi és Olümposz előtti istenségek nászából indult a családfa; majd isteneknek feltálalt emberhús, egy tízéves trójai csetepaté, testvér-, apa- és mindenféle egyéb rokongyilkosságokon keresztül ér el a történet a hazaérkező királysarjig, aki miután megteszi, amit a sors rámért (megöli az apját legyilkoló királyt és saját anyját), az istenek (és a nép) megbocsájtanak neki. Megváltó tette az isteni rendet állítja helyre, bírái felmentik.

Sartre-nál Oresztész éppen az istenektől, pontosabban az általuk létrehozott rendtől, valamint az önkényuralomtól váltja meg a várost. Nietzschének igaza lett: miután az ember „megölte istent” (elvetette mint világképének fundamentumát), ezzel moralitásának alapját is elvesztette, csak éppen ezt nem vette észre. Úgy tettünk, mintha görög-zsidó-keresztény morálunk Isten nélkül is megállna. Freud nyomán az isteni büntetés kérlelhetetlen istenségeit, az Erünniszeket ekkor már bűntudatként tettük otthonossá magunk számára. Sartre filozofikus darabjában a bűntudat metaforája a legyek. Oresztésze nem csupán egyetlen családot ment fel az isteni átok alól, az egész emberiséget szabadítja meg a mindenkori diktátoroktól és bármiféle lejárt szavatosságú, farzsebből hajánál fogva előrántott istenségtől. Görög eredetű kultúránk a dráma születésekor valóban ezen a ponton állt, elvesztette isteneit, moráljának utolsó morzsáit is elszórta, és a diktátorokból sem kért. Az embernek 1943-ban semmije nem maradt. Sartre és az egzisztencializmus ennek a szabad embernek az értékét és hősiességét kereste. A kérdés, hogy mi közünk lehet nekünk ehhez 2019-ben Magyarországon, miután már pontosan tudjuk, mire mentünk ezzel a szabadsággal.

Legyek 022Fodor Tamás, Nagy Zsolt és Jéger Zsombor / Fotó: Mészáros Csaba

A franciák már túlvannak azon, hogy a szabadságharc és az önmagát felemésztő, legjobbjait legyilkoló forradalom mintáját is megadták az emberiségnek, mára nincsen rossz lelkiismeretük. A németek, miután minden területen duzzasztották kultúránkat, az utóbbi mintázatot követve cudar világot teremtettek a második világháborúra, mára belátva történelmi léptékű bűnüket, tiszta lelkiismerettel állnak Európa élén. Mi sokkal rosszabbul jártunk: a németekkel együtt mi is magyarlakta területeket vesztettünk, agresszorként és proaktívan vettünk részt Hitler szisztémájában, később több generációnak is meg kellett élnie, hogy élethazugságban él, miközben képtelen belátni, hogy minden őt ért csapás oka ő maga. Nálunk azóta is rajzanak a legyek: a rossz lelkiismeret és értetlenség, hogy virtusunk és jóravalóságunk ellenére egyre hátrább kullogunk Európa hátsó széle-közepe felé. Képtelenek vagyunk megbocsájtani magunknak, így szeretni sem tudjuk magunkat. Még mindig kell nekünk valaki, aki megsimogatja a fejünket, és jó apaként megmondja, mit tegyünk.

Legyek JGy 94 Jéger Zsombor, Znamenák István és Zsigmond Emőke / Fotó: Jókúti György

Fekete Anna tere meghatározza az Örkény előadását. Alakjai koporsóméretű ládákon, azokba bújva élik életüket. Jankó Mátyás fényei világvégi-világeleji világot hoznak létre, amelyben a szereplőket Kálmán Eszter kortalan fekete-fehérjével a tisztaságot és a bűnösséget eleve jelző ruhákba öltöztetik. Ebben a vegytiszta színtelenségbe expresszív erővel ömlik be a vér vörössége. Garai Judit dramaturg szövegvariánsa szintén kristálytiszta: a darabban egyetlen felesleges mondat sincsen. Tarr Bernadett zenéje és a gyakran többszólamú ének szintén emelkedettséget és parabolajelleget ad Hegymegi Máté rendezésének.

Az Örkény István Színház szemmel láthatóan gondját viseli a színészeinek – túl azon, hogy izgalmas rendezőkkel kínálja meg, és a fiatalokat sorra hívja ki nagy szerepekkel. Zsigmond Emőke (Élektra) már az Édes Anna címszerepében megmutatta, hogy érett színésszé vált, most Jéger Zsombor mutathatta meg, mit tanult egy évvel később az egyetemen, majd ezt követően ugyanabban a színházban. Oresztésze színtiszta életerő és szabadság, lelkének fehérsége átüt vödörnyi véren keresztül is. Zsigmond Emőke szintén pontos és megejtő: megmutatja, amint Élektra tisztaságát szinte egyik pillanatról a másikra belepi a félelem a szabadságtól, valamint a bűn. Emellett sokadszor mutatja meg (és ebben is kiváló partnere Jéger Zsombor), hogy mozdulatművészi minőségben képes megmozdulni.

Legyek JGy 10 Murányi Márta, Für Anikó, Szathmáry Judit és Jéger Zsombor / Fotó: Jókúti György

Für Anikó Klütaimnesztrája a hideg szexualitás, megalázottság és tartás delejes elegye, Nagy Zsolt mint eleven és unott Jupiter szintén víztiszta, Znamenák István pedig remekül hozza Aigiszthosz mindenki feletti hatalmát megalapozó erejét és elemi melankóliáját. Fodor Tamás vendégként egy okos Pedagógust kelt életre, aki – miközben a világ bölcsességeit ismerve inkább elővigyázatos, mint bölcs – végtelenül emberi.

Az előző év egyik legerősebb színházi ajánlatát az Örkény Színház adta. Hegymegi Máté intelligens és érzéki rendezése csak növelte a teátrum ázsióját.

Legyek JGy 49 Jéger Zsombor és Zsigmond Emőke / Fotó: Jókúti György

Hogy mi közünk mindehhez? Ugyanott vagyunk, se isteneink, se hitünk, se morálunk – legalábbis ami szűkebben vett pátriánkat illeti. Levegő nincs, csak legyek. A légy a bűntudat, a bűn miatt, amit nem mi követtünk el, hanem nagyszüleink, szüleink, akik nem szóltak, aztán persze mi sem nagyon hőzöngtünk, hőzöngünk amiatt, hogy Oresztész annak idején nem ezt ígérte. Az igaz kérdés nem is ez, hanem az, hogy mi lesz, ha a mi diktátorunk „hal meg”, de égen-földön nincsen Oresztész, legfeljebb Órestészek (copyright: Zalán Tibor)? Az Örkény Színház előadása pontosan tudja, hogy mi a nézőtéren – velük együtt – éppen ezelőtt a kérdés előtt állunk. Nos, ezt nevezzük kortársnak.

 

Jean-Paul Sartre: A legyek

Hubay Miklós fordítása alapján átdolgozta: Garai Judit. Díszlet: Fekete Anna.

Jelmez: Kálmán Eszter. Dramaturg: Garai Judit. Zene: Tarr Bernadett. Világítás: Jankó Mátyás. Súgó: Mészáros Csilla. Ügyelő, a rendező munkatársa: Dávid Áron. Rendező: Hegymegi Máté.

Szereplők: Nagy Zsolt, Jéger Zsombor, Zsigmond Emőke, Znamenák István, Für Anikó, Fodor Tamás m.v. valamint, Murányi Márta m.v., Szathmáry Judit m.v.

Örkény István Színház, Stúdió, 2019. december 19.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu