Újvidéki miniévad -

… alapvetően maszkulin szemléletű, és ezzel vitára is késztet.

Kritikusnak kötelező (és örömteli) feladat, de a színházszerető nézőnek is erősen ajánlható, hogy ne hagyatkozzon pusztán a vendégjátékokra, fesztiválokra, igyekezzen minél több vidéki színházat megismerni, beleértve a határon túliakat is, hiszen saját közegében mindig másképp hat egy előadás. A színház épülete, a terem adottságai, a kényelmes vagy kényelmetlen ülések, a közönség összetétele, reagálása, egy előtte megivott jó kávé mind-mind hozzáadódik az előadás emlékezetéhez.

Piszkos Fred, a kapitány / Pongó Gábor / Fotók: Srđan Doroški / A fotók forrása: uvszinhaz.com

Az Újvidéki Színház miniévada lehetőséget adott arra, hogy kollégáimmal együtt az otthonában nézhessünk meg két előadást (és nem Kisvárdán, a POSzT-on vagy budapesti vendégjátékon). Ez az otthon a színház 45. születésnapjára, amelyet tavaly ünnepeltek, nagyrészt megújult: színes homlokzattal és elegáns, kényelmes nagyteremmel várja a nézőket.

A miniévad első napjára tervezett Angyal szállt le Babilonba sajnos elmaradt, így két előadást láthattunk, a kamarateremben a Piszkos Fred, a kapitányt, a nagyteremben pedig az Anna Kareninát.

Rejtő Jenőt színpadra állítani vagy filmre vinni nehéz ügy. Varázsa nagyrészt a nyelvben és abban a sajátos humorban rejlik, amit vagy szeret valaki, vagy nem. Úgy kimondani egy ikonikus Rejtő-mondatot, hogy az ne csengjen másképp, mint ahogy azt a néző olvasóként belülről hallotta, szinte lehetetlen. Amikor Gombos Dániel Fülig Jimmyként azzal a mondattal kezdte az előadást, hogy „Uram! A késemért jöttem!”, az ember első gondolata az volt, hogy innen szép nyerni.

Lénárd Róbert rendező mozgalmas, lendületes, a burleszkek és a képregények világát idéző előadással felelt erre a kihívásra. A címszerepben például Pongó Gábor egy életre kelt képregény-figura, ahogy blazírt és a nevéhez illően szurtos pofalemezzel hajtogatja magát ki és be egy útiládába.

A két szintre tagolt játéktér a hajón és a szárazföldön játszódó jelenetekben is alkalmas a hierarchikus viszonyok megjelenítésére, a szintek közötti közlekedés pedig sok játékra ad lehetőséget. Az előadás egyik fő jellemzője egyébként is a mozgás és az azt kísérő effektek sora. A színészek jól táncolnak, fegyelmezett munkával oldják meg a szerepváltások sorát, és hozzák a színpadi kavalkád különböző fokozatait. A diktált tempóval a szöveg nem mindenkinél tud lépést tartani, ilyenkor a nézőnek nagyon kell fülelni, hogy a látvány mellett a mondandó egyes részleteiről se maradjon le.

Összességében azonban a játék azok számára is követhető és élvezhető, akik nagy valószínűséggel még nem olvastak Rejtőt, mint az a 10-12 éves gyerekcsapat, akik a közönség egy részét alkották. Nem tudom, hány magyarul nem tudó, szerb anyanyelvű néző volt a szerbül feliratozott előadáson, de ha a tempó nem is hagyott időt a feliratok elmélyült tanulmányozására, az előadás lendülete minden bizonnyal őket is elkapta.

Anna Karenina / Mészáros Árpád és Béres Márta

Teljesen más világba csöppentünk másnap este a macedón Dejan Projkovszki által rendezett Anna Kareninát nézve. Manapság, ha valaki Tolsztoj regényét magyar színpadon szeretné látni, a Vígszínháztól a Trojkáig, a Győritől Kecskeméten át a Miskolci Balettig válogathat a prózai és táncos adaptációk között. Mondhatnánk, hogy a női szerepek körül fodrozódó viták inspirálják a gyakori színrevitelt, de inkább az ismert szerelmi történetet mesélik újra, természetesen eltérő hangsúlyokkal.

Az újvidéki előadás egy nagyszabású látomás, amelyben elsősorban az érzékiség, a szexualitás határozza meg a kapcsolatokat. Annát (Béres Márta) is ez a szenvedély hajtja Vronszkijhoz (Mészáros Árpád), mivel unalmas és öntelt férje (Német Attila) mellett legfeljebb mechanikus aktusok tárgya lehet. Dolly (László Judit) és férje, Oblonszkij (Sirmer Zoltán) házasságát is a férj kifelé habzó szexualitása rengeti meg. (Oblonszkij bordélyházban játszódó jeleneteivel kapcsolatban muszáj megemlítenem, hogy számomra kérdéses, mennyire dönthetnek önállóan és megfelelési kényszer nélkül első éves színművészetis lányok arról, hogy nemcsak levetkőznek, de erősen szexuális töltetű jelenetekben is szerepelnek.) A rendezés ugyanakkor ellenpontozza is ezeket a viszonyokat Kitty és Levin játékos, érzelmekre épülő szerelmével. Szép példa erre az a jelenet, amelyben falra firkált szójátékokkal vallanak egymásnak szerelmet.

Az előadásban egyébként is sorjáznak a jobbnál jobb ötletek, látványos, jól koreografált tömegjelenetek. Ilyen például a lóverseny, amelyen egy tornalovat ugrálnak át a versenyzők, a Vronszkijt játszó Mészáros Árpád pedig tornásznak is becsületére váló ugrásokkal iskolázza le őket. Ugyancsak ő az egyik szereplője annak a humoros párbajnak, amelyet Levinnel (Pongó Gábor) vívnak, ütköztetve a néptáncot a fekvőtámasszal.

Emlékezetes a díszlet (Valentin Szvetozarev munkája), holott néhány zsöllyeszéket leszámítva többnyire nincs más a színpadon, mint három kétszárnyú ajtó, amelyeket folyamatosan nyitnak és csuknak, ritmust és lendületet adva a játéknak.

A titkolózás és kitárulkozás képpé fordításának is tekinthető ajtók mellett a színpadon átgörgetett hatalmas, vonatkerékre hasonlító óra, az Anna hasára szorított, majd kibelezett kenyér csak néhány az előadásban megjelenő telített képek, szimbólumok közül. Néha érezni csak, hogy a kevesebb több lenne, hogy ez a telítettség átcsap teatralitásba.

Béres Márta Annája vibráló jelenség, akit belső nyugtalansága és környezete (elsősorban férje) jelentékenységet imitáló kisszerűsége hajt a végzete felé. Egészen addig, amíg maga teszi fel a saját lábujjára a halotti cédulát. Mészáros Árpád Vronszkij szerepében egy tömbből faragott, súlyos és zárt jelenség, Anna kitárulkozása mellett még feltűnőbb, hogy nem adja a titkait. A Levin – Kitty párosból Pongó Gábor és Dienes Blanka megformálásában természetesség és életöröm sugárzik. László Judit is emlékezetes a kétségbeesett, elhagyott, majd a (látszólag) belátó és megbocsátó Dolly szerepében.

Dejan Projkovszki rendezése a Tolsztoj-regény markáns, következetesen végigvitt olvasata. Ez az olvasat (a regénytől eltérően) alapvetően maszkulin szemléletű, és ezzel vitára is késztet. Ugyanakkor tele van látványos megoldásokkal, költői képekkel, emlékezetes ötletekkel. Néhány részletében túlnyújtott és túlesztétizált (csak egy példa: Anna lábcédulája a zárójelenetben éppen eléggé hatásos megoldás ahhoz, hogy ne kelljen még az összevérzett arcával is megfejelni), összességében azonban izgalmas, erős előadás. Remélhetően a magyarországi nézők is láthatják majd, akkor is, ha nem tudnak érte Újvidékre elutazni.

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Játsszák: Gombos Dániel, Szalai Bence, Pongó Gábor, Crnkovity Gabriella, Giricz Attila, Huszta Dániel, Kőműves Noémi, Ozsvár Róbert, Simon Melinda.

Adaptáció: Lénárd Róbert. Díszlet és jelmez: Árva Nóra. Színpadi mozgás: Crnkovity Gabriella. Zenei válogatás: VukašinVojvodić és Dienes Ákos. A rendező munkatársa: Vajda Stella. Ügyelő, súgó és Rejtő-szakértő: Bíró Alekszandra. Hang: Dienes Ákos. Fény: Illés Attila. Smink: Bojana Radović. Rendező: Lénárd Róbert.

Újvidéki Színház, 2020. február 7.

Tolsztoj: Anna Karenina

Játsszák: Béres Márta, Német Attila, Mészáros Árpád, Sirmer Zoltán, László Judit, Pongó Gábor, Dienes Blanka, Ferenc Ágota, Ozsvár Róbert, Banka Lívia, Figura Terézia, Bohocki Martin.

Továbbá: Dupák Fanni (f. h.), Gresák Lea (f. h.), Hodik Annabella (f. h.),
Huszta Dániel, Kőműves Csaba (f. h.), Raikovich Viktória (f. h.), Soltis Lehel,
Szabó Regina (f. h.), Szalai Bence, Varga Benjamin (f. h.). Továbbá (gyerekek):
Repstok Dóra, Pašćan Anđela, Túró Csilla, Trkulja Teofil.

A rendező munkatársa: Atila Klinče. Koreográfus: Olga Panga. Díszlettervező: Valentin Szvetozarev. Jelmeztervező: Marija Pupucsevszka. Zene: GoranTrajkoszki. Asszisztens: Soltis Lehel. A koreográfus asszisztense: Viki Dineva. Plakátterv: Szergej Szvetozarev. Fény: Illés Attila, Varga Somogyi Bálint. Hang: Dienes Ákos, Vukašin Vojvodić. Ügyelő, súgó: Bíró Alekszandra, Lovas Csilla. Rendező: Dejan Projkovszki.

Újvidéki Színház, 2020. február 8.