152 lépés Auschwitz felé –

Nagyon nehéz az ép ésszel kimondhatatlant kimondani, ráadásul az elkövető oldaláról, az ő „igazsága” felől tenni ezt, amikor ott van a néző előzetes tudása is minderről.

Nem friss bemutató a 152 lépés Auschwitz felé, a premier egy éve volt a Spirit Színházban, most azonban új helyszínen, a Trip hajón játsszák. A monodráma előadója, Karácsony Gergely és rendezője, Nagy Márk is Kaposváron végzett, Karácsony idén, Cserhalmi György osztályában, Nagy Márk pedig két évvel korábban, Uray Péter tanítványaként. A Nemzeti Színház Woyzeckjének címszerepében feltűnt, és az idei évadtól a Radnóti Színházhoz szerződött Nagy Márk nem először rendez, és közös munkájuk is volt már, szintén a Spirit Színházban a Karamazov fivérek, amelyben Karácsony Gergely Aljosát játszotta.

Nemrégiben a k2 készített tanteremszínházi előadást ugyanebből az alapanyagból Hűség címmel, de a Kolibriben játszott A méhek istene (Kiss Márton drámája) is hasonló kérdéssel foglalkozik: hogyan juthat el egy ember a nácizmusig, addig, hogy aktív részese, sőt, vezetője legyen milliók meggyilkolásának? Egyszerre szomorú, hogy fiatal alkotók ennyire időszerűnek érzik ezt a témát, és örömteli, hogy szóvá, színházzá teszik.

Karácsony Gergely / Fotók: Székely Péter

A szövegkönyvet Robert Merle regényéből, Rudolf Höss és mások visszaemlékezéseiből állították össze. Az alapszituáció szerint Höss már a háború után emlékezik vissza az életére, mégpedig úgy, hogy egy bírónak vagy egy pszichiáternek vall róla. A dialógus másik szereplője – szintén Karácsony Gergely hangján – hangfelvételről szólal meg, így gondolhatunk arra is, hogy a főszereplő a saját lelkiismeretével folytat párbeszédet. Ez a megoldás segít feloldani a monodrámák esetében mindig felmerülő dilemmát, hogy tudniillik kihez is beszél a monologizáló? A beszélgetőtárs szövege többnyire rövid, céltudatos kérdésekre korlátozódik, de ahogy haladunk előre, egyre többször indulatba jön, véleményt nyilvánít. Kérdései, kommentárjai azonban az előadás közepe táján annyira megritkulnak, hogy már-már azt hinnénk, ejtették ezt a narrációs keretet, de az előadás végére a beszélgetőtárs visszatér.

Nagy Márk rendezése szinte filmszerűen, a Höss életéből vett snittekkel halad előre. Többször visszatérő motívum (az előadás címét is adó) kényszeres lépegetős játéka. Valahogy így lépeget, mindig csak a következő lépésre koncentrálva, a karakter is egy vallási fanatikus apja által megfélemlített, sajnálatra méltó kisgyerektől az iparszerű öldöklést megoldandó feladatnak tekintő táborparancsnokig.

Karácsony Gergely nemcsak Hösst, hanem életének fontos szereplőit is megidézi, így például a sötét árnyékként rátelepülő, rettegve szeretett apát. Különösen szép színészi pillanata, ahogy apából „áttűnik” gyerekké. Érdekes, hogy az anya szinte észrevétlen marad, éppen csak megemlítik. A másik, már sokkal hangsúlyosabb női szereplő Höss felesége, akit (bármennyire furcsán hangzik is) egy lapáttal és egy parókával jelenítenek meg. Mégsem dehumanizálják, sőt, pontosan jelzik kívülállását, Hösstől igencsak eltérő erkölcsi mércéjét. A lapát más jelentésben és más jelenetekben is fontos szerepet játszik: a monoton lapátolás megjelenik a fiatal Höss éhbérért végzett robotolását felidéző jelenetben és később, az auschwitzi részeknél is, felidézve a hírhedt „Arbeit macht frei” jelmondatot. A színész feltesz egy kerek szemüveget, és gesztusaival, beszédmódjával máris Höss elöljárója áll előttünk.

A mozgás, a folyamatos ténykedés egyébként is jellemzi az előadást. Karácsony Gergely a néhány bőrönddel és a Höss gyerekkori kedves lovát felidéző, drótlóval berendezett színpadon mozog, pakol, menetel ­– bejár egy életutat.

A jó másfél órás előadás kissé hosszabb a kelleténél. És nem a végére fárad el, hanem úgy egy óra elteltével ül le egy kicsit, amikor a legtragikusabb, a történelemkönyvekből ismert részhez érünk. Nagyon nehéz az ép ésszel kimondhatatlant kimondani, ráadásul az elkövető oldaláról, az ő „igazsága” felől tenni ezt, amikor ott van a néző előzetes tudása is minderről. Azonban az előadás túllendül ezen a holtponton, köszönhetően a kis részleteknek, az egészből kiemelt, egyes emberi történetdarabkáknak.

Karácsony Gergely teljesítménye nem „ahhoz képest”. Nem egy, az egyetemet éppen csak elvégző hallgatóé. Komoly, kiérlelt munka, amellyel a fiatal színész elérte, hogy megtanuljuk: ezzel a névvel egy színművészt is számon kell tartani. (Éppen ezért egy megkülönböztető betű nem ártana.) Nagy Márkot pedig, aki látta, rendezőként is elkönyveli magának.

Az előadás végén nincs taps, csak hosszú csend.

152 lépés Auschwitz felé

Robert Merle Mesterségem a halál című regénye és Rudolf Höss emlékiratai felhasználásával a szövegkönyvet Nagy Márk és Karácsony Gergely írta.

Játssza: Karácsony Gergely.

Látvány: Virág Vivien. Produkciós menedzser: Czveiber Barbara.

Rendezte: Nagy Márk.

Trip hajó, 2020. szeptember 1.