Vass Antónia: Mesék a test börtönéből

Fekete Ádám: Haloktatás, márványprotézissel -

…írója, rendezője és egyben szereplője is az előadásnak, amit a februári sikeres csípőprotézis-műtéte ihletett.

Fekete Ádám legújabb rendezése, a Haloktatás, márványprotézissel egy hosszú pillanat kimerevítése. Hogy ez fizikai értelemben vett kimerevítés-e, vagy pusztán az elménk játszik velünk az asszociációk egymásba fonódását látva, az kérdéses. Talán egyszerre mindkettő, hiszen a tudat és a test egymásra hatnak, végtelen és véges összekapcsolódik a Trafó nagytermében.

Fekete Ádám Haloktatas JGy 004 Fekete Ádám / Fotók: Jókúti György

Ahogy a korlátlan korlátok közé záródik, úgy keveredik a valóság a fikcióval. Igaz történetet látunk, efelől a darab egy másodpercig sem hagy kétséget, mégis, mintha a különc figurák és a tér végtelensége nyomán egy groteszk mese tárulna elénk. Pedig minden egyes pillanata a valóság leképezése a maga tökéletlenségében.

Fekete Ádám írója, rendezője és egyben szereplője is az előadásnak, amit a februári sikeres csípőprotézis-műtéte ihletett. Látjuk a fizikai rehabilitációs klinikát, de ez inkább csak egy abszurd tér, amelyben a szanatórium minden szereplője képviselteti magát – az intézetigazgató főorvos, a nővér, sőt még a többi beteg is megjelenik. Figuráik egy jól sikerült karikatúrához hasonlítanak, elnagyolt gesztusaik, térformákba szerveződő mozgásuk remekül illeszkedik a nem kevés társadalomkritikát rejtő szövegeikhez. Az előadás valódi görbe tükör, amelyben ráismerünk saját kicsinyességeinkre, félelmeinkre, ki nem mondott feszültségekre, egyszóval Ádám – vagyis mint később kiderül: Ábel – élete hirtelen összefonódik a néző múltjával és jelenével, és Fekete Ádám szemén keresztül egy furcsa egyveleget hoz létre.

Fekete Ádám Haloktatas JGy 033 Vadász Krisztina, Hojsza Henriette, Barna Lilla, Laboda Kornél

De nem csak az ő szemszögéből látjuk a történetet: eredetileg az idén végzett fizikai színházi koreográfus-rendező szak hallgatóinak vizsgaelőadásaként került színpadra a mű, most is ők játsszák, róluk is szól. Mindenkinek megvan a helye, nincsenek görcsös mellémondások, a poénok ülnek, a közönség pedig könnyen ráhangolódik minden apró mozdulatra. A figurák saját groteszkségükben is olyan elevenek, hogy akár közülünk is kiléphetnének – meg is teszik, egyenesen a nézőtérről sétálnak a színre. Minden mozdulatukban, megnyilvánulásukban különböznek egymástól, és ez a különbözőség teszi őket hasonlóvá. Gyulai-Zékány István mégis kiemelkedik közülük, és nemcsak sajátos megjelenésével. Uralja a teret, játéka könnyed, és rendkívül hálás szerep jut neki: összeköti a szereplőket, tér- és idősíkokat, a rehabilitációs klinika igazgatójából egyszerre sakkjátékossá válik, aki tetszése szerint rakosgathatja a figurákat a táblán. Ám a végén saját játéka kergeti őrületbe, saját magának is mattot ad.

Fekete Ádám Haloktatas JGy 067 Barna Lilla

Kotormán Ábel játssza – legalábbis az első pillanatban ezt gondolhatnánk – Fekete Ádám fiatalkori énjét. De nincs szó teljes átlényegülésről, ő szerepe szerint továbbra is csak Ábel, akinek fogalma sincs, hogy mi történik vele, miért adják fel az izmai egyik pillanatról a másikra a szolgálatot. Hogy ez éppen ugyanúgy történik, ahogy Fekete Ádámmal is történt, úgy látszik, pusztán a véletlen műve. Az azonosulás hiánya egy rendkívül tudatos rendezői koncepció része, talán éppen azért, hogy egy pillanatra megállítson és elgondolkoztasson: Ábel akár mi is lehetnénk… Őt a teste tartja fogságban és szorítja korlátok közé, mást a félelmei, megint mást az anyagiak. Az osztály többi tagja is mellérendeződik, egyenrangú szereplőként. Mindenkinek megvan a saját története, mindenki megküzd saját korlátoltságával. És miközben ráébrednek arra, hogy céljaik útjában legfőképpen saját maguk állnak, újraalkotják magukat. Identitáskeresés? Lehetséges, de talán mégsem csak erről van szó. Hiszen abban a néhány kimerevített időpillanatban, amelyeket a darab megmutat, ők tökéletesen tisztában vannak magukkal, frusztrációjuk a cselekvés hiányából, a döntések meg nem hozásából ered. Megkérdőjelezik magukat, és a sorozatos kérdésfeltevés válik az egyetlen biztos ponttá ebben a megrendezett káoszban.

Az egyetlen kevésbé működő figura Ténai Petra karaktere. Nincs könnyű dolga, úgy kell jelen lennie, láthatóvá válnia, hogy az előadás közel háromnegyed részében mozdulatlanul áll a tér közepén. Olykor sikerül neki a bravúr, kikerülhetetlenné válik, ám a jelenléte nem magyarázható pusztán azzal, hogy a mozdulatlanság is a korlátozottság egy formája, így végül, amikor megmozdul, gesztusai mögött nem látszik tartalom, a tánc – vagy inkább vonaglás – a feloldódás illúzióját hozza csupán.

Fekete Ádám Haloktatas JGy 041 Molnár G. Nóra, Kotormán Ábel és Gyulai-Zékány István

Pedig kőszoborrá merevedése könnyen magyarázható lenne. Azt előadás ugyanis többször él a kiszólás eszközével, a színészek reflektálnak kihúzott félmondatokra, átírt szerzői instrukciókra és rendezői kérésekre. Sőt, Fekete Ádám maga is hol saját történetét játszva, hol rendező mivoltában lép a színre, és kikacsintva a néző szeme láttára rendez bele az előadásba. Olyannyira része ez a színpadi világnak, hogy a performansz egy bizonyos pontján a játszók egyszerűen kilépnek a történet teréből, és saját – valós – életükbe helyezkednek vissza – vagy egyszerűen csak át. Fekete Ádám történetén keresztül élik újra saját sikereiket és kudarcaikat, mint ahogyan teszik orvosként, nővérként, ápoltként vagy szülőként. És hogy mi marad a végén? Egyesek elbuknak, mások egyszerűen csak haladnak tovább előre kitaposott ösvényeken. Egy biztos: a mese, amit életnek hívnak nem ér véget azzal, hogy a világ sötétségbe borul, és fény is hozhat teljes vakságot.

Haloktatás, márványprotézissel

Látványát tervezi: Molnár Anna. A rendezőnek segít: Garádi Gréti. Írja és rendezi: Fekete Ádám.

Szereplők: Barna Lilla, Fekete Ádám, Fekete Gábor, Gyulai-Zékány István, Hojsza Henrietta, Kotormán Ábel, Molnár G. Nóra, Laboda Kornél, Ténai Petra, Vadász Krisztina Viktória.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2020. október 1.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu