William Shakespeare: Othello -

Ebben a világban a nők önjogukon nem léteznek: apjuk lányai, feleségek vagy kurtizánok.

A Katona József Színház repertoárját átnézve érdekes, hogy a fiatal rendezők inkább klasszikusokhoz nyúlnak, a friss kortárs drámákat pedig az idősebb generáció, elsősorban Máté Gábor állítja színpadra. Így volt ez az október elején tartott két bemutató esetében is: a Kamrában egy fiatal angol drámaíró, Nick Payne darabját mutatták be (Hát, ha van is, én még nem találtam meg, r.: Máté Gábor), a nagyszínházban pedig Székely Kriszta gondolta újra az Othellót.

Matisz Flóra Lili / Fotók: Jókúti György

Alig kétórásra húzott (dramaturg: Szabó-Székely Ármin), nyelvében is mára hangolt (fordító Márton László) előadás született, amelyben Jago éppen olyan fontos szereplő, mint Othello. Úgy tűnik, Székely Krisztát a „jagóság” gyökere, az intrikussá válás folyamata legalább annyira érdekli, mint Othello hiszékenysége és manipulálhatósága. Fontos döntés, hogy Othello kívülállása itt nem egyértelműen beazonosítható külső jegyekből fakad, a fekete szín nem a bőrszínét jelöli, hiába halljuk Jagótól újra és újra a „keresd a négert!” felszólítást, a négerség a bevett normától, a megszokottól való eltérést jelenti. A fekete szín egy Jago által felvett álarc formájában jelenik meg.

Nem tudjuk, milyen volt Jago személyisége az őt ért sérelem előtt (nem őt nevezték ki ezredesnek), ami, mint egy elfertőződött seb, szétmar benne mindent, ami méltányos és emberséges. Kovács Lehel Jagója küzd a saját jelentéktelenségével, és ez a küzdelem egyszerre nevetséges és rémisztő. A színész nagyon jó érzékkel játszik rá erre az izgága, belső dühtől és indulatoktól fűtött kisemberségre.

Kovács Lehel és Rujder Vivien

Othello a máshonnan jött, az idegen, aki jó katona akar lenni, be akar illeszkedni ebbe a militáns közegbe, valahogy mégis kilóg. Nem ismeri, nem érti a belső játékszabályokat. Használják a tudását, a képességeit, de nem fogadják be, nem lesz „közülünk való”. Jago pontosan látja ezt, ahogy Othello gyenge pontját, a szerelmes férfi billenékenységét is, hiszen élesebb eszű, furfangosabb, mint Othello. Ezek a játszmák nagyon plasztikusan jelennek meg az előadásban, köszönhetően Bányai Kelemen Barna játékának is. A szerep alkalmat ad arra, hogy végre igazán megmutatkozhasson a Katonában, az pedig most direkt jó, hogy a hosszú évek alatt egymáshoz csiszolódott színészek „katonás” játékstílusához képest más hangon tud megszólalni (konkrétan a hangszíne is egészen különleges), játékában érződik egy szenvedélyesebb, érzelmesebb színházi hagyomány. A tragikus végkifejlet jelenetében pedig néhány pillanatra sikerül megállítania a levegőt.

Bányai Kelemen Barna

Ebben a világban a nők önjogukon nem léteznek: apjuk lányai, feleségek vagy kurtizánok. Othello szerelmében is a birtoklási vágy és a szexus dominál, pedig Desdemona Rujder Vivien megformálásában határozott, a szerelméért apjával is szembeforduló, büszke fiatal nő. Borbély Alexandra Jago feleségeként kinövi ezt az alávetett szerepet, nem csak fizikálisan magasodik férje fölé. Berényi Nóra egy figyelemre méltó táncjelenettel ad egyéniséget Biancának.

Humoros fricskának pedig ott van Vajdai Vilmos (Montano) piros fürdőnadrágos különszáma a sok katonaruhás velencei között (a jelmezeket Szlávik Juli tervezte).

Székely Kriszta rendezéseiben az is jó, hogy az ember sosem tudja, mire számíthat, nagyon különböző előadások kerülnek ki a keze alól, miközben mégis vannak ismerős jegyek. Ilyen például a zene meghatározó szerepe, akár úgy is, hogy felviszi a színpadra a zenészeket (lásd például a Nórát) vagy az egyneműségében és egyszerűségében meghatározó színpadkép (lásd az Ithakát).

Rujder Vivien, Bányai Kelemen Barna és Takátsy Péter

A zene itt is ott áll a középpontban, mindjárt a nyitóképben, Matisz Flóra Lili személyében. Mintha egy bárba csöppennénk, ahol a szereplők adják a zenekart és a vokált az énekesnő remek teljesítményéhez. (Persze Jago is ott trombitálna, a big bandből kiválva és az előtérbe tolakodva, ha tudna trombitálni…) Matisz Flóra Lili a záró képben is énekel, nagyjából egyetlen túlélőként, fizikai és erkölcsi hullákkal maga mögött, és előadás közben is ott halljuk a háttérben hol zenei effekteket keltve, hol dúdolgatva. (Visszatérő zene motívum a Doors Alabama songja.) Aki jó helyen ül, láthatja is a vastag műanyagfüggöny mögött berendezett ministúdiót. Ez a bárban éneklős játék megspékelve Jago magamutogató, néha szó szerint majomkodásba átmenő magánszámaival akár úgy is felfogható, hogy a rendezés az egész történetet kirakatba helyezi, egy showműsor keretébe ágyazza.

A Pallós Nelli által tervezett színpadképet a már említett műanyagfüggönyök adják. Átlátszanak, de nem teljesen. Rideg, az otthonosság makuláját is nélkülöző légkört teremtenek. Székely Kriszta gyakran a nézőknek háttal állítja fel a színészeket: mintha a szereplők magukat néznék ebben a tükröződő anyagban, ami mögül leselkedni is lehet, de úgy, hogy a leselkedő se érezze magát teljes biztonságban. És persze asszociálhatunk róluk a mai járványos, plexitakarásos világunkra is.

Kovács Lehel

Ennyi jó után azonban azt is el kell mondanom, hogy maradt némi hiányérzetem. Az Othello egy átgondolt, okos előadás, amelyben azonban a Jago – Othello vonal mögött Othello és Desdemona története kissé háttérbe szorul. De hát ez egy katonaságra és harcra kondicionált világ, ahol nem csak a múzsák hallgatnak.

William Shakespeare: Othello

Fordította: Márton László.

Játsszák: Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Borbély Alexandra, Vizi Dávid, Elek Ferenc, Takátsy Péter, Vajdai Vilmos, Lengyel Benjámin e.h., Berényi Nóra e.h.

Díszlet: Pallós Nelli. Jelmez: Szlávik Juli. Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Zene: Matisz Flóra Lili. Súgó: Boncza Anita. Ügyelő: Valovics István. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Székely Kriszta.

Katona József Színház, 2020. október 9.