Török Ákos: Fullba nyomni az antikot

Pintér Béla: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Pintér Béla itt nem egy-egy poénnal csapkod, az előadás egészével pofozza meg jelenlegi kormányosainkat.

Vérvörös Törtfehér Méregzöld – Pintér Béla új bemutatójának címe nem csupán lángoktól ölelt kis országunk múltjáról és jelenéről állít valami karaktereset, egyben a darab hangvételéről sem hagy sok kétséget.

Az irónia mindig is fontos eleme volt Pintér Béla színházának, akár embervoltunk, akár politikai közéletünk árnyait mutatta meg nekünk. A ránevetés képessége a túlélés képessége is: amit ki tudunk nevetni, nem nyomorít meg minket, vagy legalábbis kevésbé. A nevetés ugyanis könnyít rajtunk, egyben azon is, amit kinevetünk. Eltávolítja a gondot, amin így kisebb távolságból gondolkodni tudunk, nagyobb űr esetén térdünket csapkodva röhögni. Előbbinél a dolog a mi gondunk marad, utóbbinál – bármennyire is ismerős számunkra – másoké lesz, hiszen lám, mi olyan felszabadultan tudtunk rajta kacagni, hogy nálunk ugyanez bizonyosan nem lehet probléma. Persze mi is megcsaljuk a párunkat, de összehasonlíthatatlanul összetettebbek és érzékenyebbek vagyunk ezeknél a darabbeli kedves, bugyuta embereknél, sosem buknánk le ilyen nevetséges módon, és a nevünk is egészen más.

pintérjgyAdorjáni Bálint és Pintér Béla / Fotó: Jókúti György

A magyar kortársdráma jelenlegi helyzetében, amikor hazai kortárs szerző munkája meglehetősen ritkán kerül színpadra (hát még az milyen ritka, hogy új darabot mutasson be egy színház), Pintér Béla minden esetben új drámát ír és állít színpadra, társulata kőszínházi méretű[i], minőségében gyakran azokat felülmúló repertoárral rendelkezik. Huszonegy esztendeje tehát minden bemutatója ősbemutató, márpedig ez egyedülálló a jelenlegi hazai színházi szcénában. Még akkor is, ha Formanek Csaba valami hasonlót produkál közel tíz esztendeje, és az utóbbi években a független szférában több szerző (Pass Andrea, Kelemen Kristóf, Fekete Ádám) is rendszeresen jelentkezik új darabbal. Jól jellemzi a helyzetet és elgondolkodtató, hogy mindannyian saját társulattal vagy maguk által gründolt csapattal saját maguk állítják színpadra a munkáikat. Az is közös ezekben a szerzőkben, hogy legyen szó múltról, jelenről vagy jövőről, rólunk és hozzánk szólnak, nekünk mutatják meg magunkat, nekünk teszik fel a kérdéseket rólunk és az általunk működtetett világról. Ez persze evidens, hiszen mi mást jelentene az, hogy „kortárs” – miközben azt is tudjuk, hogy általában nem szeretünk belenézni ebbe a tükörbe, ahogy sokan nevetni sem igen vagyunk képesek magunkon. „Akinek humora van, az mindent tud. Akinek nincs, az mindenre képes” – írta Karinthy Frigyes. Aki(k)ről a Vérvörös Törtfehér Méregzöld szól, híresen nincs humora – kivéve persze, ha a cinizmus humor. De nem az.

pintérjgy2Fodor Annamária és Enyedi Éva / Fotó: Jókúti György

Pintér Béla új darabja 2215-ben játszódik – nagyjából ennyit lehet róla elmesélni anélkül, hogy fontos poénokat lőnénk le. Illetve még annyit, hogy Oidipusz történetét helyezi át a távoli jövőbe, amely kísértetiesen hasonlít a mára, miközben éppen annak ellenkezője – pedig nem. A darab jól illeszkedik a színházcsináló szerzőt az utóbbi években jellemző közéleti tematikájú, társadalom- és/vagy rendszerkritikus bemutatók sorába. A társulat fennállásának huszadik esztendejét „ünneplő” Jubileumi beszélgetések egy sajátélmény-alapú, helyenként szürreális agymenésbe torkolló kritika a független színházi létről, a színházi szcénáról és a kultúrpolitikáról, legutóbbi előadásuk, az Anyaszemefénye pedig csavaros történetbe oltott szellemes (ön)irónia az úgynevezett értelmiség mentális és morális állapotáról.

Pintér Béla előadásaira a Fidesz második kormányra kerülését követően jellemzőek lettek az aktuálpolitikai ki- és beszólások is, még ha ezek száma és súlya messze nem akkora, mint azt sokan gondolják. Ha valaki nem kedveli a jelenlegi országvezetést, jókat derül ezeken, mert végre szemberöhögheti azt, amivel szemben amúgy tehetetlen; aki kedveli, úgysem néz Pintér Bélát. Ezek az aktuálpolitikai direkt fricskák eközben szinte bármilyen darab erejéből elvesznek: egyfajta gatyaletolós politikai bohóctréfaként működnek. A Vérvörös Törtfehér Méregzöld esetén azonban másról van szó. Pintér Béla itt nem egy-egy poénnal csapkod, az előadás egészével pofozza meg jelenlegi kormányosainkat.

pintérmcsJankovics Péter és Szabó Zoltán / Fotó: Mészáros Csaba

A darab egyfajta szerzői trouvaille: az antik tragédiák mintájára egyetlen történet játszódik le valós időben és egyetlen helyszínen (néhány visszaemlékezést kivéve, amelyek egy-egy áttűnésen keresztül jelennek meg)[ii]. Van itt minden, még kardalok és hírnök is, aki jobbról be, majd jobbra ki. Ráadásul a helyszín ugyanúgy az Újpesti Rendezvénytér, mint ahol az előadás zajlik, így leszünk a jelenlegi előadás jelenlévő közönségeként a jövőbeli történet jövőbeli szereplői. Vagyis egyidősek a történésekkel és azok aktoraival, akiknek viszonyai és mentalitása erősen emlékeztet a kortárs hazai viszonyokra és mentalitásokra. Egy meglehetősen köznapi (országvezetői) közeg nem kevésbé prózai mondatai és egyéb megnyilvánulásai itt tehát nem csupán egy életdrámát ellenpontoznak (miként ez Pintér Béla minden szövegére jellemző), hanem egyenesen egy ismert antik tragédia mintázatát követik formailag és tartalmában egyaránt, így tesznek minden drámai történést és szereplőt közröhej tárgyává.

Már az Anyaszemefénye előadásában is az volt a komikum egyik fő forrása, hogy a történetben abszurdnál abszurdabb fordulatok követték egymást. Noha ezek a csavarok rövid idő után nagyrészt kiszámíthatóak voltak, a profán szöveg operaként való éneklésének eredendő humora és a karakteres színészi alakítások miatt kifejezetten vártuk, vajon a színpadi figurák hogyan reagálnak. Így ha nagy meglepetések nem is értek minket, remekül lehetett az előadáson szórakozni, a megrendülés és a ránevetés között libikókázva, jó (vagy inkább rossz) esetben önmagunkra ismerve. A Vérvörös Törtfehér Méregzöld ezek egyikét sem tudja. A darab és az előadás eleje kissé elnyúlik, majd Pintér Béla itt is csavart csavarra halmoz, ez azonban elég hamar kifullad. Elsősorban azért, mert ebben a darabban nincsenek meg azok a szerzőtől megszokott drámai pillanatok, amelyeknél borsónyira szorul össze a lelkünk, és ami után valóban könnyesre tudjuk magunkat nevetni. Ezeket nem lehet csupán színpadi trükkökkel, drámai csendekkel és/vagy zenei hatásokkal megteremteni. Ezek nélkül pedig az előadás puszta pamflet, illetve bohózat marad – amivel önmagában nincsen baj, ám ehhez feszesebb ritmusra és sokkal jobb poénokra lenne szükség. Ráadásul Pintér Bélától nem ehhez vagyunk szokva.

pintérmcs2Pintér Béla / Fotó: Mészáros Csaba

Benedek Mari jelmezei egy gesztussal fejezik ki egy politikai elit ízléstelenségét és pompa iránti igényét. Egyben egyfajta eleven panoptikum tagjaivá teszik azokat, akik viselik, még egy fokkal emelve a darab abszurditásának szintjét. Ugyanezt a hatást erősíti a szinte üres színpadtér néhány lépcsőfokkal, ahol a háttérre vetített képek egyik alkalommal a helyszínt jelzik, máskor vizuális atmoszférát adnak az elhangzottakhoz: például széttárt karú Jézus-giccsel támogatnak meg egy (kar)dalt.

Ebben a sokszorosan poentírozott, egyszerre elemelt és földönfutó előadásban, úgy tűnik, a színészek sem mindig találják meg helyüket és súlyukat. Eleve kevesen vannak, akin ne lötyögne az előadás jellegzetes hanghordozása, ráadásul az ebben rejlő kezdeti humorfaktor egy idő után erősen megkopik, mondhatni a dolog kicsit fárasztóvá válik. Roszik Hellát (aki pedig remek színész) sosem láttam ennyire semmitmondónak, Adorjáni Bálint pedig idegen test marad az előadásban, azzal együtt, hogy bizonyos értelemben éppen ez a feladata: jóképű, szálfatermetű férfinek lenni egy jelentéktelen méretű, meggyűrt arcú főkormányzó-elnök-vezér és annak szintén kevéssé attraktív sleppje mellett. Szabó Zoltán némiképp színtelen egy kisebb szerepben, Fodor Annamária és Takács Géza két-két szerepet játszik, ezek közül az elrajzoltabbak és inkább Takács alakításai maradnak meg jobban a fejünkben. Az „újoncok” közül talán Jankovics Péterhez áll legközelebb Pintér Béla színházi nyelve, aki egy hatalmat gyűjtő és státuszokat halmozó színházi gurut formáz, Enyedi Éva pedig őstagként emlékezetes játékkal hálál meg egy hálás szerepet. Pintér Béla főszereplőként a tőle megszokott eltartással, ám – jól megírt figura, igazán erőteljes történet és szöveg nélkül – a megszokotthoz képest kevésbé meggyőzően adja a fősuttyót, akinek az alakja így elkenődik. Félreértések elkerülése végett, mindez nem azt jelenti, hogy ez az előadás ne lenne jobb és izgalmasabb több színházunk bármelyik jelenleg futó produkciójánál.

pintérmcs3Fotó: Mészáros Csaba

Eleven kérdés a színházban, hogy jelenleg, amikor a kormányzó erők ékegyszerűségű (és gyakran tényszerűen hamis) üzeneteket küldözgetnek az általuk birtokolt és/vagy befolyásolt médiumokon keresztül, a színház tudhatja-e, egyáltalán dolga-e a hazai hatalom valódi természetéről szintén sarkos és egyszerű üzenetekkel ellensúlyozni ezeket, vagy jobb, ha megmarad a művészet áttételesebb fogalmazásmódjánál. Áthallásokkal operálni a III. Richárd színpadra állításával vagy néven nevezni? De még ennek megválaszolása előtt: van-e értelme akár áthallásokkal, akár néven nevezve rákérdezni, kritikát megfogalmazni bármivel kapcsolatban olyanok előtt, akik eleve egyetértenek velünk? Továbbgondolva ezt: dolga-e a színháznak jobbá tenni a világot, vagy elég, ha csupán elviselhetőbbé teszi azt? Kérdezni általában könnyebb, mint válaszolni. Pintér Béla válaszolt.

Vérvörös Törtfehér Méregzöld – Szophoklész: Oidipusz király című drámája nyomán

Zenei vezető: Kéménczy Antal. Dramaturg: Enyedi Éva. Jelmez: Benedek Mari.

A jelmeztervező munkatársa: Pattantyus Dóra. Maszk: Gergely-Farnos Lilla.

Grafika: Bárány Dániel. Díszlet: Tamás Gábor. Hang: Belényesi Zoltán.

Fény: Varga Laca. Technikai munkatárs: Berecz Csaba. A rendező munkatársai: Hornyák Dóra, Nagy Krisztina. Produkciós munkatárs: Jékely Anna. Írta és rendezte: Pintér Béla.

Szereplők: Pintér Béla, Roszik Hella, Adorjáni Bálint, Takács Géza, Fodor Annamária, Enyedi Éva, Jankovics Péter, Szabó Zoltán. Zenészek: Kéménczy Antal. Kerényi Róbert.

UP Újpesti Rendezvénytér, 2020. október 8.

[i] Jelenleg 18 előadást tartanak műsoron és novemberben 23 alkalommal játszanak.

[ii] Az antik drámákban általában csak utaltak a múlt eseményeire, mivel azok eleve ismertek voltak mindenki számára, vagy, mint az Oidipusz király esetén is, egy vagy több szereplő elmesélte.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu