Kutszegi Csaba: Valahogy…

Line Knutzon: Mesteremberek, Katona József Színház -

Kívülállóként, részvét nélkül szemlélem a házaspár kálváriáját, persze sokat derülök közben, mert a poénok csattannak, ki vannak hegyezve…

Érdekes, mintha pusztán a röhögésért magáért nem is szeretnénk röhögni. Erre a magvas következtetésre a Katona József Színházban, a Mesteremberek bemutatóján jutottam.

Mindemellett sokat és jókat röhögtem, röhögtünk az előadáson, de valami mégis hiányzott. Már lassan két évtizede fogadtam meg, hogy nem írom le cikkben sohasem azt, hogy „az előadásnak valahogy nem volt tétje”. Sokat sejtetőnek és semmitmondónak érzem ezt a nem is ritkán felbukkanó kritikusi közhelyt. De most nagy a kísértés. Valahogy ez a frázis fejezi ki a legjobban, mit gondolok az előadásról.

mester11Elöl Ónodi Eszter, Kocsis Gergely és Vajdai Vilmos / Fotók: Dömölky Dániel

De egyáltalán nem tartom értéktelen, silány terméknek a produkciót. Sőt, szerintem minden részletében míves munka, jól van megírva a darab, tisztességesen meg van rendezve az előadás, príma a díszlet és a játéktér, a jelmezek tökéletesek, mert sokfélék és találékonyak, szépek is, és ha az kell, visszataszítóak, persze a színészek játéka – mint a Katonában mindig – most is lehengerlő, kitűnő. A téma is (mindig) aktuális: egy házaspár építkezik, a melósok meg jól átverik őket. Nemcsak állandóan tolódik a befejezés határideje, és emelkednek a költségek, hanem a már egyszer beépített anyagokat is, hangzatos hazugságokra hivatkozva visszabontják, és pofátlanul eladják a következő helyen, ahol munkát vállaltak. Erről szól a Mesteremberek, és valahogy nem is tud többről szólni.

Pedig látszódik-érződik az írói és a rendezői szándék, hogy kinyíljon, többletjelentést kapjon, elemelkedjen a történet, de az előadás nem mozdul el ilyen vagy hasonló irányokba. A termékeny, jelentéses abszurditásba is csak óvatosan kirándulgat, a karakterek pedig, bár nagyon jól, markánsan jelennek meg a színen, nem nagyon változnak, nem fejlődnek, talán ezért is kevés olyan pillanat adódik, amelyben bármelyiket is kicsit vagy nagyon magaménak érezhetem. Tulajdonképpen végig kívülállóként, részvét nélkül szemlélem a házaspár kálváriáját, persze sokat derülök közben, mert a poénok csattannak, ki vannak hegyezve, Keresztes Tamásnak például már a puszta kinézete, jelenléte is nagyon vicces. 

mester12Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán és Bányai Kelemen Barna

A párkapcsolatok elsekélyesedéséről szóló „társadalmi mondanivaló” is eléggé mechanikusan, sőt szinte sematikusan jelenik meg – a házaspár (Alice és Manfred) barátai, Magrete és Karl alakjában: ahogy a nő (Pelsőczy Réka) elkezd egy mondatot, a férfi (Rajkai Zoltán) rögtön átveszi a szót, és pontosan elmondja még egyszer ugyanazt, mert hát csak az ő szavának lehet nyomatéka, hitele. Az asszony mintha nem is lenne, a férj általában észre sem veszi, hogy jelen van, tartalmatlan életük egyetlen ténykedése, hogy mindig újabb és újabb ingatlant vesznek valahol, melyen aztán hamar túl is adnak. Alice és Manfred Ónodi Eszter és Kocsis Gergely alakításában velük szemben életük házát, az igazi otthonukat akarják felépíteni, ők még tudnak vágyni valamire, még egymásra is a nagy krízishelyzetekben. De mindenáron be akarnak költözni a saját, fényűző házukba (ezért tényleg bármire képesek), pedig könnyű kitalálni: ha eljutnak a fogyasztói társadalom jóléti állapotába, az ő kapcsolatukra is kiüresedés vár. E társadalom díszpéldánya a sznob, magát művészetpártolónak feltüntető, valójában iskolázott konzumidióta megözvegyült könyvelőnő, Manfred édesanyja – Szirtes Ági mesterien kiaknázza a figurában rejlő színészi lehetőségeket. E felsőbb rétegtől alaposan leszakadt a többségében szinte féleszű melósgárda, köztük persze több, messzi, idegen országból származó, feketén foglalkoztatott kelet-európai vendégmunkással. Ám ez a „társadalmi mondanivaló” is csak igen elnagyoltan, a legtöbbször csak poénok kedvéért jelenik meg.

mester14Bányai Kelemen Barna és Kocsis Gergely

Nehéz eldönteni, ki nyújtja a legjobb színészi alakítást. Ónodi Eszter és Kocsis Gergely összeszokott párosa sok újszerűt nem mutat, de ezúttal is nagyszerű. A munkások között is mindenki hozza a megfelelő játékszínvonalat. A legjobb szerintem Bányai Kelemen Barna, aki igen életszerűen, hihetetlenül pontosan mutatja meg az átlagmelósnál kicsit intelligensebb, minden hájjal megkent, csirkefogó építésvezető alakját. Ha az előadást majd leveszik a műsorról, őt kell megkérdezni, hogyan lehet hasznosítani a sok-sok megmaradt szép, erős és drága díszletanyagot. Amely – mint a legtöbb luxusépítkezés anyagai – maradandóbb értéket képvisel, mint amit alkottak vele.

Line Knutzon: Mesteremberek

Fordította: Iván Andrea. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Füzér Anni. Fény: Lohár Antal. Dramaturg:  Török Tamara. Zene: Friedenthal Zoltán.Táncbetét: Blaskó Borbála. Súgó: Héricz Anna. Ügyelő: Valovics István. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Máté Gábor.

Szereplők: Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Kocsis Gergely, Keresztes Tamás, Bányai Kelemen Barna, Lengyel Benjámin, Tóth Zsófia, Vajdai Vilmos, Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán.

Katona József Színház, 2021. október 4.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu