Kutszegi Csaba: Csak találat legyen, és röhögés

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six; UP Újpesti Rendezvénytér -

Tény: sokat röhögtünk.

Majd’ húsz évvel ezelőtt hallottam először színházhoz értő kritikus szájából, hogy a Pintér Béla és Társulata szórakoztató színház. Ezzel az illető nem azt akarta közhírré tenni, hogy ő jól szórakozik Pintérék előadásain, hanem a megállapítást – lekicsinylés nélkül! – műfaji besorolásnak szánta.

Én ezzel akkor nem értettem egyet, mert fontosabbnak tartottam azt, hogy Pintér Béla új színházi formákat keres. És bár az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy gyorsan növekvő táborára, kicsit később már hatalmas közönségsikerére előadásainak humortartalma révén tesz szert, számomra az igazi, csalogató hívó fogalom vele kapcsolatban mégis a kísérletezés, az eredetiség, a kortárs formák, a progresszív színházfelfogás, a mondanivaló társadalmi relevanciája, a szarkasztikus abszurditás volt.

pb5Szabó Kimmel Tamás, Fáncsik Roland és Rezes Judit / Fotók: Jókúti György

Aztán rájöttem: egyszerűen hülyeség görcsölni a „vagy ez, vagy az” mesterségesen és értelmetlenül keltett dichotómiájában, hiszen az összes fenti fogalom nyugodtan jellemezheti a szórakoztató műfajt is. Annál is inkább, mert ez utóbbit leginkább csak nálunk használják megbélyegzésre. Szóval, Pintér Béla és Társulata ilyen jellemzőkkel bíró szórakoztató színház, és mint ilyen tudatosan arra játszik, hogy a közönség minél többet és jókat röhögjön az előadásokon.

Ennek megfelelően nyilván sokat agyalnak azon, hogy melyik poén hogyan üt, mi válthat ki hatalmas röhögést, mi csöndes derültséget. A Marshal Fifty-Six esetében jól számoltak. Az UP Újpesti Rendezvénytér jókora színháztermének szépszámú közönsége a premieren hatalmas ünneplésben részesítette a társulatot, ez annyit biztosan jelent, hogy a publikum döntő többsége jól szórakozott az esten. Tény: sokat röhögtünk. De én még többet és jólesőbben röhögtem volna, ha az általam hevenyészetten összeszedett jellemzők nagyobb hangsúlyt kaptak volna a direkt, nem egyszer erőltetettnek tetsző l’art pour l’art röhögtetésnél. De nem akarok fanyalogni. A Pintér Béla és Társulata nagyszerűen teszi a dolgát. Kiemelkedő a jelentősége annak, hogy egyáltalán vannak, és bátran, a rájuk jellemző nyers eredetiséggel fricskázzák az ordító társadalmi ellentmondásokat, a valódi, de kellemetlen kérdések elkenését, az érdemtelen meggazdagodást, a pofátlan korrupciót, az álszent mellébeszélést, a szerzés mögé gyártott ideológiákat, az emberek hatalom általi hülyének nézését, az inkompetens hatalomgyakorlás idiotizmusát és még hosszan folytathatnám.

pb7Enyedi Éva

Az erőltetettség érzetét erősíti bennem az is, hogy olyan ez az előadás, mintha egy nagyon tehetséges pályakezdő fiatal írta volna. Pedig Pintér Béla íróként Enyedi Éva dramaturggal igencsak sokat tapasztalt szerzőpáros. A fiatalos lendület, a motiváltság, a mélyharapás szándéka egy pálya csúcsán is egyértelműen pozitív jellemzők, az viszont kicsit zavarba ejtő, hogy az ember úgy érzi, hogy egy este akarnak mindent elmondani neki a témáról, vagy inkább az egész világról. Kétségtelen, hogy Pintér Béla előadásai között korábban is akadt olyan, amelyen abszurd világunkról végletekig fokozott, nemcsak intenzív, hanem extenzív óriás tablókban is gyönyörködhettünk (lásd pl.: Jubileumi beszélgetések), de szerintem a legjobban sikerül opusokat nála (is) viszonylag egyszerű, átlátható cselekményszál és hozzá követhetően társított, mértéktartással megkomponált motívumkészlet jellemzi. A Marshal Fifty-Sixben ezzel szemben több olyan történetszálat és/vagy jelenségmagot is láthatunk, amely egyedül, önmagában is tökéletesen alkalmas volna egy komplett, egészestés előadás alapjául szolgálni.

A kifacsart, eldeformált Szentivánéji álom-parafrázisban megjelenik szinte valamennyi aktuális társadalmi-közéleti anomália, van, amelyik alaposan kifejtve, van, melyik csak utalás vagy bekiabált felemlítés szintjén. Két „főmotívum” is kiemelkedik a többi közül. Az egyik a címadóé: a Gálvölgyi János játszotta Stefánka László nevű Marsall az 1956-os forradalom kitüntetett hőse. Róla kiderül, hogy hazug csaló, nem is hajtott végre hőstetteket (sőt!), de őt ez cseppet sem zavarja, a legtermészetesebb módon élné tovább a kiváltságosoknak járó aranyéletét. Rezes Judit Apollonia Von Höllenthal szerepében csalja lépre és leplezi le, Apollonia a Shakespeare-hősök közül Titániára üt, így a „mesebeli” kettősükben a Marsall nyilván a szamárrá elvarázsolt Zuboly (Apollonia férje egyébként Magnus Oberon Marsallsky, kinek szerepét Takács Géza játssza).

pb4Gálvölgyi János, Rezes Judit, Messaoudi Emina, Fodor Annamária, Takács Géza és Enyedi Éva

De a „fő főmotívum” valójában a fiatal szerelmesek titkainak napvilágra kerülése. Kristófról (Szabó Kimmel Tamás) és Fácska Richárdról (Fáncsik Roland) kiderül, hogy meleg, ezért nem akarja egyikük sem a házasságot. De a frigy révén létrejövő gigantikus birtokegyesítés mind a négyüknek vonzó (Gyöngyi szerepében: Fodor Annamária; Borbála: Messaoudi Emina). A birtokegyesítést persze elsősorban az teszi lehetővé, hogy mindannyian ugyanahhoz a politikai családhoz tartoznak, ám – minő pech a szerencsés életben – ez a politikai család nagyon nem kedveli a szexuális másságot. Ezért azt mindenáron titkolni kell. A jól szituált figurák nagyvilági közösségében (ahol a fiatal férfiaknak is kötelező a magyaros pödört bajusz) előkerül egy különleges parfüm, amelynek illatát, ha álmából ébredő ember megérzi, nyomban szerelmes lesz abba, akit először meglát. A csúcsra járatott shakespeare-i ötlet következtében szinte „mindenki mindenkivel…”, nemcsak a nemek nem érdekesek többé, jöhet az állat is, csak rendbe legyen a pedigréje. Így kerül partiba egy kutya is, Sashegyi Bernát Szabó Zoltán alakításában (ha már szamár szeretkezhet tündérkirálynővel…). Hogy ne érje a rendezőt köntörfalazás vádja, munkába lendül egy derékra köthető ragyogó műfallosz is.

pb6Szabó Zoltán

Roszik Hella Fácska Richárd édesanyját, Dr. Sánta Mariettát játssza. Enyedi Éva mellett ő képviseli azt a tipikus pintérbélás játékstílust, amelyet sokan úgy szerettünk, és amelynek legszembetűnőbb jellemzője, hogy a színészek látszólag teljesen azonosulnak színre vitt abszurd alakjukkal, sokszor nem kis pátosszal jelenítve meg azt, de közben a figurából rendszeresen ki-kiszólogatva közlik, nem ritkán triviális hangnemben, rendkívül banális mondandójukat. Roszik Hella eleinte szerető anyaként nyugtatgatja érzéseit őszintén feltátó felnőtt fiát („dehogy vagy meleg!)”, majd mikor látja, hogy hiába teszi, hirtelen stílust és tartalmat vált („kilenc éves korod óta tudom, hogy buzi vagy”). Enyedi Éva humorforrássá hizlalt akcentussal játssza Apollonia Von Höllenthal olasz származású komornáját, Giuliana Begemottit, az előadás végén teszi fel a produkció koronáját, amikor – a Frau Puchot adó Jankovics Péterrel közösen – elmondja Puck kicsavart monológját, kb. így: ha mi árnyak nem tetszettünk… az a liberális, keresztényellenes rossz rendezőnek köszönhető.

pb8Jankovics Péter, Messaoudi Emina, Szabó Kimmel Tamás, Rezes Judit, Takács Géza, Fodor Annamária, Gálvölgyi János

Fodor Annamária egyebek mellett a túlhevített extrém fokozás mestere, sértett nőként többször teljes hangerővel körbeordibálja Sickratnam szállóigévé vált Bëlga-szövegével a partnerét: buzi-e vagy, buzi-e vagy… Messaoudi Emina nevével és külsejével ab ovo hozza be a migránskérdést plusz a nők megalázottságát – ki is aknázza az ebből kihozható harsány feketehumor-helyzeteket. A vegyes kevertre emlékeztető játékstílus beszédes éke a Gálvölgyi János-jelenség. A kitűnő komikus a több évtizede ismert gegjeit mutogatja, ugyanazzal a mimikával, gesztikával, hanghordozással játszik, mint ahogy tette a tévés Gálvölgyi-show-ban, a sikeres talk-show-ban, vagy ahogy teszi a most futó, aktuális szappanopera-sorozatban. Nyilván azért (is) csinálja így, mert tudja, hogy a közönség ezt szereti. És a közönség tényleg szereti. Hatalmas a siker a premieren. De én balgán-bëlgán azt gondolom, hogy a színészeket és a színpadra lépő rendezőt fogadó ováció nem is kis része egyfajta világnézeti-politikai aktivitás (is). Annak kockázatmentes, vidám megnyilvánulása. Mert Pintér Béla azt is tudja, hogy a magunk gyarlóságai mellett a hatalomnak vagy „a másik oldalnak” bevitt célzásokon és találatokon tudunk nagyon jókat röhögni. Hogy a találat-e a fontosabb vagy röhögés, azt nem tudom.    

Marshal Fifty-Six (Pintér Béla és Társulata)

Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Fodor Annamária, Roszik Hella, Fáncsik Roland, Messaoudi Emina, Szabó Zoltán, Rezes Judit, Takács Géza, Jankovics Péter, Enyedi Éva, Gálvölgyi János. Zongora: Kéménczy Antal.

Zene: Sickratman (Paizs Miklós), továbbá Bartók és Prokofjev művei alapján Kéménczy Antal. Dramaturg: Enyedi Éva. Jelmez: Benedek Mari. Díszlet: Khell Zsolt. Kellék: Gergely-Farnos Lilla. Hang: Belényesi Zoltán. Fény: Varga Laca.

Technikai munkatárs: Berecz Csaba. A rendező munkatársai: Hornyák Dóra, Nagy Krisztina. Produkciós munkatárs: Jékely Anna. Írta és rendezte: Pintér Béla.

UP Újpesti Rendezvénytér, 2021. október 16.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu