Turbuly Lilla: Haute couture vagy prêt-à-porter
Pesti Coco / Faktor Terminál
…jeleneteket mutatnak be Rotschild Klára életéből, a színészek azonban időnként kilépnek a szerepükből, és megosztják velünk saját történeteiket.
Néhány nap különbséggel két Rotschild Kláráról szóló darabot is bemutattak Budapesten. Október 24-én a Gólem Színházban Borgula András rendezésében vitték színre Németh Virág Szalonklára című darabját. Ott Sipos Vera játssza a híres divattervezőt. Október 28-án pedig a Három Holló Kávéházban debütált a Hárs Anna írásából készült Pesti Coco.
Nyilván érdekes lenne összevetni a két előadást, most azonban az utóbbiról lesz szó. A bemutatók időbeli egybeesését magyarázhatja, hogy 2019-ben Clara –Rotschild Klára divatkirálynő a vasfüggöny mögött címmel a Nemzeti Múzeumban mutatták be a divattervező életművét, és ugyanebben az évben jelent meg róla a kiállítás kurátorának, Simonovics Ildikó divattörténésznek a könyve is. Talán a kiállítás inspirálhatta az alkotókat, hiszen többségük legfeljebb az édesanyjától hallhatott az 1976-ban elhunyt divatikonról, aki a Horthy-korszakban éppen úgy az uralkodó elit kedvenc divattervezője volt, mint a Kádár-érában.
Ha megpróbáljuk a bevett fogalmakkal körülírni, hogy mit is láttunk a Három Hollóban, abból valami olyasmi jöhet ki, hogy fikcióval elegyített dokumentumszínházat sétával és részvételi színházi elemekkel. Érthetőbben: jeleneteket mutatnak be Rotschild Klára életéből, a színészek azonban időnként kilépnek a szerepükből, és megosztják velünk saját történeteiket. Olyan történeteket, amelyek közelebbről vagy távolabbról kapcsolódnak a címszereplő életének adott pontjához, többnyire fájó, kínos emlékek, és nem szívesen beszélünk róluk. Hallunk szexuális és iskolai zaklatásról, kiszolgáltatott helyzetekről. Már az előadás elején elmondják, hogy nyugodtan szóljunk közbe, és amikor a történeteiket meghallgattuk, akkor is felajánlják, hogy szóljunk hozzá, osszunk meg saját történetet. Egy valaki teszi ezt meg, egy olyan ponton, amikor arról van szó, hogy loptak-e tőlünk is valamit (ahogy a jelenetben divatterveket). Itt nem kínos megszólalni. A színészek – Schermann Márta, Csarkó Bettina és Domokos Zsolt – önazonosan és átélhetően beszélnek magukról, és világos a rendezői cél is: kapcsolatot teremteni a fél évszázada halott címszereplő és a mai nézők között, illetve alkotók és nézők párbeszédévé alakítani a hagyományosan passzív nézői helyzetet.
Arra már az előadás elején utalnak, hogy nem fogunk nagyon sokat megtudni Rotschild Kláráról, mert meglehetősen rejtőzködő személyiség volt, és az interjúk, amelyeket az őt ismerőkkel készítettek, ellentmondásosak, nem vittek közelebb hozzá. Látunk egy kamaszkori traumával és a szülői örökségével (ők is ruhaszalont működtettek) a velük való szakítás árán megküzdő, magát mindig határozottnak és céltudatosnak mutató asszonyt. Hírességek ruhatervezőjét, akihez Horthy Istvánnétól Tito feleségéig jártak az asszonyok, és aki magányából, betegségéből az öngyilkosságba menekült. A kép hézagos, a hiányokat a néző töltheti ki a fantáziájával. A miliőt pedig Hárs Anna szabászati szókincset bőven adagoló szövege segít megteremteni.
A töredezettség érzetét erősíti, hogy az előadás alatt többször vándorolunk a Három Holló termei között. A kávéházi részben fogadnak bennünket, a további jelenetek pedig a kis- és a nagyteremben zajlanak. Az epilógushoz használják a Belvárosi templom szép külső részletére néző ablakokat is.
Ahogy arra egy kedves, szabás-varrásban otthonos ismerősöm felhívta a figyelmemet, az előadáshoz kellékként használt ruhaanyagok rossz minőségű, olcsó kelmék. Ez erős disszonanciában áll a főhős minőségmániájával. Nem tudom, ez baj-e, mert ehhez a disszonanciához lehet jelentést is keresni, vagy elfogadni, hogy egy független társulat szegényszínházát látjuk. Amihez passzol, hogy a közönség sem haute couture-ben, hanem prêt-à-porterben húzza összébb magán a kabátot a hűvös terekben.
A színészeket kihívás elé állítja ez a „kint is vagyok, bent is vagyok” játék. A civil megszólalásaik most emlékezetesebbnek tűnnek, az előadás fragmentáltsága kevesebb lehetőséget ad a nagyobb ívű karakterformálásra.
Szenteczki Zita rendezőnél a néző sosem tudhatja előre, hogy mire számíthat: klasszikus megoldásokra kis csavarokkal vagy valami merészen újra. A nemrégiben bemutatott Saját drive után most megint valami mást próbált ki. Ami a két előadást összeköti: a felvállalt személyesség. Ezúttal eklektikusabb végeredmény született, a lényeg azonban, hogy egy újabb utakon kísérletező előadásból.
Pesti Coco / Faktor Terminál – Trafó Kortárs Művészetek Háza
Játsszák: Csarkó Bettina, Domokos Zsolt és Schermann Márta.
Író: Hárs Anna. Zene: Tarr Bernadett. Látvány: Petrányi Luca. A rendező munkatársai: Beke Anna és Szirtes Lujza. Rendező: Szenteczki Zita.
Három Holló Kávéház, 2021. október 29.
Fotók: Szabó R. János