Szoboszlai Annamária: Főszereplőnk, a fény

Agata Duda-Gracz: Léna lábai közt, avagy „a szűz halála” / Nemzeti Színház, MITEM -

…az élő gyertyafényre rásegít az „ipari”. Lehet, hogy így a színpadból többet látunk, de az emberi lélek bugyraiból sokkal kevesebbet.

Milos Forman gyertyafénynél forgatta az Amadeus számos jelenetét. Színházi előadást még nem láttam gyertyafényben, pedig ha belegondolunk, sokkal könnyebb a megvalósítása, és volt idő, amikor, ugye, nem is tehettek mást. Mikor a MITEM keretében Budapesten vendégszereplő litván Klaipèda Drámai Színház társulatának sutyorgását, pisszegését meghallottam, s rám pislogtak a meleg, narancsos fények, megörültem.

Milyen egy színházterem az élő fényben? Maga is élővé válik, lényszerűvé. Megsokasodnak benne az árnyak, furcsa ákombákomok, titokzatos alakok kúsznak falra, mennyezetre, és mi, akiknek ezek a sötét alakzatok a létüket köszönhetik, mi is átlényegülünk, felpuhulunk, kontúrt vesztetten könnyűvé és közlékennyé válunk. Ilyen lehetett a barokk színház közönsége, ilyen érzékeiben felajzott. Mindez csupán a sokkörömnyi, de mégis jelentős hőt termelő lángnyelvtől lenne? Azok ingerlik cselekvésre a mi nyelvünket is, és siklunk laza enyelgésbe soha nem látott székszomszédunkkal, miközben elnehezül a tüdőnk, s húz valami nálunk erősebb és hatalmasabb lefelé, egy sűrű, fanyar világba, hogy Dante Pokoljának telekszomszédjai legyünk?

net lena labai 006A fotók forrása a mitem.hu

A Léna lábai közt – avagy „a szűz halála” a barokk festő, Caravaggio művészetén keresztül arra kérdez rá (legalábbis az előadás fülszövegében), hogy „milyen titkos szövedék köti össze az ördögi gonoszságot a mennyei jósággal.” Elsőre annyit mondanék, hogy semmilyen, a kettőnek nincs közös metszete. Másodsorban annyit, hogy ez a kiélezett kétpólusúság legalább annyira hatásvadász, mint barokkos. Utóbbi az akkori korstílus miatt érthető. Az emberben egyszerre van jelen a jó és a rossz, egy művészben sokszor szélsőséges dózisban. Tudhatjuk, hogy Caravaggio mindennapjainak része volt a botrány, az agresszió, hogy gyilkolt embert (párbajban), menekült, börtönbe került, egyszóval jó párszor lihegett nyakába a halál, de sohasem lámpafényben. Csóró festőből keresett művésszé válása közben saját korában szokatlan stílusú képek kerültek ki a keze közül, melyeket életszerűségük, realizmusuk mellett leginkább a fény és az árnyék erős kontrasztja jellemez. Nem puha, mély, árnyalt, „rembrandtos”, hanem kemény, a barokk érzékiségétől átjárt, az egészen finom átmeneteket kizáró kontraszt ez. Bár jelenetei – s ez szintén kortünet – bibliaik, az ábrázolásmód távol áll a magasztostól, a pátosztól, bármiféle eszményítéstől.

Többször szemére vetik például a koszos lábbal megfestett szenteket. Vajon a cél a szent lehúzása a profánba, vagy inkább a szent mélyen emberi ábrázolása? A lengyel rendező, Agata Duda-Gracz elsődlegesen ezt a Caravaggióra jellemző művészi hozzáállást, s ezzel szoros összefüggésben az élet és a művészet magától értetődő átjárhatóságát tematizálja. A szemünk előtt születnek meg a Caravaggio társaságát alkotó prostituáltakból és közvetlen „barátaiból”, ivócimboráiból összeálló, festményeket megidéző élőképek úgy, hogy az egyik pillanatban még Caravaggio jelenében vagyunk, de a másikban már bibliai alakként jön felénk az egyik bordélyházi szajha, kezében véres lavórral. Hosszú a képek lajstroma: a Judit lefejezi Holofernészt című képtől az Izsák föláldozásán, Mária halálán, a Mária Magdaléna extázisban, Szent Ferenc meditációban című képeken keresztül eljutunk egészen A szűz haláláig. Az előbbi fölsorolás nem teljes, sőt, nekem úgy tűnik, hogy a képek nem is eredeti keletkezési sorrendjükben követik egymást, mindenesetre az élőképek darabjai a festő életének stációiként érzékelhetőek, még ha az életrajzot olvasgatva világossá is válik, hogy az előadás magára nézve nem tartja fontosnak a hitelességet: egy jelenet kedvéért például a Gyümölcskosarat tartó fiút nem önarcképként, hanem a férfiszeretőjéről készített portréként mutatja be.

net lena labai 007

A cím, Léna lábai közt – avagy „a szűz halála” Caravaggio egyik szerelmére, Madonnájára utal, aki maga jó nevű prostituáltnak számított, gazdag pártfogókkal. Hogy az ő számára a valóságban mit jelentett a festő, nem tudjuk pontosan, ahogy a fordítottját sem, mindenesetre az előadás egy olyan nő és férfi viszonyt láttat, mely nem kecsegtet a kiegyensúlyozott közös élet reményével, noha Léna Caravaggio szemében a legfelsőbb, legtisztább istenséggé válik, az egyetlenné, ami értelmét, magyarázatát adja az életnek. A Caravaggiót játszó színész (sajnos sem a MITEM, sem a Klaipéda Dráma Színház oldalán nem találtam részletes szereposztást) kicsit testesebb, zömök, nagyon „fizikai” jelenség. Olyan, mint egy bika. Lénát alkatban hozzá illő színésznő játssza szuggesztíven, sallangtalan gesztusaival a figyelmet rendre elorozva. Mellettük, körülöttük a világi papság és a bordélyházak „közössége” rajzolja ki a kort. Utóbbiak közül három allegorikus férfifigura különös szerepet kap. Egyikük a Fiatal. Ő meztelenségével, hosszú hajával, nőiesen kényes mozgásával, intenzív jelenlétével finoman, de direkten belegravírozza magát a néző emlékezetébe, noha talán meg sem szólal. A Középkorú egy magas, vékony férfi, az Öreg kövérkés, alacsony. Különös, kicsit bizarr és szimbolikus trinitás az övék, melyet Caravaggio, az élő, valóságos ember egészít ki quadrátummá, keresztté. S van még egy különös résztvevője a drámának: egy angyalalak, akinek funkcióját nem igazán tudom megragadni. Talán egy varázstalanított, a végsőkig profanizált égi küldött ő, aki épp „szentségtelenített” voltánál fogva képes képviselni egy magasabb szellemiséget, humánumot?

net lena labai 018

A drámának voltaképp nincs cselekménye. Képei vannak, melyek mindegyikét a színészek tömege teszi mozgékonnyá, s szervezi kvázi történetté. Ebben a „mozgó statikusságban” rejlik a darab monumentalitása. Nem a választott témában, nem a jellemekben, nem az egyéni sorsokban. Már csak ezért is micsoda bravúr lett volna egy végig gyertyafényben játszott előadás, mert ami a barokk kor emberének természetes, az a technika korában további jelentést hordoz. De az élő gyertyafényre rásegít az „ipari”. Lehet, hogy így a színpadból többet látunk, de az emberi lélek bugyraiból sokkal kevesebbet. Lámpák megvilágításában jönnek színpadra a színészek, és lámpák világítják meg az ukrán zászlókat is, meg lámpák a magyar feliratot: „Magyarok, ne legyetek közömbösek!” Ilyen a gyertyafénymentes kor. Lehet, hogy nem is annyira másmilyen.

Agata Duda-Gracz: Léna lábai közt, avagy „a szűz halála” (Klaipèda Drámai Színház, Klaipèda, Litvánia)

Szereplők: Liudas Vyšniauskas, Cezary Studniak / Darius Meškauskas, Maciej Maciejewski / Mikalojus Urbonas, Bartosz Roch Nowicki /Artūras Lepiochinas, Jonas Viršilas, Justina Vanžodytė, Kamilė Andriuškaitė, Eglė Jackaitė, Alina Mikitavičiūtė, Regina Šaltenytė, Samanta Pinaitytė, Sigutė Gaudušytė, Renata Idzelytė, Simona Šakinytė, Toma Gailiutė, Rimantas Pelakauskas, Donatas Švirėnas, Vaidas Jočys, Karolis Maiskis, Linas Lukošius. A múzeumi raktár személyzete: Rytis Veverskis, Darius Matevičius, Jokūbas Batavičius, Romualdas Matulionis, Linas Bagdonas, Antanas Razgauskis, Zigmas Tarlovas, Konstiantyn Vasylevskyi.

Író, rendező, díszlet- és jelmeztervező: Agata Duda-Gracz. Világítástervező: Katarzyna Łuszczyk. Koreográfus: Tomasz Wesołowski. Zeneszerző: Łukasz Wójcik. Rendezőasszisztens: Marius Pažereckas. RendezőAgata Duda-Gracz.

Nemzeti Színház, Nagyszínpad, 2022. április 26.

VIII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu