Sárosi Emőke: Az élet vizén túl, a halál taván innen

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Temetés. Emlékezés. Gyermekkor. Dimenziót és életet átívelő barátság tragikus története a fantasy stílusjegyeivel fűszerezve...

Garantált sikert implikál a főhős karakterológiája: egy szomorúsorsú, mesék, mítoszok menedékeibe visszahúzódó hétéves vidéki kisfiú, akinek nincsenek barátai és még a születésnapjára sem jön el senki. A szüleinek egyéb – épp megélhetési – gondjai vannak, a húga konstansan utálja. Belső biztonságát teljesen felborítja a kortalan vidéki harmóniába belecsöppenő egzisztenciális nehézség, amelynek megoldása radikális változást okoz a kisfiú lelkében. Adott egy család, aki idegen munkásokat kell hogy befogadjon – a kisfiú szobáját átalakítva albérleti szobává –, valamint a munkába visszakényszerülő anyát fel kell váltsa egy idegen házvezető-babysiter, Ursula Monkton, azaz a „pénzadó-kívánságdémon".

„...Először azt hittem, egy épületet látok: hogy valami sátor, olyan magas, akár egy falusi templom, szürke és rózsaszín vászonból, és csapdosott a viharos szélben a narancssárga ég alatt: egy csálé ponyvatákolmány, amit elnyűtt az idő és megtépázott az időjárás... Az arca elnyűtt volt, szemei mély lyukak az anyagban. Nem volt mögötte semmi csak egy ponyvamaszk volt, hatalmasabb, mint amit el tudtam volna képzelni..." (48.old)

Az anyai gondoskodástól megfosztott fiú válaszreakcióként megteremt egy segítő, gondoskodó, szeretetteljes női világot. A vágyott valóság a fantasyban épül fel, ott, ahol minden lehetséges. Így teljesen érthető az is, hogy egy varázslatos képességekkel rendelkező lány, Lettie Hempstock lesz a segítője, játszópajtása és megmentője. A Hempstock farm az idők kezdetétől létezik, a nagyi emlékszik még arra a napra is, amikor a Hold készült. Itt élnek a hempstocki nők (a Nagyi, Ginnie és Lettie), és védik a vidéket a gonosztól, az ártó szellemektől – fenntartva az egyensúlyt jó és rossz között.
Az egyensúlyt felborító lény a démon, aki a kisfiú testén keresztül (a talpába belemászó kukacként) nyer utat ebbe a dimenzióba, ahol Ursulaként manifesztálódva tökéletesen manipulál mindenkit, és átveszi az uralmat a család felett (az apát szexuálisan csábítja; az anyát a karrierista attitűdjében segíti; a hugi gyermeki szeretetét édességekkel vásárolja meg). A főszereplőnk és Ursula konfliktusának kiéleződése tragikus fordulathoz vezet. A fiút a testén keresztül közlekedő, pusztításra született lénytől és a szívet tépő éhmadaraktól csak Lettie mentheti meg, aki viszont önfeláldozása révén elveszti e dimenzióban létező testét.

„...Mindenki másképp emlékszik, sőt két ember sem emlékszik semmire ugyanúgy, akár ott voltak, akár nem. Lehetnek egymás mellett, de annyira nem értenek egyet benne, mintha két különböző földtekén állnának..." (169-170. old.)

Megmentője „halálának" fájdalmas emléke tudatalattijába vésődik, amit majd a temetés gyászhangulata felszínre hoz. A megbűvölten kóválygó meglett ember (túl egy rossz házasságon, felnőtt gyerekeken) akaratán kívül, de időről-időre visszatér a Hempstock birtok kacsaúsztatójához, ahol újra és újra rárontanak az emlékek. Ez a víz a kapcsolat Lettie és a fiú között: az élet-halál óceánja. Ad és elvesz, folyton változik, nyughatatlan és időtlen.
Gaiman regényének „magába szippantó" stílusa olyan, mint az örvénylő óceán. Szuggesztivitása, nyelvhasználata, története a gyermekkor határtalan, érzékeny és szomorú világát tárja fel. Az olvasó tökéletesen belefeledkezhet a fantasy világába. Valóság vagy képzelet? Mindegy. A regény az őszinte gyermeki fájdalom, félelem megindító és saját asszociációkat ébresztő könyve.

Neil Gaiman: Óceán az út végén
Fordította: Pék Zoltán.
Agave Könyvek, Budapest, 2013

2013. július 8.