Turbuly Lilla: Hogy lesz like a stempliből?

Meseautó / Kvártélyház Szabadtéri Színház

…a meseautó az álmok világába tartozik, nekünk meg kell elégednünk a prózai részletekkel.

Nem tudom, a fiatal korosztály hogy van vele, de 35-40-től felfelé valószínűleg azok vannak kevesebben, akik nem látták a Meseautó 1934-es eredeti és/vagy a 2000-ben készült remake változatát. A népszerű filmeknek pedig előbb-utóbb megszületik a színpadi feldolgozása is. Így történt ez ebben az esetben is, ráadásul nem is egy, hanem több színpadi átirat született, amelyek aztán bejárták az országot Kecskeméttől Nyíregyházán át Kaposvárig.

A zalaegerszegi Kvártélyház Szente Vajk és Galambos Attila színpadi átiratát használja, amelynek a zenéjét Bolba Tamás szerezte. Ahogy a „musical comedy” műfaji megjelölés is jelzi, ebben jóval nagyobb szerepet kap a zene, mint az eredeti filmben – persze az újonnan született dalok mellett a híres Meseautó című szám is elhangzik. Az egerszegi előadásban Berkes Dániel zongorajátékával élő zene is erősítette a zenei vonalat. (A hangosítás nem tökéletes beállítása miatt sajnos az előadás elején a dalszövegek egy része nem volt érthető, de ezt később orvosolták.)

PEZ 8079 1024x683Ticz András és Dura Veronika / Fotók: Pezzetta Umberto

Az eredeti filmben a harmincas évek idealizált világa jelenik meg, a 2000-es filmváltozat ezt az ezredforduló jelenére írta át. Tompagábor Kornél rendező egy köztes megoldást választott: lebegteti, hogy pontosan melyik korszakban is járunk. Tompagábor Kornél és Szili Péter díszlete egyértelműen mai: egy autókereskedés és egy roncstelep ötvözete, de a különböző színűre festett olajos hordók akár egy romkocsmát is eszünkbe juttathatnak. Elektronikus feliratok, az éppen nem játszó színészeknek a színpad két szélén autóbuszülések, a színpad közepén egy vasszerkezet teszi indusztriális jellegűvé a teret. Ugyanakkor a Kvártélyház falára időnként teljesen más stílusú képeket vetítenek ki. Ha Kovács Vera cukorkaárus apja megjelenik, cukorkás képeket vagy a mai internetes kultúra jeleit. A stemplizős jelenetben például like jeleket – jelezve, hogy közel száz év elteltével pecsét helyett így nyugtázzuk a dolgokat. De mielőtt azt gondolnánk, hogy teljesen a mában vagyunk, elbizonytalaníthat, hogy pengőben számolt fizetésekről hallunk, amelyek 80 és 800 pengő között szóródnak a hivatali létre különböző fokán állók között.

Ugyanezt az „itt is lehetünk, ott is lehetünk” érzést erősítik Szőke Julianna jelmezei: Vera pöttyös ruhája vagy az igazgató öltönye is ezt a kortalanságot sugallja.

A roncsolt színpadkép, és az, hogy az a bizonyos meseautó egyáltalán nem jelenik meg, helyette szétszerelt autóalkatrészek (kormány, műszerfal, hűtőrács) fordulnak meg a szereplők kezében, ad egyfajta ironikus reflexiót is az eredeti mesére: a meseautó az álmok világába tartozik, nekünk meg kell elégednünk a prózai részletekkel.

PEZ 7615 1024x683Kovács Virág, D. Varga Ádám, Dura Veronika és Támadi Anita

Az a kettősség, amely a mesébe hajló történet és a mára darabjaira hullott idill között feszül, a színészi játékban is megmutatkozik. A kissé életunt, a felszínes kapcsolatoktól megcsömörlött vezérigazgatót játszó Ticz András játékmódja jól illene egy klasszikus feldolgozásba is. Nem egy mai besokallt, túlfeszült vállalkozót formál, inkább egy múlt századi, magát kicsit elengedő, de alapvetően jóravaló gavallért. Már a Noszty fiú esete Tóth Marival címszerepében is látszott, hogy jól áll neki ez a jávorpálos, snájdig stílus. Dura Veronika Kovács Vera szerepében ijedt csodálkozással figyeli a vele történteket. Az általam látott előadáson még túlságosan látszott rajta az igyekezet, nem tudta teljesen átadni magát a szerepnek. Kovács Virág Vera barátnőjének, Sárinak a szerepében felszabadultan játszott, és most is kiválóan énekelt.

Az előadás egyik legjobbja Támadi Anita, aki Kerekes Annát, a vezérigazgató titkárnőjét játssza. Erős kontúrokkal és pontos arányérzékkel rajzolja meg a karcos karaktert. Gesztusai, hanghordozása, egész megjelenése (a jól eltalált parókával és szemüveggel) egyensúlyban van. Elrajzolt, ironikus játékmódja üde színfoltja az előadásnak. Kerekes Anna Halmosát (Kabos Gyula ikonikus szerepét) D. Varga Ádám játssza, kicsit hajlott hátú, igyekvő, folyton nyüzsgő irodai fontoskodónak. A vezérigazgató szerepébe beugró barátot és egyben autószalon-tulajdonost Kovács Martin formálja meg, egy jól eltalált, látványos átváltozós jelenettel. Kovács Verának ebben a változatban nem jelenik meg az édesanyja, szó sem esik róla, helyette kap egy kotnyeles öccsöt Száraz Zalán személyében, az édesapját pedig Hertelendy Attila játssza, annak a bizonyos atlétatrikós, lányát nagyon szerető, egyszerű munkásembernek.

meseauto kvartelyhaz szabadteri szinhaz szabadteri szinhazak talalkozoja original 211056Középen Hertelendy Attila

Cseh Richárd több kisebb szerepben, de főleg a táncos betétekben mutatkozott meg, utóbbiakban Molnár Lillával és Foltányi Edinával. Az előadás koreográfiája Kósa Ruben munkája, aki ismét a szűk, tárgyakkal teli térhez alkalmazkodva oldotta meg a feladatot.

A szabadtéri előadások örök mumusa, egy hirtelen jött zápor megszakította az első felvonást, de az égiek aztán visszavonulót fújtak, így a teltházas közönség egy jól ismert történet kissé elmozdított optikájú, ám változatlanul szórakoztató feldolgozásának tapsolhatott.                      

Meseautó (Kvártélyház Szabadtéri Színház)

Vadnai László és Vitéz Miklós forgatókönyve alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket írta Szente Vajk és Galambos Attila.

Zenéjét szerezte: Bolba Tamás. A Meseautó c. dal szerzői Márkus Alfréd és Harmath Imre.

Játsszák: Ticz András, Dura Veronika, Kovács Martin, Kovács Virág, D. Varga Ádám, Támadi Anita, Hertelendy Attila, Száraz Zalán, Cseh Richárd, Berkes Dániel, Molnár Lilla, Foltányi Edina.

Díszlet: Szili Péter, Tompagábor Kornél. Jelmez: Szőke Julianna. Koreográfus: Kósa Ruben. Zenei vezető: Máriás Zsolt, Berkes Dániel. Műszaki vezető: Oláh János. Világítás: Németh László, Váczy Zoltán. Hang: Köves Marcell. Videó: Tompagábor Kornél. Kellék: Jordán Kornél. Ügyelő: Kovács Arnold. A rendező munkatársai: Kósa-Kemes Laura és Kovács Arnold.

Rendező: Tompagábor Kornél.

Kvártélyház, Zalaegerszeg, 2023. június 21.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu